Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Vakvagány című hangos blogom heti egy alkalommal hallhatják a Credo Rádió műsorán.
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
tűzoltók
Napi hírösszefoglaló – 2015. október 21. szerda

Szűrőket szerel fel a Falco gyár; visszaesett az ipari termelés értéke Vas megyében; a Zalaegerszeget verte a Falco; százezres büntetés a Haladásnak.

Ma délelőtt zárul ünnepélyesen a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ mintegy féléves munkaügyi programja. Hátrányos helyzetű asszonyok foglalkoztatása volt a cél. Hivatalosan október 30-i a projektzárás.

Jubiláns konfirmandusokat köszöntöttek Őrimagyarósdon – számol be az evangélikus.hu. Az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközségben már hagyományos a találkozás napja. Az ünnepre idén a 10, 40, 50 és 60 évvel ezelőtt konfirmáltak kaptak meghívót, mintegy ötvenen. Nemcsak a gyülekezet, hanem az őrségi kis falu fontos eseménye a találkozás napja, hiszen sokan vannak, akik a gyülekezet területéről elszármazottként külön erre az alkalomra látogatnak haza – írja a beszámoló.

Olcsóbb lett a tankolás: hét forinttal csökkent a benzin és a gázolaj ára is a hazai kutaknál. 331 forint a benzin és 339 forint a gázolaj átlagára, országosan, literenként. Szombathelyen 321 forintért is mérnek benzint az áresés után, a legolcsóbb dízel a megyében 322 forint.

A Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Korai Fejlesztő Központja, a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és a Szombathelyi Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat költözhet a megüresedett Gyermekek Házába – ezt javasolja a szombathelyi oktatási és szociális bizottság. Decemberben lehet döntés az ügyben. Mint ismert a Gyermekek Háza a megújult sportházba költözött.

Szűrőket szerel fel a Falco gyár. A jövő év végéig 15-18 millió eurós beruházással korszerű szűrő- és szárítóberendezéseket szereltet fel a szombathelyi forgácslapgyártó, miután a környéken lakók sürgették a szennyezés csökkentését és mérhetővé tételét.

Visszaesett az ipari termelés értéke Vas megyében, augusztusban – az utolsó nyári hónap számait most tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A Vas megyei telephelyre bejegyzett ipari termelés értéke augusztusban 86,4 milliárd forint volt, míg júliusban 93,4 milliárd forint. A telephely szerinti statisztika azt mutatja, hogy idén januártól szeptemberig 766 milliárd forintot tett ki a Vas megyében működő cégek ipari termelésének értéke.

Vas megyébe is jut hordozható cserépkályha, a Vöröskereszt kezdeményezésére. Országszerte 18 hordozható cserépkályhát oszt ki a Magyar Vöröskereszt októberben. Az adományban rászoruló, hátrányos helyzetű nagycsaládosok, gyermeküket egyedül nevelő szülők és olyan idős emberek részesülnek, akik számára rossz anyagi körülményeik miatt különösen nagy kihívást jelent a téli fűtésszezon átvészelése. Megyénkben Halogy településen élő családhoz kerül a kályha – ma délután adják át.

Települési mentőcsoport alakult Kemenesmihályfán. A kemenesháti kistelepülésen, úgy nevezett felső küszöbértékű veszélyes üzem található, ehhez hozzáadódik, hogy a domboldali elhelyezkedése miatt helyi vízkárok előfordulásával számolni kell – sorolta a helyi veszélyforrásokat a vasi katasztrófavédelem beszámolója. Ez indokolta egy helyben lévő jól felkészült szervezet létrehozását. Sikerrel vette a mentőcsoport a minősítő gyakorlatot.

A szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadása, A haza is meghívást kapott a 8. Gyermek- és Ifjúság Színházi Szemlére, amit november 9. és 15. között rendeznek meg Budapesten. A szemlére 80 előadást neveztek, 14 darabot nézhet meg a közönség – köztük a szombathelyi előadást. Nem csak a beválogatott darabok közé került szombathelyi mű, hanem a 36 ajánlott előadás közé is, méghozzá három: a Dobronka Cirkusz világszám, A hideg szív és a Szerelmükből születtem én című zajmese.

Sárvár is a top10ben van, ami a legnépszerűbb hazai úti célokat illeti az előttünk álló hosszú hétvégén. A szállásár-összehasonlító trivago.hu portál adatai szerint a pihenni vágyók közül legtöbben Budapest és Eger szállásai iránt érdeklődnek, de Sárvár is a tíz legkeresettebb úti cél között van. Az átlagárak október 23. és 25. között Sopronban a legmagasabbak, és Sárvár sem olcsó: csaknem 10ezer forinttal magasabb az átlagár, mint a legolcsóbb fürdővárosban, Hajdúszoboszlón.

A Szombathely tizennégy ponttal legyőzte a vendég Zalaegerszeget az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság hatodik fordulójából előrehozott meccsen. A végeredmény: Falco-Trend Optika KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 78-64. Az élvonalbeli tabella nagyon „hangulatos”, Vas megyei szempontból, hiszen 9 ponttal vezet a Szombathely és 8 ponttal második a Körmend.

Százezer forintos büntetést kapott a szombathelyi Haladás NB1-es labdarúgó csapata. A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága azzal indokolta a büntetést, hogy a Ferencváros-Haladás találkozón a vendégszurkolók megbotránkoztató magatartást tanúsítottak. Mint ismert, a meccset 3-1-re a Fradi nyerte.

Király Gábor mackónadrágját is megcsodálták a norvég tévések – számol be a szombathelyi Haladás NB1es labdarúgó csapatának honlapja. A norvég TV2 televízió munkatársai jártak Szombathelyen, elsősorban a magyar válogatott kapusát, Király Gábort keresték fel – hiszen Norvégia ellen vívja pót-selejtezős meccseit a magyar válogatott a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban. A norvég tévé tudósításában a szombathelyiek és a válogatott hálóőrének védjegyévé vált mackónadrág is fontos szerepet kap.

Német sajtóértesülés szerint a télen távozik csapatától Stieber Zoltán, a Hamburg újabban mellőzött sárvári labdarúgója. A Bild című napilap arról írt, hogy Peter Knäbel sportigazgató és a középpályás menedzsmentje megegyezett a feltételekről, Stiebernek klubot kell találnia.

A körmendi tűzoltók csapata nyerte meg a Krizmanics Ferenc Labdarúgó Emléktorna vándorkupáját. Oladon emlékeztek kispályás focitornával a lánglovagok, a két éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Krizmanics Ferenc ezredesre. Hat csapat mérkőzött két csoportban: végül a körmendi lánglovagok nyertek, második lett a BPW Hungária Kft. Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság, harmadik a szombathelyi „A”, negyedik a szombathelyi „C” szolgálati csoport, ötödik a Sárvár, hatodik a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A gólkirály a szombathelyi C csoportot erősítő Forgács József lett. A legjobb kapus a sárváriaké: Baranyai Tamás, a legjobb mezőnyjátékosnak Jóna Balázs körmendi tűzoltót választották.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2015. október 29. csütörtök

Sikeres az evangélikus családi napközi; mégsem hozzák Szombathelyre a sámándombot – de ez még nem biztos; kínai delegáció Szombathelyen; Perl Zoltán strandol októberben.

Sikeres a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ családi napközije. Vass Csilla a Nyitott Ajtóknak elmondta: októberben elindult a második csoport és a kicsik megszokták a rendszeres napirendet.

Meghirdette reformációi alkalmait a kőszegi evangélikus egyházközség. Eszerint holnap este közös alkalmat tartanak a reformátusokkal a kőszegi református gyülekezeti teremben, ahol Jakab Bálint szombathelyi református lelkész tart előadást. Holnapután lesz ünnepi istentisztelet, majd vasárnap a reformátusokkal közös úrvacsorai istentiszteletet tartanak a kőszegi evangélikus templomban.

Szent Márton követhető, lehet tőle tanulni – mondta a Szent Márton Akadémia első előadása kapcsán Horváth József, pápai prelátus, a Szent Márton Vallási és Kulturális Egyesület elnöke, a Szombathelyi Egyházmegye honlapján hallható beszámolóban.

Közgyűlés volt az Őrségi Egyházmegyében – számol be az őrségi református honlap. A rádóckölkedi faluházban tartották az októberi közgyűlést, amelynek feladata volt az Egyházmegyei Bíróság nem lelkészi tagjainak a megválasztása.

