Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
A Tudomány mai állása c. műsor szerkesztő-műsorvezetője.
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
Magyar Katolikus Rádió
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
szombathely
Napi hírösszefoglaló – 2016. május 29. vasárnap

  • 430 fővel csökkent Vas megye lakossága; megnyitották a Magyar nemzeti parkok hetét; készen állnak a méh-szakértők Vas megyében; Pars Krisztián hetedik lett az USA-ban; bajnok a Körmend a labdarúgó megyei első osztályban.

Kettő súlyos, egy könnyebb sérüléssel és 19, csupán anyagi kárral járt baleset történt eddig a héten Vas megye útjain – derül ki a rendőrségi napi jelentésekből.

Ma van a nemzetközi gyermeknap, a világ sok országában ünnepnap – itthon is. A nemzetközi gyermeknap megünneplése Törökországból ered. Magyarországon 1931-től ünneplik, 1950 óta május utolsó vasárnapján. Vas megye majdnem minden településén tartanak gyermeknapot, van, ahol több rendezvényt is. Szombathelyen a városi gyermeknap helyszíne a Történelmi Témapark. Az este folyamán az Ezer Lámpás éjszakája rendezvényeivel folytatódik a gyereknap – az eltűnt gyerekekre hívják fel a figyelmet az ország 12 városában ma, az egyik helyszín Szombathely.

Kevesebben vagyunk Vas megyében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal népesség-mozgás adataiból, amit most publikáltak az év első három hónapjára vonatkozóan. Eszerint idén januártól áprilisig 430 fővel csökkent Vas megye lakossága, ami a természetes fogyást illeti, vagyis a születést és a halálozást összesítve. A negatív mutatóban az a pozitív, hogy tavaly ugyanekkor 472 fős fogyásról adott hírt a KSH. Visszaesett a születésszám a megyében: míg tavaly 537, addig idén 490 gyermek született Vas megyében az év első három hónapjában. Ez a tavalyi adat 91 százaléka, míg tavaly jelentős volt az emelkedés, hiszen az azelőtti évet 23 százalékkal múlta felül a mutató. Ezer alá csökkent a halálozások száma: tavaly, az első negyedéveb 1009 haláleset történt Vas megyében, idén 920. Ami töretlen emelkedést mutat, az a házasságkötések száma. 136 pár mondta ki a boldogító igent idén január és április között, tavaly ugyanekkor 103 házasság köttetett. Már a tavalyi szám is majdnem 20 százalékos emelkedést mutatott éves szinten, az idei pedig 32 százalékkal múlta felül a tavalyi mutatót.

Holnap kezdődik a kétnapos beiratkozás a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola művészeti iskolájában – figyelmeztet a dátumra az intézmény honlapja. Zene- és képzőművészet, kortárs- és néptánc, valamint színjáték tagozat indul. Nem csak reményikes diákok jelentkezhetnek, de ők előnyt élveznek, a létszám szempontjából. Hétfőn és kedden, reggel fél 8-tól délután 5 óráig lehetséges a beiratkozás, személyesen az iskola titkárságán.

Megnyitották a Magyar nemzeti parkok hetét, Debrecenben volt az ünnepélyes hét-kezdés. 850 ezer hektár védett terület van az országban, a tíz nemzeti park 300 ezer hektár állami védett területet kezel. Vas megyében az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság három kőszegi programmal csatlakozik a Magyar nemzeti parkok hetéhez. Holnaptól egy héten át ingyen látogatható a tízéves Bechtold István Látogató Központ. Holnap és június 4-én lesz egy-egy túra, az első a Kőszegi Tájvédelmi Körzetet, a második a Chernel-kertet mutatja be nyílt szakvezetéssel. Nem csak a nemzeti parkok hetén ünneplik és védik a kőszegi körzetet. A héten például növénymentést tartottak: a zergeboglárt mentették, ahogy minden évben – számolt be Kórodi Blanka, az észak-vasi területkezelési osztály vezetője.

Készen állnak a méh-szakértők Vas megyében. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság figyelmeztetése azt írja: a nyár jellegzetes veszélyforrása a darázs-és méhcsípés, különösen allergia esetén. Méh- vagy darázsvészhelyzet esetén szakértő befogókat kell, illetve érdemes riasztani. Szombathelyen 8, Jákon egy, Körmenden 3, Sárváron és Celldömölkön 5-5, Jánosházán és Kenyeriben 1-1, Répcelakon pedig kettő szakember érhető el – a névsort és a telefonszámokat a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján tették közzé.

