Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Szerkesztő, műsorvezető
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Tankolás
Napi hírösszefoglaló – 2015. november 4. szerda

Drágult a tankolás – nagyok a különbségek a vasi kutak árai között ; nyert Csepreg, Kőszeg, Sitke, Rátót és Pankasz; félezer pingpongos Szombathelyen; olasz parketten a Falco.

November 4. van: a szombathelyi önkormányzat is megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapja alkalmából. A Fő téren a Szentháromság szobornál kezdődik az ünnepség, majd az összegyűltek együtt vonulnak az Evangélikus templomba.

Mátyás király korát ígéri a Reményik suli. Középkori időutazás lesz a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola nyílt napján – tájékoztat a szombathelyi evangélikus honlap. November 14-én, reggel 9 órakor kezdődik a nyílt nap, amikor bemutatkozik a leendő elsősöknek és szüleiknek az iskola – Mátyás király segítségével.

Veres András megyéspüspök megáldotta a szombathelyi Székesegyház felújított Madonna-kápolnáját. Hosszú hónapok restaurátori munkája nyomán kapta vissza régi szépségét a kápolna – és ez az áldás volt a Szent Márton hét első programja Szombathelyen, emlékeztet a martinus.hu. A tervek szerint a jövőben, reggeltől estig szentségimádást tartanak majd a kápolnában.

Megújult az utcai közvilágítás a Kárpáti Kelemen és a Homok utcák kereszteződésében – ma délután járja be a fejlesztés helyszínét Puskás Tivadar polgármester, írja a városvezető heti programja.

Drágult a tankolás. Bruttó 6 forinttal emelte a benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. A benzin átlagára 333 forintra, a gázolajé 342 forintra emelkedett. Akár 60 forint is lehet a különbség a legolcsóbb és a legdrágább hazai benzinkút árai között – a holtankoljak.hu adatbázisa szerint. Vas megyében 31 forint az eltérés a legolcsóbb és a legdrágább benzin árában: Szombathelyen 323, míg Szentgotthárdon 354 forintért mérnek 95-öst. A dízel esetében 25 forint az eltérés Vas megyében: a legolcsóbb gázolajat 325 forintért mérik a mai drágítás után, Sárváron. A legdrágább a megyében az egyik szombathelyi kútnál: 350 forint.

Nyert Csepreg, Kőszeg, Sitke, Rátót és Pankasz – ami Vas megyét illeti. A Belügyminisztérium most tette közzé a legújabb támogatott listáját, az úgy nevezett önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása címszó alatt. Több jogcímet különtettek el, az egyik a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása. Ebben a keretben nyert 30 millió forintot Csepreg és Kőszeg is, ami a városokat illeti. Sitke 21 és fél millió forinthoz jut, Rátót 3,3 millió forintot kap, Pankasz pedig 861 ezer forintot – szintén intézményfejlesztésre.

Nem bízzák el magukat, de büszkék az országos elismerésekre – mondta el a Credo rádiónak a Bólyai iskola igazgatója Papp Tibor.

Három elfogás egy nap alatt – ez a Vas megyei rendőrök mérlege. Egy nagytilaji, egy molnaszecsődi és egy mesteri lakost fogtak el az egyenruhások. A nagytilaji férfi körözését a Szombathelyi Törvényszék rendelte el, mivel elfelejtette megkezdeni börtönbüntetését, amit ittas vezetés és közúti veszélyeztetés miatt szabtak ki rá. A másik két férfi szintén feledékeny volt: ők pénzbírságot felejtettek el befizetni. Nem várt tovább a hatóság: le kell ülniük a bírság összegét. Már a szombathelyi börtönben vannak.

8 millió forinttal tartozik Vasvár. A napokban tartott képviselő-testületi ülésen elhangzott: az E-ON átvizsgálta számlázását és kiderült, hogy a vasvári önkormányzat több éven keresztül csak áramdíjat fizetett, rendszerhasználati díjat nem, mert az EON azt elfelejtette leszámlázni. 14 millió forint tartozás gyűlt össze, de a követelésből 6 millió forint már elévült, így 8 millió forintot kell megfizetnie Vasvárnak.

Óvodásoknak tartottak tűzvédelmi oktatást a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség szakemberei Pecölben. A Bóbita Művészeti Óvoda apróságai megtudták, hogy a tűz, ha helyesen használjuk a barátunk, viszont kellő körültekintés nélkül súlyos balesetekhez vezethet és óriási károkat okozhat. A lánglovagok játékos feladatokkal szemléltették a gyufa használatát, és arra is felhívták a lurkók figyelmét, hogy nem játékszerről van szó, így csak akkor nyúljanak hozzá, ha a szüleik is megengedik és jelen vannak.

8 ezer dollár összdíjazású asztalitenisz-verseny kezdődik ma és tart vasárnapig Szombathelyen. Harmadszor házigazdája a vasi megyeszékhely a legnépszerűbb ifjúsági és serdülő asztalitenisz-körversenysorozatnak. Kalmár Attila, a szervező Pannonsport ügyvezető igazgatója a Credo rádiónak elmondta: négy kontinensről érkeznek versenyzők. A versenyek minden nap 9 és 22 óra között zajlanak az Aréna Savariában.

A különböző kategóriák döntőit csütörtökön, szombaton és vasárnap tartják.

Parketten a Falco. A szombathelyi élvonalbeli férfi kosárlabda csapat tisztes helytállásra készül az olasz Varese ellen a FIBA kupasorozat második fordulójában, ma este. A Varese egy nagy múltú, képzett, magasan kvalifikált csapat – mondta Kálmán László, a szombathelyiek vezetőedzője a klub honlapjának.

A Körmend hazai pályán nyert a holland Groningen ellen a férfi kosárlabda FIBA Kupa harmadik fordulójában, ezzel megszerezte első győzelmét a vasi csapat. A holland együttes a nyitókörben 78-71-re verte a körmendieket, akik idehaza az élvonalbeli bajnoki sorozat hatodik fordulójában először kaptak ki.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 6. péntek

Csatlakozik a nemeskoltai gyülekezet Szombathelyhez; 360 forintért is van benzin Vas megyében – az eheti második drágítás után; utak, hidak és járdák újulhatnak meg, szerte a megyében; komoly pénzdíj és látványos döntők – folytatódik az ifjúsági asztalitenisz verseny Szombathelyen.

Csatlakozik a nemeskoltai gyülekezet a szombathelyihez és változik az SZMSZ – erről a két napirendi pontról szavazott a november 1-re összehívott rendkívüli közgyűlés a szombathelyi evangélikus gyülekezetben, számol be a szombathelyi evangélikus portál. Elsőként a nemeskoltai gyülekezet csatlakozásáról döntöttek a közgyűlés résztvevői. A nemeskoltai gyülekezet és a hozzá tartozó szórvány gyülekezetek már az elmúlt hetekben közgyűlés keretében megszavazták, hogy szeretnének Szombathelyhez tartozni 2016. január 1-től. Eszerint Nemeskoltán is szombathelyi lelkészek látják el a szolgálatot, hitoktatást, ehhez biztosítják az ingatlanokat és egy lelkésznek az ott tartózkodást a paplakban. Ezt a felvetést egyhangúlag megszavazta a szombathelyi közgyűlés is. Második napirendi pontként az SZMSZ módosítás szerepelt. Az elmúlt időszakban bővült az egyházközség tevékenységi köre, így ez több módosítást igényelt az okiratban. Ilyen például, hogy a rádió működtetése miatt változik az adószám, bekerült a működési területek közé a nemeskoltai és szórványgyülekezetek ellátása, pontosították azt is, hogy a parókus lelkészen túl a felügyelő is képviselheti a gyülekezetet. Ezen kívül rögzítették a presbiterek létszámát, az iskola nevét, valamint bekerültek az SZMSZ-be az egyházközséghez köthető alapítványok és az egyesület is. Emellett számos apró változást említettek még a közgyűlésen, melyek elfogadásáról szintén egyhangú döntés született. Egyébként az SZMSZ teljes tartalma megtekinthető a Lelkészi Hivatalban.

