Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
A Tudomány mai állása c. műsor szerkesztő-műsorvezetője.
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
Magyar Katolikus Rádió
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
labdarúgás
Napi hírösszefoglaló – 2016. január 23. szombat

Véget ért az ökumenikus imahét; több mint harminc diák vett részt a Gazdag Erzsi versmondó versenyen; ezer fővel csökkent az álláskeresők száma egy év alatt Vas megyében; a Jászberény ellen meccsel a Falco, Fehérváron lép parkettre a Körmend; ma van a Műjégpályák Éjszakája.

Folytatódik ma is a gyűjtés: a Johannita Segítőszolgálat szombathelyi csoportja önkéntesek segítségével gyűjt pénzadományokat a háború sújtotta Ukrajna részére a Karitatív Tanács szervezésében. Ma Szombathelyen a Rohonci úti szupermarketben gyűjtenek este hatig az önkéntesek.

Az evangélikus templomban kezdődött és a szőlősi templomban ért véget Szombathelyen az ökumenikus imahét. Idén is megteltek a templomok az az ünnepi héten. Bánfi Péter, a szombathelyi evangélikus egyházközség felügyelője az imahét üzenetéről azt mondta: a kézfogás, az összefogás a lényeg. Felemelő élmény volt egy-egy ökumenikus alkalom és lehet, hogy még hosszabb intervallumban kellene megszervezni az ökumenikus imahetet.

Jubileumi, a huszadik Gazdag Erzsi vers-és mesemondó versenyt tartották a Magyar Kultúra Napján, pénteken a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. Tóthné Gősi Enikő szervező kiemelte: visszahívtak versrajongó régi versenyzőket a jubileumra. 31 gyermek nevezett idén, szerte Vas megyéből. Prikazovics Ferenc, a zsűri elnöke elmondta: látszik, hogy komoly munka van a produkciók mögött. Vass Szilárd színész a kisiskolásokat zsűrizte. Szerinte a legfontosabb értékelési szempont az, hogy a gyerekek élvezzék a vers- és mesemondást. A versenyről, eredményekről még beszámolunk a Credo rádióban.

Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója a Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj első fokozatát kapta; a Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj második fokozatát idén Bodó Judit középiskolai tanár és Pungor Péter kiállításrendező, a Savaria Múzeum munkatársa vehette át – ők a szombathelyi kutúra napi kitüntetettek. A díjátadó gálát pénteken tartották, az ünnepségen a Savaria Szimfonikus Zenekar adott koncertet Antal Mátyás vezényletével.

Életét vesztette az a gyalogos, akit még január 13-án ütött el egy személyautó Szombathelyen, a Szent Imre herceg úton, a Görgey Artúr utca kereszteződésénél. A rendőrség tisztázná a baleset pontos körülményeit, várja a szemtanúk jelentkezését a szombathelyi kapitányság. Az autó sofőrje ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt folyik eljárás.

Súlyos autóbaleset történt Szombathelyen. Pénteken karambolozott három személyautó a Légszeszgyár utcában. Egy ember súlyos, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben.

Lengyel sofőr akadt fenn a NAV ellenőrzésén a 86-os főúton. Répcelak térségében ellenőrizték a kamionost. Kiderült, hogy babrálhatott a menetíró készülékkel, vagyis útja során nem tartotta be az előírt pihenőidőt. A sárvári rendőrök eljárást indítottak ellene.

Ezer fővel csökkent az álláskeresők száma egy év alatt Vas megyében – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jelentéséből. A tavaly december végi adatokat most összesítette a szolgálat, eszerint 4582 Vas megyei lakóhelyű álláskeresőt tartottak nyilván. Egy évvel korábban 5596 volt ez a szám. Árnyalja az adatokat, hogy most 179461 munkaképes korú lakos él Vas megyében, egy évvel korábban még 181296. Az arányok a mérvadóak: vagyis a munkaképes korú lakossághoz viszonyított munkanélküliség, ami most 2,55 százalék, egy éve még 3,09 százalék volt Vas megyében. Szombathelyen 53405 munkaképes korú lakosból 1241 volt álláskereső – ez 2,32 százalékos relatív munkanélküliségi ráta. Egy évvel korábban 54133 munkaképes korú szombathelyire 1497 álláskereső jutott, akkor is bőven három százalék alatti volt a relatív mutató: 2,7 százalékos.

A Jászberény csapata érkezik Szombathelyre a Falcohoz az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 15. fordulójában. A bb1.hu portál emlékeztet: a kék-fehérek egyetlen győzelmüket pont a vasiak ellen szerezték, még október elején. Kálmán László, a Falco edzője magabiztos hazai győzelmet szeretne látni az Aréna Savariában. Közben megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata, a Körmend, Székesfehérváron lép parkettre, a 15. fordulóban. A Fehérvár – Egis Körmend meccs 20 órakor kezdődik. Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője szerint nagyjából egy szinten áll a két csapat, de mivel otthon játszanak, a Körmendnek pedig hiányzói vannak, a fehérváriak az esélyesebbek, de természetesen megpróbálják megnyerni a meccset. Ahogy a tréner fogalmazott: akkor sem dől össze a világ, ha nem sikerül, reálisan nézve vannak fontosabb mérkőzéseik is.

Magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a magyar futsal válogatott Libanon együttese ellen, felkészülési mérkőzésen. A szombathelyi Haladás futsalosa, Öreglaki Norbert csereként szerepelt a meccsen. Ma ismét Libanon ellen hangol az Európa Bajnokságra a magyar csapat.

Új edző irányítja az ifi csapatot a Király SZE-nél. Németh Bálint eddig az U11-es korosztályt vitte, most ő lett az U19-es csapat edzője is. Folytatja a munkát a kicsikkel is: heti két termi edzéssel készülnek, amíg nem jön a jó idő. Csaknem 20 gyerek jár már az U11-es a csoportba, így két trénerre van szükség, tavasztól Hujber Bálint is besegít Németh Bálintnak. Az U19-es korosztály edzői feladata is Németh Bálinté, célja a dobogó, most a korosztályos bajnokságban bronzérmes helyen áll a Király SZE csapata.

Ma van a Műjégpályák Éjszakája – a szombathelyi létesítmény is csatlakozott a Magyar Jégkorong Szövetség hagyományteremtő kezdeményezéséhez. Ez azt jelenti, hogy meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépési lehetőséggel és programokkal várják a jégen sportolókat. Éjfélig tart nyitva a műjégpálya, a hosszú sportos estét a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub, a Szabadidősport Szövetség és a Műjégpályát üzemeltető SZOVA Zrt. szervezi.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 24. vasárnap

A megye északi felében esett sok hó – kettő, sérüléssel járó baleset volt szombaton a vasi utakon; holttestet találtak egy kiégett házban Gersekaráton; sportöltöző és közösségi tér lehet konténerből Felsőszölnökön; nyert a Falco, kikapott a Körmend – az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 15. fordulójában.

Belepte a hó Vas megye északi felét. Szombathelyről 6 centimétert jelentett Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Az Őrségben, Rábagyarmaton 2 centiméter esett, csak szombaton kora délután havazott. Pétervári Tibor elmondta, várható volt, hogy kettéosztja a megyét a hó: északnyugat felől érkezett az áramlás, kifli formában nyúlt be hazánkba. Ma már nem várható hó-utánpótlás. A havas utakon szombaton kettő baleset történt Vas megyében: a 86-os főúton, Szombathely határában öten sérültek meg egy karambolban. Szintén szombat délután árokba borult egy személyautó Kemenesszentmárton közelében, itt egy ember sérült meg.

A mai széttöredezett világban nem engedhetik meg a keresztény felekezetek, hogy ne imádkozzanak az egységért – értékelte az ökumenikus imahetet a Credo rádiónak Rostáné Piri Magda, evangélikus esperes.

