Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
szerkesztő, műsorvezető
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
Magyar Katolikus Rádió
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Meteorológiai figyelmeztetés
Napi hírösszefoglaló – 2015. október 14. szerda

Rekordot dönthet az októberi csapadék Szombathelyen; folyamatosan javul a Vas megyei foglalkoztatottság; kezdődnek a földárverések Vasban is; felfelé ível a lakáspiac – Vas megyében is; kupameccset játszik ma a Haladás; hűlnek már a horgászvizek, ragadozóra mennek a vasi sporthorgászok.

Elsőfokú meteorológiai figyelmeztetés érvényes Vas megyére szerdára, ugyanis 24 óra alatt 20 milliméternél is több eső hullhat. Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője elmondta: az Adria és a Földközi tenger irányából érkező ciklon hozza a rengeteg csapadékot. 50-55 milliméternyi az októberi átlag-csapadék, ezt napokon belül meghaladhatjuk idén, Szombathelyen.

Folyamatosan javul a Vas megyei foglalkoztatottság – számol be a megyei közgyűlés honlapja. Élénk a munkaerő iránti kereslet Vas megyében: az első félévben majdnem nyolcezer állásbejelentés érkezett a Vas Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályához. Az álláskeresők aránya itt a második legalacsonyabb az országban, emellett a foglalkoztatottsági ráta is az átlag felett van: 60,4 százalék, ami 4,7 százalékkal magasabb az országos átlagnál.

Október 13-ával a Nemzeti Földalapba tartozó, három hektár alatti földterületek meghirdetésével elindult az állami földek egy részének tulajdonba adása a magyar gazdák számára a Földet a Gazdáknak Program folytatásaként. Vas megyében 2015. november 16. és december 20. között értékesítik árverés útján a termőföldeket. A vásárlók földművesek lehetnek, az első hirdetések már a héten megjelennek. Maguk az árverések a Kormányhivatal Földhivatala épületében lesznek, Szombathelyen – ugyanis a földalapkezelőt, megyei szinten a kormányhivatalok segítik az árverések lebonyolításában. A kormány célja az, hogy a föld legyen a magyar gazdáké. Jelenleg, Vas megye földterületeinek 33 százalékán gazdálkodnak külföldiek – a Magyar Agrárgazdasági Kamara adatai szerint. A Nemzeti Földalapkezelő honlapján most két ütembe tervezve, összesen 131 Vas megyei földterület hirdetése olvasható, mindkét ütemben november 27-ig lehet pályázni. 67 vasi település érintett. Egyébként egy-egy érintett földterület nem minden esetben teljes egészében az állam tulajdona – így értelemszerűen az állami tulajdoni hányad eladó. Az érintett települések az első körben: Acsád, Bajánsenye, Bérbaltavár, Boba, Celldömölk, Csákánydoroszló, Csempeszkopács, Döröske, Gersekarát, Harasztifalu, Hegyfalu, Hegyháthodász, Hosszúpereszteg, Ikervár, Káld, Katafa, Kemeneskápolna, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenespálfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Kemestaródfa, Kenyeri, Kisunyom, Kiszsidány, Köcsk, Körmend, Kőszeg, Magyarszecsőd, Meggyeskovácsi, Nádasd, Nagygeresd, Nemeskeresztúr, Nemeskocs, Nick, Nyőgér, Olaszfa, Oszkó, Pápoc, Pecöl, Pornóapáti, Püspökmolnári, Rábahídvég, Rábatöttös, Répcelak, Rum, Salköveskút, Sárvár, Sitke, Sorokpolány, Szentpéterfa, Szergény, Szombathely, Tokorcs, Tömörd, Vasalja, Vásárosmiske, Vashosszúfalu, Vasszilvágy, Vönöck, Gyanógeregye, Ják, Kőszegpaty, Magyarszombatfa, Nemescsó, és Velemér.

Felfelé ível a lakáspiac – Vas megyében is. Szombathelyen továbbra is a lakásokat keresik, aki házat venne, az vidéken is válogathat, de nem ez a jellemző, a Duna House szombathelyi irodáinak adatai szerint. Vannak kiugró mutatók, de stabilan a 8 és 12 millió forint közötti lakásárak a jellemzőek, azokat keresték a vevők idén, Szombathelyen. A családi házak piaca egyenlően oszlott meg az év harmadik negyedében a 10 millió forint alatti, a 10 és 20 millió forint közötti, valamint a 20 millió forintnál drágább ingatlanok között. A Duna House legfrissebb összesítése szerint szeretik a felújítandó ingatlant a vevők Nyugat-Magyarországon. Itt és Budapesten keltek el leginkább ilyen lakások, házak, az ország többi részén ez nem volt jellemző.

DVD jelent meg Kovács Imre lelkész prédikációiból – számol be az evangélikus.hu. A Vas megyei Vönöck gyülekezetének lelkésze volt Kovács Imre, öt éve hunyt el, azóta készült a most megjelent összeállítás.

Az ifjúsági után, családi szekció is alakulhat a Kolping Család Egyesület égisze alatt – mondta el Kőszegfalviné Pajor Klára, a szombathelyi Kolping család elnöke a szombathelyi egyházmegye oldalán közzétett beszámolóban.

Kupameccset játszik ma a Haladás. A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában, ma délután 14 órai kezdettel a Szombathelyi Swietelsky-Haladás az NB3 Keleti-csoportjában szereplő Somos SE vendége lesz.

Remekeltek Bükön a magyar női utánpótlás labdarúgó válogatottak. A női U19-es válogatott és a női U17-es válogatott is továbbjutott az elitkörbe az Európa-bajnoki selejtező-sorozatban. A csoport utolsó mérkőzését csütörtökön vívja a magyar U17-es válogatott, Dánia ellen a Király Sportcentrumban, Szombathelyen.

Hűlnek már a horgászvizek, indul a ragadozó-szezon Vas megyében – számolt be a Credo rádiónak Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke.

Egy ezüsttel és egy bronzéremmel tért haza Szigetszentmiklósról a körmendi kick-boksz küldöttség. Két körmendi versenyző mérette meg magát a 248 fős mezőnyben, ahol 7 ország legjobbjai gyűltek össze. Joó Virág, Junior LC szabályrendszerben bronzérmes lett -60 kilogrammban; Hegedűs Marcell, szintén Junior LC szabályrendszerben, -69kilogrammban második helyezést ért el.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 2. hétfő

Két hét múlva lesz a nyílt nap a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában; szmog-veszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok; plusz pénz a megyeszékhelyeknek; bomba formában véd Király Gábor; Olaszországba üzentek a vépi focisták; a Sport Legyen a Tied – a Zrínyi iskolában, ma délután.

Szmog-veszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok. Az erős éjszakai kisugárzás és a többfelé gyenge légmozgás miatt, és a függőleges átkeverés híján a légszennyező anyagok – különösen a szálló porok – koncentrációja feldúsulhat, aminek következtében az asztmatikus tünetek erősödhetnek. Szombathelyen és Szentgotthárdon az elfogadható minősítést kapta a levegő a legfrissebb mérések szerint. Celldömölkön, Kőszegen és Körmenden 10 százalékos, Sárvár levegőjében 9 százalékos a szálló por tartalom. A szennyezettség aktuális szintje csak minimális egészségügyi kockázatot jelent, és az esetleges károk csak hosszútávú, folyamatos hatás esetén jelentkezhetnek. Nincs szükség óvintézkedésekre.