Az eredeti tervekkel ellentétben egyelőre mégsem épül fel a milánói világkiállítás magyar pavilonja Szombathelyen – írta az Index. A cikk emlékeztet: korábban Szőcs Géza kormánybiztos tényként közölte, hogy az expó végeztével – október 31-én zár a világkiállítás – az épületet lebontják, hazahozzák, a vasi megyeszékhelyen újra felépítik és egészségközpontot csinálnak belőle. A Magyar Közlönyben október 13-án megjelent kormányhatározat is ezt támasztotta alá, hiszen Szőcs Gézát bízták meg a munkálatok felügyeletével. Az Index azonban arról ír, a kormánybiztos nem is számolt a hazaszállítással, hiszen még a bontási engedélyezési eljárást sem indították el. Ráadásul a pavilon itthon már az engedélyezési eljárás első szakaszában elhasalt, és a szombathelyi járási hivatal döntése ellen Szőcs Gézáék nem is fellebbeztek. A Magyar Nemzet információja szerint az örökségvédelmi területre tervezett pavilon megépítését a Forster Központ nem támogatta. Azért is érdekes mindez, mert a jövő évi költségvetésben 650 millió forintot különítettek el az épület bontására és utó-hasznosítására. Építési engedély hiányában azonban egy éven belül aligha épül fel újra a pavilon.

Felgyújtottak egy vasúti kocsit és veszélyes anyag gyulladt meg egy telephelyen – nagyszabású gyakorlatot tartottak a katasztrófavédők Szombathelyen. A tűzoltási, az iparbiztonsági és az úgy nevezett polgári védelmi szakterületeket is érintette a komplex katasztrófavédelmi gyakorlat. Tüzet, füstöt, vegyi veszélyt szimuláltak, sérülteket mentettek. Közösségi szolgálatot teljesítő diákok is részt vettek az akcióban – ők voltak az áldozatok. A „megfelelt” minősítést kapta a gyakorlat.

Ma tárgyalja a Szombathelyi Járásbíróság annak a férfinek a büntetőügyét, aki tavaly áprilisban kamionnak hajtott. Az anyósülésen vele utazó maradandó sérülést szenvedett. Ittas és bódult volt a balesetet okozó sofőr.

Szombathelyre látogat ma a kínai Guangxi tartomány delegációja. A Vas Megyei Önkormányzat 2011-ben kötött testvérmegyei kapcsolatot a kínai területtel. A ma délutáni találkozás alkalmával a Savaria Egyetemi Központba is ellátogat a kínai küldöttség, hiszen oktatási együttműködés is köttetett annak idején: a cserediák programról és az oktatói csereprogramról is.

A Szombathely nyolc ponttal diadalmaskodott a svéd Södertälje vendégeként a férfi kosárlabda FIBA Kupa első fordulójában. A végeredmény: Södertälje Kings – Falco-Trend Optika KC Szombathely 54-62

Kikapott a szombathelyi Haladás a Videotontól a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán. Az egykori szombathelyi játékos, Kovács István találatával nyert 1–0-ra a Rohonci úton a székesfehérvári csapat. Mintegy 1500-an voltak kíváncsiak a mérkőzésre. A többi eredmény a nyolcaddöntő első meccseiről: Ferencváros-Csákvár 4-1; Budapest Honvéd-Kozármisleny 1-2; Nyíregyháza – Sopron 4-1; Szeged – DVSC 0-0; Zalaegerszeg-Újpest 0-5; Tiszaújváros – Inter CDF SE 3-0; és Békéscsaba – MTK 0-0. A nyolcaddöntő visszavágóit november 18-án rendezik.

Kihirdette bő keretét Bernd Storck a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A szokásoktól eltérő, bővebb keretet hirdetett a Norvégia elleni pót-selejtezőkre, november 12-re és 15-re. A Szombathelyi Swietelsky Haladás csapatából szerepel a keretben a kapus, Király Gábor, és a védők között Bosnjak Predrag. Visszatért a keretbe a sárvári születésű Stieber Zoltán.

Csatlakozik a 2011-ben indult „Segítés városa” programhoz a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. A klub kézilabdázói, edzői, munkatársai fontosnak tartják, hogy a gyermekek, akik náluk kézilabdáznak, információt kaphassanak arról, hogy vajon mi is az az újraélesztés. Tizenkét éves kortól minden kézilabdázójuk részt vesz edzőjével az Oladi Iskola tornatermében a ma délutáni újraélesztési gyakorlatban.

Perl Zoltán strandol. Az olaszországi kosárlabda csapathoz igazolt szombathelyi játékos a Népszabadságnak nyilatkozott, nem csak a sportsikereiről, hanem arról is, hogy jól érzi magát Olaszországban, tengerpartra néző lakást kapott és október végén az otthona közelében strandolhat.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 11. szerda

Szombaton lesz a nyílt nap a Reményik iskolában; sok balesettel kezdődött a hét Vas megyében; módszertani gyakorlat a 86-oson; kikapott Franciaországban a Körmend.

szombaton lesz a nyílt nap a Reményik iskolában. November 14-én 9 órától tartja bemutatkozó nyílt napját a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola. Várják a pedagógusok a leendő elsősöket és szüleiket. Ahogy arról már a Credo rádió is beszámolt: ezúttal Mátyás király korába kalauzolják el a leendő iskolás kicsiket.

Sok balesettel kezdődött a hét Vas megyében – derül ki a rendőrségi összefoglalóból. Összesen 14 karambol történt a vasi utakon 24 óra alatt. Két súlyos és egy könnyebb sérüléssel végződtek a balesetek, 11 esetben pedig nem sérült meg senki, csak anyagi kárral járt az ütközés.

Módszertani gyakorlat miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a közlekedőknek Vas megyében – figyelmeztet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Az M86-os számú autóúton, az autóút és a 88-as számú főútvonal csomópontja, valamint az autóút szelestei felhajtója közötti szakaszán a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság módszertani gyakorlatot tart. Ezért zárják le ma dél és délután fél 4 között a szakaszt. A Szombathely felől érkezőket az M86-os számú autóút 93-as kilométerszelvényénél, a Hegyfalu felől közlekedőket pedig az autóút 96-os kilométerszelvényénél Szeleste irányába, a 86-os számú főútvonalra terelik.

Képzik a tűzoltókat: megkezdődtek a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes tűzoltó egyesületek év végi képzései. Először Kőszegdoroszlón, majd Ják, Horvátzsidány, Kőszegszerdahely és Vaskeresztes lánglovagjainak tartott elméleti és gyakorlati oktatást a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állománya. Az egyesületek tagjai feleleveníthették az EDR rádió használatát, tájékoztatást kaptak a sűrített levegős légzőkészülék felépítéséről, működéséről, mindezeken túl pedig ezen szakfelszerelések használatára vonatkozó elméleti, gyakorlati tudnivalókról is szó esett. A tervek szerint év végéig a 24 együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes tűzoltó egyesület mindegyikénél végrehajtják a képzést a szombathelyi hivatásos tűzoltók.

Szent Mártont ünneplik ma Jánosházán is, ahogy az egész Szombathelyi Egyházmegyében, sőt, szerte a világban a katolikusok. Szent Márton püspök főünnepén az elmúlt években lett hagyomány Jánosházán a lampionos felvonulás – emlékeztet bejegyzésében Bodorkós Imre plébános. Szerda délután fél 6-kor indulnak az ünneplők lámpásokkal, fáklyákkal, mécsesekkel a Művelődési Háztól. A Mária-kertben felidézik Márton emlékét, a Vendel kápolnánál megosztják a Márton-kiflit.

A Körmend 19 ponttal, 83-64-re kikapott a francia Villeurbanne vendégeként a férfi kosárlabda FIBA Kupa negyedik fordulójában. A vasi együttes egy hete a holland Groningen ellen szerezte meg első sikerét a kontinentális harmadik vonalnak számító FIBA Kupában, a mostani volt a harmadik veresége. Ma a Falco játszik a FIBA Kupában: a harmadik fordulóban a Falco-Trend Optika KC Szombathely élvonalbeli férfi kosárlabda csapata a belga bajnok Oostende vendégeként lép parkettre, ma 19 órakor.

Begyűjtötte hatodik győzelmét a Haladás az idei NBI-es futsal bajnoki sorozatban. Veszprémben nyertek a szombathelyi fiúk 9-5-re. Ezzel a tabella második helyéről várhatják a Győr elleni hazai találkozót.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 20. péntek

Támogatja a vasi építkezéseket az egyházkerület közgyűlése; negyedével drágultak a szombathelyi panellakások; tűz volt Bobán, senkinek nem esett baja; megkezdődött a Haladás jótékonysági árverése.

Egyhangú támogatást kaptak a tervezett építések a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület közgyűlésének tagjaitól – számol be a győri tanácskozásról az evangélikus.hu. Boba, valamint Nemescsó számára is megadták a kért összeget az építkezéshez.