Lázár Ervintől és természetesen Gazdag Erzsitől szavalt Tamás Flóra, a Reményik Sándor Evangélikus Általános iskola negyedikes diákja a jubileumi, huszadik Gazdag Erzsi vers-és mesemondó versenyen, a Magyar Kultúra Napján. Flóra bronzérmes lett, a legjobb eredménye a Reményik iskolának. A kisiskolások között szintén egy reményikes diák lett a harmadik helyezett. Perjési Bálint bevallotta, hogy nem izgult, de azért nem volt mindig könnyű megtanulni a szavalatot. Prikazovics Ferenc, a zsűri elnöke elmondta: az élményszerűséget, a mesélést értékelték. A zsűrielnök szerint, minden versenyév más és más, vegyesek a tapasztalatai.

Holttestre bukkantak egy kiégett családi házban a Vas megyei Gersekaráton. A földszintes épület teljesen kiégett, három helyiséget oltottak el a körmendi és a vasvári tűzoltók. Szombaton, kevéssel éjfél előtt volt a tűz Gersekaráton, a Dózsa György utcában. Az épület átszellőztetése és átvizsgálása közben, már az utómunkálatok során bukkantak egy holttestre az egyik kiégett helyiségben. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat átfogó tűzvizsgálatba kezdett a helyszínen.

Külön váróhelyisége lesz a raboknak a bíróság épületében – erről is szól a napokban aláírt együttműködési megállapodás a Szombathelyi Törvényszék és a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet között. Még az idei év első felében kiépítenek egy úgy nevezett fogvatartotti várakozó helyiséget a Szombathelyi Törvényszék Szily János utcai főépületében. A megállapodás általános célja a két szervezet közötti munka hatékonyságának, gyorsaságának elősegítése és a szakmai kapcsolatok elmélyítése.

Sportöltöző és közösségi tér lehet konténerből Felsőszölnökön. Hónapok óta húzódó felvetés, hogy szüksége van sportöltözőre és kulturált helyiségre a felsőszölnöki fiataloknak. A legutóbbi tervek szerint konténerrel oldanák meg az építkezést az őrségi településen. A fűtést elektromos rendszerrel vagy fatüzeléssel biztosítanák, a komfortot mobilvécével fokoznák. A létesítményt kihasználná az Ezüst-hegy Sportegyesület: a terveik szerint az idei év második felében indulnak a szlovéniai önkormányzatok közötti Kispályás Labdarúgó Bajnokságban. Az öltözőfunkció mellett tárolóhelyiség is lenne a konténer és kulturált helyszíne a fiatalok szórakozásának.

Nyert a Falco, kikapott a Körmend – az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 15. fordulójában. A száz pontot szerző Falco KC 24 pontos különbséggel győzte le a Jászberényt: Falco-Trend Optika KC Szombathely – Jászberény 100-76. Kálmán László, a Falco edzője a meccs után azt mondta: nagyon sok gólpasszt adtak egymásnak a szombathelyiek, csapatként voltak nagyon jók, ez volt a sikerük kulcsa. Közben, az Alba Fehérvár házigazdaként 16 ponttal legyőzte a másik élvonalbeli vasi csapatot, a Körmendet: TLI-Alba Fehérvár – Egis Körmend 88-72. Teo Cizmic, az Egis Körmend vezetőedzője szerint, a Körmend játékosai nagyon rosszul játszottak, nem a megfelelő dobásokat választották, rengeteg lepattanót engedtek el, így nem lehetett kétséges a végeredmény.

Ismét a magyar válogatott nyerte a Libanon elleni edzőmeccset. A februári, belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar futsal válogatott a pénteki 4-1 után, szombaton 4-2-re győzte le Libanon csapatát Dunaújvárosban, barátságos mérkőzésen. Ahogy az első meccsen, úgy a másodikon is csereként szerepelt a válogatottban a szombathelyi Haladás játékosa, a válogatottba egyetlen szombathelyi futsalosként meghívott Öreglaki Norbert.

A Gera Zoli lett a XI. Farsang Teremlabdarúgó torna bajnoka Celldömölkön – tudósít a vasifoci.hu. A Gera Zoli fantázianevű csapat mögött második helyen a Gulliver, harmadikon pedig a Zöld Sasok csapata végzett. A negyeddöntők során 16 gólt, az elődöntőkben 10 gólt láthattak a nézők, a harmadik helyet egyetlen találat döntötte el a Zöld Sasok javára, míg a döntő rendes játékideje találat nélkül zárult, hetesekkel nyert 3-2-re a Gera Zoli formáció.

A házigazda szombathelyiek nyerték az első Step Kupát. Az egyetemi csarnokban rendezték a háromcsapatos női kézilabda tornát. A Kozma Szerszám-Szombathelyi KKA csapata 38-26-ra verte a Nagyatád és 30-27-re a Kozármisleny együttesét. A két vendég csapat összecsapásán: Nagyatád – Kozármisleny 27-38. Bölöni Roland, a szombathelyiek trénere elégedetten nyilatkozott a kupagyőzelem után, szerinte a jó védekezés mellé megfelelő kapusteljesítmény is párosult, és nem volt panasz a támadásokra sem.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 25. hétfő

Hétvégi vendég volt a tél Vas megyében; Szombathelyen pünkösdkor is lesznek ökumenikus alkalmak; világosabb lesz Felsőszölnök; ezüstérmes lesz a szombathelyi Haladás NB1-es labdarúgó csapata – erre számít a csapat friss ausztrál igazolása.

Hétvégi, egynapos vendég volt az igazi tél Vas megyében. Hat centiméternyi hó esett szombaton Szombathelyre, aztán vasárnap „kitavaszodott” és szinte óránként csappant a hóvastagság. Szombaton -3,1 °C volt a napi maximum hőmérséklet Szombathelyen, vasárnap +7,2 °C – jelentette Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Egy nappal korábban érkezett a Pál-fordulás, hiszen hagyományosan január 25-én, Pál napján fordul az időjárás. Melegfront hozott és hoz további enyhülést Szombathelyre.

Véget ért az évkezdő ökumenikus imahét, de Szombathelyen pünkösdkor is lesz hasonló alkalom – hívta fel a figyelmet Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész.

Fogadalmi megemlékezés helyszíne volt a szombathelyi Székesegyház: az 1711-es szombathelyi pestis járványra emlékeztek – tudósít a szombathely.hu. Nagyon sokan meghaltak a járványban, a város lakói annak idején Szent Sebestyénhez imádkoztak a gyógyulásért. A szentmiséket akkor a szabad ég alatt tartották. A fohász után hamarosan megszűnt a járvány, a fogadalomhoz híven ebben az esztendőben is, mint minden évben gyertyás körmenettel emlékeznek meg a járvány áldozatairól, és imádkoznak Szombathely minden lakójáért.

Még mindig telnek a fenyőgyűjtő konténerek Szombathelyen. Február végéig gyűjti a SZOVA a leszedett karácsonyfákat, utána ledarálják őket és a Vasi Víz szennyvíziszapjával keverve komposzt lesz belőlük – magyarázta el Puklér Géza, a SZOVA hulladékgazdálkodási igazgatója.

Egyetlen vasi város mutat kettő százalék alatti relatív munkanélküliségi mutatót – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jelentéséből. Répcelakon 1,95 százalékos a munkanélküliség jelenleg. Egy éve még kettő százalék volt. Akkor negyven, most 38 répcelakit tartanak nyilván munkakeresőként. A megyében a legnagyobb arányú javulás Jánosházán mutatkozott a munkaügyi mutatókban: 91 főről hetvenre csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy 5,05 százalékról 3,92 százalékra mérséklődött a relatív munkanélküliség.