Felszentelte Veres András megyéspüspök ma délelőtt a megújult Szent Márton templomot. Ma délután Szent Márton vesperást tartanak a Székesegyházban, majd gyertyás felvonulás, és koszorúzás lesz a Szent Márton szobornál. Mindkét program a Szent Márton Ünnepségsorozat része. S része a holnapi püspöki szentmise Szent Márton ünnepén a Székesegyházban. A szentmisét Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök mutatja be. Szintén holnap, este lesz a Szent Márton Díjátadó Gála Szombathelyen, a Sportházban.

Megint drágult a tankolás. Öt forinttal emelte a benzin és négy forinttal a gázolaj literenkénti árát a Mol. Szerdán hat forinttal drágult a 95-ös és öt forinttal a dízel – vagyis november első napjaiban már 11 forinttal emelkedett a benzin és 9 forinttal a dízel ára. Mától 338 forint a 95-ös benzin és 346 forint a gázolaj átlagára – literenként, országosan. Vas megyében a legolcsóbb benzint Szombathelyen mérik: a kétszeri áremelés után 328 forint, míg Szentgotthárdon 359 forintért mérnek 95-öst – ez a legdrágább Vas megyében, a holtankoljak.hu adatbázisa szerint. A dízelnél is nagyok a különbségek: a legolcsóbb gázolajat 329 forintért mérik a mai áremelés után, Sárváron. A legdrágább a megyében az egyik szombathelyi kútnál: 354 forint egy liter gázolaj.

Utak, hidak és járdák újulhatnak meg, szerte a megyében: ugyanis kilenc Vas megyei településnek jut forrás infrastruktúra-fejlesztésre a legújabb belügyminisztériumi döntés nyomán. Három jogcímen osztott pénzt önkormányzati feladatellátásra a Belügyminisztérium. Fejlesztésekre költhetnek a támogatott települések. Az egyik címke a belterületi utak, járdák, hidak felújítása. A legtöbb pénzt Sárvárnak ítélte meg a tárca: kereken 15 millió forintot. Söpte önkormányzata 12,7 millió, Vámoscsalád önkormányzata 12,3 millió forintból tervezheti a felújításokat, illetve rendelheti meg a kivitelezéseket. Felsőcsatáron 11,8 millió, Petőmihályfán pedig 10,8 millió forintot költhetnek az utak, járdák felújítására a belügyi keretből – persze ehhez jön még a saját forrás is. Gencsapátiban 6,1 millió forintot kap a Belügyminisztériumtól az önkormányzat. Pusztacsóban 3 millió forintból újulhatnak az utak, járdák. Bögöt település önkormányzata 1,7 millió forinthoz jut, Porpácnak 938 ezer forintot utal a belügyi tárca.

Megvan a pontos menetrend, Szombathelyen, Kőszegen és Sárváron is a Házhoz megyünk bűnmegelőzési programban – ismertette dr. Bíró Barnabás, a megyei rendőrség bűnmegelőzési alosztályának vezetője.

Tizenöt országból érkeztek bírók a vasárnapig tartó ifjúsági és serdülő asztalitenisz-versenyre Szombathelyen – mondta el a lebonyolításról Kalmár Attila, a szervező Pannonsport ügyvezető igazgatója. A vasárnapi döntők lesznek a leglátványosabbak és nem mellékesen komoly pénzdíjat kapnak a győztesek.

Ha Királyon múlna, 45 évesen is védene a válogatottban – tudósít a távirati iroda. A Norvégia elleni Európa-bajnoki pót-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szombathelyi kapusa, Király Gábor nem érez nagyobb nyomást magán, mint más mérkőzések esetében. Király Gábor a századik válogatottságára készül.

Az utolsó előtti helyen a Sárvár a labdarúgó NB3 nyugati csoportjában. A vasifoci.hu összegzi: öt meccset játszottak le októberben, a Sárvár 2 döntetlen és 3 vereséggel mindösszesen 2 pontot gyűjtve az utolsó előtti helyen áll a virtuális tabellán csupán a 0 pontos Balatonfüredet előzi meg.

A 8 éven aluli lányok egy ezüstérmet, az U9-es korosztályú szombathelyi csapat és az U12-es korosztály is aranyérmet hozott a dunaújvárosi Üstökös Kézilabda Kupáról – tájékoztatott a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia a három korcsoport sikeréről. Holnap parketten a felnőtt csapat: a Tapolca együttese érkezik a Kozma Szerszám-Szombathelyi KKA lányaihoz szombaton.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 10. kedd

Százöt család költözhetett új otthonba idén Szombathelyen; Széll Kálmánról a parlamentben; elbontották a szentgotthárdi regisztrációs pontot, ma a körmendit számolják fel; folytatódik az áremelkedés a benzinkutaknál.

Százöt család költözhetett új otthonba idén Szombathelyen, az önkormányzat segítségével. Puskás Tivadar polgármester, Koczka Tibor alpolgármester és Szíjártó Győző, a Szova Zrt. városüzemeltetési igazgatója ma délelőtt számolt be a városházán arról, hogy 2015-ben 72 önkormányzati ingatlan újult meg, összesen 115 és fél millió forintból. A bérlők által felújított lakásokkal együtt ebben az évben 105 család költözött önkormányzati segítséggel új otthonba.

Idén is közreműködtek a Szent Márton-napi Országos Nagyvásáron a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákjai – számol be a suli honlapja. A negyedikesek a farkasfai házat mutatták be a látogatóknak, a színpadon felléptek az iskola néptáncosai, népdalénekesei. A pedagógusok kézműves foglalkozással várták mindkét délután a gyerekeket Szombathelyen, a Vasi Skanzenben.

A napirend utáni felszólalásokkal zárta hétfőn délután munkáját az Országgyűlés. Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője Széll Kálmán Vas megyei kötődéseit felidézve a volt miniszterelnök halálának századik évfordulójáról emlékezett meg napirend utáni felszólalásában.

Elbontották a szentgotthárdi sátortábort, az ideiglenes regisztrációs pontot. Ma a körmendi tábor sátrait számolják fel – ezzel nem lesz már menekülteknek kialakított regisztrációs pont Vas megyében. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság küldött, küld kamiont a táborhelyek elemeiért, azokat Szlovéniába viszik, mint segélyszállítmányt. – Szlovénia a megnövekedett migrációs nyomás miatt technikai segítséget kért hazánktól – tájékoztatott Balogh Nikoletta megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Ami a pontos számokat illeti: Szentgotthárdról 59 sátrat, 458 tábori és 146 kempingágyat szedtek össze, a fekhelyekhez tartozó pokrócokkal, matracokkal lepedőkkel. Kedden Körmenden 49 sátrat bontanak el: 556 vaságyat, 144 kempingágyat, vagyis hétszáz férőhelyet. Azokat is kamionnal szállítják a szlovén hatóságok ljubljanai központjába. Összesen 58 napig álltak sátrak Szentgotthárdon, az ipari parknál, 61 napig volt regisztrációs pont a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola udvarán.

Folytatódik az áremelkedés a benzinkutaknál. November első hetében 11 forinttal lett drágább a benzin, kilenc forintot drágult a gázolaj. Szerdától három forinttal kérnek többet mindkét üzemanyagfajtáért, literenként. Ez azt is jelenti, hogy nem lesz már 330 forint alatt egyik üzemanyag sem Vas megyében. Egy liter benzint átlagosan 341 forintért tankolhatunk szerdától, míg a gázolaj átlagára 349 forintra emelkedik – ezek az átlagárak a holtankoljak.hu adatbázisa szerint, és nagyok a különbségek. Vas megyén belül 31 forint a különbség a benzin és 21 forint a dízel árában. A legolcsóbb a benzin egy szombathelyi kútnál: a szerdai drágítás előtt 328 forint. A legdrágább egy szentgotthárdi töltőállomás: 359 forint – ehhez jön szerdán a három forintos emelés. Még van 330 forint alatt dízel: az egyik sárvári benzinkútnál mérik 329 forintért, ez a legolcsóbb a megyében. A legdrágább gázolaj Vasban 350 forint, egy kőszegi és egy szombathelyi töltőállomáson is ennyiért adják, szerdáig.