Két hét múlva lesz a nyílt nap a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. Sátory Károly igazgató elmondta: az online megjelenés is fontos, de a személyes találkozás még fontosabb a bemutatkozás miatt.

Megkezdődött a Szent Márton Ünnepségsorozat a Szombathelyi Egyházmegyében. Ma este közönségtalálkozó lesz Veres András megyéspüspökkel a Martineum Felnőttképző Akadémián.

Plusz pénz a megyeszékhelyeknek – erről is dönthet a héten az Országgyűlés. 25 milliárd forint plusz kiadást foglalhat bele az idei költségvetés holnap elfogadni tervezett módosításába az országgyűlés. A plusz kiadás gyakorlatilag többlettámogatás lesz a megyeszékhelyeknek, köztük Szombathelynek, a Modern Városok Program keretében.

Modernebb lesz az egykori Vasi Volán. A héten lejár a régió volántársaságának közbeszerzési kiírása. A szombathelyi központú Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ kijelzőket vásárol és a fedélzeti eszközök üzembe helyezésére is vonatkozik a közbeszerzés. Az ajánlattételi határidő november 6.

Vas megye tiszta, ami a méh-egészségügyi ok miatti zárlatot illeti. Egyetlen Vas megyei településen sincs veszély – jelentette az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. A szomszédoknál már változatosabb a helyzet: Zala megyében 16, Veszprém megyében 18, Győr-Moson-Sopron megyében 15 településen vannak egészségügyi ok miatt zár alatt méhcsaládok.

Szegeden lesz téma Szombathely: a reneszánsztól a felvilágosodásig tartó neolatin kultúra magyarországi képviselőivel és műveivel foglalkozik az a háromnapos konferencia, amely ezen a hétvégén lesz Szegeden. A konferencián két történeti szekció is lesz: az egyikben a dokumentumokra támaszkodó, tudományos igényű történeti irodalmat vizsgálják, köztük a legelső magyarországi várostörténetet, mely Szombathely krónikáját dolgozza fel.

Portréfilmnek indult és egy küzdelem bemutatása lett a Szendiszűcs című dokumentumfilm. A Szendiszűcs István szombathelyi képzőművészről készült filmet két szombathelyi alkotó készítette és már több független-filmes elismerést is begyűjtöttek vele. Horváth Zoltán, az egyik alkotó a Credo rádiónak elmondta: az eredeti tervvel ellentétben cselekményt kapott a produkció.

Értéktárba kerülnének a Vas megyei horvátok. A vasi horvát nemzetiségű települések a napokban közösen nyújtották be tervüket arra, hogy hagyományőrző munkájuk a Vas megyei értéktárba kerüljön.

Módosul a Széll Kálmán ösztöndíj kiírása Szentgotthárdon. Idén mindössze kettő főiskolás pályázott a tavaly alapított Széll Kálmán Tanulmányi Ösztöndíjra. Eredetileg középiskolásoknak szólt a pályázat, ami most módosításra szorul, hogy ki tudják használni a diákok. Az időközben felállított Széll Kálmán Bizottság dönt a változtatásokról.

Arany minősítést értek el a gotthárdi fúvósok. Felső, úgy nevezett „C” kategóriás minősítő koncerten mérette meg magát Szentgotthárd Város Fúvószenekara, sikerrel. Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző is meghallgatta a koncertet, Kuruc képek című művét is bemutatta a zenekar. A zeneszerző az előadás után azt mondta: Ilyen jó felfogásban még egy zenekar se szólaltatta meg a művét.

Bomba formában véd Király Gábor – írja a Blikk. A szombathelyi Haladás válogatott kapusa az NB I 14. fordulójában újfent nem kapott gólt, így jelentős szerepet játszott abban, hogy a szombathelyiek 1-0-ra felülmúlták az MTK-t, és megelőzték a tabellán. Királynak ez már a nyolcadik „nullás" meccse volt. A Haladás a következő fordulóban a tabellán második Pakshoz látogat.

Nyolcgólos meccs is volt a labdarúgó megyei első osztályban a hétvégén. A végeredmények a 12. fordulóból: Vasvár – Jánosháza 6-2; Rum – Lukácsháza 3-0; Rábapaty – Körmend 0-4; Egyházasrádóc – Táplán 1-0; Celldömölk – Szentgotthárd 4-1; Répcelak – Kemenesalja 5-0; Kőszeg – Csepreg 2-2 és Vép – Király SZE 2-1. A vasifoci.hu tudósítása szerint, a Vép hazai pályán aratott győzelme után a csapattagok az öltözőből hívta fel Garics György vezetőedzőt, aki jelenleg Olaszországban küzd súlyos betegsége ellen. A játékosok "csatakiáltást" küldtek a trénernek a megnyert mérkőzés után.

A labdarúgó megyei másodosztályban is a 12. forduló meccseit játszották a hétvégén. A végeredmények a szombathelyi csoportból: Táplánszentkereszt – Zanat 7-0; Újperint – Torony 5-2; Elektromol Spari – Söpte 1-1; Felsőcsatár – Szentpéterfa 1-1; Vasszécseny – Ják 0-0; Bozsok – Tanakajd 1-1; Sé – Balogunyom 4-2 és Herény – Gyöngyöshermán-Szentkirály 1-0.

Kikapott Stieber Zoltán csapata. A Hamburgban játszó sárvári focista a kispadon kapott helyet a Hannover elleni meccsen, aminek végeredménye: Hamburg–Hannover 1–2.

A Sport Legyen a Tied! - a Zrínyi iskolában, ma délután. A Magyar Diáksport Szövetség és a Sportért Felelős Államtitkárság tavasszal indította útjára a programot. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy növelje a sportágak utánpótlás-bázisát. Ma délután a Zrínyi Ilona Általános Iskolában a fiatalok egyebek között a torna, és a tenisz világával is ismerkedhetnek.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 3. kedd

Hidegebb volt a szombathelyi október, mint a sokévi átlag; még nincs influenza aktivitás hazánkban; munkában az összes Vas megyei rendőr; Vasvár környékére is jut tűzifa-támogatás; Fehérváron lesz a Falco MAFC elleni meccse; kilenc gólos meccs is volt a megye kettes focibajnokságban.

Hidegebb volt a szombathelyi október, mint a sokévi átlag – jelentette Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. A hónapösszegzés szerint 9,9 ° C volt az átlag a múlt hónapban, míg 1981 és 2010 között 10,1 °C volt a jellemző átlaghőmérséklet október hónapban, Szombathelyen. Ami a csapadékot illeti: abból nem volt hiány: 149 milliméternyi eső esett, ez 1881 óta a harmadik legcsapadékosabb októbert eredményezte Szombathelyen. Az 1981 és 2010 közötti átlagos októberi csapadéknak a 314 százaléka esett le az elmúlt hetekben Szombathelyre. Kőszegről is érkeztek hitelesített adatok, eszerint az Alpokalján még hidegebb volt az október: 0,1 fokkal, és még több csapadék hullott: 154 milliméter esett Kőszegen, október hónapban összesen – ennek majdnem egyharmada október 19-én zúdult a városra.