Világosabb lesz Felsőszölnök és várhatóan feleannyi lesz a közvilágítás villanyszámlája. Mindez annak köszönhető, hogy LED-re cserélik a közvilágítást az őrségi faluban. Száznyolcvanöt darab lámpatestet cserélnek le a tavalyi év végén kötött szerződés értelmében május végéig. Az önkormányzat egy nagykanizsai vállalattal szerződött a lámpacseréről, a cég nemcsak felszereli, hanem üzemelteti is a lámpákat. Egyfajta lízingszerződés nyomán bérli Felsőszölnök a LED-világítást, majd a lámpatestek 150 hónap után kerülnek az önkormányzat tulajdonába, de addig is világosabb lesz már a településen, éjszakánként is.

Kikapott a Haladás: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Zaglebie Lubin (lengyel) 0-2. A lengyel élvonal hetedik helyén telelő csapattal a törökországi edzőtáborban meccselt a Haladás.

Ezüstérmes lesz a szombathelyi Haladás NB1-es labdarúgó csapata a bajnokságban – erre számít a csapat friss ausztrál igazolása, David Joel Williams. A focista a törökországi edzőtáborban csatlakozott a csapat felkészüléséhez és ott nyilatkozott a rangadó.hu oldalnak. Azt mondta, meg kell még ismernie a többieket, a rendszert, amelyben futballoznak. Nyerni akar: mint mondta, Európa a futball bölcsője, és azért jött a Haladáshoz, hogy nyerjen valamit. Készen áll, hogy elkezdje közös útját a Haladással.

A Balogh Állvány-FC Buntstift csapata nyerte a Bükön rendezett, XVI. Szélesy József Teremlabdarúgó Tornát – tudósít a vasifoci.hu. Második helyezett a Young Boys, a harmadik helyet pedig a Black Jack szerezte meg.

A szombathelyi Haladás U19-es csapata, valamint a megyei másodosztályú Körmendi VSE együttese lesz a megye egyes Körmendi FC következő két ellenfele a felkészülési programban. Szerdán lesz a Haladás elleni meccs, szombaton a városi találkozó. Februárban még 7 felkészülési meccsel hangol a Körmend a megye egyes bajnoki tavaszra – derül ki a vasifoci.hu táblázatából.

Ausztriában folytatja a Vép gólerős csatára Versegi Vajk. Az osztrák Lutsmannsburg csapatába szerződött, tavasztól már ott rúgja a gólokat a vasifoci.hu oldalon a legjobb megye egyes csatárnak választott focista.

Tévés meccs lesz a Paks – Szombathely találkozó az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat 17. fordulójában – írja a bb1.hu. A tévéközvetítés miatt korábban kezdődik majd a találkozó: február 6-án, délután 4órakor.

Nyolc vesztes meccs után nyerni tudott Perl Zoltán csapata az olasz kosárlabda élvonalban – számol be a bb1.hu. A Szombathelyről a Capo d’Orlando-hoz szerződött Perl Zoltán 12 percet játszott a hétvégi meccsen, ahol csapata 55-53-ra diadalmaskodott velencei ellenfele felett. Perl Zoltán egy triplát értékesített a találkozón, csapatának öt győzelme mellett 12 veresége van a bajnokságban.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 26. kedd

Elkezdődött a Bohóc doktor képzés Szombathelyen; pamutpor izzott egy szombathelyi üzemben; nem kell sem sietni, sem várni a tankolással a héten; Vépről erősített csatárral a megye egyes Répcelak labdarúgó csapata.

Ferenc pápa svédországi látogatása meghatározhatja és az ökumené felé tereli a reformáció emlékévét – erről beszélt Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke. A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség hétfőn jelentette be, hogy Ferenc pápa október 31-én, a reformáció emléknapján a svédországi Lund városába látogat, ahol közös istentiszteleten vesz részt a Lutheránus Világszövetség elnökével, valamint a szervezet alelnökeivel. Fabiny Tamás szimbolikusnak nevezte, hogy a pápa éppen Lundba látogat, abba a városba, ahol 1947-ben megalakult a Lutheránus Világszövetség. A város székesegyháza ráadásul 500 évig katolikus volt, 500 éve pedig evangélikus, így mindenképp alkalmas helyszín a közös imádkozásra. A Lutheránus Világszövetség alelnöke szólt arról is, a szervezet kezdettől fogva azt vallja, hogy csak az lehet evangélikus, aki ökumenikus.

Elkezdődött a Bohóc doktor képzés Szombathelyen: Vass Szilárd színész, gyakorlott bohócdoktor, a Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház egyes művészeinek mutatja meg, mit jelent Dr. Bohócnak lenni. Március 7-től jár vizitelni a szombathelyi kórházba, a kezdő bohócdoktorok majd áprilisban, májusban csatlakoznak a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány programjához.

Többszörös segítség a pénz, a tárgyi adományhoz képest, ezért vártak pénzbeli segítséget – értékelte a hétvégén Szombathelyen is megszervezett gyűjtést Pomeisl György, a szeretetszolgálat titkára. A Johannita Segítőszolgálat szombathelyi csoportja is a háború sújtotta Ukrajna részére gyűjtött a Karitatív Tanács szervezésében.

Spanyol lány, ceruza, szellem és robot jelmezzel is készülnek a másodikos gyerekek a farsangra, a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában – derült ki a Credo rádió, Sulimozaik című műsorában. A gyerekek természetesen pontosan tudják, hogy mit jelent a farsangi időszak – erről is szóltak a Sulimozaikban.

Mozgalmas hétvégét zártak Vas megye tűzoltó egységei – összegezte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A jelentés hat eseményt sorol, közte egy épületomlást és egy szombathelyi gyártüzet. Kemenesmagasiban egy családi ház fala omlott le, a ház lakhatatlanná vált. Az omlás a szomszédos épületeket nem veszélyeztette. Személyi sérülés nem történt, a ház lakójáról az önkormányzat saját hatáskörben gondoskodott. Szombathelyen egy textilipari üzem csarnokában az elszívó berendezésben nyolc négyzetméteren pamutpor izzott. Nem esett baja senkinek, a szombathelyi tűzoltók oltották el a pamutport és átvizsgálták a berendezést.

Nem kell sem sietni, sem várni a tankolással a héten: nem lesz árváltozás holnap a kutaknál – tájékoztat a holtankoljak.hu. A szakportál adatai szerint, a benzin ára marad 313, a dízelé 296 forint – literenként, országos átlagban. A különbségek óriásiak, érdemes megnézni az autósoknak, hol tankolnak. Például Vas megyében 300 és 327 forintért is mérnek benzint; valamint 281 és 326 forintért is tankolhatunk a megyében gázolajat. Szombathelyen, városon belül is nagy az eltérés: 308 és 325 forintért is mérnek 95-öst, valamint 285 és 305 forintért is adnak egy liter dízelt. A holnapi stagnálás ellenére, a nemzetközi piaci mozgások nyomán, várható, hogy a héten tovább mérséklődnek az üzemanyagárak – ahogy hónapok óta tart az árcsökkenés.

Javult a munkaügyi helyzet Vasváron – Vas megye egyik leghátrányosabb helyzetű városában, derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb összesítéséből. Vasváron most 3,07 százalékos a relatív munkanélküliségi ráta, egy évvel korábban még 4,43 százalék volt. Legutóbb 96, egy évvel korábban még 140 vasvári munkakereső szerepelt a rendszerben.

Adománygyűjtő tombolával zajlott a pinkamindszenti Szent Flórián tűzoltóbál a hétvégén. A bevételből zászlót restaurálnak: a Pinkamindszenti Tűzoltó Egylet 1930-ban készült zászlaját. A hangulatról Horváth Percsák Sándor, a Rajkó Zenekar egykori prímása és fia Horváth Percsák Szabolcs gondoskodott.

Csak a 26. fordulóban kerül képernyőre a szombathelyi Haladás az NB1-es bajnoki sorozatban – írja a 24.hu. A MLSZ versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 20-27. fordulójának pontos időrendjét. A nyolc fordulóból hat hétvégi, kettő pedig hétközi lesz. A bajnokságot toronymagasan vezető Ferencváros hatszor kerül majd a képernyőre – miközben a szombathelyi Haladás várhatóan csak a 26. fordulóban, március 19-én, amikor a DVTK otthonában szerepel a vasi zöld-fehér csapat.

