Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
szerkesztő, műsorvezető
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
Magyar Katolikus Rádió
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Puskás Tivadar
Napi hírösszefoglaló – 2015. december 23. szerda

Az út építése a karácsonyvárás üzenete – mondta Gregersen Labossa György lelkész; rég látott fejlesztési lehetőségek előtt áll Szombathely – Hende Csaba országgyűlési képviselő szerint; több az álláskereső Szombathelyen; betlehemeztek Gencsapátiban – összesen kilenc csoport; veretlenül várja az ünnepeket a Falco U20-as csapata.

Az út építése advent, a karácsonyvárás üzenete – mondta el a Nyitott Ajtók magazinban Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész.

Szombathely rég látott fejlesztési lehetőségek előtt áll – ezt mondta Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester a városházán tartott sajtótájékoztatón. Szombathely és térsége a kormány határozata alapján összességében csaknem 160 milliárd forint fejlesztési támogatáshoz jut a Modern városok program keretében. Hende Csaba a fejlesztések legfontosabb elemeként az úthálózat korszerűsítését, bővítését jelölte meg, kiemelve a Szombathely-Kőszeg és a Szombathely-Egyházasrádóc útvonal kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá alakítását. A mintegy százmilliárd forintnyi fejlesztés mindkét esetben húsz kilométernyi utat érint.

Több az álláskereső Szombathelyen. Most tette közzé a december eleji összegzést a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. Az adatok a november 20-i állapotot jelzik. Eszerint Szombathelyen 1317 álláskeresőt tartanak nyilván – vagyis az egy hónappal ezelőttinél 43-mal több a regisztrált munkakereső, sőt a szeptember 20-i állapothoz képest is romlott a helyzet: akkor 1296 álláskereső volt a városban. A jelenlegi ráta még így is bővel három százalék alatti, ha a munkaképes korú lakossághoz viszonyítjuk a munkakeresők számát. Most 2,47 százalék az álláskeresők száma.

Az egyház szerepe, hogy gyógyítsa a világot, ezért is szimbolikus, hogy Szent Imre herceg szobra visszakerült a mostani Reményik iskola homlokzatára – mondta el a Nyitott Ajtók magazinban Gregersen-Labossa György lelkész.

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a gencsapáti nemzetközi betlehemes találkozót, idén 9 csoport mutatkozott be, az Undról érkezett hölgyek csapata volt az idei

újdonság – sorolta Varga Albin, a napokban tartott program fő szervezője. Három pásztor és egy angyal – a vasi betlehemezésnek ez a sajátossága.

Két tűzeset is történt egy nap alatt Vas megyében. Óvoda égett Pornóapátiban. Senki nem sérült meg, amikor az ovi egyik csoportszobájában felcsaptak a lángok. Mintegy 2 négyzetméteren volt tűz, de az épület füsttel telítődött, berendezési tárgyak, gyermekjátékok károsodtak. A szombathelyi tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat oltotta el a tüzet és átszellőztették az épületet. Szintén kedden, leégett egy családi házzal egybeépített kazánház Olaszfán, a Petőfi utcában. A lángokat a vasvári és a zalaegerszegi tűzoltók fékeztékmeg. Személyi sérülésről nincs hír.

A szakértői várakozásokkal ellentétben a héten nem csökken tovább a gázolaj ára, illetve a benzin ára is változatlan marad. Vagyis 327 forintért tankolhatunk átlagosan 1 liter benzint, a gázolaj ára pedig továbbra is 316 forint – literenként, országos átlagban – írja a holtankoljak.hu. A portál adatbázisa szerint, Vas megyében Sárváron a legolcsóbb a tankolás: a benzin 319, a gázolaj 299 forint. A legdrágább a benzin Vas megyében Szentgotthárdon, ahol 348 forint, a legdrágább gázolaj a megyében 326 forint, az egyik szombathelyi kútnál.

Veretlenül várja az ünnepeket a Falco U20-as csapata – írja a bb1.hu kosárlabdaportál. A felnőtt mezőnyhöz hasonlóan a 2015-ös év utolsó fordulóját rendezték

az U20-as bajnokságban. A listavezető szombathelyi csapat a Szegedet verte 71-69-re, így 12 játéknap után veretlenül várhatják az ünnepeket. A másik vasi együttes, a Körmend korosztályos csapata 5 győzelemmel és 7 vereséggel a 9. a tabellán.

Az MTK-t, a Vasast vagy a Debrecent meg kellett volna vernie a szombathelyi Haladásnak és akkor most második helyen telelne a tabellán – mondta a haladás.hu oldalnak Halmosi Péter, az NB1-es focicsapat kapitánya. A szombathelyi zöld-fehérek a hatodik helyen állnak a bajnoki sorozatban. Halmosi Péter az őszi 19 bajnoki közül tizenhétszer kezdő volt, egyszer csereként állt be és két gólt szerzett. A 36 éves futballista a tavaszt illetően azt mondta: felesleges számolni, a lényeg, hogy a bajnoki hajrát a dobogós helyek közeléből kezdje a zöld-fehér csapat.

Távozik a Celldömölki VSE erőssége – számol be a vasifoci.hu. A megyei első osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Celldömölköt tavasszal már nem erősíti Sinka Gábor, aki az őszi szezonban tizennégy bajnokin lépett pályára ebből hétszer kezdőként, összesen 6 gólt szerzett. A focistát magánélete és munkahelye a fővároshoz fogja kötni, ezért nem marad a celli együttesnél.

Keresi a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság legjobb kapusát a vasifoci.hu. Az őszi szezon értékelésére kéri látogatóit a portál. Az oldalon, az olvasók szavazatai alapján tavaly Varga Dávidnak, a Rábapaty kapusának sikerült nyernie. Ma este 9 óráig várják a voksokat a hálóőrök.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 7. csütörtök

Nyolc centiméternyi hó gyűlt össze Szombathelyen; a megyében hat úton korlátozhatják a kamionközlekedést, ha szükség van rá a hóhelyzet miatt; drágul a benzin holnap, ez lesz az idei első áremelés a töltőállomásoknál; szombathelyi csapat nyert tapolcai teremfoci tornát.

Nyolc centiméternyi hó gyűlt össze Szombathelyen, miután szerdán intenzíven havazott a hétvégén leesett három centi hóra. A legfrissebb összesítés Rábagyarmatról, Kercaszomorról és Szalafőről öt centiméter, Csepregről, Kőszegről és Pinkamindszentről három centiméter, Gasztonyból, Jákról és Káldról kettő centiméter havat jelez. Vas megyén belül a legkevesebb, egy centiméter hó Nicken gyűlt össze. Újabb friss havat nem, viszont hófúvást azt ígér csütörtökre a meteorológiai szolgálat.

A havas, csúszós utakat folyamatosan takarította a közútkezelő, Szombathelyen a SZOVA mind a 12 gépe dolgozott folyamatosan és kölcsöngépeket is bevetettek. Szerdán napközben nem történt közlekedési baleset a vasi utakon a hó miatt – derül ki a katasztrófavédelem és a rendőrség jelentéseiből.

A közútkezelő közölte: hat olyan vasi útszakasz van, amelyeken korlátozzák a kamionok közlekedését, ha úgy alakul a hóhelyzet. Ezek az utak: a 8-as, a 86-os, a 87-es és a 76-os számú főutak Vas megyei szakaszai, valamint a Szombathely és Csepreg és az Újkér és Csepreg közötti összekötő utak. A korlátozásra szerdán nem volt szükség.

„hűvösen” kezdődött a nap Vas megyében. Az Időkép Pornóapáti településről -8,2 fokot jelentett ma hajnalban. Ez volt a legalacsonyabb érték az egész országban, hiszen a kelet felé tartó felhőtakaró nem engedte lehűlni a levegőt. A Balaton vonaláig -3-2 fok volt a jellemző hajnalban, a Balatontól keletre, délkeletre pedig pluszokat mutattak a hőmérők kora reggel. A -8 fokos vasi értékkel egyébként nem volt veszélyben a napi hideg-rekord, ahhoz háromszor ilyen hidegnek kellett volna lenni: -24,6 fok a rekord hideg, 1947. január 7-én mértek ennyit Baján.