Még nincs influenza aktivitás hazánkban, de már működik a figyelőszolgálat – derül ki az ÁNTSZ jelentéséből. Eszerint, október végén, egy hét alatt 4600 beteg fordult orvoshoz, influenzaszerű tünetekkel. Vas megyében százezer lakosra vetítve tíz beteget jelentettek, ez elenyésző szám és az egyik legkevesebb a megyék összehasonlításában.

Munkában az összes Vas megyei rendőr. Az országos rendőrfőkapitány a teljes november hónapra fokozott ellenőrzést rendelt el Magyarország teljes közigazgatási területére – Vas megyére is. A fokozott ellenőrzés célja, a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása – írja a police.hu.

Ma este tartja halottak napi emlékkoncertjét a Capella Cantorum – hívja fel a figyelmet a szombathelyi evangélikus honlap. A szombathelyi Szent Norbert (Zárda-)templomban lesz a koncert, amelyre a belépés ingyenes, de adományokat a helyszínen köszönettel fogad a zenekar.

Novemberi programokat hirdetett a kőszegi evangélikus egyházközség. Eszerint, holnap 16 órától tartják a bibliai játszóház következő alkalmát a gyülekezeti házban. 14-én pedig a hagyományos egyházmegyei konfirmandus napot rendezik Kőszegen.

DVD-ket kap a Szombathelyi Egyházmegye a Szombathelyi Médiaközponttól. A DVD-k Szent Márton életéről készült filmet tartalmaznak és oktatási intézményekhez, plébániákhoz jutnak el, hogy az alkotás révén is jobban megismerjék Szent Márton korát, alakját, kultuszának európai emlékeit a film nézői.

Több mint harminc éve dolgozik Vas megyében Gyurácz Ferenc, aki idén elnyerte a vasi príma díjat tudomány és oktatás kategóriában. A Credo rádió, Szombathely színei című műsorában elmondta: ósok szakterülettel kell foglalkoznia, vidéki értelmiségiként.

Vasvár környékére is jut tűzifa-támogatás. Országszerte 2185, csak Vas megyében hetven önkormányzat kap szociális tüzelőanyag-támogatást. A vasi Hegyháton Alsóújlak 657 ezer, Bérbaltavár 462 ezer, Csehi 177 ezer, Csehimindszent 497 ezer forintot kap a tűzifa-keretből a belügyminisztériumtól. Az egyik leghátrányosabb helyzetű vasi falu, Mikosszéplak 495 ezer forintot, Olaszfa 657 ezer forintot, Oszkó 391 ezer forintnyi tűzifa-támogatást kap, ezt osztják tovább a hátrányos helyzetű helyi lakosoknak.

A Szűrcsapó, a Május 1., az Élmunkás és a Tulipán utcákban, a Belsikátor egyes házainál, a Két Rózsa közben, a II. Boldog János Pál Pápa körúton, valamint Zanat, Szentkirály, Gyöngyöshermán, Újperint és Petőfi telep városrészeken lesz novemberben kéményellenőrzés Szombathelyen – derül ki a Vasi Füstfaragók munkatervéből.

Csepreg is téma volt a parlamentben. Napirend után jelentkezett felszólalásra a vasi térség országgyűlési képviselője Ágh Péter. Csepreg várossá avatásának 25. évfordulóján a település történetét ismertette a képviselők előtt.

Új formaruhát kapnak a szentgotthárdi fúvósok. A zenekar jövőre ünnepli fennállása 110. évfordulóját, ebből az alkalomból kapnak új kollekciót a szentgotthárdi önkormányzat jóvoltából.

A Falco bekerült a TOP100-ba – írja a bb1.hu. Pillanatnyilag a szombathelyi együttes az egyedüli magyar az Eurobasket rangsorában. A múlt héten a nemzetközi porondon is győzelemmel kezdő Falco-Trend Optika KC Szombathely élvonalbeli férfi kosárlabda csapata került fel a legjobbak közé egyedüliként a magyarok közül. A szombathelyi együttes a 85. helyen áll; hazai mérlege öt győzelem és egy vereség – ezzel hat forduló után holtversenyben éllovas az A-csoportban –, míg szintén sokat nyom a latba a svéd Södertalje ellen aratott FIBA EuroCup-siker is. A listát pillanatnyilag a moszkvai CSZKA és Lokomotiv vezetik.

Fehérváron lesz a Falco MAFC elleni meccse – írja a szombathelyi élvonalbeli férfi kosárlabda csapat honlapja. Az ok, hogy Szombathelyen foglalt a csarnok, Pesten pedig még nem készült el.

A Falco KC Szombathely a bajnoki sorozat hetedik fordulójában, november 7-én játszik a MAFC ellen. A mérkőzés kapcsán a budapesti klub jelezte, hogy a csarnokuk felújítása csúszik, és felajánlották a pályaválasztói jog cseréjét. Az Aréna Savariában lévő asztalitenisz rendezvény miatt azonban a Falco ezt nem tudta elfogadni, így a mérkőzés – a MAFC szervezésében – Székesfehérváron, a Vodafone Sportcentrumban lesz.

Kilenc gólos meccs is volt a labdarúgó megyei másodosztályban a 12. fordulóban. A végeredmények a körmendi csoportban: Tutitextil Körmend – Rábahídvég 7-2; Szarvaskend – Csörötnek 4-2; Ivánc – Szakonyfalu 2-3; Magyarszecsőd – Viszák 2-5; Őriszentpéter – Csákánydoroszló 4-2; Rábagyarmat – Körmendi Téglagyár 4-4 és Rábatótfalu – Nádasd 2-1. A Bajánsenye volt szabadnapos. A sárvári csoport végeredményei a megyei másodosztály 12. fordulójában: Pecöl – Mersevát 5-0; Simaság – Sitke 3-1; Püspökmolnári – Csénye 4-0; Jákfa – Szeleste-Pósfa 0-4; Gérce-Vásárosmiske – Kenyeri 6-1; Bük – Uraiújfalu 2-0 és Ölbő – Ikervár 2-3.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 5. csütörtök

Ökumenikus tanácskozást tartott a három történelmi egyház vezetése; házhoz megy a rendőrség Vas megyében; 0 és 23 fokot is mérhettünk októberben Szombathelyen; kikapott a Falco Olaszországban; jánosházai gyerekeket edz Király Gábor.

a család és a teremtett világ védelmének fontosságát hangsúlyozták, valamint megerősítették az ökumenikus ifjúsági munka iránti elkötelezettségüket az evangélikus, a katolikus és a református egyház püspökei szerdai találkozójukon. Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek és Veres András szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke röviden beszámoltak az októberben tartott vatikáni püspöki szinódusról, melynek témája a család volt. A három egyház vezetői tájékoztatták egymást a környezetvédelemért tett lépéseikről, és – a közelgő párizsi ENSZ-klímakonferenciára előretekintve – jelezték: támogatják azokat a kezdeményezéseket, amelyek a teremtett világ védelmét szolgálják. A háromoldalú egyeztetésen jóváhagyták egy lehetséges közös bibliafordítás elvi és szakmai alapjait tisztázó konferencia szervezését. Az előkészítést egy a Magyar Bibliatársulat delegáltjaiból és katolikus szakértőkből létrejövő munkacsoport végzi majd.