Már nagyon készülnek a szervezők az idei Jótékonysági Adventi Vásárra – írja a szombathelyi evangélikus honlap. November 29-én, Advent első vasárnapján az ünnepi istentiszteletet követően zajlik majd a vásári forgatag. Ezt megelőzően segítséget is várnak a szervezők: ajándékcsomagolásban november 26-án, adventi koszorú készítésében november 27-én lehet részt venni. A pontos időpontok olvashatóak a szombathelyi evangélikus honlapon. A felhívás kiemeli: lesz süteménykészítő verseny almás és/vagy mákos ízesítéssel, valamint térbeli adventi kalendárium és karácsonyi kopogtató készítése – erre az iskolás korosztály jelentkezését várják. A vásárlók jótékony célra adják a pénzüket, a szervezők a bevételt a Szombathelyi Evangélikus Gyülekezet Ifjúsági munkájának támogatására ajánlják fel.

Másfél milliárd forint támogatást ad a kormány Szombathelynek egy multifunkcionális, városi közszolgáltatási telephely kialakítására ipari területen – erről is megegyezett Puskás Tivadar polgármester, Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Mintegy ötödével növelték árbevételüket a Vas megyei TOP 100 vállalkozások tavaly – hangzott el a meghatározó cégeket bemutató szombathelyi konferencián. A száz legjelentősebb cég összességében elérte a 970 milliárd forintos bevételt 2014-ben. A TOP 100 vasi vállalkozás árbevételének bővülése meghaladta mind a megyei, mind régiós, mind pedig az országos átlagot. A százas listát az árbevétel alapján a LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. vezeti, a második helyen a Delphi Hungary Autóalkatrészgyártó Kft., a harmadikon pedig a BPW-Hungária Kft. áll. A negyedik az EPCOS, az ötödik a Linde, a hatodik az Opel Szentgotthárd.

Negyedével drágultak a panellakások Szombathelyen, egy év alatt – derül ki a Duna House jelentéséből. Eszerint, az idei év harmadik negyedévében 172 ezer forint volt az átlagos négyzetméterára a panellakásoknak a Nyugat-Dunántúlon. Tavaly ugyanekkor 155 ezer forint volt az átlag Vas megye régiójában. Szombathelyen tavaly 132 ezer forint volt a panellakások átlagos ára négyzetméterenként, idén már 165 ezer forint feletti. Közben a téglalakások ára is nőtt, de nem ilyen mértékben, „csak” 18 százalékkal: 155 ezerről, 183 ezer forintra egy év alatt.

Tűz volt Bobán. Senki nem sérült meg, amikor kigyulladt egy húsz négyzetméter alapterületű melléképület. A celldömölki tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a lángokat és segítettek a sárvári tűzoltók is.

Hús borult a 86-osra, tegnap. Mintegy egy órán át kellett elterelni a forgalmat, miután felborult egy húskészítményeket szállító teherautó a 86-os főúton, Répcelaknál. Személyi sérülés nem történt.

Többszörös elismerés a Meseboltnak. Fődíjat nyert a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című produkciója, a nyolcadik Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén. 300 ezer forinttal jár az elismerés. Közben 200 ezer forintos különdíjat nyert a Mesebolt Bábszínház A Haza című alkotása.

Sikeres vizsgát tettek önkéntes tűzoltók Körmenden. Negyvenórás tanfolyamot végeztek el a lánglovagok – mélyítették szakmai ismereteiket. Viszákról, Rátótról, Vasvárról, Magyarlakról és a szentgotthárdi Opel gyár biztonsági szolgálatától is vettek részt tűzoltók a képzésben.

Kőszeg tarolt a Kapocs-Kupa Nemzetközi Tűzoltóversenyen. Házigazdák voltak a kőszegiek a másodszor megrendezett megmérettetésen. Magyar, osztrák és szerb tűzoltóságok csapatai indultak, külön versenyeztek a nők és a férfiak, illetve az erősebbik nem tagjai korcsoportonként mérték össze szakmai tudásukat.

18 csapat versengett, az összes kategóriát kőszegi tűzoltók nyerték.

Elkészült a Körmendi úti OMV kúton a Spar Epressz, így az új szombathelyi üzlettel együtt, már az ország 45 pontján elérhető lesz a vasárnap is nyitva tartó bolthálózat.

Muraszombat-Szentgotthárd vasúti kapcsolat jöhet létre – ez is a célok között szerepel a jegyzőkönyvben, ami a magyar–szlovén kisebbségi vegyes bizottság ülésén készült a héten.

Nem érdemes a szentgotthárdi erdőkhöz látogatni a hétvégén, a vadászok veszik birtokba a területeket, szombaton és vasárnap. A Hársas-patak Menti Földtulajdonosi Közösség felhívása azt írja: Szentgotthárd, Szentgotthárd-Farkasfa, Apátistvánfalva és Orfalu erdőterületein lévő vadászterületen lesz terelővadászat.

Közben, a Rábavölgye vadásztársaság a Rábafüzes és Jakabháza feletti erdőkben tart hajtóvadászatot.

Kikapott a Haladás a futsal rangadón. Az élvonalbeli bajnoki sorozat kilencedik fordulójában látogatott a Rába ETO az Aréna Savariában. A győri csapat 3-2-re verte a házigazda szombathelyi Haladás együttesét.

Megkezdődött a jótékonysági online árverés, amellyel búcsúzik a szombathelyi Haladás labdarúgó csapata a felújítás előtt álló Rohonci úti stadiontól. December 13-ig tart a netes licit, számos Haladás és HVSE legenda relikviáját szerezhetik meg a szurkolók, rajongók. A licit.haladas.hu honlapon meghirdették Király Gábor szürke melegítőjét, és Mészöly Géza első Haladás meccsen viselt széldzsekijét is. A befolyt összeg a HVSE utánpótlás korú fiataljainak támogatását szolgálja.

A 15. forduló van soron a labdarúgó megyei első osztályú bajnoki sorozatban a hétvégén. A holnapi párosítások: Király SZE – Celldömölk; Lukácsháza – Vasvár; Szentgotthárd – Kőszeg; Jánosháza – Répcelak; és Kemenesalja – Rum. Vasárnap rendezik a Rábapaty – Egyházasrádóc, a Táplán – Csepreg és a Vép – Körmend találkozót.

Hat megyei egyes csapatból állt össze a Vas megyei válogatott a jövő hétvégén, Zalaegerszegen rendezendő Megyei Amatőr Válogatottak Északnyugat-magyarországi Regionális Nagypályás Tornájára. Balassa Péter, a Répcelak játékosedzője és Takács Gábor, a Sárvár FC vezetőedzője irányítja a vasi válogatottat, amelybe a Király SZE három, a Celldömölk, a Vép és a Répcelak csapata is négy, a Körmend kettő, a Söpte együttese egy játékost ad. A vasi válogatottnak Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom és Zala megyék csapataival kell megküzdeniük a régiós tornán, ahonnan két megye csapata jut az országos döntőbe.

Döntetlent ért el a szombathelyi sakkozó, Rapport Richárd, így is nyert a magyar férfi válogatott a norvég csapat ellen a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokság hatodik játéknapján. A férfi csapat két döntetlen és egy vereség mellett harmadik győzelmét aratta.

Az elődöntőben búcsúzott a címvédő celli pingpongos, Fazekas Péter az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságában, amit a nőknél Madarász Dóra, a férfiaknál Kosiba Dániel nyert meg.

Népes mezőny indul a Student Comfort Kupa utánpótlás kézilabda tornán, amit a hétvégén rendez az oladi központban a Szombathelyi Kézilabda Akadémia. A hatévesektől, a tízévesekig pályára lépnek lány és fiúcsapatok, az egész régióból. Vasárnap délutánig tart a torna.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 21. szombat

Új lelkész a beledi gyülekezetben; fizeti a kormány a dozmati árvíztározót; hiánypótló képzést indít Szombathelyen a GYSEV; harmincegy Vas megyei iskolában volt „mézes reggeli”; Pakson lép pályára a Haladás; negyedszer nyert Rapport Richárd a sakk csapat Eb-n.

Az Örök élet vasárnapja lesz holnap – írja a szombathelyi evangélikus honlap. November 22-én, szentháromság ünnepe utáni utolsó vasárnapon, a hívek halottaikra is emlékeznek a 9 órai istentiszteleten. Minél több gyülekezeti tagot várnak, a gyászolókat is, hogy együtt imádkozzanak az örök életért.

Új lelkész kezdte meg parókusi szolgálatát Vas megye szomszédságában, a beledi gyülekezetben. Blatniczky János Dánielt iktatta be hivatalába Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. Sok köszöntés hangzott el az istentisztelethez kapcsolódó közgyűlésen. Jókívánságait adta át többek között Verasztó János, a szomszédos Répcelak lelkésze.

Szent Erzsébet ünnepét tartják ma Szombathelyen – írja a martinus.hu. A helyszín a szőllősi Jézus Szíve-templom. Közben, egyházmegyei családi lelki napot rendeznek ma, amelynek helyszíne Jánosháza – írja a szombathelyi katolikus programnaptár.