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes szombathelyi versenyzője az első futamon kilencedik, a másodikon pedig ötödik lett a kamion Európa-bajnokság idei szezonjának második állomásán, Olaszországban. A győztes mindkét futamon a cseh Adam Lacko volt. Ma újabb időmérő edzést, és két versenyt rendeznek az olasz futam keretében.

Pars Krisztián hetedik lett kalapácsvetésben az atléták Gyémánt Liga-sorozatának egyesült államokbeli állomásán. A szombathelyi olimpiai bajnok 72 méter 46 centiméterig jutott. A győzelmet a világbajnok lengyel Pawel Fajdek szerezte meg 80 méter 28 centiméteres dobással.

A mindent eldöntő ötödik mérkőzés következik a férfi kosárlabda bajnoki sorozat elődöntőjében: a Szolnoki Olaj fogadja az Egis Körmend csapatát ma este. A képlet egyszerű, amelyik csapat nyer, az a döntőbe jut, ugyanis az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása 2-2. A meccs negyed 9-kor kezdődik, az M4 sportcsatorna élőben közvetíti a Tiszaligeti Sportcsarnokból. Teo Cizmic, az Egis Körmend edzője a bb1.hu oldalnak úgy fogalmazott: kritikus mérkőzés lesz, nagyon harcias, és szoros meccsre számít.

Bajnok a Körmend a labdarúgó megyei első osztályban – írja a vasifoci.hu. A 29. forduló meccseit játsszák a hétvégén, a Körmendi FC 3-0ra verte a Király SZE együttesét, ezzel lett biztos a bajnoki címe a 2015/16-os megyei bajnoki kiírásban. A többi végeredmény: Lukácsháza – Celldömölk 3-2; Jánosháza – Kőszeg 3-0; Szentgotthárd – Egyházasrádóc 1-1 és Kemenesalja – Csepreg 2-2. Mára maradt a Táplán – Répcelak; a Vasvár – Rábapaty; és a Vép – Rum találkozó.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2016. június 3. péntek

Indul, újra a Ten Sing mozgalom Szombathelyen; öt ukrán embercsempészt fogtak Vas megyében; Vas megyei taggal (is) bővült a Magyar Teátrumi Társaság; nem dőlt meleg-rekord májusban Szombathelyen; kikapott a Körmend kosárlabda csapata Pakson a bronzcsata első meccsén.

Megkezdődött az újraélesztési rekordkísérlet Szombathely Fő terén. Június 12-ig folyamatosan zajlik újraélesztés a „Szombathely, a Segítés Városa” program keretében. 240 órán át tart a reanimációs gyakorlat. Óránként váltják egymást a csapatok, akik jelentkeztek, hogy kivennék a részüket a rekordból.

Ütemesen halad a megyei jogú városokat a gyorsforgalmi úthálózatba bekapcsoló program végrehajtása – közölte a Szombathelyen, a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülése előtt Tasó László államtitkár. Az ülés előtt elhangzott az is: valamennyi megyei jogú város céljai között kiemelten szerepel a gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés, ehhez pedig jó minőségű utak kellenek. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az M86-os befejezését említette és emlékeztetett, hogy hamarosan tervezik az M87-es utat, Szombathely és az országhatár között.

Öt ukrán embercsempészt fogtak Vas megyében. Csütörtökre virradóra fogták el az embercsempészeket, akik két, litván rendszámú kisteherautóval, 27 külföldivel, öt pakisztáni és 22 afgán állampolgárral igyekeztek Ausztria felé. A szombathelyi rendőrök, a megyei kapitányság felderítő osztályának munkatársai és a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége közösen igazoltatta a járművek sofőrjeit az M86-os úton, Vát és Szombathely között. A határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárás indult, az öt ukrán ellen embercsempészet gyanúja miatt indul büntetőeljárás. Közben, embercsempész ellen emeltek vádat Sárváron. Azt a csempészt tavaly szeptemberben fogták el a 86-os főúton, Vasegerszegnél. Szegedről tartott Ausztriába. Harminc migránst, szír, tunéziai és iraki állampolgárokat szállított, köztük gyerekeket. Börtönbe küldené és kitiltaná a Nyugat-Dunántúlról a Sárvári Járási Ügyészség, derül ki a vádemelésről szóló közleményből.