Gólrekorddal verte a Tapolca csapatát a Kozma Szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia junior csapata az NB2-es bajnoki sorozat észak-nyugati csoportjában. A szombathelyi lányok hetven gólos meccset játszottak, ahol 62-8-ra diadalmaskodtak.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 12. csütörtök

Megdőlt a november 11-i meleg-rekord, kétszer is – de nem Szombathelyen; lehet jelentkezni: megjelent a januári versmondó verseny felhívása; visszafordíthatják a forgalmat az M86-oson, ha szükséges; kikapott a Falco a FIBA Kupa harmadik fordulójában.

Megdőlt a november 11-i meleg-rekord, kétszer is. 23,6 fokot mért az Országos Meteorológiai Szolgálat Nagykanizsán tegnap délután. A korábbi rekordot, 22,5 fokot 1951-ben mérték Ásotthalmon. Közben, tegnap Székesfehérváron mindössze 15,3 fokig csökkent a hőmérséklet, mely 0,3 fokkal magasabb, mint a korábbi rekord, melyet 1963-ban, Lentiben rögzítettek. Szombathelyen 20,9 fok volt a szerdai maximum, és 7,5 fok volt a november 11-i minimum – ezekkel az értékekkel nem dőlt rekord.

Lehet jelentkezni: megjelent a januári versmondó verseny felhívása. A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola honlapja azt írja: a szép hagyományt őrizve ebben a tanévben is megrendezi a Gazdag Erzsi vers-és mesemondó versenyt, mely a Magyar Kultúra Napjához, a Himnusz születésnapjához kapcsolódik. A rendezvényre az intézmények házi versenyének győzteseit várják. A versenyre három kategóriába nevezhetnek: az ovisok, az elsősök és másodikosok, valamint a harmadikosok és negyedikesek. A jelentkezési határidő 2016. január 15., a verseny időpontja: 2016. január 22. 9 óra. Fontos, hogy csak intézmény, iskola nevezhet, kategóriánként egy diákkal és minden versenyzőnek két művel kell készülnie: az egyik Gazdag Erzsi vers legyen, a másik szabadon választott mese vagy vers. A verseny rangját jelzi, hogy az óvodás korcsoport nyertese, ha szeretné, felvételt nyer a Reményi iskolába – írja a felhívásban Sátory Károly igazgató.

Áder János szerint a Szent Márton-év üzenete, hogy gazdag szellemi örökségünk nemcsak kulturális érték, hanem erkölcsi tanítás is. A köztársasági elnök ezt a Szent Márton-évet megnyitó beszédében mondta Pannonhalmán. Szent Márton életpéldája 1700 évvel a születése után arra tanít, hogy egy több mint ezeréves kultúra ma is élő alkotóerő – fogalmazott a köztársasági elnök.

Drágul holnap a benzin, a dízel ára most nem változik. A Mol úgy döntött: bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. Ezzel a benzin átlagára 343 forintra nő, a gázolajé 349 forint marad. A legolcsóbb a benzin Vas megyében egy szombathelyi kútnál: 335 forintért adják péntektől. A legdrágább egy szentgotthárdi töltőállomás: 364 forint lesz péntektől. Dízelt Vas megyében 332 és 353 forintért is tankolhatnak az autósok.

Visszafordíthatják a forgalmat az M86-oson, ha szükséges – ezt gyakorolták tűzoltók, szerdán. Megbontották a szalagkorlátot, hogy ha olyan hóhelyzet adódik a télen, akkor felkészültek legyenek a forgalom elterelésére a kétszer két sávos úton. A sárvári, a szombathelyi és a répcelaki tűzoltók vettek részt a gyakorlaton.

Hiába a +20 °C, megkezdődött a tél Vas megye 1565 kilométer hosszú közúthálózatán. Hivatalosan november 10. és március 15. között dolgozik téli rendben a Magyar Közút – természetesen a Vas Megyei Igazgatóság is. Horváth László megyei igazgató a szerdán tartott télindító értekezleten elmondta: 6040 tonna sóval és 2670 tonna érdesítő anyaggal „tankoltak fel” a vasi mérnökségek, a legtöbb egyébként a vasvárinak jut. Úgy nevezett hóvédművek összesen 50,7 kilométeren állnak rendelkezésre a vasi közúthálózat mentén, a sárvári területen a leghosszabb: 16,3 kilométer. Összesen 31, hóekével is felszerelt jármű tisztítja majd szükség esetén az utakat a megyében.

Dizájner drogtól lett rosszul két diák Csepregen, a középiskolai kollégiumban. Társaik szerint, lehet, hogy alkoholt is fogyasztottak a drogra. Az egyik fiatal kisebb rosszulléttel megúszta a kábítószer-használatot, társa életveszélyben volt, de már stabil az állapota. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a kőszegi rendőrök folytatnak büntetőeljárást kábítószerrel való visszaélés ügyében.

Tizenegy diák pályázott idén a körmendi, önkormányzati Boldog Batthyány-Strattmann László ösztöndíjra. Szociális alapon három, tanulmányi eredménye alapján egy egyetemista nyerte el a havi 25 ezer forintos támogatást.

Kikapott a Falco a férfi kosárlabda FIBA Kupa harmadik fordulójában. A szombathelyiek egy győzelmük mellett második vereségüket szenvedték el. A belga Oostende 91-62-re verte a szombathelyi csapatot. Amint arról a Credo rádió honlapján hírt adtunk: megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata is érdekelt a FIBA kupa sorozatban. A Körmend 19 ponttal, 83-64-re kikapott a francia Villeurbanne vendégeként a sorozat negyedik fordulójában. A piros-feketék három vereséget és egy győzelmet számolnak.

A rivális norvég csapatot tartja az Európa-bajnoki pót-selejtezős párharc favoritjának Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki a lehető legnagyobb mértékben bízik szombathelyi kapusában. Norvégia esélyesebb, de jó együttesünk van és készen állunk a meccsre – ezt mondta a német szakvezető az első, ma esti, oslói összecsapás előtt. A 100. válogatottságára készülő Király Gáborban száz százaléknál is jobban bízik a szövetségi kapitány. Ma este lesz az első norvég – magyar meccs, majd vasárnap a visszavágó Budapesten.

Búcsúzik a női kézilabda Magyar Kupától az NB2-es szombathelyi csapat, miután az NB1-es Mosonmagyaróvár 34-26-ra verte a szombathelyi együttest a sorozat harmadik fordulójában.

Távozott az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület szakmai munkáját irányító Gyöngyösi András, írja az http://aligator.hu. Gyöngyösi a serdülőknek és a gyermekeknek volt az edzője. A két korosztályt a jövőben az AVUS szakmai munkájának irányítója, Stojadinov Nikola készíti fel.

Akárcsak idegenben, hazai pályán is 7-0-ra győzött a Celldömölki VSE férfi asztalitenisz-csapata Szlovákia U21-es válogatottja ellen a Klubcsapatok Szuperligájában – írja a vaol.hu.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 13. péntek

Lelkészavatást tartottak Meszlenben; Szombathelyen is bemutatkozik az első gypsy musical; találtak már influenzavírust itthon; két hét alatt negyedszer drágult a benzin; nagyokat védett Király Gábor – ezért is tudott nyerni a magyar válogatott Oslóban.

November 14-én reggel 9 órától tartja bemutatkozó nyílt napját a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola. Várják a pedagógusok a leendő elsősöket és szüleiket, méghozzá időutazással: Mátyás király korába kalauzolják el a leendő iskolás apróságokat.