Vannak, akik örülnek az igazi télnek. Például a téli sportok szerelmesei. Tavaly egyáltalán nem volt lehetőség hóágyúzásra Szombathelyen, idén pótolnak – mondta el a Credo rádiónak Potyondi Nikolett, a SZOVA Zrt. kommunikációs munkatársa. Hozzátette: kivilágított a szombathelyi szánkópálya.

Már csak napok kérdése és kezdődhet a toborzás és a képzés az evangélikus Bohócdoktor Mosolyszolgálatban. A tervek szerint most, januárban indítja a szolgálatot a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatért Alapítvány. Vass Szilárd színész, aktív bohócdoktor 15 éves gyakorlattal tevékenykedik majd. Szombathelyen a beteg gyerekekre fókuszálnak majd a bohócdoktorok.

A hitoktatókat segíti a Szent Márton foglalkoztató füzet, amit egy hónapja adtak ki a szombathelyi egyházmegyében – mondta a füzet egyik készítője, Ajgner Géza plébános a szombathelyi katolikus portál beszámolójában.

Drágul a benzin holnap, ez lesz az idei első áremelés a töltőállomásoknál. Péntektől három forinttal kérnek többet a benzinért, a gázolaj ára nem változik. 326 forint lesz egy liter benzin, literenként, országos átlagban. Vas megyében a három forintos áremeléssel 318 forint lehet a legolcsóbb, és 341 forint a legdrágább üzemanyag. A legolcsóbban Sárváron, a legdrágábban Szombathelyen mérik a 95-öst, a holtankoljak.hu szakportál adatbázisa szerint. A dízel marad 313 forint, literenként, országos átlagban. Vas megyében óriási különbségek mutatkoznak a gázolaj árában: 296 és 343 forintért is tankolhatnak a dízelesek. Előbbit az egyik sárvári, utóbbit egy szentgotthárdi kútnál.

Bejárta az egész városházát Puskás Tivadar – tudósít a szombathely.hu. A 2016-os esztendő első munkanapján a városháza összes, csaknem 200 irodájában megfordult a polgármester, és újév alkalmából köszöntötte a munkatársait.

Járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, magyarán jogosítvány nélkül ült volán mögé egy helybeli férfi, akit pechjére igazoltattak a szombathelyi rendőrök. Őrizetbe vették és szabálysértési eljárás indult ellene.

Bejcgyertyános Község Helyi Választási Bizottsága közölte: április 3-ra, vasárnapra tűzték ki az időközi polgármester választást. Azért kell választást tartani, mert december 5-én, életének 50., polgármesterségének 10. évében elhunyt Németh Imre, a település korábbi vezetője. A hivatalosan január 6-án kitűzött időpont ellen három napig lehet fellebbezni, vagyis január 9-ig, teszi hozzá a közlemény.

Szombathelyi csapat nyert tapolcai teremfoci tornát – tudósít a vasifoci.hu. Már hagyományos a Tapolcai Újévi Kupa, ahol 16 csapat mérkőzött meg idén. A szombathelyi FocIszak FC száz százalékos teljesítménnyel nyerte a csoportját, és magabiztos játékkal jutott a legjobb nyolc csapat közé, ahol szintén nem volt megállás: megnyerték a kupát.

Felszabadult egy hely Bükön a III. Sportbüfé Teremlabdarúgó Tornán. A vasifoci.hu azt írja: a holnap kezdődő tornára 30 csapat nevezett előzetesen, de egy sárvári csapat sérülések és betegség miatt visszalépett. A szervezők nem szeretnék felborítani a már kisorsolt menetrendet, ezért egy beugró csapatot keresnek a sárvári helyére.

Nem a Vas megyei hóban, hanem kánikulában pihen Stieber Zoltán – írja a Blikk. A sárvári születésű focista kihasználja a német labdarúgó-bajnokság szünetét és egy tengerparti országban pihen. A homokos tengerpartról készült fotók mellé nem írta oda, hogy a világnak pontosan melyik részén heveri ki a hamburgi munkát.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 10. vasárnap

Megkezdődött a Szent Márton Emlékév; tanóra Szent Imréről a Reményik iskolában; már üríti a fenyőtárolókat a SZOVA, szennyvíziszap lesz a leszedett karácsonyfákból; több klub is érdeklődik Németh Márió iránt; teremfoci torna Bükön és Celldömölkön.

Megkezdődött a Szent Márton Emlékév Szombathelyen. Mint ismert, Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulója alkalmából Szent Márton Emlékévvé nyilvánította a 2016-os évet Magyarország kormánya. – A jólelkűség, a felebaráti szeretet, a segítés, a szolidaritás, az egyszerűség példaképe Szent Márton – ezt mondta az emlékév nyitányán Puskás Tivadar polgármester. A szent évezredeken átívelő szellemi örökségét mi, szombathelyiek is őrizzük. 2016-ban Szombathelyen minden héten, majd minden nap Európa legismertebb Szentjének emléke előtt tisztelgünk. Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Szent Márton tiszteletének fontosságát hangsúlyozta. Az önkormányzat közleménye emlékeztet: a Modern Város Program keretében a Szent Márton Év eseményeinek megrendezését a magyar kormány 800 millió forinttal támogatja. Szó szerint színes programok is lesznek: például tavasszal és ősszel egy-egy hónapon át fény- és hangjáték díszíti a város két emblematikus épületét, a Székesegyházat és a Szent Márton Templomot. Ez utóbbi helyszínen 12 előadásból álló koncertsorozat lesz. A Savaria moziban a „segítés” filozófiájának szellemében filmklub indul.

Hamarosan tanóra szól majd Szent Imréről a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában – hangzott el a Nyitott Ajtók magazinban. A nemrégiben az iskola épületére visszakerült Szent Imre szoborral is részletesen megismerkedhetnek a gyerekek, hallhatnak arról is, hogy teljes és a maga korában korszakalkotó alkotás – számolt be a magazinban Horvát Péter, a Rumi Rajki Kör alapító tagja.

Már üríti a fenyőtárolókat a SZOVA, szennyvíziszap lesz a leszedett karácsonyfákból. Ezen a hétvégén telnek meg a leszedett karácsonyfák összegyűjtésére kitett rácsos edények – erre számít a cég. Városszerte 141 fenyőfatárolót helyeztek ki, ahol nincs kihelyezett gyűjtő, ott a kuka mellé tehetik a kidobott fenyőket a szombathelyiek. A SZOVA Zrt. munkatársai a kommunális szállítási időpontokon kívül, lehetőség szerint naponta viszik el a fákat február végéig. Átlagosan 65-70 tonna fenyőfát gyűjt be a SZOVA egy szezonban, a hulladék a társaság körmendi úti hulladékudvarába kerül. A megkötött szerződés értelmében a Vasivíz Zrt. hasznosítja a kidobott fákat, ledarálja őket és az így kapott anyagot szennyvíziszap készítéséhez használja fel.

Bicikliút és zöld terület kialakítása, műemlékvásárlás – csak két fontos történés az előző évből Répcelakon. Szabó József, a vasi kisváros polgármestere szerint sikeres évet zártak, s hozzátette: sok terv készült tavaly és a működőképesség sem utolsó.

Voksolás a „szomszédban”: polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak ma a Zala megyei Magyarszentmiklóson, mert a képviselő-testület tavaly szeptemberben az önfeloszlatás mellett döntött, miután megromlott a viszonya a polgármesterrel. Vas megyében 2016-ra eddig kettő időközi önkormányzati választást tűztek ki, mindkettő április 3án lesz. Bejcgyertyános településen meghalt a polgármester, ezért lesz választás. Söptén feloszlatta magát a testület, négy képviselőt és polgármestert is választanak majd.

Különös „bűnesettel” volt dolga a körmendi rendőröknek – számol be a police.hu. A „bűnös” egy szemeteskukával sétált az utcán. Igazoltatták a rendőrök és megkérdezték, honnan van a szemetes. Nem emlékezett a körmendi férfi, hogy honnan vitte magával a kukát. Lopás miatt vonják felelősségre.