Segítséget kap a kormánytól Szombathely a város és a környező települések árvízvédelmének megoldásához, a dozmati árvízvédelmi tározó megépítésével. Ez egy több milliárd forintos beruházás, amelynek a kormány a teljes költségét magára vállalja – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szombathelyi látogatásán. Több másik fejlesztés kormányzati támogatására is ígéretet kapott a város: például támogatják a Gothard-kastély felújítását, ott egy zarándokszállás kialakítását, Schrammel Imre szobrászművész életművének méltó helyen való kiállítását, továbbá a Szombathelyi Képtár felújítását.

Felkészült a téli rendkívüli időjárásra a katasztrófavédelem megyei ügyelete és a tűzoltók is – hangzott el a Vas Megyei Védelmi Bizottság ülésén. Ha a téli, rendkívüli helyzet úgy kívánja, akkor megyei szinten 245 objektumban összesen 19 020 személy helyezhető el, itt megszervezhető a befogadottak ellátása. A katasztrófavédők kijelölték azokat az útszakaszokat, amelyek megfelelnek minden kritériumnak ahhoz, hogy szükség esetén a kamion kényszer-várakoztatóhelyéül szolgáljanak, illetve külön tervet készítettek a veszélyes árut szállító kamion várakoztatására. A járási és megyei mentőcsoportok mintegy 317 fős önkéntes állománya is kiveszi a részét a mentésből, ha a téli zord idő úgy kívánja – erről is szó volt a Vas Megyei Védelmi Bizottság ülésén.

Folytatódnak az általános iskolai tűzvédelmi oktatások – számol be a Vas megye katasztrófavédelmi igazgatóság. A napokban a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskola, és a Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola diákjai vehették részt tűzvédelmi előadásokon. A kisiskolások tűzvédelmi oktatásának célja, hogy a gyermekek már minél fiatalabb korban megismerkedjenek a tűz helyes használatával.

Hiánypótló képzést indít Szombathelyen a GYSEV. Vasútépítő és -fenntartó technikus képzés indul a Hefele Menyhért Építőipari Szakiskolában. Nem gyorstalpaló, hanem 4+1 éves oktatás keretében képzik a szakembereket. Mint a térségi vasúttársaság közleménye fogalmaz: a vasúti pályák fejlesztésére és karbantartására folyamatosan szükség van, mert ez alapvető feltétele a gazdasági fejlődésnek. A Dunántúlon a pályaépítési és fenntartási szakemberek képzése teljesen hiányzott a szakképzési kínálatból, ezért napjainkra már jelentős munkaerőhiány alakult ki – ezért indítják a szakképzést.

Összesen 31 Vas megyei iskolában volt „mézes reggeli” pénteken. A rendezvény hazai elindítását a Szlovén Mézes Reggeli kezdeményezés nyolcéves gyakorlata adta, amit mára Európai Mézes Reggeli néven több Európai Uniós tagország is átvett. A kezdeményezés célja a méhek és az egészséges életmód népszerűsítése, a helyben termelt élelmiszerek megismertetése. Szlovéniában a „mézes reggeli” napján a kezdeményezéshez csatlakozó iskolákban, óvodákban a gyerekek, helyi méhészek mézeit kapják reggelire, ezzel is népszerűsítve az egészséges mézfogyasztást és a helyi családi méhészeteket. Magyarország tavaly csatlakozott a mozgalomhoz – tavaly összesen 67 iskolában kínáltak helyi méhészek mézes reggelit, idén 413 iskola és 96 óvoda volt mézes reggeli helyszíne. Vas megyében 31 iskola vett részt a programban, ezzel a megyében körülbelül 5800 diákot ért el a kezdeményezés.

Tíz éves a kétnyelvű oktatás a Vas megyei Felsőszölnökön, a Kossics József Kétnyelvű Általános Iskolában. A jubileumot ünnepi műsorral és színes, magyar és szlovén nyelvű füzet kiadásával ünnepelték. Treiberné Doncsecz Ildikó, az iskola igazgatója köszöntőjében felidézte, hogy a Rába-vidék legrégebbi iskolája az övék: már a 17. század elejéről vannak feljegyzések a létezéséről. Elmondta azt is: a nemzetiség fennmaradásának záloga az iskola, a nyelv művelése és a hagyományok ápolása a feladat.

Egymással játszanak az élmezőny csapatai a labdarúgó NB1 hétvégi, 16. fordulójában – írja a távirati iroda előzetese. A listavezető Ferencváros a negyedik MTK-val, a második Paks pedig a harmadik Szombathelyi Haladással csap össze. A Paks egy mai győzelemmel négy pontra növelhetné előnyét közvetlen üldözőjével, a Szombathelyi Haladással szemben, amely viszont abban bízhat, hogy eddigi nyolc idegenbeli meccséből csak egyet veszített el. A forduló összes párosítása: Paks – Szombathelyi-Swietelsky Haladás; Budapest Honvéd-Újpest; Békéscsaba-Puskás Akadémia; Videoton-Vasas; DVSC – Diósgyőr és MTK – Ferencváros.

A 15. forduló van soron a labdarúgó megyei első osztályban. Ma délután játsszák a Király SZE – Celldömölk; a Lukácsháza – Vasvár; a Szentgotthárd – Kőszeg; a Jánosháza – Répcelak; és Kemenesalja – Rum találkozókat.

Harmadik lett a szombathelyi Delfin SI SE csapata a női tornászok mesterfokú országos bajnokságán, ahol a Békéscsaba csapata diadalmaskodott. A bajnokság egyéni összetett versenyében is szombathelyi bronzérem született: Dévai Boglárka jóvoltából. Ma és holnap a szerenkénti döntőket rendezik.

Negyedszer nyert a szombathelyi sakkozó Rapport Richárd, és a magyar férfi válogatott legyőzte a spanyol csapatot a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokság hetedik játéknapján. A férfi csapat két döntetlen és egy vereség mellett negyedszer győzött, a nők négy siker és egy döntetlen után másodszor szenvedtek vereséget.

Nagyon megverte a korosztályos körmendi csapatot a szombathelyi U16-os csapat, a korosztályos Kiemelt Bajnokság nyugati csoportjában, az alapszakasz 4. fordulójában – számol be a Falco honlapja. 90-53-ra győztek a szombathelyiek a körmendi Törpördögök ellen. Ezzel továbbra is őrzi hazai pályán a veretlenségét a Szombathelyi Sportiskola akadémiai csapata. Ma lesz a bajnoki sorozat ötödik fordulója: a Nagy Lajos Gimnázium tornatermében a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ellen lépnek parkettre a szombathelyi fiúk.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 23. hétfő

Alsóbodokon is járt a Reményik iskola tanári kara; újabb time lapse videó készült Sárvárról; kikapott Pécsen a Falco.

Alsóbodokon is járt, felvidéki látogatása alkalmával a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola tanári kara – tudósít a Nyitott Ajtók. Paulitz Boldizsár, az alsóbodoki magán középiskola alapítója mutatta be értékőrző munkájukat a szombathelyi delegációnak.

682 élelmiszercsomagot oszthatnak szét a szombathelyi civilek a saját kedvezményezettjeiknek Szombathely Város Jóléti Alapítványa jóvoltából. 628 csomagot kapnak a „Családok Karácsonya” programban. A 15 támogatott szervezet között van a Nobilis Egyesület, a ZONTA Club Szombathely; az Olad Városrészért Egyesület, a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány, a Forrásközpont Közhasznú Alapítvány, a Szociális Szolgáltatók Közhasznú Egyesülete, az Elmétől Lélekig Alapítvány és a Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete is.

Egy reményikes diák és még két másik vasi diák rajza is versenyben van a közönségdíjért a MÁV-csoport gyermekrajzpályázatán. Egy szolnoki és egy budapesti gyerekrajz nyert a versenyben, ez már biztos – viszont a közönségdíjast még keresik. Online lehet voksolni az alkotásokra, november 30-ig. 537 rajz között három Vas megyei: a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákja, a tíz éves Pintér Levente, valamint a vépi Hatos Ferenc iskola diákja, a 9 éves Fazekas Gergely, és a celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskola diákja, a 9 éves Nádasdy Levente munkája. A legtöbb szavazatot kapó tanuló az egész osztályának vonatjegyet nyer: egy egyszeri, belföldi vonatos osztálykirándulás vasúti költségét biztosítja a MÁV.

Megújult a Szombathely-szentkirályi-templom. Az épület belső felét újították meg és vasárnap áldással zárult a fejlesztés – írja a martinus.hu.

Nem volt balesetmentes a hétvége Vas megye útjain. Egy ember megsérült, amikor felborult és a tetején állt meg egy utánfutós személyautó a 8-as főúton, Kám és Szemenye között. A vasvári tűzoltók állították kerekeire a kocsit.

