Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
kitüntetés
Napi hírösszefoglaló – 2015. december 14. hétfő

Luca-napi népszokásokat idéztek fel a Reményik Iskola harmadikosai; a diákokat is bevonják majd a reformáció történelmi megünneplésébe Sárváron; emberölés történt Szombathelyen; Vas megye adott legtöbb focistát a jelenlegi magyar labdarúgó válogatottnak.

Luca-napi népszokásokat idéztek fel a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákjai. A gyerekek a Luca székének hagyományát is bemutatták, elmesélték. Ahogy évek óta, idén is a harmadikosok mutattak be népszokásokat társaiknak és a diakóniai központ lakóinak – tudósít a szombathelyi evangélikus honlap.

A diákokat is bevonják majd a reformáció történelmi megünneplésébe Sárváron, a 2017-es emlékév egyik kiemelt vidéki helyszínén – mondta el az előkészületekről Sárvár polgármestere, Kondora István.

Nyolcszázan tagjai a plébániai karitász szolgálatoknak – így bővült az elmúlt 25 évben a szombathelyi egyházmegyei szervezet, emlékezett a martinus.hu oldalon közzétett tudósításban Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója.

Emberölés történt Szombathelyen. Szúrt sebbel a nyakán találtak holtan egy helyi férfit, szombathelyi lakásában. Mintegy fél óra alatt elfogták a tettest. Kiderült: egy vita hevében került elő a kés, az áldozat és a támadója is ittasak voltak.

Nem volt balesetmentes a hétvége Vas megye közútjain. A katasztrófavédelem beszámolója szerint, vasárnap délután lehajtott az útról, és az árokban felborult egy személyautó, Szombathelyről Ják felé tartva. A baleset után egy embert kórházba vittek, a műszaki mentést a szombathelyi hivatásos tűzoltók végezték. A rendőrségi összesítés szerint, szombaton egy halálos kimenetelű és egy, súlyos sérüléssel járt közlekedési baleset történt Vas megyében; pénteken egy súlyos és kettő könnyebb sérüléssel járó karambolnál intézkedtek a rendőrök. A két nap alatt hat, csupán anyagi kárral járt közúti baleset is történt Vas megyében.

Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat vehetett át egy Vas megyei elismert is. A nemzetiségek napjához kötődően adják át az elismerést, idén a szlovén nemzetiségű Mukics Ferenc, a Szentgotthárdi Szlovén Rádió megalapítója is a kitüntetettek között szerepelt a vasárnap tartott gálán. Az elismeréssel a velünk élő nemzetiségek kultúrájáért, hagyományáért és anyanyelvéért áldozatos munkát hozó nemzetiségi magánszemélyek, szakemberek és civil szervezetek tevékenységét méltatja a Nemzeti Művelődési Intézet.

Mintegy harminc család otthonába igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a Sárvári Kerékpár Egylet advent harmadik vasárnapján – számol be a fürdőváros honlapja. Tegnap adták át az adventi időszakban szervezett jótékonysági akciójuk keretében összegyűjtött kerékpárokat sárvári nagycsaládoknak. 37 kerékpárt sikerült összegyűjteniük, amelynek az értéke mintegy 350 ezer forint. Az adományt Sáray Péterné, a nagycsaládosok helyi egyesületének elnöke vette át, ők szervezik meg, hogy a rászorulókhoz jussanak el a kerékpárok. A felajánlók között egyébként egy új biciklit sorsoltak ki az egylet tagjai, nem feledkezve meg arról a bölcsességről, hogy jóért jót várj.

Kikapott, 5-3-ra a magyar futsal-válogatott az ukrán csapattól a győri világbajnoki selejtezőtornán, így Ukrajna mögött második helyen zárta csoportját és jutott a rájátszásba, ahonnan a hét oda–visszavágós párharc győztesei jutnak ki a jövő ősszel rendezendő, kolumbiai vb-re. A magyar válogatottban ezúttal is szerepelt a szombathelyi Haladás futsalosa, Öreglaki Norbert.

