Napi hírösszefoglaló – 2016. március 17. csütörtök
Táncos és rajzos sikerekre büszkék a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában; megtorpant az építőipar termelése januárban; már csak dízel lesz háromszáz forint alatt Vas megyében; elítélték a csecsemőrablókat Szombathelyen; kikapott a Falco, győzött a Körmend.
Saját tapasztalatból mutatta be Kubát a szombathelyi gyülekezetben, az ökumenikus imanapon Hegedűs Eszter, a szombathelyi gyülekezet tagja – tudósított a Nyitott Ajtók magazin.
Táncos és rajzos sikerekre büszkék a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában – tudósít az iskola honlapja. Szépen teljesítettek az iskola néptáncosai a III. Országos Szóló Néptáncversenyen, Sopronban. Meskó-Csépány Krisztián, valamint Szekeres Boldizsár és Tárnoki Csenge különdíjas lett, Molnár Bence és Szűcs Gábor is "Figurás táncos" díjat nyert – ami a reményikes eredményeket illeti. Közben négy reményikes diák nyert a Vasivíz Zrt. Vizek és mesterségek című rajzpályázatán és az iskola öt diákjának rajza került a Fedett Uszoda aulájában nyílt kiállítás művei közé.
A Körmendre és a Szentgotthárdra tervezett sátortáborok kivételével valamennyi nyitott és őrzött menekülttábort megszünteti a közeljövőben a kormány – írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint, megszűnnek a nagyfai, a kiskunhalasi, a békéscsabai és a nyírbátori befogadóállomások, és óbezárják a Bicskén és Vámosszabadiban lévőket is. Két befogadóállomás marad, a már felépített Körmenden és a tervezett, Szentgotthárdon.
Megtorpant az építőipar termelése januárban – ahogy az egész országban, úgy Vas megyében is, éves összevetésben – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Országos szinten mintegy húsz százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene. A Vas megyei székhelyű építőipari termelés volumenindexe januárban, az egy évvel korábbinak a 92,6 százaléka volt, másfél milliárd forinttal. A szomszédos megyék gyengébben teljesítettek: Zalában a tavaly januári termelésnek csak a 80,3 százaléka, Győr-Moson-Sopron megyében az 57,7 százaléka realizálódott idén januárban.
Középtávon a szárazföldi szélenergia marad a legfontosabb megújuló energiaforrás Európában – állapította meg tanulmányában egy tanácsadó cég. A szél Vas megyében is jól hasznosítható, a légből kapott energia blog összesítése szerint, az elmúlt hét napban a szél ereje 25ezer háztartás energiaigényének kielégítésére elegendő villamos energiát termelt Vas megyében.
Már csak dízel lesz háromszáz forint alatt Vas megyében, ugyanis újabb, sorozatban a hetedik áremelés jön a hazai benzinkutaknál. A 95-ös drágul holnap: három forinttal, ezzel 317 forint lesz az országos átlagár literenként. A dízel ára nem változik pénteken, marad 316 forint, literenként, országos átlagban. Vas megyén belül, a holtankoljak.hu adatai szerint, a legolcsóbb és a legdrágább benzint is Szombathelyen tankolhatják az autósok. A pénteki áremelés előtt 300 forint a legolcsóbb és 329 forint a legdrágább a 95-ösből. Szombathelyen adják a legolcsóbban a gázolajat is a megyében: 295 forintért is tankolhatnak az autósok. Szentgotthárdon a legdrágább a dízel Vas megyén belül: 346 forint.
Elítélték a csecsemőrablókat Szombathelyen. 2014 nyarán történt a csecsemőrablás, addig példa nélküli esetről van szó. Egy asszony és egy segítője, egyszerűen kisétált a Markusovszky kórházból egy egynapos csecsemővel. Egy óra alatt meglett a kisbaba, épségben visszakerült az édesanyjához. A Szombathelyi Járásbíróság, dr. Farkasné dr. Diós Mária tanácsa bűnösnek mondta ki az első- és a másodrendű vádlottakat: társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése és családi jogállás megsértése miatt kaptak hét év börtönt. Fellebbeznek, enyhítésért. Harmadik társuk hamis ápolói igazolványt használt – ő pénzbüntetést kapott, nem fellebbez.
Életet mentettek a sárvári rendőrök. Biciklizni indult egy férfi egy barátjával, rosszul lett, leesett a kerékpárjáról. Óriási szerencséjére, két rendőr is a helyszín közelében volt – azonnal újraélesztették és hívták a mentőket. Kórházba szállították, az életét az egyenruhásoknak köszönheti.
Hamis márkajelzésű ruhát foglaltak le a pénzügyőrök Vas megyében. Csaknem 2000 hamis márkajelzésű pólót találtak, mintegy kétmillió forint értékben egy teherautóban Szentgotthárd közelében, a 8-as főúton. A magyar rendszámú teherautó Olaszországba tartott, a szállított ruhaneműk egy ismert márkáról készült hamisítványok.
Kikapott a Falco, győzött a Körmend – az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat 25. fordulójában. A két végeredmény: Falco-Trend Optika KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák 77-86. Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend 62-75. Az Aréna Savariában 1300 néző előtt szenvedett vereséget a Falco. Kálmán László, a szombathelyiek trénere a meccs után azt mondta: Nagyon rossz ritmusban játszottak, a Szeged rájuk erőltette az akaratát. Nekik minden sikerült, a szombathelyieknek viszont szinte semmi. Teo Cizmic, a Körmend edzője a Szolnok legyőzése után azt mondta: Egytől egyig büszke a játékosaira, akik végigharcolták a mérkőzést. El kell ismerni, nemcsak jól küzdöttek, hanem jól is dobtak. Örül annak, hogy az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül már most bejutott a Körmend a felsőházba. A többi végeredmény a fordulóból: Jászberény – Kaposvár 85-76; MAFC – Sopron 59-88; Fehérvár – Nyíregyháza 101-69; Atomerőmű – Zalakerámia ZTE KK 88-80 és Pécs – Kecskemét 72-63.
Tévés meccsen a Haladás: a labdarúgó NB1 26. fordulójában az M4 sportcsatorna két mérkőzést közvetít: az egyik a DVTK – Szombathelyi Haladás, a másik a Vasas – Ferencváros találkozó lesz, mindkettő szombaton. A további párosítások a 26. körből: Honvéd–Paks; Puskás Akadémia–Videoton; Békéscsaba–Újpest; és MTK–DVSC.