Garázdát fogtak Szombathelyen. Nem tetten érték a férfit, hanem már korábban követte el a vétséget, most igazoltatták, és kiderült, hogy elfogatóparancsot bocsátott ki ellene a Szombathelyi Járásbíróság. A szombathelyi börtönbe vitték. Mobiltelefont próbált lopni egy fiatalkorú Szombathelyen. Elfogták a majdnem tolvajt és kiderült: a fiú már többször lopott, nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Egy idősebb tolvajt is fogtak a hétvégén: a 64 éves pápai férfi többféle árucikket akart fizetés nélkül magával vinni egy szombathelyi üzletből. A rendőrök elfogták, előállították és kihallgatták.

Vasszécseny és Vasszilvágy is majdnem félmillió forintot kap a belügyi tárcától. A tűzifa támogatási keretből jut Vasszécsenynek 497 ezer, Vasszilvágynak 480 ezer forint. Ezt az összeget tudják, tüzelőanyag formájában tovább osztani a rászoruló helyi lakosoknak.

Újabb time lapse videó készült Sárvárról – tudósít a Láthatatlan Sárvár. Tavaly ősszel került fel a legnagyobb videómegosztóra Németh Richárd Sárváron készített time lapse videója. Egy év telt el, azóta elkészült a folytatás. A time lapse videók lényege, hogy egy állványon elhelyezett fényképezőgép előre beállított időközönként felvételeket rögzít, akár több ezret is. Ezeket a fotókat aztán gyors egymásutánban játszva videóvá alakítják, az eredmény így egy felgyorsított hatású képsor lesz. Németh Richárd második time lapse munkája főleg abban más az előzőhöz képest, hogy itt már nem csak helyszínek, hanem események is szerepet kapnak, például a májusfa állítás a várparkban, vagy a Simon, Júdás-napi vásár.

Megalakult a szentgotthárdi Ifjúsági Tanács. A testület legfontosabb feladata egyebek között programok szervezése az ifjúság számára, a fiatalok érdekeinek képviselete, a fiatal korosztály önszerveződésének támogatása, az őket érintő problémák összegyűjtése és továbbítása az Önkormányzat felé, állásfoglalások kialakítása, javaslattétel, konzultáció, ifjúságpolitikai tárgyú stratégiai/koncepcionális dokumentumok véleményezése.

Kikapott Pécsen a Falco. A tabellán harmadik szombathelyi férfi kosárlabda csapat izgalmas csata után egy ponttal, 83-82-re kapott ki a Pécs vendégeként a férfi kosárlabda élvonalban, a kilencedik fordulóban. A találkozó legeredményesebbje szombathelyi volt: a 21 pontig jutó Váradi Benedek volt.

A magyar férfiválogatott bronzérmet nyert a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokságon, melynek zárófordulójában döntetlent játszott az így aranyérmes orosz együttessel. A döntőben mind a négy meccs döntetlen lett, így a szombathelyi sakkozó, Rapport Richárd partija is. Az ezüstérmet az örmények szerezték meg az Eb-n.

Kettő, három és ötgólos meccsekkel zárult a labdarúgó megye első osztály 15. fordulója. A vasárnapi eredmények: Rábapaty – Egyházasrádóc 4-1; Táplán – Csepreg 1-1 és Vép – Körmend 1-2. Az első, szombati játéknap eredményei a fordulóból: Király SZE – Celldömölk 2-2; Lukácsháza – Vasvár 4-2; Szentgotthárd – Kőszeg 4-0; Jánosháza – Répcelak 1-2 és Kemenesalja – Rum 4-0.

A 15. fordulót játszották le a megyei másodosztályú bajnoki sorozatban. A szombathelyi csoport végeredményei: Gyöngyöshermán-Szentkirály – Bozsok 0-1; Zanat – Vasszécseny 1-3; Balogunyom – Felsőcsatár 2-2; Tanakajd – Elektromol Spari 4-4; Ják – Újperint 2-1; Torony – Táplánszentkereszt 2-1; Szentpéterfa – Söpte 2-2 és Herény – Sé 1-1.

Megvan a menetrend: Zalával kezd a Vas megyei válogatott. Mint arról a Credo rádió is beszámolt: egy hét múlva rendezik Zalaegerszegen a Megyei Amatőr Válogatottak Északnyugat-magyarországi Regionális Nagypályás Tornáját, Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyék részvételével. Az első két helyezett jut az országos döntőbe. A torna menetrendje szerint szombaton Zalával kezdenek a vasiak, majd Győr-Moson-Sopron megye lesz az ellenfél. Vasárnap délelőtt Veszprém megye, végül a torna utolsó meccsén Komárom-Esztergom megye ellen lép pályára a vasi csapat.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 25. szerda

Krízisidőszak a hajléktalanellátásban; félmilliót kap tűzifára öt vasi falu; Európa legjobb fesztiváljai közt a Savaria Történelmi Karnevál; érdeklődés hiányában elmaradt a Nemeskocs–Sótony focimeccs; lesz még horgászvizsga novemberben.

Aki ellátásra szoruló embert lát az utcán Szombathelyen, az hívja az éjjel-nappal tárcsázható zöld számot: 06-80-205-165 – hívja fel a figyelmet a szombathely.hu. Az önkormányzati portál beszámolója szerint, Szombathely közterületein, nem lakás céljára szolgáló helyiségben körülbelül 30-an élnek a télen. A hajléktalan emberek részére többféle szolgáltatást, ellátást nyújt a város. Az egyik a Hajléktalanok Otthona, ahol jelenleg 26 férőhely van, a várólistán 19-en vannak.

A nagy vacsora adta a példát a szombathelyi evangélikus családi naphoz, a terményhálaadó istentisztelet után – számolt be a Nyitott Ajtóknak az őszi programról Szabóné Nagy Eszter, szervező.

Itt az idő összefogni a szlovákiai magyaroknak – mondta Paulitz Boldizsár, az alsóbodoki magán középiskola alapítója, a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola tanári karának felvidéki látogatásán, tudósít a novemberi Nyitott Ajtók.

Bruttó kettő forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. Ezzel a 95-ös benzin átlagára 332 forintra, a gázolajé 340 forintra mérséklődött. Óriásiak a különbségek a töltőállomások árai között, például csak Szombathelyen 18 forint a különbség a legolcsóbb és a legdrágább benzin ára között: 328 és 346 forintért is adnak 95-öst a városban. 14 forint a különbség a dízel árában a városon belül: 330 és 344 forintért is mérnek egy liter gázolajat Szombathelyen.

Tűzvizsgálók és rendőrségi helyszínelők vettek részt közös továbbképzésen Szombathelyen. A cél a hatékony együttműködés erősítése volt.

Európa legjobb fesztiváljai közt a Savaria Történelmi Karnevál. A Magyar Fesztivál Szövetség szakmai konferenciáján adták át az oklevelet, amely tanúsítja, hogy a Savaria Történelmi Karnevál megkapta az Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért minősítést 2015-2016-ra, így tagja lett a minősített európai fesztiválokat tömörítő platformnak.

Idén is húsz szombathelyi diák vehette át a Petz-ösztöndíjat, tudósít a szombathely.hu. A legeredményesebben tanuló szombathelyi általános és középiskolások kapják, összege: 62ezer forint egy évre. A Petz-ösztöndíj forrása Petz Gyula szombathelyi mérnök hagyatéka, valamint az önkormányzat erre a célra elkülönített kerete. Érdekes, hogy az ösztöndíjasok nagy része lány, csupán egy általános iskolás és két középiskolás fiú kedvezményezett.

Félmilliót kap Mikosszéplak, Balogunyom, Pecöl, Szakonyfalu és Szeleste. A kis vasi falvaknak a belügyminisztérium tűzifa támogatást ítélt meg, félmillió forint körüli összeget kap több kedvezményezett. Egészen pontosan: Mikosszéplak 495ezer, Balogunyom 515ezer, Pecöl, Szakonyfalu és Szeleste is 480ezer forintot.

Összeverekedett egy sárvári és egy celldömölki fiatalember a celli vasútállomáson. Szét is rebbentek a dulakodás után, a rendőrök a celldömölki férfit a helyszínen, a sárvárit a közeli benzinkúton fogták el. Garázdaság miatt vonják őket felelősségre.

Még van egy hónapja a cellieknek, hogy eldöntsék három utca nevét. A celldömölki városi honlap emlékeztet: a 2011-es, önkormányzatokról szóló törvény értelmében át kell nevezni a közterületeket és intézményeket, amelyek a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerekhez kötődnek – akár személyévben, akár kifejezésben. Celldömölkön ez a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása javaslata alapján a Kisdobos utca, az Április 4. utca és a Zalka Máté utca. Az új nevekre még december 31-ig tehetnek javaslatot a helyiek. Sőt: kettő másik utcát is elnevezhetnek, azok a Ság-hegyen vannak, és egyelőre névtelenek, viszont van már állandó lakójuk, így nevük is kell legyen.