Parketten a szombathelyi Haladás futsalcsapata: a Swietelsky-Haladás VSE együtteséhez a Csömör csapata érkezik ma este, a teremfoci bajnoki sorozat hetedik fordulójából elmaradt meccsre.

Vas megye adott legtöbb focistát a magyar labdarúgó válogatottnak – mutatja az Index összeállítása. Abszolút számban is Vas megye vezet, öt játékost adott a válogatottnak, és nincs közte az Ungváron született, de Szombathelyen nevelkedett Koman Vladimir. A Vas megyében született válogatottak: Király Gábor, Kovács István, Guzmics Richárd, Stieber Zoltán és Zsidai László. Az index.hu összeállítása azt írja: 49 játékos lépett pályára vagy ült a kispadon a magyar válogatott 2014-15-ös Eb-selejtezőin – őket vizsgálták, hogy hol születtek azok, akik kivívták a magyar labdarúgás rendszerváltás utáni legnagyobb sikerét. A térképen jócskán vannak fehér foltok: Zala, Somogy, Bács-Kiskun, Csongrád és Heves egyetlen játékost sem adott a válogatottba. Jellemző, hogy ezekben a megyékben a futball nem tartozik a meghatározó sportágak közé, jelenleg például egyiknek sincs NB1es csapata. A lakosságszámhoz viszonyítva Vas, Nógrád és Tolna megye adja a legtöbb játékost.

Új irányító-jelölt van a Körmend élvonalbeli férfi kosárlabda csapatánál – írja a bb1.hu. Bár a klub vezetése nem tervezett játékos cserét, mégis új irányító után kellett nézni, mert egy vizsgálat során kiderült, Kendrick Perrynek olyan sérülése van, ami műtéti beavatkozást igényel. Egy szalag hiányzik az egyik térdéből. Mivel a gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe, ezért a játékos a karácsonyi ünnepek után nem tér vissza Körmendre. Helyette érkezett Petty Perry. Az 1988-ban született, 185 centiméter magas játékos ebben a szezonban eddig a görög Apollon Patras együttesében játszott. Körmenden egy hete lesz arra, hogy meggyőzze a klub vezetését arról, hogy ő lehet a csapat új irányítója.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 22. péntek

Testvéri szeretetben szolgálni – ez történik „lelkész szempontból” az ökumenikus imahéten; ma van a Magyar Kultúra Napja; olcsóbb a tankolás mától a dízeleseknek; útdíjat szednek Szakonyfaluban; a Körmenddel tréningezett a Sárvár focicsapata, tart a felkészülés Répcelakon és Celldömölkön is.

Krisztus varratlan köntösét nem szabad szétszabni – emlékeztetett az ökumené lényegére, az ökumenikus imahét alkalmából Horváth József atya, pápai prelátus. Testvéri szeretetben szolgálni – ez történik az ökumenikus imahéten, miközben töredezett az egész világ – erről beszélt a Credo rádiónak Rostáné Piri Magda, evangélikus esperes.

Ma van a Magyar Kultúra Napja. 1989 óta ünnep, annak emlékére, hogy 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Országszerte, Vas megyében is tartanak ünnepi műsorokat – és adnak át kitüntetéseket a kultúráért dolgozó személyeknek, intézményeknek. Már tegnap átadták az Emberi Erőforrások Minisztérium díjait a magyar kultúra napja alkalmából. A Minősített Közművelődési Intézmény címben 11 intézmény részesült, közte kettő Vas megyei: a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ és a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár.

Olcsóbb a tankolás mától a dízeleseknek. A benzin ára nem változott: maradt 313 forint, literenként, országos átlagban. Vas megyében 300 és 327 forintért is mérnek 95-öst, a legolcsóbb Sajtoskálon, a legdrágább Szombathelyen. A dízel ára mérséklődött a mai nappal: három forinttal, ami elenyésző a kutak árkülönbségeit nézve. Vas megyében 48 forint a különbség – Sárvár és Szentgotthárd között. Ugyanis Sárváron 278 forint egy liter dízel, az egyik szentgotthárdi kútnál 326 forint.