A letisztultság a divat az asztal- és virágdíszekben, és vannak extrém kivételek, mint a színes esküvői ruha a menyasszonynak, vagy tobozból készült asztaldísz – derült ki az esküvő kiállításon a szombathelyi képtárban. Dömötör Renáta esküvőszervező elmondta: a nyár marad az esküvők ideje és a szombati nap a favorit. Ez látszik a szombathelyi foglaltságból is: az online foglalási naptár szerint július 1. péntek még teljesen szabad a szombathelyi városházán, viszont július 2-ra, szombatra már 3 időpont foglalt, 2 időpontra pedig előfoglalás érvényes – és ez csak egy nyári szombat. Egyébként az esküvő, a lakodalom méretétől függetlenül, sokan „leadják” esküvőszervezőnek az intézni valókat. Olyan párok is vannak, akik csak tanácsadást kérnek az esküvőszervezőtől, vagy csak az esemény egy-egy részét bízzák profira. Az esküvői árakról Dömötör Renáta azt mondta, a vendéglátás árai felfelé mennek, miközben a kiegészítők évről évre olcsóbbak. – Például egy nívós, kőszegi étteremben 10 ezer forintot is elkérnek egy fős vacsoráért, az száz fős esküvőnél már 1 millió forint. Az egyre olcsóbban elérhető kiegészítők divatja elsősorban Amerikából érkezik. Az elegáns, fehér esküvői díszlet hódít Szombathelyen is, de divatos a vintage és a színes, lazább megjelenéssel is kísérleteznek, de még nem sokan.

Országos középiskolai pneumatikai verseny lesz az idén Vas megyében. A szentgotthárdi III. Béla szakképző iskola ad otthont a rangos Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Versenynek. Az Alapítvány Szentgotthárd Szakképzéséért kérelme nyomán a versenyt ajándékcsomagokkal, programlehetőségekkel támogatja az önkormányzat.

Több klub is érdeklődik a Haladás-középpályása, Németh Márió iránt – írja a szombathelyi NB1-es focicsapat honlapja. A cikk emlékeztet: Németh Márió remek formában játszotta végig a 2015-ös futballőszt, hat gólt rúgott a sárvári születésű középpályás – ezért is kelendő lehet a télen. Felvetődött, hogy a Puskás Akadémiához szerződne Németh Márió, ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, viszont a csakfoci.hu már azt is tudni véli, hogy a Haladás Tischler Patrikot szeretné Némethért cserébe. Négy csoport meccseit játszották le a III. Sportbüfé Teremlabdarúgó Tornán, Bükön, szombaton. A "B" csoportot a Söröskupak-Kőszeg Autó csapata nyerte, a "C" csoportot a Partizánok, a "D" csoportot a Petrovics Apartmanház, az "E" jelű csoport küzdelmeit pedig a Black Jack FC. Celldömölkön is a teremfocié a hétvége, ott volt egy kis fennakadás. Az "F" csoportban élen végzett Real Madrid Pápa csapatát kizárták, mert a csapat egyik játékosa az NB3-mas bajnokságban szerepel, amit a versenyszabályzat tilt, csak megye I-ig nevezhető játékos.

1500 kg hal került a vasi vizekbe, így zárta az évet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége – írja a szervezet közleménye. A Kerkafalvi Kéthatár-tóba 500 kilogramm háromnyaras ponty került, részben a helyi horgász egyesület finanszírozásában. Ugyanide a szövetség költöztetett 300 kg vegyes fehér halat. A kerkaszentkirályi Kerka-holtágba 200, a Vadása tóba 500 kilogramm vegyes fehér hal kerül – a Vas megyei sporthorgászok örömére. Közben, kódváltoztatásra figyelmezteti a vasi horgász szervezet a horgászbottal sportolókat. Új víztérkódokat kell feltüntetnie a fogási naplóban, hiszen új jelöléseket kaptak

a vasi horgásztavak és folyóvizek is.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 13. szerda

Új köntöst kapott az Evangélikus Élet; Vádat emeltek a jánosházi zsaroló ellen; veszélyesebb lett Hegyfalu; megszámolják a hazánkban telelő ragadozómadarakat; a Falco a Péccsel, a Körmend a Pakssal csap össze a férfi kosárlabda Magyar Kupában a nyolcas fináléban.

Új köntöst kapott az Evangélikus Élet – számol be a lap megújulásáról a szombathelyi evangélikus portál. A bemutatás szerint, érdekesebb, tartalmasabb, fiatalosabb és sokkal színesebb kiadvánnyal lepte meg olvasóit az Evangélikus Élet Magazin szerkesztősége. A folyóirat készítői méltóképpen készülnek a reformáció 500. évfordulójára. A tervek szerint két hetente hasonló küllemben, két hetente pedig négyoldalas hírlevél formájában követhetik nyomon a hívek ezentúl az evangélikus egyház legfrissebb híreit.

Már csak napok kérdése: kezdődik az ökumenikus imahét. Az idei imaheti programot a lettországi keresztény testvérek állították össze – írja a szombathelyi evangélikus portál. Szombathelyen az evangélikus templomban kezdődik az imahét, január 18-án, hétfőn. Nem csak aznap, hanem egész héten 18 órakor kezdődnek az istentiszteletek, sorban a szombathelyi templomokban – olvasható a szombathelyi evangélikus portálon.

Kegyeleti megemlékezést tartott Szombathely önkormányzata, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezete és a Szombathelyi Egyházmegye, a Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán levő pápai ókeresztnél, a doni áttörés 73. évfordulóján. Az emlékműsor után Vitéz Fonyódi László, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Vas Megyei Szervezetének elnöke mondott emlékbeszédet. A tiszteletadás virágainak, mécseseinek elhelyezése után a Kálvária templomban köszöntőbeszédet mondott dr. Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezetének elnöke, és dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Homíliát mondott és szentmisét celebrált Gaál Sándor plébános.

Javaslatokat vár a szombathelyi önkormányzat: a szociális és az önkéntes munka területén adományozható önkormányzati kitüntetések elismertjeit keresik. A „Pálos Károly-díjat”, a „Szociális Ellátás Segítéséért-díjat” és a „Győrvári Edith-díjat” adják át idén is. A kitüntetési javaslatokat január 29-én délig várja az Oktatási és Szociális Bizottság.

A következő tanévben is három tudományterületet érintően, a segítő szakmákban kínál felsőfokú képzéseket Szombathelyen a Pécsi Tudományegyetem – mondta el a mai nyílt nap apropóján a Credo rádiónak Éliás Zsuzsa, a PTE szombathelyi képzési központjának megbízott képzési igazgatóhelyettese. Kiemelte: az egészségtudományi képzéseken végzettek elhelyezkedése nem kérdéses.

Háromszáz kiállítót, köztük több magyar céget is várnak az ausztriai Oberwartban január 21. és 24. között megrendezendő Építőipari Vásárra – közölték a szervezők Szombathelyen tartott tájékoztatójukon. Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: a kamara idén is 2-3 vasi vállalkozás bemutatkozását támogatja saját standján az Oberwarti Építőipari Vásáron.

Nők verekedtek Mikosszéplakon. A két asszony ütésváltása nem maradt megtorlás nélkül: az egyik nő anyja megkereste a másik verekedőt, aztán – ahogy a police.hu beszámolója fogalmaz – az „eseménybe” bekapcsolódott egy másik asszony és a fia is. Garázdaság miatt indított büntetőeljárást a Vasvári Rendőrkapitányság.

Vádat emeltek a jánosházi zsaroló ellen, aki nem akar tárgyalást. Emberöléssel, veréssel, a jánosházi posta felrobbantásával is fenyegetőzött a férfi, tavaly és tavaly előtt követte el a bűncselekményeket. A vádlott mindent beismert, hivatalosan: „a bűnösségére is kiterjedő vallomást tett”. A sárvári bíróság az illetékes, de a zsaroló nem akar tárgyalást, lemondott erről a jogáról. Az ügyészség fegyházbüntetést indítványoz.