Lelkészavatást tartottak Meszlenben – számol be az evangélikus.hu. Öt év gyülekezeti munkatársi szolgálat után avatták lelkésszé Györgyi Zsoltot szülőfaluja, a Vas megyei Meszlen evangélikus templomában. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Kalincsák Balázsné Varga Katalin, a Nemescsó-Meszlen-Acsád-Kőszegdoroszlói Társult Egyházközség lelkésze is közreműködött. Györgyi Zsolt Somogy megyében, Csorgón szolgál.

Szombathelyen is bemutatkozik az első gypsy musical, a Somnakaj, melyet a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatott be tavaly a Művészetek Palotája. November 20-án lesz a szombathelyi bemutató. Koczka Tibor alpolgármester a produkciót beharangozó tájékoztatón emlékeztetett: csak tíz helyszínen mutatják be a musicalt.

Találtak már influenzavírust itthon – az idei szezonban először. November első teljes hetében 6600-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel hazánkban – ez húsz százalékkal több, mint a megelőző héten. Vas megyében is nőtt a megbetegedések száma, bár nem annyira, mint a legutóbbi két hétben. Most 100 ezer lakosra 29 megfázásos betegséget számolt az ÁNTSZ Vas megyében. A megelőző héten 20, az azelőtti héten 10 megbetegedés volt Vasban, 100 ezer lakosra vetítve. Országszerte a legutóbbi héten negyven beküldött mintát vizsgált az ÁNTSZ, abból egynél igazolódott az influenza A vírusa – hogy a mintát melyik országrészből küldték, azt nem tudni.

Két hét alatt negyedszer, összesen 15 forintot drágult a benzin. A mai áremelés kettő forint. Az országos átlagára a 95-ös benzinnek így 343 forint. Vas megyében 335 és 364 forintért mérnek benzint. A dízel ára ma nem változott, az országos átlagár 349 forint, Vas megyében 332 és 353 forintért is mérnek dízelt. 332 forint lesz a benzin és 340 forint a gázolaj decemberben – ez nem árcsökkentési előrejelzés, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal árai, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámoláshoz. Most tették közzé a decemberben érvényes árakat.

Lehet, hogy téliesített regisztrációs pont lesz Szentgotthárdon és Körmenden – értesült a megyei napilap. Amint arról a Credo rádió honlapján is hírt adtunk: a héten elbontották a szentgotthárdi és a körmendi sátortábort, a menekülteknek szeptemberben kijelölt ideiglenes regisztrációs pontot. A táborok sátrait és ágyait Szlovéniába küldte a katasztrófavédelem, mintegy segélyszállítmányt, ugyanis nagyobb most a migrációs nyomás Szlovéniára, mint Magyarországra. Úgy tudni viszont, hogy a Vas megyei regisztrációs pontok csak ideiglenesen szűntek meg: konténertábor készül, ami megfelel a téli időjárásnak, szemben a sátrakkal.

Országszerte 43 intézmény, Vas megyében három iskola kap támogatást nemzetiségi tankönyvbeszerzésre – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma most közzétett listájáról. A 2015-ös keretből kedvezményezett Szombathely Megyei Jogú Város Német Önkormányzata, azon keresztül a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola: 650 ezer forintos tankönyvbeszerzési támogatással. Az Országos Szlovén Önkormányzat kettő Vas megyei intézménye is a támogatottak között szerepel: a felsőszölnöki Kossics József Kétnyelvű Általános Iskola és Óvoda 616 ezer forintot, az Apátistvánfalvi Kéttannyelvű Általános Iskola és Óvoda 506 ezer forintot kap idén a nemzetiségi tankönyvek beszerzésére.

Szombathely lesz a helyszín: holnap rendezik a XXIV. Országos Katolikus Karizmatikus Találkozót, a vasi megyeszékhelyen.

Jubilál, 130 éves a Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár barokk teremkönyvtára, kiállításokkal emlékeznek – a martinus.hu tudósításában Simon Katalin gyűjteményvezető emlékeztetett: nagyszabású fejlesztés zárult nemrégiben.

A város roma nemzetiségi önkormányzata tart ma délután közmeghallgatást a rendőrség drogprevenciós programjáról a körmendi városházán.

Az újonc Kleinheisler László góljával a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött Norvégia vendégeként az Európa-bajnoki pót-selejtező első felvonásán, Oslóban. A szombathelyi kapus, Király Gábor, századszor ölthette magára a válogatott mezt – és nem is unatkozott a Haladás kapusa: például már a 4. percben óriásit kellett védenie Skjelbred 10 méterről leadott lövése után. Folytatás vasárnap Budapesten, várhatóan Király Gábor 101. válogatottságával.

Már folyik a felkészülési meccs, Király Gábor nélkül: a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás felkészülési mérkőzésen csap össze a másodosztályú Sopronnal, ma 11 órától.

Megvan kik irányítják a Vas megyei válogatottat – írja a vasifoci.hu. Mint arról a Credo rádió is hírt adott: idén Zalaegerszegen rendezik a Megyei Amatőr

Válogatottak Északnyugat-magyarországi Regionális Nagypályás Tornáját november 28-29-én. A mérkőzéseket a Városi Sportcentrumban az új műfüves pályáján rendezik. Az első két helyezett csapat jut az országos döntőre. A Vas Megyei Labdarúgó Szövetség két vezetőedzőt kért fel a Vas megyei válogatott összeállítására és irányítására: Balassa Pétert a Répcelak játékosedzőjét és Takács Gábort a Sárvár FC vezetőedzőjét. A válogatott keret a hétvégi forduló után állítják össze.

A 14. forduló meccseit rendezik a megyei első osztályú labdarúgó bajnoki sorozatban. A párosítások holnap: Celldömölk – Lukácsháza; Körmend – Király SZE; Répcelak – Táplán; Kőszeg – Jánosháza. Vasárnap lesz az Egyházasrádóc – Szentgotthárd; a Csepreg – Kemenesalja, a Rum – Vép és a Rábapaty – Vasvár találkozó.

Szombathelyen, a Gothard Jenő Általános Iskolában folytatódik ma a Sport Legyen a Tied! országos program. Bemutatkozik az atlétika és a röplabda is a kora délután záruló sportnapon.

Mintegy hatmillió forinttal támogatja összesen a szombathelyi önkormányzat az általános és középiskolás sportköröket. A támogatásokat a héten vehették át az érintettek. Az általános iskolák között a legmagasabb összegű támogatást, 640 ezer forintot a Bolyai iskola kap, a második legnagyobb összegű támogatás a Zrinyi iskoláé: 450 ezer forint.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 17. kedd

Csak majdnem dőlt hőmérsékleti rekord Szombathelyen – hétvégén benéz a tél; megint lesz 330 alatt benzin és dízel Vas megyében; több turista járt Vas megyében, mint tavaly; döntetlent játszott Rapport Richárd a sakk csapat Eb-n.

3 fok híján hőmérsékleti rekord dőlt november 16-án, Szombathelyen. 19,6 fokig melegedett a levegő, a rekord 22,5 fok, ezt 1997-ben jegyezte fel Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Elmondta: A november egy négy-öt fokos hónap, vagyis ennyi a jellemző havi átlaghőmérséklet, ehhez képest most nyolc foknál járunk, a hónap első felének ennyi az átlaghőmérséklete – ezt korrigálja majd a hétvége. Egy ciklon érkezik, erős hidegfronttal és nagyon leesik a légnyomás, ez utóbbi két hatás miatt megterhelő napok várnak a front-érzékenyekre a hét második felében Szombathelyen. Egyik napról a másikra lesz téli időnk: a napokban még hat fok körüli minimum hőmérsékletnek a fele lesz a napi maximum a hétvégén – mondta el Pétervári Tibor. Nem ritka, hogy november 20. körül benéz a tél, a népi megfigyelések is azt mondják: Erzsike megrázza a szakállát, vagy paplanját.