Betörőbandát számoltak fel Szombathelyen – nem vasiak voltak a tettesek. Családi házakba törtek be az elkövetők, tavaly év végén csaptak le, több alkalommal. Az eddigi adatok szerint 16 szombathelyi házba törtek be: jellemzően a herényi, a gyöngyöshermáni és a zanati városrészen, de Kámonban is megfordultak. Jártak és betörtek Gencsapátiban három esetben, Sárváron és Egyházasrádócon pedig egy-egy alkalommal. Többnyire ékszereket és készpénzt tulajdonítottak el, de az is előfordult, hogy különböző élelmiszerekkel távoztak. A gyanúsítottak: egy őrtilosi, egy sávolyi, egy mesztegnyői és letenyei férfi. Huszonkilenc bűncselekmény elkövetését vallották be. Több mint 10 millió forint értékben loptak el értékeket, valamennyi meglett az ellopott értékekből. A négyből három férfi előzetes letartóztatásban van, egy szabadlábon védekezhet.

Együttműködési megállapodást kötött a Szombathelyi Törvényszék és a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. A megállapodás általános célja a két szervezet közötti munka hatékonyságának, gyorsaságának elősegítése és a szakmai kapcsolatok elmélyítése.

Már négy kéménytűz volt idén Vas megyében. Csepregen, Sárváron, Celldömölkön és egy csényei háznál is – összegzi a katasztrófavédelmi igazgatóság. Óvatosságra intenek a tűzoltók és a tüzelő, fűtő berendezések rendszeres karbantartására figyelmeztetnek.

Útdíjat szednek Szakonyfaluban. Az idei év első önkormányzati rendelete szól a település útjainak súlykorlátozásáról. A tíz tonnánál nehezebb teherjárművek csak előzetes, írásbeli behajtási engedéllyel használhatják a megjelölt hat utcát. Fizetni is kell a behajtásért: naponta 3 ezer forintot. Február elsején lép életbe a rendelet, amelynek célja az utak védelme és a biztonságos közlekedés.

Nincs ösztöndíjas Felsőszölnökön. A település csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázathoz: tanulmányi eredmény és szociális rászorultság alapon is várták a pályázatokat. Egyet sem kaptak, így nincs, akit támogasson a felsőszölnöki önkormányzat.

A Körmenddel tréningezett a Sárvár – számol be a két vasi labdarúgó csapat edzőmeccséről a vasifoci.hu. A Sárvár tartalékosan, 8 hiányzóval állt fel, ennek ellenére magabiztosan nyert 4-2-re a Körmend ellen Bükön.

Megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a megyei első osztályban szereplő répcelaki labdarúgó csapat. A vasifoci.hu emlékeztet: megfogyatkozott a répcelaki gárda, a télen eligazolt Keszthelyi Róbert, Bujtás Róbert, Kiszlinger Balázs, és a csapat őszi legjobbja Németh Gábor is, ő Sárváron folytatja. Pótlásukról a csapat vezetősége gondoskodik, próbálnak igazolni játékosokat. A portál arról is ír, hogy hamarosan elkészülnek az öltözőfolyosót teljes felújításával Répcelakon.

Komolyan veszi a felkészülést Celldömölk labdarúgó csapata – számol be a vasifoci.hu. Tizenegy felkészülési mérkőzés szerepel a celli naptárban, egyet már lejátszottak: 2-0-ra kikapott a Celldömölk a szombathelyi Haladás U19-es csapatától. Ma este ennek a meccsnek a visszavágójával folytatódik a felkészülés. A Celldömölki VSE ellenfele lesz még február végéig a Beled, a Kapuvár, a Devecser, egy pápai csapat, a Kemenesalja FC, valamint az ausztriai Sopronkeresztúr focicsapata.

Sajátmárkás mackónadrággal támad Király Gábor – derül ki a válogatott kapus facebook bejegyzéséből. A szombathelyi Haladás kapusa híres a mackónadrágjáról, vagy fordítva. Márpedig január 21. a melegítőnadrág világnapja, német nyelvterületről indult kezdeményezésre. A mackónadrág világnapja alkalmából mutatta be sajátmárkás szürke nadrágját Király Gábor. A mackónadrágot hamarosan forgalmazzák.