Sikkasztót küldene börtönbe a kőszegi ügyészség. Két és fél éven át sikkasztott a banki alkalmazott, amíg le nem bukott. Az egyik pénzintézet kőszegi fiókjában dolgozott, nyolc ügyfelet vert át, úgy, hogy folyamatosan leemelt pénzt a bankszámlájukról. Börtön várhat a férfira.

Régi trükkel próbált műszaki cikket lopni egy szombathelyi üzletből egy román férfi. Egyszerűen a ruhája alá rejtette a kiszemelt eszközt. Lefülelték, őrizetbe vették – írja a police.hu.

Indul, újra a Ten Sing mozgalom Szombathelyen – számolt be a Credo rádiónak Menzinger Tamás, ötletgazda.

Az irodai munkákat keresik a diákok a nyárra, de van, aki szívesen dolgozik a vakáció alatt gyárban, a pótlék miatt éjszakai műszakban – mondta el a szombathelyi tendenciáról az egyik diákmunka közvetítő HR-ese, Móricz Máté.

Vas megyei taggal (is) bővült a Magyar Teátrumi Társaság. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Szentendrei Kulturális Központ mellett a celldömölki Soltis Lajos Színházat vette fel tagjai közé a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlése. A szervezet tagjainak száma ezzel 61-re nőtt, továbbra is a legnagyobb magyarországi színházi szervezetként működik.

Nem dőlt meleg-rekord májusban Szombathelyen – derül ki a hivatalos hónapösszegző adatsorból. Május 29. volt a múlt hónap legmelegebb napja, 28,4 °C-kal, ezzel együtt öt nyári, vagyis 25 foknál melegebb nap volt az év ötödik hónapjában Szombathelyen.

Szentgotthárdon is megünnepelték a Gotthárd Bázisalagutat. Szerdán adták át hivatalosan a világ leghosszabb és legmélyebb alagútját Svájcban. Az 57 kilométeres Gotthard-alagút az Alpok alatt húzódik észak-déli irányú, 17 év alatt készült el mintegy 11 milliárd euróból. Szentgotthárdon Szent Gotthárd, az alagút és az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából tartottak párhuzamos ünnepet. Hildesheimi Szent Gotthárd, az egykori püspök a névadó kapocs a két terület között.

Kikapott a Körmend. Az Atomerőmű SE házigazdaként 93-81-re legyőzte a Körmendet az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság bronzcsatájának első meccsén. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 az Atomerőmű SE javára. A második mérkőzést vasárnap 18 órától rendezik Körmenden.

A Berettyóújfalu érkezik Szombathelyre. Az élvonalbeli teremfoci bajnoki sorozat felsőházi rájátszásának 9. fordulójában fogadja a Berettyóújfalu együttesét a Swietelsky-Haladás VSE. Fontos lenne a győzelem, hiszen a dobogó harmadik fokáért hajt a szombathelyi együttes. Közben, véget értek a futsal utánpótlás bajnoki sorozatok – számol be a szombathelyi klub honlapja. Szép sikereket értek el a vasiak. Jelenleg 5 korosztályt versenyeztet a szombathelyi futsal szakosztály, de bővülhet a paletta: az U9-es korosztály elindítása is tervben van már jövőre.

A 30. forduló meccseit játsszák holnap a labdarúgó megyei első osztályban. A párosítások: Rum – Kemenesalja; Vasvár – Lukácsháza; Celldömölk – Király SZE; Egyházasrádóc – Rábapaty; Csepreg – Táplán; Körmend – Vép; Répcelak – Jánosháza és Kőszeg – Szentgotthárd.

Idén is a szombathelyi lett az ország legsportosabb tűzoltósága a Kihívás Napján – számolt be Balogh Nikoletta, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Bognár András, a szombathelyi tűzoltóság parancsnokhelyettese hozzátette: idén több volt az ellenfél, mint tavaly.

<<< 201-210   211-220   221-230   231-240   241-250   251-260   261-270   271-280   281-290   291-300