Veszélyesebb lett Hegyfalu, változott a település katasztrófavédelmi besorolása. Idén már az első katasztrófavédelmi osztályba tartozik a második besorolás helyett, egy, a településen működő veszélyes üzem miatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy veszélyesebb ma Hegyfaluban élni, mint tavaly, csupán nagyobb figyelmet kap a település. Egyébként a veszélyes anyaggal dolgozó üzem csak az egyik oka a veszélyességi besorolásnak, hiszen a gazdasági, ipari okok mellett meghatározzák a besorolást a földrajzi adottságok is – elég ha az árvíz lehetőségére gondolunk. Ezek figyelembe vételével elmondható: Vas megyében nem sok a veszélyes település: I. katasztrófavédelmi osztályba kilenc tartozik, II. besorolású kilencven település és III. osztályba tartozik 117 település Vasban.

Megszámolják a hazánkban telelő ragadozómadarakat – Vas megye sem lesz kivétel. – Vas megye nem az ország ragadozómadarakban leginkább bővelkedő része, mert viszonylag kevés a vizes élőhely, nyílt síkság, pusztaság, ahol a ragadozómadarak elsősorban és nagyobb számban telelnek – mondta el dr. Szentirmai István, az Őrségi Nemzeti Park természetmegőrzési osztályának vezetője. Ő koordinálja a Vas megyei madárösszeírást a hétvégén. Az idei a 13. sasszinkron, és ha nem is Vas megyében számolják meg a legtöbb ragadozómadarat, azt tudni lehet, hogy itt is költenek, méghozzá a Rába folyó völgyében. Most már a fészkük közelében tartózkodnak, ugyanis a költőhelyek tatarozása zajlik, aztán ha jó az idő, akkor februárban, márciusban kezdődhet a tojásrakás – mondta az osztályvezető. Tavaly tíz, tavalyelőtt öt rétisast írtak össze Vas megyében a már hagyományos megfigyelési hétvégén. De figyelik az egerészölyveket, számolják a héjákat, sólymokat is. A számlálás sikere nagyban függ az időjárástól, és nem abból a szempontból, hogy fáznak-e a számlálók: – Ha elég hideg van, az a jó, mert akkor koncentrálódnak a madarak, ha meleg, enyhe idő van, akkor jobban szétszóródnak, akkor kisebb esély van arra, hogy többet megfigyeljenek egy-egy helyen.

A madárszámlálás önkéntes alapon történik, akinek kedve van, csatlakozhat. A hétvégén azonnal meglesz az összesítés, már hétfőn tudhatjuk, hogy hány ragadózómadár telel velünk Vas megyében.

A Falco a Péccsel, a Körmend a Pakssal csap össze a budapesti Syma Csarnokban a férfi kosárlabda Magyar Kupában, február 19-21-én – derült ki a sorsoláson. A nyolccsapatos torna negyeddöntőinek párosításai február 19-én: Sopron – Zalaegerszeg; Atomerőmű – Egis Körmend; PVSK – Falco-Trend Optika KC Szombathely és Szolnok – Fehérvár. Másnap az elődöntők lesznek, 21-én a finálé. A győztes csapat egymillió, az ezüstérmes 500 ezer, a bronzérmes pedig 300 ezer forintot kap.

A görög Olimpiakosz vezeti az európai kosárlabda bajnokságokat tömörítő eurobasket.com top 100-as listáját. Második a spanyol Valencia, harmadik a Barcelona – idézi a bb1.hu. A rangsorban a magyar csapatok közül legutóbb a Falco-Trend Optika KC Szombathely szerepelt novemberben – most nem fért a legjobb száz közé.

A 11. helyen végeztek a Vas megyei játékvezetők a Kaposváron megrendezett 11. Országos Sípmester Fesztiválon – tudósít a vasifoci.hu. Budapest válogatottjának sikerével ért véget a húsz csapatos teremfoci torna.

Már nevezhetnek a csapatok a XVI. Szélesy József Teremlabdarúgó Tornára. Bükön lesz a már hagyományos verseny idén is, január 22-től 24-ig. 18-ig nevezhetnek a résztvevők, bár pár helyet már tavaly, az előző tornán lefoglaltak a csapatok. Pénzdíjas a verseny és rengeteg tárgyjutalmat sorol a felhívás.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 12. péntek

Ma is lesz böjti evangelizáció Szombathelyen; szépül már a sárvári evangélikus templom; Vas megyében 288 forintért is kapható benzin; kezdődik a focitavasz; karbantartási munkák a Gersekaráti-tavon.

Ma is lesz böjti evangelizáció a szombathelyi evangélikus gyülekezetben. Ma este 18 órakor is Szeverényi János missziós lelkész hirdet igét – emlékeztet a szombathelyi evangélikus portál. A sorozatot Tamás-mise zárja holnap.

Szépül már a sárvári evangélikus templom – tudósít az evangélikus.hu. Most a puszta falak és az alapokig visszabontott padlózat fogadja a látogatót. Miután Sárvár megkapta az európai reformáció városa címet, elkezdődtek az ehhez kapcsolódó beruházások. Most újul meg a templom teljes belső tere. Kondora István, Sárvár polgármestere a Credo rádiónak korábban azt mondta: komplett és komplex fejlesztéseket jelent a vasi városnak a jubileumi esztendő.

Öt milliárd forintot fordíthatnak idén a Szent Márton-emlékévhez kapcsolódóan a szombathelyi belváros rekonstrukciójára – emlékeztetett csütörtöki tájékoztatóján Puskás Tivadar polgármester. Egyházi részről már zajlik a püspöki palota és a székesegyház felújítása, a múlt év végén befejeződött a Szent Márton-templom külső és belső renoválása is, a következő hónapokban pedig a templom előtti terület újulhat meg. A felújítással a teret tájékoztatása szerint alkalmassá teszik a templomhoz érkező zarándokok fogadására, a tér új burkolatot kap, és felújítják Szent Márton kútját. A tér rekonstrukciója során megváltozik a terület forgalmi rendje, megszűnik a templom előtti autóközlekedés, a tér ezután gyalogosövezet lesz, de azon a kerékpárosok továbbra is a megszokott útvonalon haladhatnak. A tér felújítása várhatóan őszre fejeződhet be.

Nem mintaházasság Hegedűs Endre zongoraművészé és feleségéé – ezt mondta a művész az evangélikus.hu portálnak. A Házasság hete apropóján a humor erejéről is beszélt.

Az időjárás adott munkát a Vas megyei lánglovagoknak a napokban – összegzi a vasi katasztrófavédelem beszámolója. A csapadékos-szeles időjárás miatt hét esetben riasztották a tűzoltókat kidőlt fák, letört faágak eltávolításához, elsősorban a megye déli felében. Vonultak Szakonyfaluba, Alsószölnökre, Apátistvánfalvára, Szentgotthárdra, Őriszentpéterre, valamint Rátótra.

Látogatási tilalom a szombathelyi kórházban. Az influenza miatt tilos a látogatás Vas megyében a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályán.

Újabb áresés a benzinkutaknál. A szerdai nyolc forintos ármérséklés után, mától hat forinttal csökkent a 95-ös ára. A dízelnél a héten nincs változás. Országos átlagban 301 forint lett egy liter benzin, és 300 forint maradt egy liter gázolaj ára. Óriási különbségek vannak a kutaknál: a távirati iroda 15-25 forintos árkülönbségeket ír, a holtankoljak.hu adatbázisa szerint a benzinnél 63 forint, a gázolajnál 70 forint az eltérés a legolcsóbb és a legdrágább kút árai között. Vas megyén belül a benzinnél 27 forint, a gázolajnál 48 forint a legnagyobb árkülönbség. Az eltérések persze nem csökkentek a mai benzinár-mérsékléssel, viszont a minimum árak lélektani határokhoz érnek. Az egyik határ, hogy már Szombathelyen is kapható már 300 forint alatt benzin: 296 forint. A másik lélektani határ Sajtoskálon látható: ott, a legolcsóbb Vas megyei kútnál 288 forint egy liter benzin mától. Ennyiért utoljára 2009-ben tudtak tankolni az autósok, kiskereskedelmi áron. A legmagasabb vasi benzinár 315 forint lehet péntektől, egy szentgotthárdi töltőállomás „vezet” ebben a sorban. Ami a „mozdulatlan” árú gázolajat illeti: Vas megyében Sárváron a legolcsóbb a dízel, 282 forint, miközben Szentgotthárdon a legdrágább: 330 forint. Szombathelyen 289 és 309 forintért is mérnek gázolajat.