Évet kezdtek a vasi horgászok: a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a héten megkötötte az egységes állami horgászokmány forgalmazására vonatkozó szerződéseket a tagegyesületeivel. Már a területi szervezeteknél vannak az új típusú állami jegy- és fogási naplók. A jegyeket már árulják a tagegyesületek. És újabb forgalmazási pontok lesznek a napokban – ugyanis új egyesületek csatlakoznak a vasi sporthorgászokat tömörítő szervezethez.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 23. szombat

Véget ért az ökumenikus imahét; több mint harminc diák vett részt a Gazdag Erzsi versmondó versenyen; ezer fővel csökkent az álláskeresők száma egy év alatt Vas megyében; a Jászberény ellen meccsel a Falco, Fehérváron lép parkettre a Körmend; ma van a Műjégpályák Éjszakája.

Folytatódik ma is a gyűjtés: a Johannita Segítőszolgálat szombathelyi csoportja önkéntesek segítségével gyűjt pénzadományokat a háború sújtotta Ukrajna részére a Karitatív Tanács szervezésében. Ma Szombathelyen a Rohonci úti szupermarketben gyűjtenek este hatig az önkéntesek.

Az evangélikus templomban kezdődött és a szőlősi templomban ért véget Szombathelyen az ökumenikus imahét. Idén is megteltek a templomok az az ünnepi héten. Bánfi Péter, a szombathelyi evangélikus egyházközség felügyelője az imahét üzenetéről azt mondta: a kézfogás, az összefogás a lényeg. Felemelő élmény volt egy-egy ökumenikus alkalom és lehet, hogy még hosszabb intervallumban kellene megszervezni az ökumenikus imahetet.

Jubileumi, a huszadik Gazdag Erzsi vers-és mesemondó versenyt tartották a Magyar Kultúra Napján, pénteken a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában. Tóthné Gősi Enikő szervező kiemelte: visszahívtak versrajongó régi versenyzőket a jubileumra. 31 gyermek nevezett idén, szerte Vas megyéből. Prikazovics Ferenc, a zsűri elnöke elmondta: látszik, hogy komoly munka van a produkciók mögött. Vass Szilárd színész a kisiskolásokat zsűrizte. Szerinte a legfontosabb értékelési szempont az, hogy a gyerekek élvezzék a vers- és mesemondást. A versenyről, eredményekről még beszámolunk a Credo rádióban.

Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója a Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj első fokozatát kapta; a Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj második fokozatát idén Bodó Judit középiskolai tanár és Pungor Péter kiállításrendező, a Savaria Múzeum munkatársa vehette át – ők a szombathelyi kutúra napi kitüntetettek. A díjátadó gálát pénteken tartották, az ünnepségen a Savaria Szimfonikus Zenekar adott koncertet Antal Mátyás vezényletével.

Életét vesztette az a gyalogos, akit még január 13-án ütött el egy személyautó Szombathelyen, a Szent Imre herceg úton, a Görgey Artúr utca kereszteződésénél. A rendőrség tisztázná a baleset pontos körülményeit, várja a szemtanúk jelentkezését a szombathelyi kapitányság. Az autó sofőrje ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt folyik eljárás.

Súlyos autóbaleset történt Szombathelyen. Pénteken karambolozott három személyautó a Légszeszgyár utcában. Egy ember súlyos, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben.

Lengyel sofőr akadt fenn a NAV ellenőrzésén a 86-os főúton. Répcelak térségében ellenőrizték a kamionost. Kiderült, hogy babrálhatott a menetíró készülékkel, vagyis útja során nem tartotta be az előírt pihenőidőt. A sárvári rendőrök eljárást indítottak ellene.