Ahogy szerte az országban, Szombathelyen is volt megemlékezés november 4-én. A nemzeti gyász emléknapján a Honderü Asztaltársaság a Szentháromság szobornál emlékezett. Onnan vonultak át az egybegyűltek az evangélikus templomhoz, ahol koszorúzás után előadást hallgathattak meg a résztvevők. Megemlékezést tartottak november 4-én a Szombathelyi Törvényszéken is. Három üldözött bíró emléke előtt tisztelegtek. Augusztinovicz István, Szenkovits Tibor és Unger József voltak azok a bírák, akik Szombathelyen szolgálatot teljesítettek, és az '56-os forradalomban betöltött szerepük miatt üldöztetést szenvedtek.

Újraélesztenek a bírák és fogalmazók: a Szombathelyi Törvényszék dolgozóinak tartanak ma délután újraélesztési tanfolyamot.

Életfogytiglant is kaphat a két férfi, akik lopták az áramot és marihuánát termesztettek egy Vas megyei településen. Most emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség. Az egyik elkövető osztrák állampolgár, a társa magyar. Azért várható a súlyos büntetés, mert eladásra, kereskedelmi céllal termesztették a füvet. Tavaly

tavasszal alakították ki az ültetvényt, a kannabisztövek felneveléséhez egymillió forint értékű elektromos áramra volt szükség – ehhez megcsapolták a vezetéket. 823 tő növényt neveltek fel, egy kilogrammnyi marihuánát értékesítettek idén májusig, amíg elfogták őket.

Gyalogos gázolásnak tűnt, aztán kiderült, hogy szövevényesebb ügyet derítettek fel a sárvári rendőrök Bejcgyertyánoson. Egy osztrák férfi esett neki egy férfinek és egy nőnek, vascsővel felfegyverkezve. A menekülő férfit elütötte autóval, majd elhajtott. Rábapatyon fogták el, a kocsijában kábítószergyanús növényi származékot találtak. Többszörösen felelősségre vonják: felfegyverkezve elkövetett garázdaság, segítségnyújtás elmulasztása, közúti veszélyeztetés és kábítószer birtoklás miatt is felelnie kell. Őrizetbe vették.

Közbiztonsági felmérés előzte meg a Házhoz megyünk programot Vas megyében. Ennek eredményeként Szombathelyen, Sárváron és Kőszegen tartanak fogadóórákat – mondta el a programról dr. Bíró Barnabás, a megyei rendőrség bűnmegelőzési alosztályának vezetője..

Megkezdődtek a téli ellenőrzések a közútnál. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei ellenőrzik a felkészülést. A szombathelyi és a sárvári kirendeltségeken kezdődött a szemle, ma Körmenden folytatódik.

Téli üzemmódban az Őrségi Nemzeti Park. Ettől a héttől a Lápok Háza és az Őrségi Népi Műemlékegyüttes is, előzetes jelentkezést követően látogatható.

Alanyi jogon jár a tankönyvtámogatás minden körmendi középiskolásnak – erről döntött a körmendi képviselő-testület. Azok a diákok kapnak támogatást, akik valamelyik körmendi középiskolában tanulnak – nem titkolt célja az önkormányzatnak, hogy helyben tartsa a diákokat. A pénzbeli támogatás mértéke sávosan változik, a legjobb tanulók akár 12 ezer forint éves támogatást is kaphatnak. Jövőre lép hatályba a rendelet.

Borult hónapot zártunk októberben – összegezte a szombathelyi méréseket Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Október hónapban 70,1 százalékban volt borult idő Szombathelyen. A havi átlagos relatív nedvességtartalom 86 százalékos, a legszárazabb októberi nap elseje volt, akkor 40 százalékos páratartalmat mért a szombathelyi észlelő. A hőmérsékleti maximumok középértéke októberben 14,3 °C körül alakult, a legmelegebbet október 4-én érezhettük Szombathelyen: 22,8 °C. A leghidegebbet október utolsó napján regisztrálhattuk: 0 fok, míg a minimum hőmérsékletek havi középértéke 6,2 °C volt Szombathelyen a múlt hónapban.

Kikapott a Falco Olaszországban. A Szombathely 23 ponttal maradt alul az olasz Varese vendégeként a férfi kosárlabda FIBA Kupa második fordulójában. A végeredmény: Varese (olasz) – Falco-Trend Optika KC Szombathely 94-71. A szombathelyi csapat a múlt héten svédországi sikerrel kezdte a szezont, így két forduló után 1/1-es mérleggel áll.

Magyar versenyzők is szerepelnek a vasárnapig tartó ifjúsági és serdülő asztalitenisz-versenyen Szombathelyen – mondta el a Credo rádiónak Kalmár Attila, a szervező Pannonsport ügyvezető igazgatója. Hozzátette: látványos, jó iramú meccseket láthat a közönség az Aréna Savariában.

Az utolsó előtti helyen a Sárvár a labdarúgó NB3 nyugati csoportjában. A vasifoci.hu összegzi: öt meccset játszottak le októberben, a Sárvár 2 döntetlen és 3 vereséggel mindösszesen 2 pontot gyűjtve az utolsó előtti helyen áll a virtuális tabellán csupán a 0 pontos Balatonfüredet előzi meg.

Együttműködést kötött a Jánosházai Városi Sportegyesület és a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola. A közös munka értelmében péntekenként a szombathelyi kapusiskola edzői stábja tart tréninget a környék kiskapusainak. Marton Ferenc, a Jánosházi Sportegyesület elnöke szerint a nívós tréningek miatt a térségben még több fiatal kap kedvet a labdarúgáshoz, és még vonzóbb lest körükben a kapusposzt. Király Gábor, a magyar válogatottal jelenleg a Norvégia elleni Európa-bajnoki pót-selejtezőre készül Telkiben. A játékosok péntekre szabadnapot kapnak, így november 6-án Király Gábor személyesen vezényli a jánosházi kapusedzést.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 7. szombat

Megújul a Credo rádió hangzása; vasi lelkészhez is került új autó; szélcsend és fűtés: ezért szmogos a levegő, Vas megye déli részén is; a sereghajtóhoz látogat a Falco.

Megújul a Credo rádió hangzása. Háromnapos karbantartási munkákkal javul a minőség, ezért november 9-én, reggel 8-tól, november 12-én, reggel 8-ig szünetel az adás.

Vasi lelkészhez is került Seat – tudósít az evangélikus.hu. Öt darab Seat Ibiza gépkocsit vehettek át gyülekezeti lelkészek a napokban a Porsche Hungáriától. Az egyik kocsi Répcelakra került, Verasztó János vette át. A kocsikat részben állami támogatással sikerült megvásárolni.

Elkészült Szombathely legrégebbi plébániatemplomának külső és belső felújítása. Az épületet Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ünnepi szentmise keretében szentelte újra. Az ünnepségen Soltész Miklós államtitkár hangsúlyozta: most, amikor keressük a helyünket Európában, meg akarjuk óvni értékeinket, Szent Márton életpéldája nyomán visszatérhetünk a keresztény gyökerekhez. Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton-templom plébánosa elmondta: a barokk stílusú épület tetőszerkezete, esőelvezető rendszere, homlokzata és külső festése is teljesen megújult. Belül kicserélték a nyílászárók egy részét, korszerűsítették a világítást, felújították és újraaranyozták a szobrokat és a több száz éves oltárt is.

Szent Márton ládája! Címmel, jótékonysági akciót hirdet a Szombathelyi Egyházmegye, jelentette be Veres András megyéspüspök. Jövőre, a Szent Márton Jubileumi Évben lesz a nagyszabású jótékonysági akció, karöltve Vas és Zala megyék egyik legnagyobb sütőipari vállalatával.