Apaji férfi ellen javasol vádemelést a szombathelyi rendőrség. A fiatalember műszaki cikkeket árult az interneten, de csak eltette a pénzt, a megvásárolt termékeket nem postázta. Csalás miatt vonják felelősségre.

Tolvajokat fogtak Vas megyében, mindkét esetben nő volt az elkövető – írja a police.hu. Az egyik szombathelyi üzletből élelmiszereket akart elvinni egy sorokpolányi nő, egy sárvári boltból pedig édességgel és cipővel akart fizetés nélkül távozni egy szombathelyi asszony, őt, hasonló ügy miatt már ismerték a rendőrök.

Jégkarneválra és már a nyárra is készül a SZOVA. Egyrészt a hétvégén tartanak jelmezes felvonulást a korcsolyázóknak a műjégpályán, másrészt úszómestert keresnek, azt már nem a műjégre, hanem az uszodába, valamint majd a Tófürdőre, persze nem februári nyitással.

Kezdődik a focitavasz. Holnap délután fél 4-kor kezdődik a Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás találkozó a labdarúgó NB1 első tavaszi fordulójában. A vasi zöld-fehérek a tabella hatodik helyén teleltek.

Megverte a Celldömölk a Pápát. Felkészülési meccset játszott a két város labdarúgó csapata, a végeredmény: Celldömölk – Pápa 1-0. Piri Balázs 78. percben szerzett gólja döntötte el a meccset, ami egyébként kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat támadó stílusban játszott – olvasható a vasifoci.hu oldalon.

A harmadik helyen végzett a Kiemelt Bajnokság Nyugati csoportjában a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U16-os csapata – tudósít a Falco honlapja. 9 győzelemmel és 5 vereséggel lett harmadik a szombathelyi csapat, így a küzdelmeket a Kiemelt Bajnokság Felsőházi rájátszásában folytatják.

Utánpótlás röplabda tornának ad otthont Szombathely a hétvégén. A tornára serdülő korosztályban 6, gyermek korosztályban 8, mini és szupermini korosztályban pedig 16-16 csapat nevezett. A mérkőzéseket a Sugár úti Kiscsarnokban, az Egyetemi Sportcsarnokban és a Bercsényi Miklós Általános Iskola tornatermében rendezik vasárnap. A tornát a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola, a Haladás VSE, a Vas Megyei Röplabda Szövetség és a Magyar Röplabda Szövetség rendezi.

Karbantartási munkákat végeznek a Gersekaráti-tavon – figyelmezteti a pecásokat a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. A Gersekaráti Önkormányzat, mint a Sárvíz-tó tulajdonosa és vízjogi engedélyese, vízügyi karbantartási munkálatokat végez, mely a tó alacsonyabb vízállásával jár. A munkálatok és az átmeneti vízszint csökkentés várhatóan március elejére befejeződik.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 23. kedd

Három farsangi mulatságot tartottak a Szombathelyi Diakóniai Központban; nyolc Vas megyei ingóság kerül kalapács alá ezen a héten a NAV-nál; vis maior forrás Mersevátnak; ovisok kaptak tűzvédelmi oktatást Szombathelyen; új edző érkezett a szombathelyi Haladás NB1-es futsalcsapatához; új vezetőség a Tanakajd TC-nél.

Nem egy, hanem három farsangi mulatságot tartottak a Szombathelyi Diakóniai Központban, ahol a fiatalok és idősek is egy kis időre elfelejthették a gondjaikat – számol be képgalériával a szombathelyi evangélikus portál. Kabaré jelenettel indult a farsang. A Túróczy Házból érkezett vendégekkel együtt nótáztak, táncoltak a Johanneumban élők. A fogyatékos fiatalok is fergeteges hangulatú délutánt töltöttek együtt: finom süteményekkel és vidám zenével. Utófarsangot is kaptak: Nevenincs kapitányt és Ügyetkét, a segédjét látták vendégül. A kalózokkal több közös fotó is készült. Volt tánc, gitározás, kötélhúzás, fáraóelkapás, legyőzték az egyfejű sárkányt, és kifogták az aranyhalat. A farsang már lezárult, tart a böjti időszak. Az evangélikus.hu összeállításában Szirmai Zoltán nyugalmazott evangélikus esperes azt mondta, „komoly idő” a böjti időszak.

Ma mutatják be a Szent Márton-emlékév programjait Szombathelyen. A meghívó szerint, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Veres András megyés püspök, Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője és Puskás Tivadar polgármester ismerteti a rendezvényeket.

Drágul a dízel – Szombathelyen már nem lesz 290 forint alatt gázolaj. Holnaptól emeli a dízel árát 4 forinttal a Mol. Ezzel a literenkénti átlagár 301 forint lesz, országosan. Szombathelyen 290 és 310 forintért is lesz dízel – ha egy az egyben realizálódik a nagykereskedelmi áremelés. Vas megyében a legolcsóbb dízelt Sárváron mérik: ma 279, holnaptól várhatóan 283 forintért. A legdrágább a dízel a megyében Szentgotthárdon: 327 forint most, és 331 forintra emelkedhet holnap. A benzin ára most nem változik: 299 forint egy liter, országos átlagban. Vas megyében Sajtoskálon a legolcsóbb: 286 forint a benzin; Szombathelyen a legdrágább, 320 forintba kerül egy liter.

Nyolc Vas megyei ingóság kerül kalapács alá ezen a héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online árverési rendszerében. Aki mindent fel akarna vásárolni, annak, az irányárak alapján, csupán 1 millió 67 ezer forintot kellene költenie. Árvereznek a héten üzleti berendezéseket: polcokat, polcrendszert, egy ipari kompresszort és fém CC kocsit, egy italhűtőt és kettő autót.

Egy Vas megyei településnek, Mersevátnak jut vis maior támogatás az idei első döntési körben – tájékoztat a belügyminisztérium. 17,9 millió forintot juttat a tárca Mersevátnak, közmű és műtárgyai építésére. Az idei első vis maior ütemben február 22-én döntött a belügyminisztérium a támogatási összegekről. 37 települési kérelem összesen 579,9 millió forint vis maior támogatásban részesült.

Kettőmilliárd 2016-ra Celldömölkön. Elfogadták az idei költségvetést Cellben, a bevételi és a kiadási főösszeget 2 milliárd 97 millió 652 ezer forintban határozták meg. A kiadások között szerepelnek, egyebek között felújítások: 48,8 millió forint értékben, valamint 2,5 millió forint jut kölcsön visszafizetésére – a költségvetés táblázatai szerint.

A celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata nyerte a nyugat-dunántúli regionális döntőt az Európai Parlament támogatásával megvalósuló diákújságíró versenyen. 30 szerkesztőség mérette meg magát az országból, hét régiós győztest hirdettek. A kétfordulós megmérettetés végén a legjobbak brüsszeli kirándulást nyernek. A celli diákújságírók az ifjúság és oktatáspolitika témakörével foglalkoztak. Ma uniós versenyt tartanak a celldömölki gimnáziumban.

Gáz-riasztó fegyverrel fenyegetőzött egy férfi Kercaszomoron. A kis őrségi faluban egy asszony hívta a rendőröket, miután a férjét megfenyegette a szomszédjuk. Garázdaság miatt felel a szomszéd, a körmendi rendőrök indítottak ellene büntetőeljárást.

Fa-tolvajokat fogott egy szolgálaton kívüli celldömölki rendőr. Gérce közelében lett figyelmes két férfire, akik fát pakoltak, nem a sajátjukat. Veszprém megyei elkövetők voltak: egy sümegi és egy herendi férfi. Egy köbméter fát loptak el, eljárást indítottak ellenük a celldömölki rendőrök.

