Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Szerkesztő, műsorvezető
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
Magyar Katolikus Rádió
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
programok
Napi hírösszefoglaló – 2016. február 4. csütörtök

Böjti evangelizációt szervez a szombathelyi evangélikus gyülekezet; megkezdődött az influenzajárvány; több millió forintos veszteséget okoz a „plusz” szemét a SZOVA-nak; Hegyháthodászon a legrosszabb a munkaügyi helyzet Vas megyében; bontják már a Rohonci úti stadiont.

Böjti evangelizációt és Tamás-misét szervez a szombathelyi evangélikus gyülekezet – hívja fel a figyelmet a szombathelyi evangélikus portál. Február 11. és 13. között lesznek az alkalmak, esténként, 18 órai kezdettel. Az igehirdető Szeverényi János missziós lelkész lesz, olvasható a felhívásban.

Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon. Országosan 69 százalékkal, Vas megyében 54 százalékkal nőtt a megfázásos megbetegedések száma egy hét alatt – jelentette az ÁNTSZ. A 3-5 éves gyerekek körében volt a legtöbb influenzaszerű megbetegedés, a vírust 12 esetben igazolták a vizsgált mintákban.

Egy hajléktalan férfi holtteste került elő a Gyöngyös-patak hídja alól Szombathelyen. A negyven év körüli férfit napok óta keresték, ugyanis rendszeres látogatója volt a hajléktalanszállónak, viszont a múlt hétvégén már nem látták ott. Az Utcai Szociális Szolgálat munkatársai találták meg, már halott volt. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, nem gyilkosság történt.

Egyebek között a központosítás, a tananyag és a bürokrácia csökkentéséért, megfelelően előkészített reformokért demonstráltak pedagógusok, szülők, diákok és civilszervezetek képviselői szerda este, szerte az országban. Miskolc volt a központ, Szombathelyen a Szolidaritás Mozgalom helyi szervezete rendezett fáklyás szimpátiatüntetést, ahol mintegy 130-an voltak, a kitartó eső ellenére. Koroknyai Sándor, a Szolidaritás helyi vezetője beszédében azt mondta, a gyerekek jövője egyenlő az ország jövőjével, ezért fontos az oktatás kérdése nem csak a pedagógusoknak, hanem mindenkinek. Mitre-Károlyi Mária, a Pedagógusok Szakszervezetének Vas megyei elnöke közölte: „betelt a pohár”, február 13-án tüntetés lesz Budapesten, ahová a szakszervezet Szombathelyről is külön buszokat indít.

Több millió forintos veszteséget okoz a „plusz” szemét a SZOVA-nak, ezért szállítják szigorúbban a szemetet az utóbbi időben Szombathelyen, számolt be a Credo rádiónak Puklér Géza, a SZOVA hulladékgazdálkodási igazgatója.

Hegyháthodászon a legrosszabb a munkaügyi helyzet Vas megyében – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb jelentéséből. Vas megye 216 települése közül csupán hat községben haladja meg a hét százalékot a relatív munkanélküliségi ráta és csak három településen nyolc százalék feletti a mutató. Ezek között Hegyháthodász van a legrosszabb helyzetben: 116 munkaképes korú lakosra 11 álláskereső jut, ez 9,48 százalékos relatív munkanélküliség, ezzel vezeti a „sort” a megyében a település. Majdnem 9százalékos Keléd és Porpác, előbbi 4, utóbbi 8 álláskeresővel. Meszlen településen 11 munkakeresővel 7 és fél százalékos a relatív munkanélküliségi ráta, Nagytilajban ugyanez az arány 7 regisztrált álláskeresővel. Meggyeskovácsi van még hét százalék felett: ott 466 munkaképes korú lakosra 33 álláskereső jut. Az egyik legérdekesebb vasi mutató Nemesmedvesé, hiszen ott a lehetséges második legjobb a ráta, saját magukhoz képest, de így is hat százalék feletti: ugyanis 16 munkaképes korú lakosból 1 regisztrált munkanélküli, ezzel pedig 6,25 százalékos a munkanélküliség a legkisebb vasi faluban.