Vépről erősített csatárral a Répcelak – tudósít a megyei első osztályú labdarúgó bajnoki felkészülésről a vasifoci.hu. Miután négy játékosuk elhagyta a csapatot a répcelaki vezetőség megkezdte pótlásukat, mindjárt a jó erőben lévő vépiektől igazolt, Jordán Benedek érkezett, aki a szombathelyi ószínházigazgató Jordán Tamás fia. Az Illés Akadémiáról került Vépre, ahol ősszel hat góllal járult hozzá a vépiek jó teljesítményéhez. Holnap Bükön játssza első téli felkészülési mérkőzését a Répcelak a Haladás vegyes utánpótlás csapatával.

Harmadik helyen végzett a Viszáki Főzet csapata a Zala megyei Lentiben, a hatodik alkalommal megrendezett Sporttigris amatőr labdarúgó tornán. 21 csapat meccselt, csoportokba osztva. Egyetlen Vas megyeiként vett részt az őrségi csapat, akik a bronzéremig meneteltek. A tornát a Trió Egerszeg formáció nyerte. A torna gólkirálya a Viszáki Főzet játékosa, Horváth József lett – számol be a vasifoci.hu.

Kétszer kikaptak, de helytálltak az ifik a Lemhényi Dezső Kupán – számol be a szombathelyi Aligátor vízilabda utánpótlás egyesület honlapja. Az Újpest csapatától 15-5-re, a Pécs együttesétől 11-7-re kaptak ki a szombathelyi fiúk. A helyosztókon folytatják szereplésüket – egyelőre nem tudni, kik ellen ugranak majd vízbe.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 27. szerda

Nálunk volt a legmelegebb az országban – de még nincs vége a télnek; gyűjtés a lepramisszió javára; hatodszor is sajtófotó pályázat Szombathelyen; nőtt a munkanélküliség Szentgotthárdon és Csepregen.

Nálunk volt a legmelegebb az országban – pontosabban Vas megye déli felén, miközben a Nyírségben fagyos, téli nap volt – számol be az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Dunántúl kétharmadán a napsütés hatására 10 foknál is magasabbra emelkedett a hőmérséklet, a legmelegebbet, +15 fokot Vas megye délnyugati csücskében, Szentgotthárd-Farkasfán mérte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombathelyen +11,2 fok volt a keddi legmagasabb nappali hőmérséklet. Még a szombathelyi napi minimum is magasabb volt, mint a nyírségi maximum érték: -0,2 fok. A hat centiméternyi hóból csupán hófolt maradt két nap leforgása alatt Vas megyében. Hiába az enyhe napok, még ne búcsúzzunk a téltől – hangsúlyozta Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője.

A lepramisszió javára gyűjtünk vasárnap – írja a szombathelyi evangélikus portál. A Leprások Világnapjának ünnepi rendezvényét január 31-én, vasárnap tartják országszerte. Az istentiszteleteken Szombathelyen is a lepramisszió javára gyűlik a pénz a perselyben. A lepramisszióról bővebben holnap, kora délután hallhatnak a Credo rádió hullámhosszán.

Hatodszor is sajtófotó pályázat Szombathelyen. A város önkormányzata idén is meghirdette a Magyar Sajtó Napja alkalmából fotóriporterek, fotósoknak kiírt felhívását. A pályázat célja fotóriporterek objektívén keresztül bemutatni Szombathely fontos, érdekes, látványos eseményeit, sport- és kulturális életét, a város hétköznapjait. Tavalyi képekkel lehet pályázni, három kategóriában, február közepéig – derül ki a felhívásból.

Felvételizők napja a mai délután a Savaria Egyetemi központban. Az egyetemi karok egyfajta „mini EDUCATIO kiállítást" szerveznek: a saját standjuknál várják az érdeklődőket, így egy helyen minden információ beszerezhető a karokról. Látványos, mozgalmas, interaktív programokkal mutatkozik be Szombathelyen az egyetem mind a hat kara, a soproni képzési lehetőségek is – mondta el a délutáni nyílt napról Gaspari Gábor, a SEK szolgáltatási koordinátora. Szombathelyen hatvanhét féle felsőoktatási szakból tudnak választani a diákok a SEK-en.

Nőtt a munkanélküliség Szentgotthárdon és Csepregen. Szentgotthárdon most 155 munkanélküli szerepel a rendszerben, egy évvel korábban 149 fő volt. Most 2,55 százalékos, egy éve 2,43 százalékos volt a munkanélküliség. Csepregen 59 fő a regisztrált álláskereső, egy évvel korábban 45 fő volt. Akkor 1,99 százalékos relatív rátát mondhatott magáénak a város, most 2,62 százalékos a mutató, a munkaképes korú lakosokhoz viszonyítva.

Balesettel kezdődött a szerda Vas megyében: villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Rábasömjénnél, mára virradóra – számol be a megyei katasztrófavédelem. A járműbe egy ember beszorult, a sárvári tűzoltók szabadították ki, sérüléséről, állapotáról nincs hír.

A győri bíróság elfogatóparancsa volt érvényben a meggyeskovácsi asszony ellen, akit a sárvári rendőrök fogtak el – számol be a police.hu. Arról nem szól az információ, hogy miért kereste a győri bíróság a Vas megyei nőt.

Capri szigetét mutatja be egy szombathelyi fiatalember fotókiállítása az egyik belvárosi kávézóban. Tóth Dávid Szombathelyen tanult fotózni, most Budapesten, fővárosi épületekről készíti következő sorozatát, méghozzá telefonnal – mondta el a Credo rádiónak.

A szombathelyi Haladásból egyetlen játékos tagja a jövő héten kezdődő, belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar futsal válogatottnak: Öreglaki Norbert. A magyar válogatott jövő kedden Spanyolország, csütörtökön pedig Ukrajna csapatával játszik az Európa-bajnokságon. A csoportból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

Ausztriából erősített a Sárvár NB3-as labdarúgó csapata – tudósít a vasifoci.hu. Manganelli Attila igazolt a fürdővárosba, az egyetlen NB3-as vasi együtteshez. Manganelli celldömölki származású, a szombathelyi Haladásban is futballozott, az NB2-ben. További érkezők a héten várhatók Sárvárra. A fürdőváros csapata egyébként a szintén NB3-as Dorog ellen vívott edzőmeccset, ahol kikaptak 4-0-ra. Néhány másik edzőmeccs eredménye a megyéből: Kőszeg U19 – Lukácsháza U19 4-0; Körmendi FC – Andráshida 2-2 és Rum – Táplánszentkereszt 5-3.

Gólerős csatár távozott Celldömölkről – tudósít a megyei első osztályú labdarúgó csapat téli felkészülése kapcsán a vasifoci.hu. Heim Martin Ausztriában folytatja pályafutását. A Celldömölki VSE U19-es erőssége a ZTE kölcsönjátékosaként került Celldömölkre, ahol a 11 játszott mérkőzésén lőtt 41 góljával legeredményesebbnek bizonyult a mezőnyben.

Káldon, Sárváron és Kőszegen folytatódik majd a Karankó Kupa – Szombathely után – számol be a szombathely.hu. A megyeszékhelyen több mint száz versenyző vett részt a teremfutáson, a három és a tíz kilométeres távokon.

Toboroz a Nyugati Eszkimók szombathelyi jégkorongcsapat. Nyolc éven aluli gyerekeket várnak soraikba. A szupermini korosztályú szombathelyi csapat egyébként részt vett a Magyar Jégkorong Napján Budapesten, a Városligeti Műjégpályán. A rendezvény rendkívül népszerű volt, hiszen 78 csapat, 800 játékosa érkezett az ország minden pontjáról.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 28. csütörtök

A büki és a szombathelyi rendőrség is a lakosságsegítségét kéri; mozgalmas napot zárt a Savaria Egyetemi Központ; jók a munkaügyi mutatók a vasi fürdővárosokban; négy szombathelyi focista a magyar női válogatottban.