Holnap reggel folytatódik Szombathelyen a Szent Márton Ünnepségsorozat. Kaufbeureni csoport szentmiséjét tartják a Szent Márton-templomban, vasárnap reggel 8órakor.

Szélcsend és fűtés: ezért szmogos a levegő és nem is Vas megyében a legrosszabb a helyzet az országban. Mindössze 55,44 kilométer per óra – ennyi volt a maximum széllökés október hónapban Szombathelyen – derül ki a meteorológiai hónapösszegzésből. Október 11-én volt a havi legerősebb széllökés – és azóta sem tapasztalható jelentős légmozgás, ezért is dúsulhattak fel a szennyező anyagok a levegőben. Szombathelyről nincs légszennyezettségi adat, viszont Szentgotthárdról egészségtelen levegőt jelentett az ÁNTSZ. Ez a négyes fokozatú skálán a harmadik legrosszabb érték. A szálló por mutatkozott egészségtelen mennyiségben. Az időseknél, érzékenyeknél nehéz légzés léphet fel – a szívbetegek, tüdőbetegséggel küzdők ne tartózkodjanak sok időt a szabadban. A kisvárosokból, Kőszegről, Sárvárról, Celldömölkről, 9-11 százalékos szennyezettséget jelentettek a civil mérések – ez az érték még nem jelent veszélyt.

Emberölési kísérlet miatt felelhet az osztrák kerékkulcsos gázoló. Mint arról a Credo rádió is hírt adott kedden, Bejcgyertyános községben gázolt el szándékosan egy helyi férfit egy osztrák illető, miután összeverekedtek és az osztrák férfi gyilkossággal fenyegetőzött és egy kerékkulccsal támadt vitapartnerére. Az osztrák támadó előzetes letartóztatását indítványozta a Vas Megyei Főügyészség, nehogy megszökjön vagy elrejtőzzön a férfi.

Közúti ellenőrzésen bukott le egy osztrák férfi. Kiderült ugyanis, hogy a kőszegi bíróság keresteti, rágalmazás a vád ellene. A 87-es számú főúton, Gyöngyösfalunál igazoltatták, majd őrizetbe vették.

Hegyfalu az egyetlen kedvezményezett az óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésére, felújítására elnyert támogatások sorában. Hegyfalu 2,8 millió forintot kap a Belügyminisztériumtól ezen a címen.

Vas megyében a panel megy majd kevésbé – ez a GKI legfrissebb lakáspiaci prognózisa. A szakértői várakozás szerint, a lakáspiacon a következő 12 hónapban a pesti belvárosi lakások, a kelet-magyarországi családi házak, valamint a Nyugat-magyarországi panellakások piacán romlik a helyzet. Az új lakások árai 4 és fél, a használt lakásoké 3 százalékkal emelkednek majd a következő egy évben Nyugat-Magyarországon – ezt jósolják szakértők.

Tisztázták a karácsony körüli munkavégzéssel kapcsolatos félreértéseket a TESCO vezetésével – tájékoztatott Potyondi Antal, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Vas megyei titkára. Vas megyében ez kettő szombathelyi üzletet érint, valamint egy-egy üzletet Celldömölkön, Körmenden, Kőszegen és Sárváron. Mint kiderült: tévesen küldték ki a karácsonyi munkabeosztást, amely szerint még szenteste napján, délután három órakor is dolgozni kellett volna a Tesco alkalmazottainak.

Csepregen kezdte 17 évesen a karmesteri munkát – emlékeztetett a Credo rádió Szombathely színei című műsorában Petró János karnagy, aki idén elnyerte kultúra kategóriában a Vas megyei Prima Díjat.

Szűkítette keretét Bernd Storck, a Norvégia elleni, jövő heti Európa-bajnoki pót-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A válogatottban továbbra is szerepel a szombathelyi Haladás két játékosa: a századik válogatottságára készülő kapus, Király Gábor, valamint a védők között Bosnjak Predrag. A keret itthon játszó tagjai mára pihenőt kaptak, és holnap találkoznak újra, akkor már a légiósokkal kiegészülve folytatódik a munka Telkiben. Az Eb-pótselejtező első felvonása november 12-én Norvégiában lesz, a visszavágót három nappal később rendezik a Ferencváros stadionjában.

A 13. forduló találkozóit játsszák a hétvégén a labdarúgó megyei első osztályban, ma öt meccset. A párosítások: Király SZE – Rum; Lukácsháza – Körmend; Szentgotthárd – Vasvár; Jánosháza – Egyházasrádóc; és Kemenesalja – Vép. Holnap lesz a Rábapaty – Celldömölk; a Táplán – Kőszeg; és a Csepreg – Répcelak meccs. A megyei másodosztályban egy találkozót tartanak ma: a szombathelyi csoportban a Gyöngyöshermán-Szentkirály – Táplánszentkereszt találkozót. A holnapi párosítások a szombathelyi csoportban, a tizenharmadik fordulóban: Zanat – Sé; Balogunyom – Bozsok; Tanakajd – Vasszécseny; Ják – Felsőcsatár; Torony – Herény; Szentpéterfa – Elektromol Spari; és Söpte – Újperint.

Parketten a Falco: az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat hetedik fordulójában a sereghajtó MAFC otthonában szerepel a szombathelyi csapat, ma délután 4órakor. A Falco honlapja emlékeztet: a két csapat ellentétes mutatókkal áll a tabellán, hiszen a vasiak 5 győzelemmel és 1 vereséggel elsők, míg a fővárosiak 1 győzelemmel és 5 vereséggel sereghajtók. Megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata, a Körmend hazai parketten szerepel a hetedik bajnoki fordulóban, ma 18 órakor. A Nyíregyháza érkezik a Rába partjára.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 3. vasárnap

Megérkezett a havazás – szombaton három baleset történt Vas megyében a csúszós utakon; holnap indul a harmadik csoport az evangélikus családi napköziben Szombathelyen; előkerült a harmadik Szent Márton ereklye Szombathelyen; tizenegy pár készül havas, de legalábbis téli esküvőre Szombathelyen; szerb kosarast próbál ki a Falco.

Megérkezett a havazás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője, Pétervári Tibor azt írta: vasárnap hajnali negyed négykor kezdett szép nagy pelyhekben hullani a hó. Ma délelőttre egy centiméternyi hó esett Szombathelyen. Szombaton szállingózó hó volt a jellemző, inkább szemcsés állagban, kevés pelyhes hóesés volt és estére is csak lepel mennyiség gyűlt össze a téli csapadékból. Ez arra bőven elég volt, hogy csúszósak, síkosak legyenek az utak, bár Szombathely útjain, utcáin a SZOVA, a közutakon a közútkezelő gépei folyamatosan dolgoztak a síkosságmentesítésen.

Három baleset is történt szombat este: A 86-os főúton, Körmend és Egyházasrádóc között, egy kisbusz és két személyautó ütközött össze, a Körmend felé vezető oldalon. Közben a másik irányban egy személygépkocsi a szalagkorlátnak ütközött. Az első balesetben egy sérültet a mentők kórházba szállítottak, a másik esetben nincs hír sérültről. Korábban, kora este árokba csúszott egy személygépkocsi a 84-es főúton Rábapaty után, a 69-es kilométerszelvénynél. Itt sincs hír személyi sérülésről.