Manikűrös felszámolás zajlik Körmenden. Legalábbis manikűrös eszközöket árverez el online aukcióján a héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a Vas megyei ingóságokat illeti. Egy körömcsiszoló gép és egy UV lámpa szerepel az árverési sorban, mindkettő körmendi tétel. Egyik 15 ezer, a másik 20 ezer forintot ér, az adóhivatal szerint. Az eheti online árverés ma este jár le.

Sárvári diák lett a legjobb fordító. Kilencvenkettő magyar diák között lett a legjobb Franciska van Waarden, a sárvári gimnazista – derül ki az Európai Bizottság eredménylistájából. Évente megrendezik a fordítási versenyt, ahol a 28 uniós tagországból egyenként hirdetnek győztest. A diákoknak a fejlesztési együttműködés témájában kellett fordítaniuk, hiszen 2015. volt a fejlesztés európai éve. A verseny érdekessége, hogy a résztvevők az Európai Unió 24 hivatalos nyelvének 552 kombinációjából bármelyiket választhatták. Idén 166 nyelvkombinációban készültek fordítások. Minden győztes az általa legjobban ismert nyelvre, vagyis általában az anyanyelvére fordított, ahogyan azt az uniós intézményi fordítók is teszik. A nyertesek, köztük a sárvári diák is, április 14-én Brüsszelben vehetik át a díjakat Kristalina Georgievától, az Európai Bizottság alelnökétől.

Fél fokkal volt melegebb a január, mint a sokévi átlag Szombathelyen – jelentette Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Egészen pontosan -0,3 °C volt a januári átlaghőmérséklet Szombathelyen, ez éppen fél fokkal több, mint az 1981 és 2010 közötti januárokban mért hőmérsékletek

átlaga. Érdekes adat, hogy Kőszegen melegebb volt – ezt a meteorológiai szolgálat egyik társ-észlelője jelentette. Az ő mérései szerint Kőszegen 0,1 °C volt a januári átlaghőmérséklet 2016-ban.

A hétvégén, február 6-án és 7-én rendezik a Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjat, Szombathelyen. A szervező Pannonsport ügyvezetője, Kalmár Attila emlékeztetett: 14. alkalommal ők a szervezők és Szombathely a helyszín, szeretik a versenyzők. Hozzátette: a Szent Márton emlékév része a Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj és 170 versenyző érkezik Szombathelyre.

Megkezdődött a Szombathelyi Haladás labdarúgó-stadionjának bontása. Az NB1-es klub honlapjának cikke szerint a kivitelező Swietelsky-ZÁÉV konzorcium irányításával először a terepszint felett látható létesítményeket szanálják, majd a kerítést, a jegypénztárakat és a további épületeket bontják le. Az első ütem három hónapot vesz igénybe. A stadion beton építőelemeit ledarálják, majd bekerülnek az új épületek alatti töltésekbe, a gyepszőnyeget pedig humuszként hasznosítják újra a Rohonci úton. Az új sportkomplexum 14,6 milliárd forintos költségvetésből, kormányzati támogatással épül meg Szombathelyen. A létesítményt várhatóan 2017-ben veheti birtokba a Haladás, amelynek labdarúgócsapata addig Sopronban játssza hazai mérkőzéseit.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 5. péntek

Vonatos zarándoklat célállomása lesz Szombathely; jut plusz pénz az ovinak Apátistvánfalván;

három vasi horgászvíz még nem tartozik a vasi horgász szervezethez – ideiglenesen; nem idegen a Szent Márton példa a sporttól; kikapott és kiesett a magyar futsal válogatott az Eb-n.

Indiai kórházat támogatnak azok, akik a múlt héten adakoztak a szombathelyi evangélikus templomban a Lepramisszió javára – számolt be feladatukról a Credo rádiónak Riskóné Fazekas Márta, a Lepramisszió igazgatója. Sok a magyar támogató, ezért nagyon hálás misszió – hangsúlyozta a vezető.