2-0-ra legyőzte a macedónokat felkészülési mérkőzésen az U18-as magyar labdarúgó-válogatott. Holnap ismét találkozik a két csapat Telkiben. Az U18-as keretnek egy Szombathelyen nevelkedő tagja van: Szőke Dániel az Illés Akadémiáról.

Érdeklődés hiányában elmaradt a Nemeskocs – Sótony meccs a hétvégén, a labdarúgó megyei harmadosztályban – derül ki a vasifoci.hu beszámolójából. Az érdeklődés hiánya nem a nézőkre, hanem a játékosokra vonatkozik: a házigazda nemeskocsi csapat hét focistával állt ki, ez kevés volt ahhoz, hogy lejátsszák a meccset. A harmadosztályú sorozat sárvári csoportjának eredményei a 15. fordulóból: Izsákfa – Bő 2-1; Ostffyasszonyfa – Mesteri 6-3; Alsóújlak – Szergény 1-2; Kemenesmagasi – Hosszúpereszteg 3-1; és Boba – Keléd 3-3. A Nagysimonyi szabadnapos volt.

Jó hétvégét zártak a szombathelyi futsalos fiatalok – összegzi a szombathelyi Haladás futsalklubjának honlapja. Mind az öt utánpótlás korosztály pályára lépett a Haladás Munkacsarnokban. Az U11-es csapat 3-ból 3, az U13-as 5-ből 3, az U15-ös csapat pedig 2-ből 2 mérkőzést nyert meg. Az idősebbek egy mérkőzést játszottak a Veszprém ellen, ahol az U17-esek nyerni tudtak, az U20-asok kikaptak.

Negyedmillió forint a Kanizsainak. Az iskolai sport támogatására ítélt meg támogatást a szombathelyi önkormányzat, általános és középiskoláknak. Az egyik kedvezményezett a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium: 270 ezer forint a támogatás.

Lesz még horgászvizsga novemberben – írja a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének felhívása. A jövő hétfőn a szövetség székhelyén, Vaskeresztesen vizsgázhatnak a sporthorgászok, akik péntekig jelentkeznek.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 26. csütörtök

Működnek a pollencsapdák – virágzik a mogyoró és szmogos a szentgotthárdi levegő; ma kiderül, hogyan ünnepli a reformáció jubileumát Sárvár; tegnap csökkent, holnap emelkedik az üzemanyagok ára; keveset, de kap tűzifára valót Bozsok és Lócs; Király Gábort – is – ünnepelték a magyar foci napján Budapesten.

Szmogos a szentgotthárdi levegő, miközben támad a mogyoró pollenje november végén. A szokatlanul enyhe novemberi hetek összezavarták a mogyorót: virágzik, jócskán idő előtt (vagy után) a növény. Az allergén pollen kiszóródására általában január végén vagy február elején jellemző, ezért rendkívüli, hogy november utolsó napjaiban mért mogyorópolleneket az ÁNTSZ Aerobiológiai hálózata. Egyébként az eddigi gyakorlat szerint telente nem működnek a pollencsapdák – idén változtatott ezen az ÁNTSZ. A novemberben is dolgozó pollencsapdákban megjelent a mogyoró, néhol tüneteket okozó mennyiségben. Szombathelyen más allergének is mutatkoznak: nagyon magas intenzitású gombapollent jelentett az Országos Környezet-egészségügyi Intézet, valamint alacsony számban, de jelen van november végén a parlagfű és a pázsitfűfélék pollenje. Közben, a szélcsendes időben feldúsult a szálló por a levegőben, Vas megye déli részén. A szentgotthárdi mérőállomásról jelentettek az egészségügyi határérték feletti részecskét. Szombathelyen ehhez képest elenyésző a szmog: a szálló porból köbméterenként 23 mikrogrammot jelentett az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat. Fordított a helyzet az ózon tekintetében: Szombathelyen ötször annyit mértek, mint Szentgotthárdon, de még nem jelent veszélyt az érték.

A kapcsolatteremtés, kapcsolatépítés is célja volt az őszi evangélikus családi napnak, amely a gyerekeket szólította meg – mondta el a novemberi Nyitott

Ajtók magazinnak Szabóné Nagy Eszter, szervező.

Ma kiderül, hogyan ünnepli a reformáció jubileumát Sárvár. Sárvár a magyar Wittenberg – ez a címe a ma délutáni tájékoztatónak, amit Sárvár önkormányzata, a sárvári evangélikus egyházközség és a sárvári református egyházközség tart, az evangélikus lelkészi hivatal tanácstermében. A téma természetesen a reformáció 500 éves évfordulója, a jubileum megünneplésének sárvári előkészületei.

Két napra szólt az árcsökkentés a benzinkutaknál, Vas megyében egy árban van a benzin és a gázolaj – a néhány forintos, de folyamatos árváltoztatások nyomán. Három forinttal drágul holnap a benzin és kettő forinttal a gázolaj – miután tegnap 2-2 forinttal mérséklődtek az árak. Az emeléssel a gázolaj országos átlagára visszamegy a hét eleji szintre, vagyis 342 forintra. Közben a benzin ára literenként 335 forint lesz péntektől. A mindössze két napra szóló aktuális árak szerint Vas megyében a 8-as főút mentén, Dukánál a legolcsóbb a benzin: 325 forint. A legdrágább Szentgotthárdon a 95-ös: 353 forint, a holtankoljak.hu adatbázisa szerint. Ugyanezekkel az árakkal találkozhatnak a dízelesek is a vasi kutaknál. A legolcsóbb kút egy sárvári állomás, ahol 325 forint egy liter gázolaj. A legdrágább a megyében egy rumi kút, ott 344 forintért adnak egy liter dízelt.

Súlyosabb a cigánykérdés, mint a menekültügy – ezt mondta Gyurcsány Ferenc Szombathelyen. Az oktatásról, az egészségügyről is szólt a Demokratikus Koalíció elnöke a szerdán tartott lakossági fórumon a vasi megyeszékhelyen. A menekültkérdésről azt mondta: lezárhatjuk a határokat, akkor jönnek más úton a menekültek. Az uniós kvótarendszert levetítette Szombathelyre, mint fogalmazott: tíz-15 bevándorló jutna Savaria városának, és egy történelmi város nem ijedhet meg három muszlim család befogadásától. Azt mondta, kell közös határvédelem Európában, kell közös európai megoldás, akár ideiglenesen is. Majd segíteni kell visszamenni, hazatérni a most menekülőknek. Gyurcsány Ferenc szerint csekély a véleményének a támogatottsága, de azt majd a történelem igazolja.

Keveset, de kap tűzifára valót Bozsok és Lócs. A vasi települések közül a legkisebb összegű tüzelőanyag támogatást kapja a két falu. Bozsok és Lócs is 35 ezer forintnyi tüzelőt oszthat szét a helyi rászorulóknak. Ennek az összegnek a dupláját, de így jelképes összeget kap három vasi település: Nagyrákos, Vasasszonyfa és Velem is 71 ezer forinthoz jut a belügyminisztériumi forrásból.

Vetőmagok között gyakoroltak a tűzoltók Vasváron. Egészen pontosan: helyismereti és szituációs gyakorlatot tartott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy vetőmag-feldolgozással foglalkozó üzemben. Azt szimulálták, hogy lángra kapott egy csávázógép, a tűz pedig nagyon gyorsan terjedt. A vasvári, a körmendi és a szombathelyi lánglovagok ismerkedtek az üzem sajátosságaival, hogy szakszerűen be tudjanak avatkozni, ha szükség van rájuk. Megfelelt minősítést kapott a gyakorlat.

Fiatal lányt ütött meg egy győrvári férfi Rábahídvégen. Egy négyfős társaság vitája fajult tettlegességig. A pofozkodó győrvári fiatalembert előállították a vasvári rendőrök, garázdaság miatt indul ellene büntetőeljárás.

A Falco KC Szombathely óriási csatában legyőzte hazai pályán az olasz Varesét a férfi kosárlabda FIBA Kupa ötödik fordulójában. A Varesében három hete 94-71-re alulmaradt szombathelyiek 18 másodperccel a vége előtt értékesített két büntetővel nyertek. A végeredmény: Falco-Trend Optika KC Szombathely – Varese 75-73.

Király Gábort – is – ünnepelték a magyar foci napján. A Magyar Labdarúgás Napját a mindenkori férfi válogatottak mellett a korábbi és jelenlegi női válogatottak is együtt ünnepeltek Budapesten. Az mlsz.hu emlékeztet: 62 évvel ezelőtt, 1953. november 25-én, egy szerdai napon, délután negyed háromkor futott ki a Wembley gyepére az Aranycsapat, hogy megmérkőzzön a házigazda angol válogatottal. Akkor még senki nem sejthette, hogy a magyar válogatott világraszóló 6-3-as győzelmet arat, ezzel megtörve az angolok 90 éve tartó hazai veretlenségét. A sporttörténeti diadal emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban nyilvánította november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává. A jeles napon Király Gábor teljesítménye előtt tisztelegtek az egybegyűltek: a magyar válogatott kapusa a pót-selejtezőkön játszotta le 100. és 101. mérkőzését a válogatottban, és ezzel Bozsik Józseffel együtt vezeti a magyar válogatottsági listát. Ebből az alkalomból az MLSZ elnöke ajándékkal köszöntötte a szombathelyi Haladás hálóőrét.