Ovisok kaptak tűzvédelmi oktatást Szombathelyen. A Mesevár Óvodában járt a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat. Sam-et a tűzoltót is magukkal vitték: egészen pontosan a mesefilm egy epizódját nézték meg közösen a kicsik. A felelős tűzhasználatot nem lehet elég korán elkezdeni – ezért tervezi a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, hogy több másik óvodában is tartanak foglalkozásokat.

Gyászol a Haladás – írja a vasifoci.hu. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Sarlós László. A Haladás egykori hátvédje 1948 és 1955 között tizenkétszer húzta fel első osztályú mérkőzésen a Haladás mezét a Rohonci úton. Később több helyen edzőként is dolgozott, majd 1977-1994 között a Haladás technikai vezetője volt.

Új edző érkezett a szombathelyi Haladás NB1-es futsalcsapatához: Lódi Tamás irányítja mostantól a zöld-fehéreket. Már a hétvégén bizonyíthat az új tréner, bár sok ideje nincs saját szája íze szerint felkészíteni a csapatot, hiszen pénteken érkezik a bajnoki sorozatban a Göcsej csapata Szombathelyre.

A felsőházi rájátszás folytatódott az U17-es és az U20-as korosztályú utánpótlás futsal bajnokságokban – vegyes szombathelyi eredményekkel – számol be a szombathelyi Haladás futsalcsapat honlapja. Az U17-esek vereséggel, az U20-as fiatalok győzelemmel tértek haza.

Gólokban gazdag és kevésbé mozgalmas edzőmeccseket játszottak a napokban a Vas megyei focicsapatok – tudósít a felkészülési találkozókról a vasifoci.hu. Néhány eredmény: Vasalja – Ivánc 5-2; Vép – Rábapaty 0-0; Rum – Zalaszentgrót 2-7; Répcelak – Haladás U19 2-1, Király SZE – Vasszécseny 2-2. S végül egy „pikáns” találkozó: Boba – Izsákfa 5-5. Nem az eredmény a különleges, hanem az, hogy az Izsákfa játékosa Sebestyén Lajos négy gólt lőtt – úgy, hogy éppen Bobáról igazolt Izsákfára.

Új vezetőség a Tanakajd TC-nél, számol be a vasifoci.hu. A megyei másodosztályú bajnokságban szereplő Tanakajd labdarúgó együttesnél Csepeli Zoltánt választották meg elnöknek, az új alelnök Kiss Zsanett lett.

A Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata a pót-selejtezőn elért első helyével kiharcolta a játékos sportvetélkedő diákolimpia országos döntőjébe jutást – tudósít a vaol.hu. Március 5-én és 6-án rendezik a döntőt Mezőtúron.

Napi hírösszefoglaló – 2016. március 4. péntek

Ma tartják az ökumenikus világimanapot; jelentse Szombathelyt Szent Márton neve; csak négy fagyos napunk volt februárban Szombathelyen, huszonhárom helyett; ma is földárverés Szombathelyen; áremelést hozott március első péntekje a benzinkutaknál; számoltak a legkisebb Vas megyei faluban – megvan a nemesmedvesi költségvetés; többen korcsolyáztak Szombathelyen, mint tlistavaly.

Ma tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a kubai keresztény nők készítették el – emlékeztet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Az imanap idei mottója: "Fogadjátok magatokhoz a gyermekeket, mert ezzel engem fogadtok be". Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországon pedig az idén harmincegyedik alkalommal szervezi meg az eseményt a MEÖT. Amint arról a Credo rádió is beszámolt: a szombathelyi evangélikus gyülekezetben március 2-án volt az imanap.

Szent Márton szellemisége mindenkihez, nem csak a hívőkhöz szól – mondta Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Szent Márton év programjainak ismertetésén – tudósít a martinus.hu.

Jelentse Szombathelyt Szent Márton neve – ezt szeretné az emlékév programjaival is a város, mondta el a martinus.hu tudósításában Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.

Szerdáig tartottak a balesetmentes napok a héten – derül ki a Vas megyei katasztrófavédelmi igazgatóság jelentéseiből. Tegnap este felborult egy személyautó a Vas megyei Őrimagyarósdon, egy útkereszteződésben. Úgy tudni, nem sérült meg senki, a kocsit a körmendi tűzoltók mentették. Szintén tegnap, egy ember megsérült, amikor felborult egy személyautó a 86-os főút Vasegerszeg és Vámoscsalád közötti szakaszán. Le kellett zárni a fél útpályát a 86-oson, amíg mentettek a répcelaki tűzoltók.

Csak négy fagyos napunk volt februárban Szombathelyen, huszonhárom helyett – ezt a rekordot is feljegyezte Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Elmondta: ónyugat-keleti zonális áramlások legutóbb 1990-ben okoztak ilyen enyhe februári heteket, csak most rekord mennyiségű csapadék is volt.

Ma is 32 Vas megyei földterület tulajdonjogától válik meg a magyar állam. A ma licitre bocsátott földek közül egy kisunyomi szántó a legdrágább: a 89 hektáros terület 157 millió 800 ezer forintért eladó. Még 35 évre szóló bérleti szerződése van rá a Szombathelyi Tangazdaság Zrt.-nek.

Áremelést hozott március első péntekje a benzinkutaknál. A 95-ös ára három, a dízelé négy forinttal emelkedett, ezzel mindkét üzemanyagfajta országos átlagára 305 forint lett, literenként. Óriási különbségek mutatkoznak, csak Vas megyén belül is a töltőállomásoknál. Vas megyében, a drágítás után 292 és 320 forintért adják a benzint, 287 és 335 forint között mérik a gázolajat.

A vasútvonal villamosítását sürgetnék a Szentgotthárddal szomszédos osztrák települések – hangzott el a napokban tartott szentgotthárdi testületi ülésen.

A legfrissebb információk szerint, előrehaladott tárgyalások vannak a GYSEV és az osztrák vasúttársaság, az ÖBB között. A villamosítás Feldbachig folytatódhat, valószínűleg magyar árammal: a körmendi transzformátorállomást használnák.

Számoltak a legkisebb Vas megyei faluban. A 60 körüli lakosságszámmal működő Nemesmedvesen elkészült a 2016-os önkormányzati költségvetés. Összesen 12 millió 62 ezer forintból gazdálkodnak idén, ez a kiadási és a bevételi oldal fő száma is. Az idei évre tervezett kiadások között 1,7 millió forint szerepel a közutakra és 380 ezer forint a közvilágításra Nemesmedvesen. Jut szociális célokra is: 29 ezer forint az átmeneti segélyezésre, 120 ezer forint szerepel tanévkezdési támogatásra. Közben kereken 1 millió forint az önkormányzat általános tartaléka. Félmillió forintig kap „szabad kezet” a polgármester, ha hitelről van szó. Ha év közben átmeneti működési hiány lépne fel, akkor ennek finanszírozására likvid hitel felvételéről dönthet a polgármester 500 ezer forintig. Ennél magasabb összegű hitellel kapcsolatos ügylet már kizárólag a képviselő-testület hatásköre.

Meglopta a nevelőapját egy vasszilvágyi fiatalember – írja a police.hu. Hamar a fiatal nyomára bukkantak a rendőrök. A fiú mobiltelefont, fényképezőgépet és különböző dohánytermékeket tulajdonított el a nevelőapjától. Lopás miatt vonják felelősségre.

Fizethet a Haladás a 2-1-re megnyert Diósgyőr elleni bajnokin történtek miatt. A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága döntött: a Haladást, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért, az ellenfél sportszervezet szidalmazása miatt; valamint, mert a drukkerek folyadékkal teli műanyag poharakat dobáltak, 150 ezer forintot kell fizetnie. Sőt: a nemzetközi mérkőzések lejátszásával kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért 100 ezer forintot is fizetnie kell a Haladásnak, egyébként ugyanezért, ugyanennyit a Diósgyőrnek is.