A napkeleti bölcsek voltak az első misszionáriusok – és ez a feladata minden keresztény embernek, mondta az Evangélikus Külmissziói Egyesületről a Credo rádiónak Pintér Márta lelkész.

Kazán mellett felhalmozott farakás kapott lángra egy csepregi pincében, szerda délután. Hatalmas füstöt okozott a tűz, személyi sérülésről nincs hír. A szombathelyi tűzoltók segítenek a csepregi lánglovagoknak a Bercsényi utcai pince átszellőztetésében és a megmaradt fa kihordásában.

Átadták a vasi lánglovagoknak a pályázaton nyert tűzoltó eszközeiket. Vas megyében 65 önkéntes tűzoltó egyesület nyert a tavalyi kiíráson, összesen 47 és fél millió forint értékben jutottak felszereléshez.

Megújult egy kormányhivatali épület Szombathelyen. A Vas Megyei Kormányhivatal Földművelődésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztálya felújított épületét adták át. Energiahatékonysági felújításon esett át a Batthyány téri épület.

A büki és a szombathelyi rendőrség is a lakosságsegítségét kéri. A szombathelyi kapitányság a police.hu oldalon tette közzé a Berzsenyi téri térfigyelő kamera képét a múlt szombatról. A felvételen egy fiatal biciklis látható, aki a videó készülte előtt nem sokkal elütött egy gyalogos nőt, majd cserben hagyta. Bükön egy tolvajt keresnek, pontosabban az egész országban keresik. A férfi, akiről közzétették a fényképet, pénzváltást színlelve tért be az egyik büki üzletbe még három hete. Elterelte az eladó figyelmét és kipakolta az üzlet kasszáját. A tört angolsággal beszélő férfi, lehet, hogy az országban több településen is követett el hasonló cselekményeket.

Mozgalmas napot zárt a Savaria Egyetemi Központ. Tegnap mindegyik, a soproni egyetemi kapok is bemutatkoztak a szombathelyi nyílt nap keretében. Természetesen a „nagy” a fővárosi EDUCATIO kiállításon is ott volt a Nyugat-magyarországi Egyetem – számolt be a Credo rádió „Különóra” című műsorában Gaspari Gábor, a SEK szolgáltatási koordinátora. Környezetbarát dizájn standja volt a Savaria Egyetemi Központnak és folyamatos volt az érdeklődés a fővárosi EDUCATIO kiállításon a 67 szombathelyi képzés iránt.

Három százalék alá szorította munkanélküliségi mutatóját Bük városa. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 67 fős munkanélküliséggel 2,78 százalékos a relatív állástalanság a kisvárosban. Egy évvel korábban 73 fő volt munkakereső és 3,02 százalékos a ráta. A másik vasi fürdővárosban, Sárváron 75 fővel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma egy év alatt: most 229 fő. A lakosságszámhoz arányítva ez 2,14 százalékos relatív ráta, egy éve ugyanekkor 2,81 százalék volt.

Tetőszabályokat is alkottak Nagygeresden: úgy nevezett hosszúháznak oromfalas nyeregtetője, hajlított háznak kontyolt vagy csonkakontyos nyeregtetője lehet – egyebek között ezt is tartalmazza a nagygeresdi Helyi Építési Szabályzat, amit idei első rendeletével alkotott meg a község önkormányzata. A héten lépett hatályba a rendelet, amely sok egyéb között a település három műemlékével kapcsolatos tilalmakat is sorolja.

Kész az idei költségvetés Bozzai településen, szinte elsőként a vasi önkormányzatok között. Nincs pályázati pénz, nem vesz fel hitelt az önkormányzat és nem is adott kölcsönt, amiből bevétele származna – derül ki a már elkészült 2016-os költségvetésből. Bozzai község idei bevételét és kiadásait is 13,1 millió forintra tervezi az önkormányzat.

Román csapatot győzött le a Haladás a törökországi edzőtáborban. A nemzetközi felkészülési mérkőzés végeredménye: Szombathelyi Swietelsky-Haladás – FC Voluntari 1-0. Gaál Bálint szerezte a győztes és egyetlen találatot a meccs 48. percében. A rangadó.hu beszámolója emlékeztet: a román élvonalban utolsó előtti helyen áll a Voluntari.

Bíró Barbara; Balogh Henrietta; Magyarics Zoé és Szakonyi Emese is részt vett a magyar női labdarúgó válogatott kétnapos összetartásán. A négy játékos szombathelyi, a Viktória-Trend Optika FC játékosa a keretben – írja a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja. A magyar női A-válogatott április 8-án, a horvátok elleni hazai mérkőzésen folytatja az Európa-bajnoki selejtező sorozatot, majd négy nappal később az oroszok otthonába látogat. Az addigi felkészülés része, hogy március elején Cipruson, egy nívós nemzetközi tornán vesz részt az együttes, ahol az ír, az olasz és az osztrák válogatottal is megmérkőzik.

A Király SZE kapusát, Stéber Valtert szavazták meg a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság legjobb U19-es korosztályú hálóőrének a vasifoci.hu olvasói. A portálon 1176-an voksoltak, magasan a legtöbb szavazattal, 411 vokssal nyert a szombathelyi kapus. 175 szavazattal a Tápláni KSK kapusa, Jobbágy Gábor lett a második, 133 szavazattal a Kőszegi SE hálóőre, Bán Martin a harmadik.

5-3-ra megverte a megyei másodosztályban szereplő Táplánszentkereszti FC együttesét a megye egyes Rum KSC – és ezen kívül még hét felkészülési meccsel hangolnak a bajnoki tavaszra a rumiak – számol be a vasifoci.hu. A Sárvár ifi csapata, a Balogunyom, a Ják, a Tanakajd, a Király SZE, a Zalaszentgrót és a Fertőendréd csapata is ellenfele lesz a Rum gárdájának.

Fiatal kosarasoknak rendeznek nemzetközi tornát Szombathelyen. Az Aréna Savariában és a kis csarnokban lesznek a küzdelmek, holnaptól vasárnapig. Az U16-os korosztályú kosárlabda tornán 9 csapat vesz részt: négy magyar és öt külföldi. A hazai együtteseket a Debrecen, a Vasas, a MAFC és a házigazda Szombathelyi Kosárlabda Akadémia képviseli. A határon túlról Csehországból, Macedóniából, Finnországból, Szlovéniából és Szlovákiából érkeznek együttesek. A három nap alatt összesen 18 mérkőzést rendeznek.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 29. péntek

A Lepramisszió javára gyűjtenek a hétvégén az evangélikus templomokban; körmendi bűnöst hoztak haza Nagy-Britanniából; javultak a celli és a kőszegi munkaügyi mutatók egy év alatt; partnere lesz Lendva Szentgotthárdnak; hét felkészülési mérkőzéssel készül a Király SZE a megyei első osztályú bajnoki rajtra.

Az evangélium hirdetése és a leprabetegek gyógyítása – ezt a két küldetést vállalta és végzi a Lepramisszió – mondta el a Credo rádiónak Riskóné Fazekas Márta, igazgató. Minden második percben diagnosztizálnak leprabetegséget a világban – vagyis van létjogosultsága a Lepramissziónak. A Leprások Világnapjának ünnepi rendezvényét január 31-én, vasárnap tartják országszerte. Ezen a vasárnapon az istentiszteleteken Szombathelyen is a lepramisszió javára gyűlik az adomány a perselyben.

Halálos közlekedési baleset történt Vas megyében. Egy ember életét vesztette, többen súlyosan megsérültek a balesetben, ami csütörtökön történt, Tokorcs és Nagysimonyi között. Egy személyautó és egy kisteherautó karambolozott. A celli és a sárvári tűzoltók szabadították ki a kocsikból az utasokat, az egyik embert már nem lehetett megmenteni.