Folytatódnak a küzdelmek a 2017-ben, Hollandiában rendezendő női labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének ötödik csoportjában. A magyar válogatott Oroszországot fogadja vasárnap Felcsúton. A már készülő keretben van szombathelyi focista is: a kapus Bíró Barbara a Viktória-Trend Optika FC csapatából.

33 gól esett a megye három szombathelyi csoportjában, a 15. forduló találkozóin összesen – derül ki a vasifoci.hu oldalon közzétett eredménylistából. A végeredmények a szombathelyi csoportból: Csepreg – Bucsu 6-1; Gyöngyösfalu – Nárai 0-2; Vasasszonyfa – Nemeskolta 3-3; Pornóapáti – Acsád-Meszlen 0-1; Vassurány – Cák 2-0; Perenye – Kőszegfalva 3-8; Sorkifalud – Gencsapáti 1-3.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 27. péntek

Tűz volt Pácsonyban és két baleset is történt –csütörtök este krónikája Vas megyében; ma este lépnek színpadra a Szabó-legények; nőtt a házasulási kedv Vas megyében; szavazhatnak a drukkerek az új Haladás-címerre; továbbra is veretlen a Falco U20-as csapata a korosztályos bajnokságban.

Tűz volt Pácsonyban és két baleset is történt – így ért véget a csütörtök Vas megyében, derül ki a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jelentéseiből. Egy melléképület tetőszerkezete kapott lángra késő este Pácsony településen. Személyi sérülésről nincs hír. A vasvári tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat, egy szén-monoxid palackot hoztak ki a helyiségből. A tűz nem terjedt át a lakóépületre. Közben, szintén késő este egy fa dőlt egy gépkocsira a 86-os főúton, Répcelak és Beled között. Az autó az eset miatt lesodródott az úttestről és oldalával az árokba borult. Személyi sérülésről nincs hír az esettel kapcsolatban. A répcelaki lánglovagok szabadították ki a kocsit a tíz méter hosszú, húsz centi vastag fa alól. Kevéssel a fakidőlés előtt egy kamion csúszott az árokba a 76-os számú főúton Hegyhátsál térségében, a hegyháthodászi elágazónál. Teljes útzár volt, amíg a körmendi tűzoltók egy csörlővel visszahúzták a kamiont az útra.

Az adventi koszorúk készítése van soron ma délután a szombathelyi evangélikus gyülekezetben. Várják a segítő kezeket ma délután 5 órától, hogy a vasárnapi Jótékonysági Adventi Vásárra koszorúk készüljenek – részletek a szombathelyi evangélikus honlapon.

Ma este lépnek színpadra a Szabó-legények – emlékeztet a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola honlapja. A Duna Televízió tehetségkutató műsorában, a Fölszállott a páva című műsorban jutott az élő adások sorába a reményikes Szabó Bence és Szabó Domonkos testvérpár. Ma este lépnek színpadra ország-világ előtt.

Ruhaipari szakképző központot avattak fel Szombathelyen. Az önkormányzat, a Styl és a Teleki iskola összefogásával 36 millió forintból alakították ki az új ruhaipari szakképző központot a Styl telephelyén. 730 négyzetméteren három gyakorlati műhelyt alakítottak ki, amelyhez három szaktanterem és egy szabászat is kapcsolódik.

Megállapodás született az útfejlesztési prioritásokról Szombathely, Szentgotthárd, Zalaegerszeg és Nagykanizsa között. A napokban tanácskoztak a városvezetők a térség legfontosabb közös céljairól. Azt szeretnék, hogy a 2020-ig tartó ciklusban a fejlesztési pénzek ütemezésénél mindenek felett élvezzen prioritást a 8-as főút és a 86-os fejlesztése, valamint a 87-es főút Szombathely és Kőszeg közötti szakaszának bővítése, építése.

Nőtt a házasulási kedv Vas megyében. A Központi Statisztikai Hivatal most jelentette az év első háromnegyed évének összesítését. Eszerint, októberig 912 házasság köttetett Vas megyében – 82-vel több, mint tavaly ugyanekkor és 142-vel több, mint tavalyelőtt az év első kilenc hónapjában.

Felfüggesztett szabadságvesztésre és pártfogó felügyeletre ítélhetik a férfit, aki 6581 gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a számítógépén. Idén tavasszal kapták el. A Sárvári Járási Ügyészség emelt vádat.

Vádemelést javasolnak a körmendi rendőrök a szeptemberben elfogott román embercsempész ellen. A 8-as főúton, Körmendnél fogták el a kisbusz sofőrjét, aki húsz illegális migránst készült Ausztriába szállítani. Az embercsempész büntetőügyének iratai már a Körmendi Járási Ügyészségen vannak.

122 vasi rendőr mehet pihenni. A magyar kormány az illegális bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében a határtérségben közreműködött egyenruhásoknak adott üdülési utalványt. Az elismerésben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományából összesen 122 rendőr részesült. Csütörtökön vették át a pihenésre jogosító utalványokat.

Nyit az adventi vásár Szombathely Fő terén. Nem csak a hangulatos forralt borozás és vásárolgatás helyszíne lehet a forgatag, hanem tökéletes terep a zsebtolvajoknak, csalóknak, autófeltörésre „szakosodott” bűnözőknek – erre hívja fel a figyelmet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség idén is a polgárőrökkel közösen járőrözik a szombathelyi adventi vásárban. November végén a bevásárlóközpontokban, a piacokon is ott vannak az egyenruhások. Megnyugtató lehet, hogy civil ruhás rendőrök is segítik a biztonságos vásárlást és a köztéri kamerarendszert is segítségül hívják, ha szükség van rá. Egyébként egyetlen zsebtolvajlással sem volt dolga tavaly, az év végi ünnepek körüli vásárokban a vasi rendőröknek.

Véleményezhető a Jeli arborétum természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról szóló 2007-es rendelet módosítása. A Földművelésügyi Minisztérium november 30-ig várja az észrevételeket a rendelettel kapcsolatban. A véleményezésre közzétett rendelet egy melléklettel egészült ki, amelyben a Jeli arborétum természetvédelmi kezelési terve olvasható.

21 magyar, 4 osztrák és 2 szlovéniai képzőművész csaknem 60 alkotása látható a bécsi magyar nagykövetségen nyílt Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlaton. A Szombathely városa által kezdeményezett és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott tárlat a bécsi magyar nagykövetségen december 7-ig látható, a megtekintéshez előzetes bejelentkezés szükséges.

Négy évszakos művészeti tábor létesülhet Szentgotthárdon, mondta el Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere a novemberi testületi ülésen. Amikor az alkotók nincsenek itt, akkor a művészeti központot a szentgotthárdi képzőművész tanulók használhatják majd. A várakozások szerint, ez óriási lökést adhat a művészeti nevelésnek, akár nemzetközi hírű képzés is kialakulhat.

A Szombathelyi Haladás szurkolóinak szavazatait is figyelembe veszik, amikor eldől december 12-én, hogy milyen lesz a szombathelyi klub új címere. Négy verzió közül választhatnak a voksolók, a klubhonlapon, a hátralévő hazai bajnokik előtt az Ereklyeárusító Pavilonnál, valamint a Haladás Ajándékboltban.

27 találat esett összesen a körmendi csoportban a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnoki sorozat 15. fordulójában. A végeredmények a Rába mentéről az utolsó őszi fordulóból: Alsószölnök – Vasalja 1-1; Rönök – Telekes 0-1; Gersekarát – Szalafő 1-1; Magyarlak – Őrimagyarósd 4-3; Nagyrákos – Oszkó-Győrvár Térsége 5-3; Gasztony – Máriaújfalu 2-5. A Pankasz pedig szabadnapos volt.

A Szombathelyi Arborétum nyerte meg a 2015. évi városi nyílt sakkcsapat-bajnokságot.

Kilencedszer is nyert a Falco U20-as csapata a korosztályos férfi kosárlabda kiemelt bajnokságban. Ezzel kilenc forduló után veretlenül vezeti a tabellát a szombathelyi csapat. A Körmend korosztályos együttese 4 győzelemmel és 5 vereséggel a hetedik a tabellán. A végeredmények a kilencedik fordulóból: Kecskemét – Zalaegerszeg 82-96; Körmend – MAFC 89-76; Jászberény – Nyíregyháza 73-84; Kaposvár – Szeged 57-69; Sopron – Paks 91-55; Fehérvár – Szolnok 94-66 és Pécs – Szombathely 83-89.