Nem szerepel még Vas megyei állásajánlat az Egyháziállás.hu oldalon. Az evangélikus.hu azt írja: a hiánypótló kezdeményezés mögött hét, közoktatási intézményeket fenntartó szerzetesrendből álló konzorcium áll. A portál egyelőre ingyenes lehetőség a hirdetőknek, jórészt fővárosi állásadó egyházi intézmények éltek a lehetőséggel eddig – Vas megyei még nincs az ajánlatok között.

Olcsóbb lesz a tankolás. A benzin ára bruttó négy, a gázolajé bruttó három forinttal csökken szerdától. Két hete folyamatosan emelkedtek az üzemanyagárak – ez az első novemberi árcsökkentés a hazai kutaknál. 339 forintra csökken a benzin és 346 forintra mérséklődik a gázolaj ára – literenként, országos átlagban november 18-án. A holtankoljak.hu adatbázisa szerint, most 333 forint a legolcsóbb benzin Vas megyében: egy sárvári kútnál mérik. A legdrágább Szentgotthárdon a 95-ös: 364 forint – a szerdai négy forintos árcsökkentés előtt. Dízelt a legolcsóbban a megyében Sárváron adnak: 332 forint a háromforintos ármérséklésig. Szombathely 353 forint – ez a megyében a legdrágább dízel. Az eheti, szerdai árváltozások azt jelentik, hogy 330 forint alatt is lesz kapható mindkét üzemanyagfajta Vas megyében: 329 forint lesz a legolcsóbb benzin és gázolaj is a megyében.

Országosan 6,4 százalékkal, Vas megyében 3,9 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma egy év alatt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Az év első kilenc hónapjában a szálláshelyek összesen 20 millió 746 ezer vendégéjszakát regisztráltak. Vas megyében 1 millió 93ezer vendégéjszakát számoltak októberig – ez mintegy 41 ezerrel több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában volt. A külföldi vendégek 6,5 százalékkal több, 10 millió 438 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken idén októberig, országosan. Vas megyében is bővülés mutatkozott: 2,1 százalékos. Szám szerint: 589 ezer külföldi vendégéjszakát számoltak idén a megyében, tavaly 577 ezret.

Az elnökségben a szombathelyi színi direktor. Keszég László színész-rendezőt választották a Magyar Színházi Társaság elnökévé a szakmai szervezet tisztújító közgyűlésén. A tizenegy tagú elnökség tagja Jordán Tamás színművész, rendező, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója.

Rabok szépítették meg a mentőállomás gyermekváróját Szombathelyen. Stift Zoltán atya, a szombathelyi börtön lelkészének számtalan grafikája, rajzos képeskönyve, albuma jelent meg, és kiállításai is bejárták már a világot – ő irányította a munkát.

Tettlegességig fajult egy vita az egyik szentgotthárdi intézményben – egy mobiltelefon miatt – számol be a police.hu. Két fiatal férfi veszett össze egy telefonon, késelés lett a szóváltásból. Súlyosan megsérült a megkéselt férfi. Őrizetbe vették mindkét személyt, önbíráskodás miatt vonja őket felelősségre a körmendi rendőrség.

Vas megyében is fosztogatott az öt kaposvári férfi, akik ellen a Veszprém megyei ügyészség emelt vádat. A bűnözők 57 idős embertől loptak, Zalától Békés megyéig fosztogattak, úgy tudni, tavaly nyártól az idén januárig, amíg elkapták őket.

Tehetségkutató vetélkedőt szervez roma származású fiataloknak a Vas megyei rendőrség. Az oladi ÁMK-ban lesz a Ki-Mit-Tud, holnap délután. Itt lesz Lakatos Tibor, az ORFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetője, aki országos szintű kapcsolattartóként tevékeny részt vállal a roma fiatalok rendőri pályára toborzásában.

Hétfő helyett csütörtökön folytatódik a hazai NB1-es futsal sorozat a szombathelyi Haladás számára. A Rába ETO érkezik az Aréna Savariába a bajnokság 9. fordulójában. Ahogy a szombathelyi klub honlapja fogalmaz: Magyarország legjobb csapatával meccselnek a szombathelyi fiúk. Az ETO csapatának nagy része külföldi játékosokból áll, így nem lesz könnyű dolga a vasiaknak. De a hazai közönség előtt bravúrra készülnek.

Döntetlent játszott a vasi csapattag a sakk Eb-n. A magyar férfi válogatott legyőzte a lengyel csapatot a reykjavíki sakk csapat Európa-bajnokság negyedik játéknapján. Berkes Ferencnek köszönhető a siker, aki sötéttel gyűjtötte be a teljes pontot, míg három társa, Lékó Péter, Rapport Richárd és Balogh Csaba egyaránt döntetlent ért el. Egyébként a szombathelyi Rapport Richárd három nyertes meccs után először remizett az Eb-n. A férfiak két-két győzelemmel és döntetlennel állnak.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 18. szerda

Szombathely Magyarország egyik fontos gazdasági központja – mondta a kormányfő a vasi megyeszékhelyen; másodszor lesz Vas Megyei Értékek Napja; legyőzte belga vendégét a Körmend; kikapott Rapport Richárd.

Együttérzését fejezte ki a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a párizsi merényletek sérültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak – idézi az evangélikus.hu a MEÖT közleményét. A tanács megdöbbenéssel fogadta a párizsi terrortámadások hírét és megnyugtató megoldást remélnek az Európában kialakult helyzetre.

Szombathely Magyarország egyik fontos gazdasági központja, ezt jól mutatja a szinte teljes foglalkoztatottság – mondta Orbán Viktor a vasi megyeszékhelyen. A kormányfő a Modern városok program keretében látogatott el a vasi megyeszékhelyre, ahol együttműködési megállapodást írt alá Puskás Tivadar polgármesterrel. Egyebek között döntöttek arról, hogy a Szent Márton-terv második ütemében ötmilliárd forintot kap a város. Megállapodtak arról is, hogy nemcsak a 86-os utat viszik el Szombathelyig, hanem négysávos gyorsforgalmi úttal kötik össze a várost Kőszeggel. A kormányfő szerint Szombathelyen a további fejlődés akadálya a munkaerőhiány, éppen ezért fontos, hogy ismét van a városban felsőfokú műszaki képzés, elindult a gépészmérnökképzés, amit a villamosmérnök-képzés beindítása követhet majd.

Súlyos balesettel ért véget a kedd Vas megyében. Szombathely határában ütközött két személyautó. Egy ember súlyosan, egy könnyebben sérült meg.

Teljesen közművesített, 250 konténerből álló tábor terve került a szentgotthárdi városvezetés elé. A Belügyminisztérium, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kérésére adhat helyet a város a menekültek befogadására alkalmas tábornak. A tervek szerint, komplett utcákat alakítanának ki. A tervezett helyszín Szentgotthárd határa, az ipari parknál, ott, ahol a sátortábor állt. A felépítés határideje is ismert: 2016. január 16. A szentgotthárdi városvezetés az eddigieknél részletesebb tájékoztatást kért a befogadóállomás terveiről és a héten, vagy a jövő héten újra megtárgyalják az ügyet. Vas megyében Körmenden volt a másik sátortábor, oda nem tervez konténertábort a Belügyminisztérium.

Olcsóbb a tankolás: 4 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. A benzin átlagára 339, a gázolajé 346 forintra mérséklődött. Vas megyében 329 forint a legolcsóbb benzin és gázolaj, a legdrágább benzin 360, a legdrágább dízel 350 forint Vas megye töltőállomásainál – a mai ármérséklés után.

Ifjúsági Kerekasztal alakult Körmenden. Elnöke Csendes Máté, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium végzőse. Három évre kapta a posztot és az azzal járó feladatot. Nagyszabású programokat szervezne a körmendi fiatalságnak az új diákképviselet. A szervezet a város ügyeiből komolyan kiveheti a részét, hiszen a diákok delegálhatnak tagot az önkormányzat Társadalmi Ügyek Bizottságába.