Megkezdődnek a hétvégén a megyei labdarúgó bajnokságok tavaszi fordulói – emlékeztet a vasifoci.hu. Párosítások a megyei első osztályú küzdelmek 16. fordulójából: Vép – Celldömölk;Kőszeg – Rábapaty; Szentgotthárd – Répcelak; Jánosháza – Csepreg; Király SZE – Vasvár; Körmendi FC – Rum; Lukácsháza – Egyházasrádóc; és Kemenesalja – Táplán. A megyei másodosztályú sorozat szombathelyi csoportjában a párosítások: Ják – Söpte; Zanat – Felsőcsatár; Táplánszentkereszt – Sé; Tanakajd – Újperint; Balogunyom – Elektromol-Spar; Torony – Szentpéterfa; Arborétum-Herény – Bozsok; és Gyöngyöshermán-Szentkirály – Vasszécseny.

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja – emiatt indult büntetőeljárás egy kosárlabda drukker ellen Körmenden. A zalaegerszegi férfi megütötte a biztonsági szolgálat egyik munkatársát az EGIS Körmend – Zalakerámia ZTE KK kosárlabda-mérkőzés után, szerdán. A biztonsági ember fel akarta tartóztatni a zalaegerszegi szurkolót, aki a játéktérre akart rohanni. Ez nem tetszett a drukkernek, ezért megütötte – ezért kell felelnie.

Többen korcsolyáztak Szombathelyen, mint tavaly – tájékoztat a szezonösszesítésről a Szova Zrt. Csaknem 32 ezer vendég váltott jegyet a létesítménybe – 8 ezerrel több, mint az előző szezonban. A 2015-’16-os szezon november 28-án kezdődött és a múlt hétvégén, február 28-án zárult. A munka most is folyik, már zárt kapuk mögött: ezekben a napokban gyűjtik be a téli eszközöket, amelyeket nyári pihenőre küldenek, aztán nemsokára elkezdődhet a Tófürdő felkészítése a nyári szezonra. A szintén a SZOVA Zrt. által működtetett Kalandváros márciusban nyit majd, amint engedi az időjárás – zárul a Szova közleménye.

Napi hírösszefoglaló – 2016. március 16. szerda

Majdnem 200 fotó a Huszártoborzóról; szombathelyi születésű tudós kapott Széchenyi-díjat a nemzeti ünnepen; mentor lett a szombathelyi színházigazgató – írja a Kultúrpart; parketten a Falco és a Körmend is.

Óriási siker volt a március 14-én tartott Huszártoborzó a vasi múzeumfaluban – számol be a szombathelyi evangélikus portál. Az időutazós programot a Klapka György Lovas Polgárőr Egyesület, a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Szombathely városa közösen szervezte. A szeles idő ellenére óriási sikert arattak. A szombathelyi evangélikus portálon egészen pontosan 199 darab fénykép látható a rendezvényről.

Szerte Vas megyében megünnepelték az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóját, március 15-én. Rendhagyó ünnepet tartottak Kőszeg-hegyalján, Cákon. Felelevenítették a regrutálást, ami katonatoborzást jelent - sok helyen rekrutálásnak mondják – és óriási gyakorlata van benne a gencsi hagyományőrzőknek, ők mutatták be, hogyan is zajlott a legényeket elbúcsúztató, olykor három napos program. Az ünnepen Paukovics Józsefné, Cák polgármestere hangsúlyozta: szeretnék, ha nemcsak a természeti és az épített értékeket őriznék és tisztelnék a településen, hanem az embertársaik értékeit is. Ezért alapították és adták át idén először az Emléklapot, azoknak a cákiaknak, akik sokat tettek a településért és az itt élőkért. Négy önkéntes tűzoltó kapta az elismerést, akik évtizedek óta dolgoznak a falu közösségéért.

Szombathelyi születésű tudós kapott Széchenyi-díjat a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából. Pósfai Mihály geokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, egyetemi tanár 1963. április 19-én született Szombathelyen. Az ELTE geológus szakán szerzett diplomát, tanult a Stockholmi Egyetemen és hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, több mint négy évig az arizonai egyetemen dolgozott. Kutatói tevékenysége során a biogén mágneses ásványok képződését vizsgálja, illetve az egyedi légköri aeroszolrészecskék tulajdonságait tanulmányozza.

Életveszélyes állapotban szállították kórházba a kerékpárost, akit elgázolt egy személyautó Gencsapáti belterületén, kedden este. Szombathelyről haladt Gyöngyösfalu felé a kocsi, amikor elsodorta a biciklist, majd megállás nélkül továbbhajtott. Nem jutott messzire a cserbenhagyó, két kanyarral arrébb, már Gyöngyösfalu területén egy másik személyautóba rohant. Abban az ütközésben megsérült a korábbi cserbenhagyó.

Több bűnesettel is volt dolga a hosszú hétvégén a vasi rendőröknek – derül ki a rendőrségi napi jelentésekből. Egy fiatalember „halmozta” a bűnöket, azzal, hogy nem állt meg a kocsijával, amikor igazoltatni akarták a rendőrök Káldon. Továbbhajtott és leszerelte a kocsija rendszámát – nem véletlenül, azt egy másik autóról tette át a járműre. Ráadásul: nem volt jogosítványa a fiatalnak. Ez utóbbiért szabálysértési eljárás, a rendszámcsere miatt pedig büntetőeljárás indult ellene. Egy másik „tiltott” sofőrrel is volt dolga a rendőröknek. A celli férfi annak ellenére vezetett autót, hogy a Szombathelyi Járásbíróság korábban eltiltotta a járművezetéstől.

Maribori küldöttség érkezett Szombathelyre. A szlovéniai testvérváros polgármestere és Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere közös terveket fogalmaznak meg.

Kellenek a gépészmérnökök, és már az általános iskolásoknak látni kell a műszaki területet, mint alternatívát – erről is beszélt a Credo rádióban Andó Mátyás, a Savaria Műszaki Intézet egyetemi docense.

Bemutatták Szombathelyen a „Lélekkel teljesített hivatás” című kétkötetes kiadványt, amely Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorának munkája és Chernelházi Chernel István, ismert ornitológus 1914 és 1922 között írott naplójának feldolgozása. Katona Attila történész, egyetemi tanár beszámolója emlékeztet: a tavalyi jubileum adta az apropót a munkához.

Jordán Tamás mentor lett – írja a Kultúrpart. Elindult a Találkozások programsorozat két fővárosi színházban. A program keretében két fiatal rendező egy-egy mentor segítségével készít bemutatót kétszereplős darabokból. Elsőként Valcz Péter rendezése látható április 8-tól a Bethlen Téri Színházban. A szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamása darab mentora.

A világbajnoki pót-selejtezőre készülő magyar futsal-válogatott 2-0-ra legyőzte Hollandiát a Miskolcon rendezett barátságos mérkőzésen, soraiban a szombathelyi

Haladás focistájával, Öreglaki Norberttel. A magyar együttes jövő kedden szintén Miskolcon lép pályára az Olaszország elleni világbajnoki pót-selejtező

első mérkőzésén. A visszavágóra április 13-án kerül sor.

Nem bírt egymással a Sorkifalud és Acsád-Meszlen csapata a labdarúgó megyei harmadosztályban, a szombathelyi csoport 17. fordulójában. A végeredmények: Sorkifalud Acsád-Meszlen 2-2; Csepreg – Gencsapáti 3-6; Perenye – Gyöngyösfalu 4-1; Vasasszonyfa – Kőszegfalva 4-2; Vassurány – Nemeskolta 2-4; Nárai – Pornóapáti 5-0 és Cák – Bucsu 1-2.

A 25. forduló meccseit játsszák az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokságban ma este. A Szeged érkezik Szombathelyre, a Falcohoz, miközben a Szolnok vendége lesz a Körmend. A többi párosítás: ASE – ZTE; Pécs – Kecskemét; Alba – Nyíregyháza; Jászberény – Kaposvár és MAFC – Sopron.