Teljesen összeszoktak a csapatok, beindult az ősszel indított evangélikus családi napközi Szombathelyen – számolt be a Nyitott Ajtók magazinnak Vass Csilla, a szombathelyi Evangélikus Családi Napközi munkatársa. Holnap már a harmadik csoport indul a családi napköziben.

Mély barátságot tükrözött Szent Márton minden cselekedete a keresztségében – erről beszélt a Szent Márton akadémia legutóbbi állomásán Schauermann János plébános, tudósít a szombathelyi egyházmegyei portál.

Kevesen tudják, de Szent Mártonnak három ereklyéje is található Szombathelyen – tudósít az akadémiai Zsámbéki Mónika, művészettörténész előadásáról a martinus.hu.

Idős férfi tűnt el Szombathelyről és egy fiatal lányt is keresnek a rendőrök. A 82 éves Bertók József az év első napján ment el otthonról, azóta nem tudnak róla. Unokája a facebook-on tett közzé felhívást a keresésről, fényképpel együtt. Aki tud bármit az idős férfiról, az a szombathelyi rendőrséget keresse, már az egyenruhások is tudnak az eltűnésről – írja a felhívás. A police.hu oldalon közzétett listán egyelőre nem szerepel az idős férfi, viszont a napokban került a listára egy fiatal lány. A 16 éves Antal Vanessza december 30-án tűnt el.

Viszonylag sokan készülnek havas, de legalábbis téli esküvőre Szombathelyen – derül ki az online esküvői naptárból. A jelenlegi, nyilvános szombathelyi foglalások szerint 11 januári esketés lesz a városházán, mindegyik a házasságkötő teremben, nem külső helyszínen. A szombat a legnépszerűbb időpont télen is, nem csak nyáron: 9-én kettő, 16-án négy, 23-án és 30-án egy-egy esküvőt tartanak. Két pénteki esketés lesz: 15-én délután. Egy keddi ceremóniát is jelez az e-esküvő naptár: január 26-ra.

Már elkészült a 2016-os sárvári költségvetés, amit januárban újra tárgyalnak, a véglegesítés maradt hátra – mondta el Kondora István, Sárvár polgármestere. Kiemelte: rengeteg európai uniós lehetőséget szeretnének kihasználni.

Sikeres volt az újonnan bevezetett újszülött támogatás Körmenden. Az önkormányzat összesítése szerint, 35 esetben vették igénybe a legfiatalabb körmendiek utáni támogatást 2015-ben.

Szerb kosarast próbál ki a Falco – tudósít a bb1.hu kosárlabda portál. Nyolcnapos próbajátékon vesz részt a szombathelyi élvonalbeli férfi kosárlabda csapatnál Miljan Rakics. A kosarasnak nem idegen a magyar élvonal: korábban Jászberényben, Szolnokon és Kecskeméten is megfordult már. Most a szlovák főváros csapatától érkezik a vasi megyeszékhelyre. A portál úgy tudja: amennyiben Rakics megfelel a próbajátékon, úgy a klub a mostani, valamint a következő idényre szóló szerződést köt vele. A 29 éves szerb játékos szombat este állt munkába Kálmán László csapatánál.

A Falco várhatja kedvezőbb előjelekkel a találkozót – nyilatkozta az Egis Körmend vezetőedzője a bb1.hu oldalnak a január 8-i Falco – Körmend derbiről, amit az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 13. fordulójában rendeznek. A körmendi tréner szerint nagy előny lesz a Falconak a hazai pálya, de mindent megtesz a Körmend, már csak azért is, mert a horvát edző is tudja, milyen fontos a megyei rangadó a szurkolóknak.

A Kópháza nyerte meg a celldömölki XXVII. Szilveszter Kupa teremfoci tornát a női kategóriában. Második helyen végzett vasi csapat: a Vép együttese, a harmadik helyen az Ajka csapata zárt a hölgyek csatájában – tudósít a vasifoci.hu.

Még nincs hír arról, ki irányítja a 2002-es és a 2003-as szombathelyi vízilabda csapatot – legalábbis az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület nem tett közzé új információt azóta, hogy december második felében megvált Póka Sándortól a klub. Nyáron érkezett az edző, nem maradt sokáig, de nincs hír az utódlásáról.

Napi hírösszefoglaló – 2016. április 17. vasárnap

Viharos széllel zárul a hét Vas megyében; Szent Márton Emlékhelyet avatnak ma Gyöngyösfaluban; idén is hajléktalanok szépítik Szombathely köztereit; elindult a honvédség országfutása; csökkent az építőipari termelés Vas megyére vetítve; nyert a Haladás, kikapott a Falco.

Elsőfokú, citromsárga jelű meteorológiai figyelmeztetés érvényes egész Vas megyére, és riasztást adtak ki a megye északi felére a viharos szél miatt. A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője vasárnap már kora reggel 40 kilométer per órás szelet jelentett, az átlag szélerősség pedig 26 kilométer per órás volt Szombathelyen ma délelőttig. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint, károkat nem okozott a viharos szél – legalábbis a nap elején Szombathelyen. Közben a megye déli részén, a kevésbé szeles területen szmogos a levegő: a légszennyezés.hu a nyolcfokozatú skálán a negyedik kategóriába sorolta a szentgotthárdi levegőt, ez a „kedvezőtlen” kategória. A domináns szennyezőanyag az ózon – 94 százalékban mérték a város levegőjében. Szombathelyen is az ózon a legdominánsabb szennyezőanyag – de itt bőven az egészségügyi határérték alatt alakul. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet egész Vas megyéből, a déli területekről is tiszta levegőt jelentett.

Nem múlt el közlekedési baleset nélkül a hétvége első fele Vas megyében. Két személygépkocsi ütközött a 86-os főút 64-es kilométerszelvényénél, a sorokpolányi leágazónál tegnap este. Egy órán át csak a fél útpályát használhatták az autósok.

Minden élethelyzetben fontos az imádság – erről is hallhattak az alsósok a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában, az áprilisi csendes napon, számolt be a Credo rádiónak Torma-Hasza Mónika lelkész.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus hallgatói jártak Vas megyei közösségekben – számol be az evangélikus.hu. A bobai és a kissomlyói gyülekezetekben szolgáltak a leendő lelkészek.

Szent Márton Emlékhelyet avatnak ma Gyöngyösfaluban. A Szent Márton plébániatemplom az ünnep helyszíne, az emlékhelyet a templomkertben állították fel. A Szent Márton ereklyét a szombathelyi Szent Márton templom plébánosa, Schauermann János mutatja be Gyöngyösfaluban, ma délután.

Idén is hajléktalanok szépítik Szombathely köztereit. A Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. közfoglalkoztatási mintaprogramját 88 millió forinttal támogatja a Belügyminisztérium. A parkfenntartó és városgazdálkodási cégekkel együtt szépítik a város parkjait, virágágyásait, gondozzák zöldterületeit, tisztítják közterületeit a résztvevők: 60 hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli.

Csökkent az építőipari termelés Vas megyére vetítve – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Januárban 1,5 milliárd forint volt Vasban a megyei székhelyű építőipari termelés értéke, februárban 1 milliárd 96 millió forint.

Vas megyei bronzérem a XIII. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőjében. Németh Bence, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója kerékpár kategóriában állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A Vas megyei csapat pedig összesítésben a hatodik helyezést érte el – tájékoztat az országos megmérettetés eredményéről a vasi rendőrség.