Kemenespálfa után Szarvaskend – a hétvégén rendezik meg a II. Vas Megyei Értékek Napját. Az elsőt Kemenespálfán tartották, a második program helyszíne lesz Szarvaskend – tájékoztat a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája. 13 települést vontak be az értékőrző munkába a térségben: Molnaszecsőd, Magyarszecsőd, Döröske, Döbörhegy, Szarvaskend, Nagymizdó, Katafa, Nádasd, Hegyhátsál, Hegyháthodász, Daraboshegy, Halogy és Halastó településeken tartottak értékmentő fórumokat. Ezt a sorozatot zárja le a megyei értékek napja, szombaton.

A norvégok elleni két győztes mérkőzés nem csupán a futballról szólt, hanem az önbecsülésünkről is, ezért azok is büszkék lehetnek arra, amire a válogatott képes volt, akik egyébként nem kedvelik a focit – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Szombathelyen. Kifejtette: a válogatott kapusa, Király Gábor révén a szombathelyiekhez különösen közel állhat ez a győzelem, a vasi megyeszékhelyet pedig a hazai labdarúgás "egyik vidéki fellegvárának" nevezte, ahol egyebek között az Illés Akadémián vagy a Király Gábor által vezetett sportlétesítményben komoly tehetségek nevelkednek. A miniszterelnök a Szombathelyen épülő Haladás sportkomplexumról kijelentette: az nemcsak az élsportnak és a szurkolóknak épül, hanem a sportolni akaró fiataloknak is.

Pályán a Haladás a Magyar Kupában. Elsőként a Békéscsaba jutott a negyeddöntőbe a labdarúgó Magyar Kupában, ugyanis a gól nélküli első mérkőzést követően a visszavágón 1-0-ra legyőzte idegenben az MTK-t. Ma játsszák a többi visszavágót, a Haladás egygólos hátrányból várja a meccset. A párosítások: Videoton – Szombathelyi Swietelsky Haladás; Sopron – Nyíregyháza; Kozármisleny – Budapest Honvéd; Inter CDF SE – Tiszaújváros; DVSC – Szeged; Csákvár – Ferencváros és Újpest – Zalaegerszeg.

Legyőzte belga vendégét a Körmend. A piros-feketék 11 ponttal bizonyultak jobbnak a belga Mons csapatánál a férfi kosárlabda FIBA Kupa ötödik fordulójában. A végeredmény: Egis Körmend-Mons 77-66. A vasi együttesnek három vereség mellett a mostani volt a második sikere a kontinentális harmadik vonalnak számító sorozatban.

Elszenvedte első vereségét Rapport Richárd a sakk csapat Eb-n. A magyar férfi válogatott kikapott az ukránoktól a reykjavíki EB ötödik játéknapján. A három győzelmével és egy remijével eddig a csapat legjobbjának számító szombathelyi sakkozó, Rapport Richárd vereséget szenvedett, Lékó Péter, Almási Zoltán és Berkes Ferenc pedig nem tudott javítani, valamennyien megosztoztak a ponton riválisukkal, így az ukránok örülhettek a végén. A férfiak ezzel két győzelem és két döntetlen után először kaptak ki az EB-n.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 24. kedd

Rekord-száraz hónap körvonalazódik; tökéletes a levegő minősége Szombathelyen; lezajlott az őszi udvarrendezés a Szombathelyi Diakóniai Központban; nem volt még ilyen olcsó a dízel idén; nyert a Haladás futsalcsapata az Aramis ellen.

Rekord-száraz hónap körvonalazódik – mondta el a novemberi, szombathelyi csapadékról Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. A héten, csütörtök körül várható eső Vas megyében, de csak pár milliméternyi. A jelenlegi mérések szerint, november hónapban, eddig 3,1 milliméternyi csapadék hullott Szombathelyre, miközben a havi átlag 50 milliméter.

Készül már a jég a szombathelyi műjégpályán. Tegnap indították be a gépet, az időjárás kedvezőnek látszik a jéggyártáshoz. Ha az előrejelzések szerint alakul az idő, akkor szombaton nyithat a létesítmény.

Tökéletes a levegő minősége Szombathelyen – derül ki a keddi jelentésekből. A szombathelyi levegő szálló por tartalma 27 százalékos, ez messze elmarad a legcsekélyebb káros határértéktől is. A szén-monoxid, az ózon és a nitrogén-oxidok jelenléte is minimális.

Lezajlott az őszi udvarrendezés a Szombathelyi Diakóniai Központban – számol be a szombathelyi evangélikus portál. Az ott lakó idősek és fogyatékkal élő lakók tették rendbe az udvart, mint minden évben. A tavaszias novemberi időjárás kedvezett a munkáknak: levélsöprés, gereblyézés volt a feladat, de nem szigorú rendben, hanem beszélgetésekkel tarkítva teltek a dolgos napok – írja a fényképes beszámoló.

Mindszenty József bíborosra emlékeztek a Vas megyei Rábasömjénben, tudósít a martinus.hu katolikus portál. Az emlékezésen Majthényi László, a Vas megyei közgyűlés elnöke Mindszenty családszeretetét emelte ki, és felidézte Mindszenty rögös életútját.

Kettő forinttal csökkenti a benzin és a dízel árát is a Mol szerdán. Ezzel 332 forint lesz a benzin literenkénti átlagára. A dízel átlagára 340 forintra mérséklődik, a holtankoljak.hu adatbázisa szerint. A legolcsóbb vasi kút, ahogy hetek óta, egy sárvári töltőállomás: a benzint 326, a dízelt 325 forintért mérik – ezekből jön még le a kettő-kettő forint szerdán, ha egy az egyben realizálódik az árcsökkentés a kiskereskedelemben. A legdrágább benzin, a szerdai ármérséklés után 353 forint lehet Vas megyében, egy szentgotthárdi töltőállomásnál. A szombathelyi árakban is nagy a különbség: 330 és 348 forintért is mérnek benzint a megyeszékhelyen, valamint 332 és 346 forintért is vásárolhatnak az autósok dízelt, szombathelyi kútnál. Egyébként holtankoljak.hu portál adatai a dízelnél már bőven elértük az éves minimumot: eddig 344 forint volt a dízel idei legalacsonyabb ára – most pedig a legdrágább vasi kútnál kerül ennyibe. A benzinnél van korrigálni való, ha éves rekordot szeretnénk: idén januárban 322 forint volt egy liter benzin.

Kilátót és parkerdőt avattak Dozmaton. Két év alatt készült el a Krisztina-kilátó, mintegy 30 millió forintból, jórészt európai uniós támogatásból. Az egyedi kialakítás egy helyi tervező munkája: Piroska László jóvoltából egyedülálló formájával kiemelkedik a kilátók közül, hiszen egy megdöntött emelvény az építmény. Szintén európai uniós pénzből alakították ki Dozmaton az „Életfa Parkerdőt”. Nem kevesebb, mint 133 tulajdonosa van a dozmati magánerdőnek, itt, az úgy nevezett „Szabaderdőben” van a park.

Trafóállomás kerül a föld alá Körmenden. A Dr. Batthyány-Strattman László utca és a Damjanich utca sarka közötti útszakaszt lezárják, holnap délelőtt, akkor teszik a helyére a trafót.

Fizetni kell jövőre, az eddig ingyenes házi segítségnyújtásért Vasváron. A térítési díj bevezetéséről holnap, rendes novemberi ülésén dönt majd a vasvári városvezetés. Csatlakozik Rábahídvég és Alsóújlak Vasvárhoz – a város fogorvosi feladatellátási körzetéhez, erről is döntenek a szerdai testületi ülésen.

Ötvenedik alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Savaria Nemzetközi Táncversenyt, amelyre idén legalább tíz országból érkeznek résztvevők. A latin és a standard versenyre még érkeznek a nevezések, legalább 30-40 páros részvételére számítanak a szombati eseményen. Az elődöntőket szombaton délután, a középdöntőket és a döntőket pedig este hét órától tartják a teljesen megújult AGORA Művelődési és Sportházban.