Körmendi bűnöst hoztak haza Nagy-Britanniából. Kiadták az angol hatóságok azt a férfit, akivel szemben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A megyei kapitányság beszámolója emlékeztet: egy vita hevében, Vasváron történt dulakodás, még 2013 augusztusában. Szerencsétlen módon, életveszélyes sérülést szenvedett a férfi, akit ellökött a vitapartnere. A verekedő akkor külföldre távozott, hiába keresték. Európai elfogatóparancsot adtak ki a 21 éves körmendi férfi ellen, két évvel később meglett, Nagy-Britanniában. Most hazahozták, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren „vették át” a vasi rendőrök.

Kormányzati támogatással 176 munkahelyet sikerült megőrizni a szombathelyi járműjavítóban, miután a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. megvásárolta a felszámolás alatt álló MÁV Vasjármű Kft. eszközparkját, illetve kibérelte a GYSEV-től az egykori járműjavító szerelőcsarnokait – jelentette be Glattfelder Béla, a járműjavítót üzemeltető cég ügyvezető igazgatója Szombathelyen. Az új tulajdonos 130 millió forint bér- és bérköltség-támogatást kapott az Országos Foglalkoztatási Alapból. Glattfelder Béla hangsúlyozta: az új tulajdonos nem jogutódja a felszámolt cégnek, nem terhelik tartozások, de annak jeléül, hogy a jövőben is építenek a 144 éves járműjavítási hagyományokra, megtartják a szakmai körökben jól ismert MVJ rövidítést és logót is. A szombathelyi cégnek még egy sor olyan engedélyt be kellett, illetve be kell szereznie, amely a vasúti járműgyártásban nélkülözhetetlen.

Vas megye influenza-mentes – mutatja az ÁNTSZ térképe. Lassan terjed a vírus az országban, kisebb gócokban mutatkozott járványszerű halmozódás. Vas megyében csökkent a megfázásos megbetegedések száma egy hét alatt: 100 ezer lakosra 34 náthás beteg jutott a múlt héten, a megelőző héten 38 volt ez a szám.

Javultak a celli és a kőszegi munkaügyi mutatók egy év alatt. Fél százalékot javult a munkanélküliség Celldömölk városában – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Vas megyei adatsorából. Most Celldömölkön 217 munkakeresőt tartanak nyilván, egy évvel korábban még 273 volt ez a szám. Az idei év elején 2,81 százalék, egy évvel korábban 3,47 százalék volt a munkaképes korú lakosság számához arányított munkanélküliség. Kőszegen hasonló a helyzet, mint Cellben: a határ menti városban 287-ről 223-ra csökkent az álláskeresők száma egy év alatt, ezzel 3,57-ről 2,78 százalékra mérséklődött a relatív munkanélküliség.

Partnere lesz Lendva Szentgotthárdnak. A Szlovén Kultúra Napján, február 5-én köt testvérvárosi megállapodást a szlovéniai Lendva és a Vas megyei Szentgotthárd városa. Több határon átnyúló projektet tervez a két város, ezeket mind beemelik a készülő testvérvárosi dokumentációba. Nagyszabású programok lesznek a szlovén kultúra napján a lendvai várban, a nap és a szerződés megkoronázása lesz egy monumentális kiállítás. Az elmúlt 14 év közös, szentgotthárdi-szlovén művészeti programjainak 80 alkotásból álló tárlata nyílik majd meg. Egyébként hatodik testvérvárosi kapcsolata lesz a lendvai Szentgotthárdnak.

Eligazolt egy birkózó: a vb- és Eb-bronzérmes szabadfogású birkózó, ifj. Veréb István felmondta élő szerződését a szombathelyi Haladásnál és a Csepel BC-hez igazolt, írta a vaol.hu.

A 16. forduló meccseit játsszák a hétvégén az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokságban. A Szombathelyi Falco Sopronban, a Körmend Kecskeméten lép parkettre. Mindkét vasi érintettségű meccs szombaton 18 órakor kezdődik. A Körmend soraiban lehet, hogy pályára léphet Dickerson – írja a bb1.hu kosárlabda portál. Ebben az évben még nem játszhatott bajnoki meccsen az amerikai erőcsatár, Cole Dickerson. A bokasérüléssel bajlódó légiós a hét végi, kecskeméti bajnoki meccsen ott lehet a pályán, azonban biztosra még nem vehető a fellépése.

A spanyolok ellen a tisztes helytállás a célja, az ukránok legyőzésével viszont a legjobb nyolc közé szeretne kerülni a magyar futsal-válogatott a jövő kedden kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon – ómondta Tomas Rivera Amoros szövetségi kapitány. Mint arról a Credo rádió is beszámolt: a magyar futsal válogatottban egy szombathelyi focista szerepel, Öreglaki Norbert.

Hét felkészülési mérkőzéssel készül a Király SZE a megyei első osztályú bajnoki rajtra – számol be a királysportegyesület.hu. Január utolsó napján, vasárnap lesz az első felkészülési mérkőzése a tigriseknek, a szintén megyei I. osztályban szereplő Táplán KSK ellen. Egy hónap múlva, február 28-án aztán a Rum ellen zárul a felkészülési mérkőzések sora. Addig ellenfele lesz a szombathelyieknek a Ják, a Zalaszentgrót, a Vasszécseny és két osztrák csapat. Jórészt az Illés Akadémia műfüvén játsszák a meccseket Hajmási Milán fiai, de két találkozó a büki műfüves pályán lesz.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 30. szombat

Gyűjtés a Lepramisszió javára Szombathelyen; új műszert kapott a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztálya; elektromos töltőkutat adtak át Szombathelyen; hét Vas megyei településen nincs munkanélküli; újabb vasi siker születhet a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyen; kikapott utolsó törökországi edzőmeccsén a Szombathelyi Haladás.

A Leprások Világnapjának rendezvénye lesz holnap, vasárnap. Az istentiszteleteken Szombathelyen is a lepramisszió javára gyűjtenek a perselyben. Az előítéletek is sújtják a leprabetegeket, akiknek nagy része Indiában él – mondta el a Credo rádiónak a Lepramisszió igazgatója, Riskóné Fazekas Márta. Nagyon sok részfeladatot lát el, egyetlen kelet-európaiként a magyar lepramisszió. A feladatok finanszírozására gyűjtenek, holnap a szombathelyi evangélikus templomban is.

Új műszert kapott a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztálya. – Az egészségügy feneketlen zsák, bárki tölthet bele, jó célra használjuk a támogatást – így fogalmazott a mintegy 10 millió forintos ultrahangkészülék átadóján Oroszlán György, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa. Simon József főorvos elmondta: Az előző gyermekultrahang készülék 14 éves volt, már nem volt rá garancia. Évente 1000-1200 vizsgálathoz használják majd az új, modern műszert, sok évre állt munkába, a várakozások szerint. Az új ultrahang készüléket négy szervezet támogatásával sikerült megvásárolni: a BECO, a Vas megyei Lovas Szövetség, az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány, valamint a "Zseboroszlán" Vas Megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány.

Elektromos töltőkutat adtak át Szombathelyen – természetesen az elektromos autók közlekedését segíti az innovatív műszaki megoldás. Három Vas megyei mérnök fejlesztette ki. A töltőkút a pláza mellett, az egyik bevásárló központ szomszédságában található. Egy úgynevezett közép-gyors 22 kilowatt teljesítményű töltőállomást telepítettek, ahol az elektromos autókat típustól és töltöttségi állapottól függően 30-300 perc alatt lehet teljesen feltölteni. A vasi megyeszékhelyen rövidesen átadnak majd egy úgynevezett gyors töltőkutat is, amely az országos hálózat része lesz.

Világháborús gránátot találtak Szombathelyen. A Szigligeti és a Brenner Tóbiás utcák kereszteződésében csatornázási munkálatok közben került elő a robbanótest, egy nyolc centiméteres magyar ködgránát, pénteken. Kiürítették a környéket, amíg elvitték a gránátot a tűzszerészek.