Vonatos zarándoklat célállomása lesz Szombathely, természetesen a Szent Márton-év alkalmából – jelentette be Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A Szent Márton zarándokvonat július 9-én indul Szombathelyre a Szent Márton-emlékév központi, kétnapos eseményére.

Az elmúlt két évhez hasonlóan, idén is másfél millió forinttal támogatja a szombathelyi filmszemlét a médiatanács. A III. Savaria Filmszemlét április 13. és 15. között rendezik meg. A dokumentumfilm, kis játékfilm és filmetűd kategóriák mellett pályázható idén a Szent Márton-kategória a szemlén.

Kilenc év börtönre ítélte a Szombathelyi Törvényszék a férfit, aki két éve megerőszakolt, pontosabban szexuálisan inzultált egy hatéves kislányt Szombathelyen. „A kialakult jó viszonyt felhasználva a kiskorú sérelmére szexuális erőszakot követett el” – írja a 2014 nyarán történt esetről a Szombathelyi Törvényszék közleménye. A férfi, mint a dokumentum fogalmaz a „szexuális cselekmény során erőszakot, fenyegetést nem alkalmazott” - ezért vonták felelősségre inzultus miatt, aminek 5-től 9 évi szabadságvesztésig terjed a büntetési tétele. Az ítélet nem jogerős, elsőfokú döntésről van szó.

Minisztériumi támogatást nyert tíz vasi értéktár – hangzott el az értéktár-oklevelek átadásán, a Megyeházán. A Földművelésügyi Minisztérium értéktárakat támogató kiírásán az országból 66 pályázat között tíz Vas megyei kap támogatást. A forrásból a határon túli együttműködéseket erősíthetik a kedvezményezettek.

Új igazgató Szentgotthárdon: Grzegorz Buchal-t nevezték ki februártól az Opel szentgotthárdi gyárának vezérigazgatójává. Legutóbb az Opel gyártási stratégiáért és tervezésért felelős igazgatójaként globális munkakörben tevékenykedett az autóipari szakember.

Jut plusz pénz az ovinak és a védőnőnek Apátistvánfalván. A vasi községben már alakul az ez évi költségvetés, amelyben plusz kiadás lesz a védőnői jutalom és az ovijubileum. A tárgyalási alapról már határoztak, megvannak a fő számok – derül ki a januári tanácskozás kivonatából. A jegyzőkönyv szerint Apátistvánfalva képviselő-testülete februárban dönt három olyan dologról is, ami plusz kiadást jelent. Kettő a védőnői szolgálatot érinti: egyrészt 90 ezer forintra emelik Póczik Elekné védőnői megbízási díját az év első felére, másrészt jutalom címén, egyösszegű 200 ezer forintot adnak a már nyugdíjas, de fél évre még szerződést hosszabbított szakembernek. A kiadás fedezete a 2016. évi költségvetés mellett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatása lesz. 200 ezer forint juthat az óvoda jubileumára Apátistvánfalván: idén harminc éves az intézmény, dologi kiadásokra kaphatja a plusz forrást a község önkormányzatától. Ezek a tételek a februári testületi üléshez készült javaslatok.

A csánigi és a rábasömjéni bányatavakra, valamint a meggyeskovácsi Rába holtágra még nem kapta meg a halgazdálkodási jogot a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. A szervezet folyamatosan egyeztet a használatról az országos szövetséggel.

Nem idegen a Szent Márton példa a sporttól, ezért is része a ma kezdődő, kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj Szombathelyen – sorolta Kalmár Attila, a szervező Pannonsport ügyvezetője. Szent Mártonról nevezték el a fairplay díjat és jótékonysági program is kapcsolódik a ma kezdődő kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj rendezvényéhez. 22 ország 150 birkózója indul a kötöttfogású Magyar Nagydíjon, amelyet Szombathelyen az Aréna Savariában rendeznek meg.