Nyert a Haladás futsalcsapata az Aramis ellen az NB1-es teremfoci sorozat tizedik fordulójában, az Aréna Savariában. A végeredmény: 4-2-es félidő után Swietelsky Haladás VSE – Aramis SE 5-3. A forduló további eredményei: Berettyóújfalu – Göcsej SK 12-0; RÁBA ETO – Nyírgyulaj 11-4; Rubeola – Déli Futsal 4-5 és Dunaferr – Veszprém 5-0. A szombathelyi Haladás a harmadik a tabellán.

14 gólos meccset is játszottak a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság körmendi csoportjában, a 15. fordulóban – derül ki a vasifoci.hu oldalon közzétett eredményekből. A leggólgazdagabb meccs a Körmendi Téglagyár – Ivánc találkozó volt, ahol a házigazdák 4-2-es első félidő után 12-2-re tudtak győzni. A Szakonyfalu – Csörötnek meccs csak kevéssel maradt el ettől: ott 9-2-re nyert a házigazda csapat. Hasonló volt a Csákánydoroszló – Szarvaskend meccs, de ott a vendégek győztek: 2-8 lett a végeredmény. A többi eredmény a megye kettő körmendi csoportjából: Tutitextil Körmend – Rábagyarmat 1-1; Viszák – Bajánsenye 3-0; Őriszentpéter – Rábahídvég 2-1 és Magyarszecsőd – Nádasd 2-1. A Rábatótfalu volt szabadnapos.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 25. szerda

Krízisidőszak a hajléktalanellátásban; félmilliót kap tűzifára öt vasi falu; Európa legjobb fesztiváljai közt a Savaria Történelmi Karnevál; érdeklődés hiányában elmaradt a Nemeskocs–Sótony focimeccs; lesz még horgászvizsga novemberben.

Aki ellátásra szoruló embert lát az utcán Szombathelyen, az hívja az éjjel-nappal tárcsázható zöld számot: 06-80-205-165 – hívja fel a figyelmet a szombathely.hu. Az önkormányzati portál beszámolója szerint, Szombathely közterületein, nem lakás céljára szolgáló helyiségben körülbelül 30-an élnek a télen. A hajléktalan emberek részére többféle szolgáltatást, ellátást nyújt a város. Az egyik a Hajléktalanok Otthona, ahol jelenleg 26 férőhely van, a várólistán 19-en vannak.

A nagy vacsora adta a példát a szombathelyi evangélikus családi naphoz, a terményhálaadó istentisztelet után – számolt be a Nyitott Ajtóknak az őszi programról Szabóné Nagy Eszter, szervező.

Itt az idő összefogni a szlovákiai magyaroknak – mondta Paulitz Boldizsár, az alsóbodoki magán középiskola alapítója, a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola tanári karának felvidéki látogatásán, tudósít a novemberi Nyitott Ajtók.

Bruttó kettő forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. Ezzel a 95-ös benzin átlagára 332 forintra, a gázolajé 340 forintra mérséklődött. Óriásiak a különbségek a töltőállomások árai között, például csak Szombathelyen 18 forint a különbség a legolcsóbb és a legdrágább benzin ára között: 328 és 346 forintért is adnak 95-öst a városban. 14 forint a különbség a dízel árában a városon belül: 330 és 344 forintért is mérnek egy liter gázolajat Szombathelyen.

Tűzvizsgálók és rendőrségi helyszínelők vettek részt közös továbbképzésen Szombathelyen. A cél a hatékony együttműködés erősítése volt.

Európa legjobb fesztiváljai közt a Savaria Történelmi Karnevál. A Magyar Fesztivál Szövetség szakmai konferenciáján adták át az oklevelet, amely tanúsítja, hogy a Savaria Történelmi Karnevál megkapta az Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért minősítést 2015-2016-ra, így tagja lett a minősített európai fesztiválokat tömörítő platformnak.

Idén is húsz szombathelyi diák vehette át a Petz-ösztöndíjat, tudósít a szombathely.hu. A legeredményesebben tanuló szombathelyi általános és középiskolások kapják, összege: 62ezer forint egy évre. A Petz-ösztöndíj forrása Petz Gyula szombathelyi mérnök hagyatéka, valamint az önkormányzat erre a célra elkülönített kerete. Érdekes, hogy az ösztöndíjasok nagy része lány, csupán egy általános iskolás és két középiskolás fiú kedvezményezett.

Félmilliót kap Mikosszéplak, Balogunyom, Pecöl, Szakonyfalu és Szeleste. A kis vasi falvaknak a belügyminisztérium tűzifa támogatást ítélt meg, félmillió forint körüli összeget kap több kedvezményezett. Egészen pontosan: Mikosszéplak 495ezer, Balogunyom 515ezer, Pecöl, Szakonyfalu és Szeleste is 480ezer forintot.

Összeverekedett egy sárvári és egy celldömölki fiatalember a celli vasútállomáson. Szét is rebbentek a dulakodás után, a rendőrök a celldömölki férfit a helyszínen, a sárvárit a közeli benzinkúton fogták el. Garázdaság miatt vonják őket felelősségre.

Még van egy hónapja a cellieknek, hogy eldöntsék három utca nevét. A celldömölki városi honlap emlékeztet: a 2011-es, önkormányzatokról szóló törvény értelmében át kell nevezni a közterületeket és intézményeket, amelyek a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerekhez kötődnek – akár személyévben, akár kifejezésben. Celldömölkön ez a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása javaslata alapján a Kisdobos utca, az Április 4. utca és a Zalka Máté utca. Az új nevekre még december 31-ig tehetnek javaslatot a helyiek. Sőt: kettő másik utcát is elnevezhetnek, azok a Ság-hegyen vannak, és egyelőre névtelenek, viszont van már állandó lakójuk, így nevük is kell legyen.

2-0-ra legyőzte a macedónokat felkészülési mérkőzésen az U18-as magyar labdarúgó-válogatott. Holnap ismét találkozik a két csapat Telkiben. Az U18-as keretnek egy Szombathelyen nevelkedő tagja van: Szőke Dániel az Illés Akadémiáról.

Érdeklődés hiányában elmaradt a Nemeskocs – Sótony meccs a hétvégén, a labdarúgó megyei harmadosztályban – derül ki a vasifoci.hu beszámolójából. Az érdeklődés hiánya nem a nézőkre, hanem a játékosokra vonatkozik: a házigazda nemeskocsi csapat hét focistával állt ki, ez kevés volt ahhoz, hogy lejátsszák a meccset. A harmadosztályú sorozat sárvári csoportjának eredményei a 15. fordulóból: Izsákfa – Bő 2-1; Ostffyasszonyfa – Mesteri 6-3; Alsóújlak – Szergény 1-2; Kemenesmagasi – Hosszúpereszteg 3-1; és Boba – Keléd 3-3. A Nagysimonyi szabadnapos volt.

Jó hétvégét zártak a szombathelyi futsalos fiatalok – összegzi a szombathelyi Haladás futsalklubjának honlapja. Mind az öt utánpótlás korosztály pályára lépett a Haladás Munkacsarnokban. Az U11-es csapat 3-ból 3, az U13-as 5-ből 3, az U15-ös csapat pedig 2-ből 2 mérkőzést nyert meg. Az idősebbek egy mérkőzést játszottak a Veszprém ellen, ahol az U17-esek nyerni tudtak, az U20-asok kikaptak.

Negyedmillió forint a Kanizsainak. Az iskolai sport támogatására ítélt meg támogatást a szombathelyi önkormányzat, általános és középiskoláknak. Az egyik kedvezményezett a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium: 270 ezer forint a támogatás.

Lesz még horgászvizsga novemberben – írja a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének felhívása. A jövő hétfőn a szövetség székhelyén, Vaskeresztesen vizsgázhatnak a sporthorgászok, akik péntekig jelentkeznek.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 26. csütörtök

Működnek a pollencsapdák – virágzik a mogyoró és szmogos a szentgotthárdi levegő; ma kiderül, hogyan ünnepli a reformáció jubileumát Sárvár; tegnap csökkent, holnap emelkedik az üzemanyagok ára; keveset, de kap tűzifára valót Bozsok és Lócs; Király Gábort – is – ünnepelték a magyar foci napján Budapesten.