Melléképület égett a Vas megyei Petőmihályfán, a Hunyadi utcában, pénteken. A zalaegerszegi és a vasvári tűzoltók négy vízsugárral fékezték meg a lángokat, személyi sérülésről és a tűz okáról nincs hír.

Gázkazán füstölt Sárváron, egy családi ház konyhájában. Senki nem sérült meg.

Négy férfi vert egyet Szombathelyen. A csehimindszenti fiatalok az Ady téren vesztek össze ötödik társukkal, tettlegességig fajult a vita. Csoportos garázdaság miatt vonják felelősségre a négy férfit, közülük kettő egyébként fiatalkorú, nincsenek még 18 évesek.

Több hatóság is kereste azt a kópházai férfit, akit Szombathelyen fogtak el a rendőrök – írja a police.hu. Körözte a Szombathelyi Járásbíróság és a Győri Törvényszék is. A szombathelyi börtönbe vitték, miután előállították.

Hét Vas megyei településen nincs munkanélküli – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból. Az országban összesen 36 olyan település van, ahol nincs regisztrált munkanélküli. A 36-ból hét Vas megyei település: Répceszentgyörgy, Felsőmarác, Kenéz, Kisrákos, Lócs, Orfalu és Nagymizdó. Ezek közül Orfalu a legkisebb: 54 munkaképes korú lakost tartanak nyilván. A legnagyobb település a „nulla százalékos” vasiak között Kenéz, 199 munkaképes korú helyi lakossal, így gyakorlatilag a kenézi mutató a legjobb az egész megyében.

Felmérik a büki munkaerőt. A Központi Statisztikai Hivatal kezdett adatgyűjtésbe a vasi fürdővárosban – hívja fel a figyelmet a reprezentatív munkaerő-felmérésre a Büki Közös Önkormányzati Hivatal.

Újabb Vas megyei siker születhet a Nagy-Szín-Pad! című tehetségkutató versenyen. Idén 12 előadó versenyez, hogy felléphessen a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. A 12 között van a szentgotthárdi Zaporozsec zenekar. Idén harmadszor rendezik meg a nagyszabású megmérettetést, a Nagy-Szín-Pad! 2014-es első szériáját a Mary PopKids, a tavalyit a szombathelyi Ocho Macho nyerte.

Nyugati rangadó az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 16. fordulójában: A Sopron csapatánál vendégeskedik a Falco KC Szombathely. A hazaiak 10 győzelemmel és 5 vereséggel a hatodik, míg a vasiak 9 győzelemmel és 6 vereséggel a tabella hetedik helyéről várják a nyugati rangadót. A bb1.hu emlékeztet: a két csapat őszi meccsén 79-75-ös szombathelyi siker született. Közben a Kecskeméthez látogat megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata, a Körmend. Teo Cizmic, a Rába partiak vezetőedzője azt mondta, mint mindig, most is a győzelemért megy a körmendi csapat.

Kikapott a Szombathelyi Haladás. Utolsó törökországi felkészülési-mérkőzésén a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 4-3-ra alulmaradt az osztrák másodosztályú LASK Linz ellen – adta hírül a klub honlapja. Williams, Gaál és Ugrai lőtték a Haladás-gólokat.

Megműtötték Dudás Ádám térdét – ötödször. Ezúttal egy Magyarországon még nem próbált módszerrel operálták meg, őssejtbeültetést kapott a 26 éves focista, aki tavaly februárban igazolt Győrből a Szombathelyi Haladáshoz. A vasi zöld-fehéreknél az ősszel edzett, de nem léphetett pályára „élesben”. Gyógyul, lehet, hogy néhány hónap múlva edzésbe állhat ismét, semmiképp nem akarja abbahagyni a futballozást.

Ifjú futballisták mérették meg magukat Ikerváron – számol be a vasifoci.hu. Az U13-as és az U11-es korosztálynak rendeztek futsal tornát. Ikervári, rumi, vasvári és körmendi csapatok mérkőztek egymással – az eredmény helyett a teremfoci élménye volt a lényeg.

A várható jelentős hazai sportesemények közül kettő lesz Szombathelyen. Mindjárt a jövő hétvégén rendezik a Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjat, majd a hónap végén az atlétikai téli dobó országos bajnokság helyszíne lesz a vasi megyeszékhely.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 1. hétfő

Különös, ökumenikus tapasztalat is a külmisszió – hallhatták a Credo rádióban; több bűneset is adott munkát a hétvégén a vasi rendőröknek; huszonöt millió forint a civil Szent Márton programokra Szombathelyen; eltemették a telet Bucsuban és Nádasdon – farsangi néphagyományokat tartanak életben a vasi falvakban.

Különös, ökumenikus tapasztalat is a külmisszió – erről is beszélt a Credo rádiónak Pintér Márta lelkész, az Evangélikus Külmissziói Egyesület kapcsán.

Több bűneset is adott munkát a hétvégén a vasi rendőröknek – derül ki a police.hu oldalon közzétett beszámolókból. Szombathelyen egy helyi fiatalembert fogtak el, akiről kiderült, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene a Zalaegerszegi Járásbíróság és a Szombathelyi Törvényszék is. Már a börtönben éjszakázott. Sárváron egy autóst fogtak el, miután kiderült, hogy korábban a Sárvári Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől. Szabálysértés miatt felel.

Csapatmunka eredménye az országos elismerés – erről beszélt a Credo rádiónak Farkas János, Vas megyei iparbiztonsági főfelügyelő, aki a 2015-ös év legjobbja lett szakterületén, az ország összes iparbiztonsági tisztje között. Fiatal szakterület az iparbiztonság és nagyon sokrétű, Vas megyében is.

Támogatja az önkormányzat a szombathelyi civilek Szent Márton Emlékévhez kapcsolódó programjait – most jelent meg az ehhez kapcsolódó pályázati felhívás. Nem csak helyi szervezetek lehetnek kedvezményezettek, hanem nem szombathelyi székhelyűek is, amelyek a Szent Márton Emlékév jegyében Szombathelyen valósítanak meg programot. Huszonöt millió forint a programtámogatások keretösszege, ennyit osztanak majd szét. Két hétre nyílik meg a pályázati kapu: február 15. és február 29. között.

Javult a körmendi munkanélküliségi mutató: egy éve három százalékos volt a ráta, most 2,37 százalék a munkakeresők száma a munkaképes korú lakossághoz viszonyítva. 196 körmendi álláskereső szerepel most a rendszerben, egy évvel korábban 252 volt a regisztrált munkanélküliek száma a Rába parti városban.

Megtartották a rönkhúzást, hagyományos farsangi programot Nádasd településen. Szommer Mónika, a nádasdi művelődési ház munkatársa elmondta: felkészültek a már hagyományos bolond esküvőre. A jelmez nem volt kötelező, csak ajánlott a hétvégi forgatagban. Nem volt hiány lakodalmi és termékenységre utaló rigmusokból – mert a nádasdiak hagyományosan és 2016-ban is így húzták a rönköt és így ültek bolondlakodalmat. Bucsuban három néphagyományt elevenítettek fel a hétvégén, párhuzamosan, így egy óriási kavalkád lett a hétvégi ünneplésből. Egy idetelepült mohácsi busó hozta maskarás ismerőseit, hogy a vasiaknak is jusson a tradicionális téltemetésből – így született a „Bucsujárás”. A 16 éve alakult mohácsi Klepetato csoport 17 tagja látogatott el a faluba. A kereplősök mindent megtettek, hogy elűzzék a telet. Bejárták a falu az álarcos, ördögfarkú bolondok. Közben bolondesküvőt tartottak és egy harmadik télbúcsúztató szertartást is rendeztek Bucsuban: szépen felravatalozott bőgőt temettek el, de legalábbis síró gyászmenet kísérte végig a faluban. A téltemetés egy változata a bőgőtemetés, ami egyébként farsang keddjén volt szokásban.