Kikapott és kiesett a magyar futsal válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon. A csoportküzdelmek második fordulójában a magyar csapat 6-3-as vereséget szenvedett az ukrán együttestől. A magyarok harmadszor vettek részt a kontinensviadalon, de mind a hét meccsüket elvesztették. A magyar csapatban pályára lépett a szombathelyi Haladás futsalosa, Öreglaki Norbert.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 6. szombat

Farsang volt a Túróczy-házban; holnaptól Házasság hete; „Mindenkinek legyen egy köpenye!”;

szeretik a diákok a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot; támad a mogyoró pollenje Szombathelyen; poláris sztratoszférikus felhőket láttak Vas megye felett.

Farsang volt a Túróczy-házban – tudósít fotókkal a szombathelyi evangélikus portál. A zenés összejövetelen az időseken kívül részt vett Ambrus Tivadarné, aki önkéntesként a kezdetektől fogva felolvasást tart az otthonban. A vidám alkalmon a régi kedvenc dalok közül válogattak az ápolók. Volt, aki még táncra is perdült – írja a beszámoló. Fényképek a szombathelyi evangélikus honlapon.

Holnaptól Házasság hete – emlékeztet az evangélikus.hu. Az idei Házasság hete rendezvénysor február 7-től 14-ig tart és arcai Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin lesznek. Az általuk választott mottó pedig: „A szeretet: szenvedély és döntés”.

„Mindenkinek legyen egy köpenye!” ezzel a mottóval indítottak karitatív mozgalmat Szombathelyen. A Szent Márton-év keretében elindított akció célja, hogy mind több fiatal kapcsolódjon be a jótékonysági tevékenységbe. Szent Márton életének egyik legismertebb epizódja, hogy Amiens város kapujában egy hideg téli napon megosztotta köpenyét egy koldussal – ezt a példát szeretnék átadni a fiataloknak, a Szent Márton emlékév jegyében. A szervezők azt szeretnék, ha a fiatalok számára nem teher lenne az önként vállalt segítség, hanem öröm. A diákoknak lehetőségük nyílik például idős embereknek segíteni. A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjai plakátokat készítettek a mozgalomhoz kapcsolódva.

Festmény készült Szent Mártonról és a nagy háborúról Kemenesmihályfa templomában – tudósít a szombathelyi egyházmegyei portál. A szombathelyi 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat volt az ötletgazda – hallható a tudósításban. Fülöp András csapatparancsnok azt mondta: tudatosan összekötik a nagy háború jubileumát és Szent Márton, mint katonaszent emlékezetét.

Szeretik a diákok a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot – írja a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság beszámolója. Már több mint három éve rendszeres látogatók a katasztrófavédelemnél a középiskolás diákok, hiszen a 2016. január 1-je után érettségizőknek ötvenórányi kötelező közösségi szolgálat teljesítését írja elő a jogszabály. A tavalyi évben összesen 376 Vas megyei diák teljesített katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot és idén is folytatódik a program.

Elsodort egy fiút a zebrán egy autós Szombathelyen. Mint kiderült egy szombathelyi nő vezette a járművet. A fiú könnyebben megsérült, a sofőrt két órán belül megtalálták.

Rendszámot cserélt és jogosítvány nélkül vezetett az a pápoci fiatalember, akit a celldömölki rendőrök igazoltattak. Büntetőeljárás és szabálysértési eljárás is indult a férfi ellen.

Hatszáz helyszínen mintegy kétezer kulturális esemény várja a közönséget a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű háromnapos programsorozaton. Vas megye sem marad ki: farsangi, zenés, táncos programokat regisztráltak a rendezvénybe a vasi szervezők, Vasvártól, Kőszegen át, Szentgotthárdig, Telekesig és Táplánszentkeresztig.