Elindult a honvédség országfutása. A sportra, az egészségre – és a honvédelemre is felhívják a figyelmet – sorolta Vargha Tamás államtitkár. A váltófutás természetesen Vas megyét is érinti: Zala megye felől érkeznek a futók, az érintett vasi települések pedig: Nagytilaj – Bérbaltavár – Oszkó – Vasvár – Rábahídvég – Sorokpolány – Kisunyom – Ják – Szombathely – Vép – Kenéz – Ikervár – Sárvár – Ostffyasszonyfa – Kenyeri és Pápoc lesznek.

A fináléba jutással olimpiai kvótát szerzett szombathelyi Veréb István ellenfele visszalépett a döntőtől, így mérkőzés nélkül megnyerte a szabadfogásúak 86 kilogrammos súlycsoportjának küzdelmeit a szerbiai Nagybecskereken, a birkózó európai kvalifikációs viadalon.

Szépen helyt álltak a szombathelyi lányok: Bazsó Bianka 206 kilóval nyolcadik, Gyűrűs Barbara pedig 188 kilogrammal 13. lett összetettben a plusz 75 kilogrammos kategóriában az olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokság zárónapján a norvégiai Fördében.

Nyert a szombathelyi Haladás a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 30. fordulójában. Iszlai Bence rúgta a meccs egyetlen gólját, büntetőből a találkozó 65. percében.

Pályán a Sárvár: a labdarúgó NB3 nyugati csoportjában a 27. forduló meccseit játsszák a hétvégén, a Videoton NB3as csapatához látogat az egyetlen NB3as Vas megyei együttes.

Tizenhét gól esett eddig a labdarúgó megyei első osztály 22. fordulójában. Az eddigi végeredmények: Lukácsháza – Szentgotthárd 1-0; Körmend – Répcelak 3-1; Celldömölk – Kőszeg 3-0; Király SZE – Jánosháza 2-3; Kemenesalja – Rábapaty 3-1. Ma délutánra maradt a Rum – Csepreg; a Vép – Táplán és a Vasvár – Egyházasrádóc találkozó.

Nem esett gól eddig a labdarúgó megyei másodosztály szombathelyi csoportjában. Az egyetlen, már lejátszott meccs végeredménye a 22. fordulóból: Gyöngyöshermán-Szentkirály – Ják 0-0. Ma délután lesz a Sé – Újperint; a Vasszécseny – Felsőcsatár; a Balogunyom – Torony; a Zanat – Tanakajd; a Táplászentkereszt – Söpte; a Bozsok - Elektromol-Spari és a Herény – Szentpéterfa találkozó.

Kikapott a Falco az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat középszakaszának hetedik körében, a középházban. Az aréna Savariában: Falco-Trend Optika KC Szombathely – Kaposvár 82-91. 1300 néző volt a meccsen, a bb1.hu tudósítása szerint.

Napi hírösszefoglaló – 2016. április 18. hétfő

Támogathatja dr. Bohóc munkáját a szombathelyi önkormányzat; idén is lesz Speedmarathon; kevesebb a cég Vas megyében, mint egy évvel korábban; három meccs – hat gól, így ért véget a labdarúgó megyei első osztályú bajnokság 22. fordulója.

A korábbi figyelmeztetés ellenére erős, de nem viharos erejű szélerőt jegyzett fel Szombathelyen a meteorológiai észlelő, Pétervári Tibor – derül ki a hivatalos meteorológiai adatokból. A vasi tűzoltó egységeknek nem adott jelentős munkát a szél – ezt már a katasztrófavédelmi igazgatóság honlapja mutatja. Energia gyanánt jól jött a szél Vas megyébe, a légbőlkapottenergia blog összegzése szerint a múlt héten Vas megyében a turbinák által termelt villamos energia 24 ezer háztartás energiaigényének kielégítésére volt elegendő.

A szombathelyi gyülekezetben mind a négy istentiszteleten, vagyis Szombathelyen, Nemeskoltán és Püspökmolnáriban egyaránt szupplikáció volt tegnap. Az igehirdetés szolgálatát dr. Bácskai Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékének vezetője végezte. Az istentiszteletek offertóriuma a teológus képzést támogatja majd.

Támogathatja dr. Bohóc munkáját a szombathelyi önkormányzat. Szerdán az Egészségügyi Szakmai Bizottság, majd aznap a közgyűlés is megtárgyalja a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség kérelmét. A Markusovszky kórházban végzett „Mosolyszolgálati vizit” tevékenységéhez félmillió forintot remél az egyházközség. Ez tíz vizit költségeit fedezné. Pozitív elbírálás esetén az egészségügyi ágazat kiadásai sora terhére adhat pénzt az önkormányzat. A szerdai nyilvános testületi ülésen 41 napirendi pontot tárgyalnak a szombathelyi városvezetők. Téma lesz, egyebek között a „Zöld város kialakítása” című pályázat, a Szent Márton szellemiségével összefüggő nemzetközi projektekben való részvétel, valamint a városi térfigyelő kamerarendszer továbbfejlesztése. Döntések szerepelnek a napirenden a Szent Márton kártyával kapcsolatban, valamint megválasztják a Szalézi térre tervezett szent II. János Pál szobor kiírására érkezett pályaművek elbírálására alakuló bizottság tagjait.

1844-ben, Angliában jött létre a Keresztyén Ifjúsági Egyesület és rendkívül gyorsan terjedt – mondta a Credo rádióban Gregersen-Labossa György szombathelyi evangélikus lelkész, annak apropóján, hogy Magyarországon 25 éves a szervezet.

Szüksége van a fiataloknak az igazi értékekre – erről beszélt a szombathelyi katolikus egyházmegyei lelki nap kapcsán Óra Krisztián, ifjúságpasztorációs referens a martinus.hu tudósításában.

Idén is lesz Speedmarathon – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vas megye útjain is megtartják a rendhagyó 24 órás sebességmérést. Azért rendhagyó, mert bárki javasolhat sebességmérési helyszínt a traffipaxoknak. Április 21-én reggel 6 órától lesz az akció – és holnap reggel 8 óráig lehet helyszíneket javasolni Vas megyében is. Megyénként tíz javaslattevő személyesen is ott lehet a közúti ellenőrzéseknél. A vasi helyszínjavaslatokat a speedmarathon@vas.police.hu címre várja a rendőrség.

Felkészültek vízre és tűzre is a Vas megyei helyi védelmi bizottságok. A napokban tartották Vas megye mind a hét járásában a helyi védelmi bizottságok első féléves, rendes ülésüket. Szó volt a tavaszi árvizekre való felkészülésről, valamint a szabadtéri tűzesetek megelőzését célzó kampányról.

Kevesebb a cég Vas megyében, mint egy évvel korábban – jelentette az első negyedéves adatokat aBisnode nemzetközi cégminősítő. Jó hír, hogy a cégek számának csökkenése Vas megyével együtt a nyugat-dunántúli régióban csak 0,99 százalékos volt.

A szabadfogású 125 kilogrammban versenyző szombathelyi Ligeti Dániel kikapott az elődöntőben, harmadik lett, így nem szerzett riói kvótát Nagybecskereken, a birkózók szerbiai európai kvalifikációs viadalán.