Napi hírösszefoglaló – 2016. március 22. kedd

Tűz és négyes karambol is adott munkát a tűzoltóknak a hét első napján Vas megyében; a vizet ünnepeljük ma; arany minősítést szerzett a Reményik Suliszínház; Vas megyéről írt a Frankfurter Allgemeine Zeitung; Póta Georgina megvédte címét Celldömölkön.

Ma 18 órakor a szombathelyi református templomban lesz istentisztelet – derül ki a szombathelyi evangélikus portál nagyheti listájából. Holnap, Jézus elárulásának napja lesz, 18 órakor a kápolnában lesz istentisztelet – tette közzé Halasi András lelkész.

Pulykák szaladtak szét, miután felborult a szárnyasokat szállító teherautó pótkocsija ma, kora reggel Szombathely és Ják között. 280 pulykát szállított a pótkocsi, több állat elpusztult, a többi szétszaladt. Teljes útzár mellett igyekeztek összeterelni a szárnyasokat. Személyi sérülés nem történt a balesetben, ami úgy történhetett, hogy félrerántotta valamiért a kormányt a teherautó sofőrje, majd próbált visszanavigálni az útra. A baleset idején szemből egy személyautós érkezett, hogy ne rohanjon az éppen felborult pótkocsiba, a sofőr félrehúzta a kormányt, nem sérült meg, csak a kocsija tört össze.

Tűz és négyes karambol is adott munkát a tűzoltóknak a hét első napján Vas megyében – derül ki a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság jelentéseiből. Szombathelyen, a körtési vasúti átjárónál álló kocsisorba hajtott egy autó a 86-os főúton. A vétkes jármű három gépkocsit tolt egymásnak. Egy ember sérült meg, könnyebben. Szintén hétfőn este, teljes terjedelmében leégett egy családi házhoz épített melléképület tetőszerkezete Nárai településen. A szombathelyi tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat, amelyek nem terjedtek át a lakóház tetejére.

A vizet ünnepeljük ma. Az ENSZ 1993-ban nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjának, felismerve, hogy minden élő szervezet – így az ember is – ettől a természeti kincstől függ. A Föld vízkészletének csupán 2,5 százaléka édesvíz, és ennek is jelentős része fagyott állapotban a sarkkörön, illetve a magashegységi régiókban található. Ezért is különösen fontos vizeink védelme és a természetes vizek fontosságának felismerése. A VasiVíz is ünnepel: nyílt nap van ma is és lesz egész héten a szombathelyi Vízműtörténeti Múzeumban. A több mint száztíz éves épületben az érdeklődők érdekes tapasztalatokat szerezhetnek a római kori víznyeréstől kezdve a mai vízi közmű szolgáltatásig.

Fesztiváloztak Szombathelyen. A Magyar Fesztivál Szövetség Nyugat-Dunántúl Regionális Szakmai Napját rendezték meg a városházán. A fesztiválszövetség tagjai mellett meghívást kaptak a régióban dolgozó turisztikai szakemberek, utazási irodák képviselői, szállásadók, művelődési intézmények szervezői, fesztivál és rendezvényszervezők. Puskás Tivadar polgármestere Szombathely idei legfontosabb nagy programsorozatáról a Szent Márton Emlékévről beszélt a megnyitón és Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. vezetője mutatta be az idei szombathelyi fesztiválokat.

Arany minősítést szerzett a Reményik Suliszínház. A napokban Győrben megtartott Országos Diákszínjátszó Találkozón érte el a sikert a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola színjáték tanszakos csapata. A Delete című ifjúsági dráma előadásával arattak sikert és két különdíjat is hoztak: Kerényi Dániel, a színészi alakításáért és Németh Gyöngyi tanárnő a rendezésért.

Vas megyéről írt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap. Az újság a menekültválsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal. A „Megint jönnek menekültek Magyarországra” című írás kiemelte: az "Orbán-kormány kiutat keres, és fontolgatja sátortáborok kialakítását – az osztrák határ közelében". A kormány két sátortábor kialakítását tervezi, Körmenden és Szentgotthárdon, és "a véletlen úgy akarta, hogy mindkét település az osztrák határ közelében fekszik" – így fogalmazott a cikk. Így felmerül a kérdés, hogy a kormány vajon tovább akarja-e terelni a menekülteket Nyugatra – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője. Hozzátette, hogy "még nem tűnik teljesen határozottnak a koncepció", mindenesetre a hírek szerint egyelőre nem alakítják ki a táborokat. A vasi táborok a parlamentben is témát adtak: – Körmenden sátrakat állítottak fel, de azokban sem helyeztek el egyetlen migránst sem, Szentgotthárdon pedig még sátrakat sem állítottak fel – szögezte le Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a jobbikos Bana Tibor kérdésére válaszolva. Az államtitkár szerint, a Jobbik riogatja az embereket. Bana Tibor azt kérdezte a parlamentben: miért büntetik a körmendieket és a szentgotthárdiakat, azzal, hogy a kormány befogadóállomásokat létesít a két vasi városban, ahol azonban nem akarnak bevándorlókat.

Húsvétkor még nem, majd április 5-től működnek üzemszerűen a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok – közölte a rendőrség. Az új kamerák a sebességmérés mellett forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. Vas megyében öt fix traffipaxot állítottak fel: Szombathely belterületén a 86-oson, a 84-es Sárvár és Káld külterületén is van ilyen mérőműszer, a 87-esen pedig Vasszécseny belterületén és Kám külterületén.

Alacsony szinten stagnál a juhállomány Vas megyében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal márciusban közzétett összegzéséből. Eszerint a vasi gazdák összesen 2000 juhot tartanak, ugyanannyit, mint fél évvel korábban. Éves összevetésben felére csökkent Vas megyében a juhállomány. Az elmúlt években 2012 nyarán volt a legtöbb juh a megyében: akkor a mostani két és félszeresét, 5000 állatot neveltek Vas megyében.

Póta Georgina megvédte címét egyesben az asztaliteniszezők 99. országos bajnokságán, Celldömölkön, a férfiaknál viszont új bajnokot avattak Lakatos Tamás személyében, ugyanis a tavalyi országos bajnok, Fazekas Péter már a nyolcaddöntőben kiesett. A celldömölki ob győztesei és helyezettjei pénzdíjazásban részesültek, egyesben 80 ezer forintot, párosban 30-30 ezret ért a bajnoki cím.

A világ egyik legerősebb futsal válogatottja, a világranglista negyedik helyén álló Olaszország lesz a magyar csapat ellenfele ma este, világbajnoki pót-selejtezőn. A magyar keretet egy szombathelyi futsalos, Öreglaki Norbert erősíti.

Nem volt éppen gólokban gazdag a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság 18. fordulója a szombathelyi csoportban: a vasifoci.hu tudósításai szerint összesen 19 gól esett. A végeredmények: Gyöngyöshermán-Szentkirály – Elektromol-Spari 1-1; Balogunyom – Söpte 3-0; Sé – Bozsok 2-2; Tanakajd – Szentpéterfa 1-1; Zanat – Újperint 0-2; Ják – Torony 6-0; Táplánszentkereszt – Vasszécseny 3-2 és Arborétum-Herény – Felsőcsatár 0-0. A megyei másodosztály körmendi csoportjában is a 18. forduló meccseit játszották, rengeteg góllal. A végeredmények: Tutitextil-Körmend – Ivánc 8-0; Nádasd – Bajánsenye 7-0; Rábatótfalu – Magyarszecsőd 6-1; Rábagyarmat – Őriszentpéter 0-4; Csákánydoroszló – Szakonyfalu 2-6 és Rábahídvég – Szarvaskend 1-5. Szabadnapos volt a Viszák és a körmendi Téglagyári SE. A sárvári csoportban a 14. forduló meccseit játszották le a megyei másodosztályú labdarúgó bajnoki sorozatban. A végeredmények: Kenyeri – Jákfa 3-1; Sitke – Csénye 4-1; Mersevát – Püspökmolnári 0-0; Szeleste-Pósfa – Simaság 1-1; Uraiújfalu – Pecöl 2-0; Ikervár – Gérce-Vásárosmiske 1-3; és Bük – Ölbő 2-1.

1-10   11-20   21-30