Két szombathelyi, vácis diák, Novák Melissza és Szigeti Lilla egy-egy rajza is bekerült a közönségszavazásba a Magyar Közút „Álomút” pályázatán. Hétfőig tart az online voksolás. Az „Álomút” pályázatot harmadszor hirdette már meg a közútkezelő, több mint 2 ezer alkotást küldtek a kiírásra iskolások, szerte az országból. Öt kategóriában, korcsoportban választott legjobbakat a szakmai zsűri és 52 pályamunkát bocsátottak közönségszavazásra. Itt már csak „egy maradhat”, a lájkok száma dönt. A szavazás február 8-ig, hétfő délelőttig tart. Február második felében lesz majd az ünnepélyes eredményhirdetés.

Támad a mogyoró pollenje Szombathelyen. Az ÁNTSZ legfrissebb jelentése szerint tüneteket okozó, közepes mennyiségben mérték a mogyoró pollenjeit Szombathely levegőjében. Mutatkozott még az éger, a ciprusfélék és tiszafafélék pollenje, valamint a kültéri allergén gombák is – mindegyiket alacsony, tüneteket még nem okozó mennyiségben mérték a szombathelyi pollencsapdában. Az ÁNTSZ felhívása szerint itt, a nyugati országrészben a hétvégén már elérheti a nagyon magas szintet is a mogyoró pollenszórása. Közben előfordulhat már egy-egy szem a kőris mellett a nyárfa és a szil virágporából is, de koncentrációjuk emelkedésére egyelőre nem kell számítani – vagyis készülhetnek az allergiások a februári pollenszezonra, Szombathelyen is.

Rendkívüli meteorológiai jelenség mutatkozott Vas megyében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat úgy tudja, ilyen még nem volt látható Magyarországról. Egyházasrádócon készültek az első hazai fotók gyöngyházfényű felhőkről. Az úgynevezett poláris sztratoszférikus felhők a sztratoszféra alsó részén, 15-20 kilométer magasan, -78 °C alatti hőmérséklet mellett jönnek létre. Az ilyen jelenség kialakulásához alkalmas feltételek általában csak a sarkvidékek környékén teljesülnek. Európában leginkább Skandináviában, Izlandon, Skóciában fordulnak elő gyöngyházfényű felhők – ezért rendkívüli a február 1-jei vasi megfigyelés.

Az összesen mintegy 150 versenyző megismerheti Szent Márton szellemiségét – ez is része a kezdődő kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjnak, ami ma és holnap zajlik az Aréna Savariában – mondta el a szombathelyi versenyről Kalmár Attila, a szervező Pannonsport ügyvezetője. Különleges szerepe van a magyar sportban a birkózásnak, ezért is van óriási jelentősége a hétvégi szombathelyi magyar nagydíjnak – mondta el Kalmár Attila. Polyák Imrére is emlékeznek, már hagyományosan a szombathelyi birkózó magyar nagydíjjal.

Atomerőmű – Falco és Körmend – Jászberény találkozókat rendeznek ma délután az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 17. fordulójában, ami a vasi illetőségű találkozókat illeti. A Paks – Szombathely találkozót élőben közvetíti a sport tévé, ezért is a korai, 4 órai kezdés. A bb1.hu cikke szerint, a listavezető paksiak vélhetően revansra készülnek a szombathelyiek ellen, hiszen a negyedik fordulóban 81-61-re kikaptak az Aréna Savariában. Kálmán László, a Falco edzője szerint, nem feltartott kezekkel mennek Paksra, annak ellenére, hogy az Atomerőmű a meccs esélyese. Az Egis Körmend – JP-TOP COP Jászberény mérkőzés 18 órakor kezdődik a körmendi városi csarnokban. Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője a bb1.hu oldalnak elmondta: másfél hónap után újra mindenki egészséges Körmenden és teljes csapattal edzhettek a héten.

1-10   11-20   21-30   31-40   41-50   51-60   61-70   71-80   81-90   91-100   101-110   111-120 >>>