Ismét jelentkezhet Szombathelyen osztatlan tanárképzésre, aki testnevelő tanár lenne – sorolta a szombathelyi sporttudományi képzéseket a közelgő felvételi határidő apropóján a Credo rádiónak Hurtik Péter, a SEK egyetemi sportirodájának vezetője.

„A jók között legyél a legjobb” Ez volt a címe annak az ügyességi vetélkedőnek, amit a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia szervezett az oladi ÁMK-ban, a hétvégén. Az online beszámoló szerint négy csoportnyi, összesen ötven gyerek versengett – a végén mindenki aranyéremmel térhetett haza.

Körmendi és celldömölki sikerek születtek az utánpótlás tornákon a hétvégén – sorolja a vasifoci.hu. Celldömölkön az U9-es és az U13-as korosztálynak rendeztek teremlabdarúgó tornát. Részt vett a Körmend, a Kőszeg, a Pápa, a Zalaszentgrót, a Sümeg és a Celldömölk két-két utánpótlás csapata. A körmérkőzések után az U9-es tornáját a Körmendi Kék Sünik nyerték, az U13-as korosztályban a Celldömölk együttese diadalmaskodott.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 2. kedd

Hiteltelen Krisztus népe, ha széttagozódik; Vas megyében is lesz párbeszéd a pedagógusok és a munkaadók között; sorozat kezdődött a nagy világégésről a Savaria Múzeumban; csökkent a munkakeresők száma Őriszentpéteren.

Hiteltelen Krisztus népe, ha széttagozódik – erről is beszélt a Credo rádiónak Pintér Márta lelkész, az ökumené kapcsán.

Vas megyében is lesz párbeszéd a pedagógusok és a munkaadók között, az ország összes tankerületében, a vasiakban is tartanak köznevelési kerekasztalt – mondta Rétvári Bence államtitkár. Részletezte: meghallgatják a tanárok javaslatait.

Dizájner drog miatt halt meg egy szombathelyi férfi – számol be a Blikk. A hétvégén találták holtan lakásában a szombathelyi férfit, akiről barátai azt állítják, hogy egy ideje rákapott az olcsó dizájner drogokra, amitől hol agresszív volt, hol kiütötte magát, a halálát valószínűleg az általa szedett valamelyik szintetikus drog okozhatta.

Nyolc Vas megyei ingatlan szerepel a közeljövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online árverései között. Két szombathelyi üzlethelyiséget, egy szombathelyi lakást és egy szombathelyi beépítetlen területet hirdettek meg. Kivett terület mikosszéplaki is szerepel az online árverések között, egy sárvári és egy körmendi családi ház, valamint egy kivett körmendi udvar. Jórészt adótartozás miatt árverezik el az ingatlanokat – általában áron alul. Például a körmendi udvarrészt 100 ezer forintra értékelték fel, és egyébként egy 5,9 millió forintos adótartozás miatt kerül kalapács alá. Szombathelyi üzlethelyiséget 3,7 millió forintért is vehet, aki szemfülesen követi az adóhivatal hirdetéseit. A nyolc vasi ingatlanárverést januárban hirdették meg, március 10-én, 17-én és 24-én is járnak le licitek.

Lehet, hogy csak négyévente akar házassági évfordulót tartani az a pár, akik február 29-re, hétfőre foglaltak házasságkötési időpontot a szombathelyi városházán. Szökőév az idei, február 29. csak négyévente van, bár a valódi szökőnap február 24. A Valentin nap, a viszonylag új angolszász hagyományok szerinti szerelmesek napja kevésbé ihlette meg a szombathelyi jegyespárokat: február 12-én pénteken egy, 13-án szombaton négy esketés lesz a városházán. Összesen 17 esküvőt jegyeztek elő február hónapra, a legtöbbet február 20-ra, aznap hat pár mondja majd ki a boldogító igent Szombathelyen, az előzetes online foglalási naptár szerint.

Első világháborús előadássorozatot indított a Savaria Múzeum. A száz évvel ezelőtti kor tömegtájékoztatása, irodalma és művészete, a háború okozta pszichés betegségek és a háborús relikviák gyűjtése a négy előadás témája. Plakátokkal kezdtek: Ihász István, a Magyar Nemzeti Múzeum történésze avatta be az érdeklődőket a reklámplakát-titkokba a múzeumban. Elmondta, hogy a modern plakát, reklámplakát megjelenése a múlt század fordulójára tehető – nem sokkal később pedig kitört a nagy világégés, vagyis nem volt véletlen a plakát téma. Az első világháborús előadássorozata február 11-én a modern kori tömegkultúra megismerésével, megismertetésével foglalkozik majd.

Tanulmány készül a Körmend – Zalalövő vasútvonalról – írja a körmendi városi internetes oldal. Elsősorban turisztikai célra hasznosíthatják a 23 kilométer hosszú, 2009-ben lezárt vasútvonalat. Éppen száztíz évvel ezelőtt adták át a forgalomnak a szakaszt, legutóbb az 1970-es években újították fel. A vonal üzemeltetését 2011-ben vette át a GYSEV Zrt., azóta folytak tárgyalások a hasznosításról. Most közösen pályázik Körmend városa és a vasúttársaság, hogy a turizmus szolgálatába állítsák a vasútvonalat, mindenesetre tanulmány készülhet a hasznosításról.

Már a tavaszra készül az Őrségi Nemzeti Park. Rendkívüli nyitva tartást hirdettek meg a Pityerszerre: az Őrségi Népi Műemlékegyüttes március 12-től 15-éig, napi hét órán át tart nyitva – a hosszú hétvégi kiemelt látogatottságra készülve.

Öttel csökkent a munkakeresők száma Őriszentpéteren, egy év alatt – mutatja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb táblázata. Most 27 munkakeresővel 3,21 százalékos a relatív munkanélküliségi ráta, míg egy évvel korábban 32 álláskereső volt a városban, ami 3,76 százalékos arányt jelentett, a munkaképes korú lakosság számához viszonyítva.

Megműtötték Fehér Zoltán térdét, a futballista amilyen gyorsan csak lehet, visszatérne a pályára – írja a szombathelyi Haladás NB1-es labdarúgó csapatának honlapja. A játékos egyelőre nem tudja mikor térhet vissza a pályára, de a célja az, hogy mihamarabb elkezdhesse a rehabilitációt. A Haladás hivatalos oldala szerint a csapat február 3-án, szerdán 14 órakor, az NB II-es Soproni VSE ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen. Február 6-ra, szombatra is tervez edzőmérkőzést a csapat szakmai stábja, de a helyszín és az ellenfél még nem ismert.

Megkezdte a felkészülést a megyei első osztályban szereplő Király SZE labdarúgó csapata. Holnap a megyei másodosztályú Ják ellen lép pályára a szombathelyi együttes, Bükön. Tréningeznek már javában a vasi megyei focicsapatok. Az eredményekről sorban tudósít a vasifoci.hu. Az elmúlt napokból néhány meccs végeredménye: Egyházasrádóc – Balogunyom 0-1; Répcelak – Jánosháza 2-1; Uraiújfalu – Kemenesmagasi 5-0; Sárvár – Budaörs 0-1; Celldömölk – Kapuvár 3-8; Vép – Herény 7-2; Vép – Rohonc 2-1; Illés Akadémia U17 – Vép 4-0 és Körmendi FC – Nádasd 6-0.

A gimnasztikával, az anatómiával számolnia kell mindenkinek, aki sportos képzést választ a szombathelyi egyetemen – hangsúlyozta a közelgő felvételi határidő apropóján a Credo rádiónak Hurtik Péter, a SEK egyetemi sportirodájának vezetője.

<<< 31-40   41-50   51-60   61-70   71-80   81-90   91-100   101-110   111-120   121-130   131-140   141-150 >>>