Csúnyán kikapott a Sárvár a labdarúgó NB3 nyugati csoportjában a 27. fordulóban. A Vasas NB3as együttese 4-0-ra verte a sárváriakat.

Három meccs – hat gól, így ért véget a labdarúgó megyei első osztályú bajnokság 22. fordulója. A vasárnapi találkozók végeredményei: Rum – Csepreg 2-1; Vép – Táplán 3-0 és Vasvár – Egyházasrádóc 0-0. Emlékeztetőül a korábbi eredmények: Lukácsháza – Szentgotthárd 1-0; Körmend – Répcelak 3-1; Celldömölk – Kőszeg 3-0; Király SZE – Jánosháza 2-3; Kemenesalja – Rábapaty 3-1. A 22. forduló volt soron a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság szombathelyi csoportjában is. A végeredmények: Gyöngyöshermán-Szentkirály – Ják 0-0; Sé – Újperint 1-0; Vasszécseny – Felsőcsatár 7-1; Balogunyom – Torony 1-2; Zanat – Tanakajd 4-2; Táplászentkereszt – Söpte 2-1; Bozsok – Elektromol-Spari 1-2 és Herény – Szentpéterfa 1-1.

Sorozatban nyolcadszor nyerte meg a sakkozók csapatbajnokságát az Aquaprofit-NTSK. Az ezüstérem a paksiaknak, míg a bronz a szombathelyieknek jutott.

Napi hírösszefoglaló – 2016. április 24. vasárnap

Mozgalmas tíz év van a szombathelyi evangélikus férfikör mögött; választanak ma Hegyháthodászon; nőtt a munkanélküliség Vas megyében; kikapott, befejezte a Falco, a bajnoki címvédőt verte a Körmend; öt gól esett a Haladás-Paks meccsen, nyertek a szombathelyiek; három hatgólos meccs is volt a megye egyben.

Viharos szél dönthet ma fákat, törhet faágakat Vas megyében – figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Tegnap este 20-22, ma reggel 45-60 kilométer per órás szelet mértek Szombathelyen. Elsőfokú, citromsárga jelű figyelmeztetés érvényes Vas megyére ma éjfélig, de várhatóan késő estére csitul majd a légmozgás. Ma reggelig, 24 óra alatt 7,7 milliméter csapadék esett Szombathelyre, záporeső, zivatar formájában. Kevés apró szemű jég is jutott. Szél- vagy jégkárokról nincs hír. Ma már kevésbé, de tegnap még kedvezett az időjárás a vasi skanzenben a Szent György napi vásárnak – amelyből kivette a részét a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola is. A pedagógusok kézműves foglalkozást tartottak, a negyedikesek pedig a farkasfai házat mutatták be az érdeklődőknek.

Kiégett egy személyautó Nagykölked határában, a szentpéterfai elágazás közelében. Hogy mi okozta a lángokat, azt nem tudni. Senki nem sérült meg. A szombathelyi hivatásos és a jáki önkéntes tűzoltók oltották el a kocsitüzet.

Választanak ma a Vas megyei Hegyháthodász településen. Indoklás nélkül lemondott a korábbi településvezető a független Szalai Zoltán Vince, január elsejei hatállyal. A168 lakosú Hegyháthodászon a mai időközi választáson az egyetlen jelölt a függetlenként induló Kercsmár Kálmán.

Nőtt a munkanélküliség Vas megyében. Mintegy kilencszáz fővel több a regisztrált álláskereső, mint egy hónappal ezelőtt – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat most közzétett, első tavaszi jelentéséből. A március 20-i állapotot mutatja a friss összesítés. Eszerint 6 ezer 99 munkanélküli van a megyében. Egy hónappal korábban 5184 személy szerepelt a regiszterben. Árnyalja a képet, hogy mintegy 3 ezerrel kevesebb munkaképes korú Vas megyeivel számol a statisztika. Most 174 ezer 128 személy szerepel az összegzésben, míg február végén 177 ezer 418 munkaképes korú Vas megyeivel számoltak. Ezekhez a számokhoz viszonyítva, február végén 2,92 százalékos, március végén 3,5 százalékos volt a relatív munkanélküliség Vas megyében.

Összesen 36 helyen tevékenykedett az elmúlt tíz évben a szombathelyi evangélikus Férfikör. A legnagyobb munka az általános iskola felújítása volt – összegezte a hétvégi tízéves jubileum alkalmából Tóth Sándor, a szombathelyi evangélikus Férfikör vezetője.

Ma kerékpárral, holnap autóval – ezzel a címmel rendeznek holnap, már hagyományos baleset-megelőzési programot a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. Kozma Györgyi tanárnő kiemelte: kis iskolás korban kell elkezdeni a környezettudatos és balesetmentes közlekedésre nevelést.

Belügyminiszteri elismerést kapott két vasi rendőr és az országos rendőrfőkapitány is két egyenruhást tüntetett ki a Rendőrség Napja alkalmából. Szent György Érdemjelet kapott Erhardt László, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági főkapitány-helyettese. Főtanácsosi címet kapott Potzmann Zoltán, a Bűnügyi Igazgatóság Elemző-értékelő Osztály vezetője. Tárgyjutalmat kapott az országos főkapitánytól Varga Roland, a sárvári rendőrség Rendészeti Osztályának munkatársa, és Horváth János, a megyei rendőrség műszaki csoportjának munkatársa.

Kikapott a Falco: a Pécs verte itthon, 72-68-ra a Szombathelyt az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat középszakaszának kilencedik fordulójában a középházban – ezzel búcsúzott a Falco a bajnokságtól. Közben, megverte a kupagyőztes Körmend a bajnoki címvédőt a felsőházban. A végeredmény: Egis Körmend-Szolnoki Olaj KK 80-77.

Öt gól, két kiállítás és Haladás-siker Pakson. A Szombathelyi Haladás 3-2-re győzött a félórán keresztül emberhátrányban futballozó Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 32.fordulójában. A szombathelyi zöld-fehérek egymás után harmadszor nem veszítettek idegenben. Az első félidő végére 1-0-ra vezetett a házigazda Tolna megyei együttes, és egy öngól is segítette a szombathelyieket. A másik két Haladás-gólt Wills és Gaál szerezték, előbbi a 73., utóbbi a 94.percben talált be. Ezer néző látta a helyszínen a mérkőzést. A távirati iroda tudósítása szerint, a rendkívül harcos, kemény találkozón 2 piros lap mellett 10 sárga lapot osztott ki a játékvezető. A forduló többi eredménye: Videoton – MTK 5-0; Honvéd-Békéscsaba 2-1; Vasas-Puskás Akadémia 1-0; DVSC – Diósgyőr 3-1 és Ferencváros-Újpest FC 2-2.

Három hatgólos meccs is volt a labdarúgó megyei első osztály 23. fordulójában, az eddig lejátszott meccseken. Közben nem bírt egymással a Répcelak és a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd és a Király SZE. Az előbbi találkozó 0-0-ra, az utóbbi pedig 1-1-re végződött. A Lukácsházának jó napja volt: 3-0-ra verte a Rábapaty együttesét. A hatgólos meccsek pedig: Jánosháza – Vép 1-5; Kőszeg – Vasvár 4-2 és Kemenesalja – Egyházasrádóc 1-5. Mára maradt a Táplán – Rum, valamint a Csepreg – Körmend találkozó a labdarúgó megyei első osztályban.

1-10   11-20