Szmogos a szentgotthárdi levegő, miközben támad a mogyoró pollenje november végén. A szokatlanul enyhe novemberi hetek összezavarták a mogyorót: virágzik, jócskán idő előtt (vagy után) a növény. Az allergén pollen kiszóródására általában január végén vagy február elején jellemző, ezért rendkívüli, hogy november utolsó napjaiban mért mogyorópolleneket az ÁNTSZ Aerobiológiai hálózata. Egyébként az eddigi gyakorlat szerint telente nem működnek a pollencsapdák – idén változtatott ezen az ÁNTSZ. A novemberben is dolgozó pollencsapdákban megjelent a mogyoró, néhol tüneteket okozó mennyiségben. Szombathelyen más allergének is mutatkoznak: nagyon magas intenzitású gombapollent jelentett az Országos Környezet-egészségügyi Intézet, valamint alacsony számban, de jelen van november végén a parlagfű és a pázsitfűfélék pollenje. Közben, a szélcsendes időben feldúsult a szálló por a levegőben, Vas megye déli részén. A szentgotthárdi mérőállomásról jelentettek az egészségügyi határérték feletti részecskét. Szombathelyen ehhez képest elenyésző a szmog: a szálló porból köbméterenként 23 mikrogrammot jelentett az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat. Fordított a helyzet az ózon tekintetében: Szombathelyen ötször annyit mértek, mint Szentgotthárdon, de még nem jelent veszélyt az érték.

A kapcsolatteremtés, kapcsolatépítés is célja volt az őszi evangélikus családi napnak, amely a gyerekeket szólította meg – mondta el a novemberi Nyitott

Ajtók magazinnak Szabóné Nagy Eszter, szervező.

Ma kiderül, hogyan ünnepli a reformáció jubileumát Sárvár. Sárvár a magyar Wittenberg – ez a címe a ma délutáni tájékoztatónak, amit Sárvár önkormányzata, a sárvári evangélikus egyházközség és a sárvári református egyházközség tart, az evangélikus lelkészi hivatal tanácstermében. A téma természetesen a reformáció 500 éves évfordulója, a jubileum megünneplésének sárvári előkészületei.

Két napra szólt az árcsökkentés a benzinkutaknál, Vas megyében egy árban van a benzin és a gázolaj – a néhány forintos, de folyamatos árváltoztatások nyomán. Három forinttal drágul holnap a benzin és kettő forinttal a gázolaj – miután tegnap 2-2 forinttal mérséklődtek az árak. Az emeléssel a gázolaj országos átlagára visszamegy a hét eleji szintre, vagyis 342 forintra. Közben a benzin ára literenként 335 forint lesz péntektől. A mindössze két napra szóló aktuális árak szerint Vas megyében a 8-as főút mentén, Dukánál a legolcsóbb a benzin: 325 forint. A legdrágább Szentgotthárdon a 95-ös: 353 forint, a holtankoljak.hu adatbázisa szerint. Ugyanezekkel az árakkal találkozhatnak a dízelesek is a vasi kutaknál. A legolcsóbb kút egy sárvári állomás, ahol 325 forint egy liter gázolaj. A legdrágább a megyében egy rumi kút, ott 344 forintért adnak egy liter dízelt.

Súlyosabb a cigánykérdés, mint a menekültügy – ezt mondta Gyurcsány Ferenc Szombathelyen. Az oktatásról, az egészségügyről is szólt a Demokratikus Koalíció elnöke a szerdán tartott lakossági fórumon a vasi megyeszékhelyen. A menekültkérdésről azt mondta: lezárhatjuk a határokat, akkor jönnek más úton a menekültek. Az uniós kvótarendszert levetítette Szombathelyre, mint fogalmazott: tíz-15 bevándorló jutna Savaria városának, és egy történelmi város nem ijedhet meg három muszlim család befogadásától. Azt mondta, kell közös határvédelem Európában, kell közös európai megoldás, akár ideiglenesen is. Majd segíteni kell visszamenni, hazatérni a most menekülőknek. Gyurcsány Ferenc szerint csekély a véleményének a támogatottsága, de azt majd a történelem igazolja.

Keveset, de kap tűzifára valót Bozsok és Lócs. A vasi települések közül a legkisebb összegű tüzelőanyag támogatást kapja a két falu. Bozsok és Lócs is 35 ezer forintnyi tüzelőt oszthat szét a helyi rászorulóknak. Ennek az összegnek a dupláját, de így jelképes összeget kap három vasi település: Nagyrákos, Vasasszonyfa és Velem is 71 ezer forinthoz jut a belügyminisztériumi forrásból.

Vetőmagok között gyakoroltak a tűzoltók Vasváron. Egészen pontosan: helyismereti és szituációs gyakorlatot tartott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy vetőmag-feldolgozással foglalkozó üzemben. Azt szimulálták, hogy lángra kapott egy csávázógép, a tűz pedig nagyon gyorsan terjedt. A vasvári, a körmendi és a szombathelyi lánglovagok ismerkedtek az üzem sajátosságaival, hogy szakszerűen be tudjanak avatkozni, ha szükség van rájuk. Megfelelt minősítést kapott a gyakorlat.

Fiatal lányt ütött meg egy győrvári férfi Rábahídvégen. Egy négyfős társaság vitája fajult tettlegességig. A pofozkodó győrvári fiatalembert előállították a vasvári rendőrök, garázdaság miatt indul ellene büntetőeljárás.

A Falco KC Szombathely óriási csatában legyőzte hazai pályán az olasz Varesét a férfi kosárlabda FIBA Kupa ötödik fordulójában. A Varesében három hete 94-71-re alulmaradt szombathelyiek 18 másodperccel a vége előtt értékesített két büntetővel nyertek. A végeredmény: Falco-Trend Optika KC Szombathely – Varese 75-73.

Király Gábort – is – ünnepelték a magyar foci napján. A Magyar Labdarúgás Napját a mindenkori férfi válogatottak mellett a korábbi és jelenlegi női válogatottak is együtt ünnepeltek Budapesten. Az mlsz.hu emlékeztet: 62 évvel ezelőtt, 1953. november 25-én, egy szerdai napon, délután negyed háromkor futott ki a Wembley gyepére az Aranycsapat, hogy megmérkőzzön a házigazda angol válogatottal. Akkor még senki nem sejthette, hogy a magyar válogatott világraszóló 6-3-as győzelmet arat, ezzel megtörve az angolok 90 éve tartó hazai veretlenségét. A sporttörténeti diadal emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban nyilvánította november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává. A jeles napon Király Gábor teljesítménye előtt tisztelegtek az egybegyűltek: a magyar válogatott kapusa a pót-selejtezőkön játszotta le 100. és 101. mérkőzését a válogatottban, és ezzel Bozsik Józseffel együtt vezeti a magyar válogatottsági listát. Ebből az alkalomból az MLSZ elnöke ajándékkal köszöntötte a szombathelyi Haladás hálóőrét.

Folytatódnak a küzdelmek a 2017-ben, Hollandiában rendezendő női labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének ötödik csoportjában. A magyar válogatott Oroszországot fogadja vasárnap Felcsúton. A már készülő keretben van szombathelyi focista is: a kapus Bíró Barbara a Viktória-Trend Optika FC csapatából.

33 gól esett a megye három szombathelyi csoportjában, a 15. forduló találkozóin összesen – derül ki a vasifoci.hu oldalon közzétett eredménylistából. A végeredmények a szombathelyi csoportból: Csepreg – Bucsu 6-1; Gyöngyösfalu – Nárai 0-2; Vasasszonyfa – Nemeskolta 3-3; Pornóapáti – Acsád-Meszlen 0-1; Vassurány – Cák 2-0; Perenye – Kőszegfalva 3-8; Sorkifalud – Gencsapáti 1-3.

1-10   11-20   21-30   31-40   41-50   51-60   61-70