Szurkolói segítséget vár a körmendi kosárlabda klub. A házi archívum számára keresik a KKC Infó című lap 2012-ben és 2013-ban megjelent számait. Nem veszik el, csak lemásolják a kiadványokat.

Napi hírösszefoglaló – 2015. december 1. kedd

Madárodúkat készítettek a reményikes cserkészek; Huszár Gábor sajnálja, amit mondott; fele annyi területen termett rozs, mint két éve Vas megyében; polgármestert választanak Rátóton és Vaskeresztesen.

Madárodút készítettek a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola cserkészei – számol be az iskola honlapja. A tél közeledtével mindenképpen szeretnének gondoskodni az élelmet kereső madarakról a cserkészek. Az iskola honlapja részletezi: az intenzív erdőgazdálkodás, valamint lakókörnyezetünk faállományának frissítése miatt, az öregedő félben lévő odvas fák száma is jelentősen csökkent. Ezáltal az odvakban költő madarak, mint a széncinege, mezei veréb, kerti rozsdafarkú, szürke légykapó, barázda billegető, egyedszáma is fogyatkozik. A cserkész foglalkozáson készültek az odúk, amik az evangélikus templom kertjébe kerültek. A „házakban”, azt remélik a cserkészek, kora tavasszal megkezdődik az első fészekaljak kiköltése.

Közel van 2017 és Sárváron is megkezdődött a felkészülés a reformáció kezdetének 500. évfordulójának megünneplésére – mondta el Sárváron, az emlékévre készülve Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere.

Két nap múlva megnyílik Szent Márton ládája – emlékeztet az akcióra a szombathelyi egyházmegyei honlap. Zalaegerszegen és Szombathelyen is tartanak ünnepélyes programindítást a jótékonysági gyűjtésnek.

Projektzárót tartottak a duális gépészmérnök képzésen, Szombathelyen. A „DUÁLGÉP” című programon Németh István, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorhelyettese, a projekt vezetője értékelt. A program eredményeit Horváth Béla, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Műszaki Intézet igazgatója, Balogh Károly, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára és Bálint András, a Szombathelyi Képző Központ ügyvezetője mutatta be.

Bíróság előtt a kenyeres kocsis rabló. Ma tárgyalja a Szombathelyi Járásbíróság a nyáron történt kenyeres kocsis esetet. Rablás és más bűncselekmények miatt is felel a vádlott, aki megfenyegetve a sofőrt, ellopott egy pékárut szállító kocsit Balogunyomból. Június 5-én hajnalban történt az eset, baleset lett a vége, árokba hajtott a rabló a kenyeres kocsival a 86-os főúton.

Huszár Gábor sajnálja, amit mondott. „A "zsidó állam" állhat a párizsi merényletek mögött” – egy most nyilvánosságra került hangfelvétel szerint ezt mondta Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere a november 16-i önkormányzati bizottsági ülésen. Az izraeli nagykövetség a lehető leghatározottabban elítéli a szentgotthárdi polgármester azon kijelentését, amelyben azzal vádolja Izraelt, hogy a párizsi terrorakciók mögött áll. Izrael Állam Nagykövetsége közleményben azt írja: Huszár Gábor szavai "ismételten bizonyítják azt, hogy vannak, akik nem tanulnak a történelemből, és továbbra is a zsidó államra, Izraelre és a zsidókra vonatkozó összeesküvés-elméleteket és negatív nézeteket hangoztatnak". Az ilyen jellegű uszítás vezetett a zsidók legnagyobb tragédiájához Magyarországon is – olvasható a távirati iroda által idézett közleményben. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője közölte: a szentgotthárdi polgármester magánvéleményének adott hangot, nem fogadják el a nyilatkozatát, annak semmi köze a Fidesz álláspontjához. Kijelentette: a Fidesz elítél mindenfajta terrorizmust. Az LMP és az MSZP Vas Megyei Szervezete is lemondásra szólította fel Szentgotthárd Fideszes polgármesterét. A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja az antiszemita kijelentéseket. Huszár Gábor közleményt adott ki, ebben azt írja: „A legtávolabb állt és áll tőlem, hogy bárkit, különösen a zsidó vallású embereket megbántsam. Ezúton szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akiket a feltételes módban elhangzottakkal megsértettem. A történteket végtelenül sajnálom.”

Kevesebb, mint a felére esett vissza a rozs termelése Vas megyében, két év alatt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss mezőgazdasági jelentéséből.

A vasi rozstermelés csökkenése folyamatos. 2008-ban 1 180 hektárról takarítottak be rozsot, majd 2009-ben kissé csökkent a terület, 2010-ben pedig már csak 741 hektáron termett rozs Vas megyében. Volt egy kiugrás: 2013-ban 867 hektár, idén viszont csupán 473 hektáron volt rozsbetakarítás Vas megyében.

Időközi polgármester-választást tartanak a Vas megyei Rátóton. A 268 lelkes településen azért kell időközi voksolást tartani, mert az előző polgármester, a tavaly októberben függetlenként megválasztott Málics Ferenc elhunyt. A tisztségért három jelölt indul, Domiterné Molnár Annamária független jelölt, aki jelenleg alpolgármesterként irányítja a képviselő-testület munkáját. A szintén független Horváth Attila János, valamint Fehérvári Zsolt, a Munkáspárt jelöltje. A választási névjegyzékben jelenleg 233-an szerepelnek, ennyien adhatják le szavazatukat vasárnap reggel hat órától este hét óráig.

Választanak Vaskeresztesen is – szintén polgármestert. A voksolást azért kell megtartani a 365 lelkes községben, mert a település korábbi vezetője, Balázs János Miklós szeptemberben lemondott. A tisztségért két jelölt indul: Krancz Imre vállalkozó (független), aki 2010 és 2012 között már volt a község polgármestere és jelenleg alpolgármesterként irányítja az önkormányzat munkáját, valamint Kovács István, a Munkáspárt jelöltje, aki zsámboki lakos. Megválasztásuk esetén mindketten társadalmi megbízatásban látnák el a polgármesterséggel járó feladatokat. A szavazásra jogosult 296 választópolgár vasárnap reggel hat és este hét óra között adhatja le a voksát a helyi közösségi házban berendezett szavazókörben.

Megújult a Szentgotthárdi Katasztrófavédelmi Örs, az Opel gyárban – számol be fotókkal a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Megújult a szertár, a híradó, a pihenőszoba, a konyha is. A renoválás keretében új műgyanta borítást kapott a tűzoltószertár padozata, megújult a híradó-technikai pult. Még függönyöket is cseréltek és új hűtőszekrényt kaptak a lánglovagok.

Nagy arányú győzelmet aratott a Swietelsky-Haladás futsal csapata Nyírgyulajon, a teremfoci bajnoki sorozat 11. fordulójában. 2-3-as félidő után a végeredmény: Nyírgyulaj KSE – Swietelsky-Haladás VSE 2:8. Közben a rivális Dunaújváros veresége miatt, előrelépett a bajnokság 2. helyére a szombathelyi csapat.

Elkészült a férfi futsal Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolása. A tét a négyes döntőbe kerülés. A párosítások: Dunaújváros – Haladás; Rába ETO – Nyírgyulaj; Csömör – Berettyóújfalu és Göcsej – Ferencváros. Oda-visszavágós rendszerben bonyolítják a továbbjutást, először Dunaújvárosban játszanak a csapatok, január 6-án.

Kőszegen zajlott a megyei futsal bajnokság 2. fordulója a fiatalok számára: az U11-es, U13-as és U15-ös korosztályokban, számol be a szombathelyi Haladás futsalcsapatának honlapja. Mind a három korosztályban ügyesen teljesítettek a szombathelyi fiatalok. Közben, a régiós sorozatban sikertelen hétvégét zárt az U15-ös korosztályú szombathelyi csapat: Beleden meccseltek a gyerekek, a Bőny együttesével gól nélküli döntetlent játszottak, a Nebuló SE-től és az ETO korosztályos csapatától pedig kikaptak a szombathelyi fiatalok.

25 csapat nevezett a szentgotthárdi XXX. Alpokalja Kupára – írja a vasifoci.hu. A héten lesz a torna első párosításainak sorsolása, miközben a szervezők várják még női, illetve öregfiúk csapatok jelentkezését. Az első játéknap december 13-a lesz, a döntőket február 6-án tartják.

Minden hétre jut kispályás focitorna a bajnoki téli szünetben. Mindjárt a héten lesz a már hagyományos ikervári Mikulás Kupa. A tornára 16 csapat nevezését fogadták el a szerevezők. 4 csoportba sorsolták a csapatokat, csoportonként az első két helyezett csapat jut tovább az egyenes kiesési szakaszba.

1-10   11-20   21-30   31-40   41-50   51-60   61-70   71-80   81-90   91-100   101-110   111-120