Ezer fővel csökkent az álláskeresők száma egy év alatt Vas megyében – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jelentéséből. A tavaly december végi adatokat most összesítette a szolgálat, eszerint 4582 Vas megyei lakóhelyű álláskeresőt tartottak nyilván. Egy évvel korábban 5596 volt ez a szám. Árnyalja az adatokat, hogy most 179461 munkaképes korú lakos él Vas megyében, egy évvel korábban még 181296. Az arányok a mérvadóak: vagyis a munkaképes korú lakossághoz viszonyított munkanélküliség, ami most 2,55 százalék, egy éve még 3,09 százalék volt Vas megyében. Szombathelyen 53405 munkaképes korú lakosból 1241 volt álláskereső – ez 2,32 százalékos relatív munkanélküliségi ráta. Egy évvel korábban 54133 munkaképes korú szombathelyire 1497 álláskereső jutott, akkor is bőven három százalék alatti volt a relatív mutató: 2,7 százalékos.

A Jászberény csapata érkezik Szombathelyre a Falcohoz az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 15. fordulójában. A bb1.hu portál emlékeztet: a kék-fehérek egyetlen győzelmüket pont a vasiak ellen szerezték, még október elején. Kálmán László, a Falco edzője magabiztos hazai győzelmet szeretne látni az Aréna Savariában. Közben megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata, a Körmend, Székesfehérváron lép parkettre, a 15. fordulóban. A Fehérvár – Egis Körmend meccs 20 órakor kezdődik. Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője szerint nagyjából egy szinten áll a két csapat, de mivel otthon játszanak, a Körmendnek pedig hiányzói vannak, a fehérváriak az esélyesebbek, de természetesen megpróbálják megnyerni a meccset. Ahogy a tréner fogalmazott: akkor sem dől össze a világ, ha nem sikerül, reálisan nézve vannak fontosabb mérkőzéseik is.

Magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a magyar futsal válogatott Libanon együttese ellen, felkészülési mérkőzésen. A szombathelyi Haladás futsalosa, Öreglaki Norbert csereként szerepelt a meccsen. Ma ismét Libanon ellen hangol az Európa Bajnokságra a magyar csapat.

Új edző irányítja az ifi csapatot a Király SZE-nél. Németh Bálint eddig az U11-es korosztályt vitte, most ő lett az U19-es csapat edzője is. Folytatja a munkát a kicsikkel is: heti két termi edzéssel készülnek, amíg nem jön a jó idő. Csaknem 20 gyerek jár már az U11-es a csoportba, így két trénerre van szükség, tavasztól Hujber Bálint is besegít Németh Bálintnak. Az U19-es korosztály edzői feladata is Németh Bálinté, célja a dobogó, most a korosztályos bajnokságban bronzérmes helyen áll a Király SZE csapata.

Ma van a Műjégpályák Éjszakája – a szombathelyi létesítmény is csatlakozott a Magyar Jégkorong Szövetség hagyományteremtő kezdeményezéséhez. Ez azt jelenti, hogy meghosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépési lehetőséggel és programokkal várják a jégen sportolókat. Éjfélig tart nyitva a műjégpálya, a hosszú sportos estét a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub, a Szabadidősport Szövetség és a Műjégpályát üzemeltető SZOVA Zrt. szervezi.

Napi hírösszefoglaló – 2016. március 3. csütörtök

Vas megyéből is várja a pályázatokat az állami Reformáció Emlékbizottság; megnőtt a házasodási kedv Vas megyében; kikaptak a vasi kosárlabda csapatok.

Vas megyéből is várja a pályázatokat az állami Reformáció Emlékbizottság – olvasható a pályázati kiírás az evangélikus.hu oldalon. A reformációi témákhoz kapcsolódó tudományos projekteket támogat négy fejezetben a bizottság, minden esetben április 1. a beadási határidő. Önrész nem kell a programok megvalósításához, amelyek előfinanszírozottak. Konferenciaszervezésre, előadói részvételre, tudományos kutatásra és könyvkiadásra lehet pályázni. További részletek az emet.gov.hu oldalon olvashatók.

Másfél pontot veszítettek csupán, így második helyezettek lettek a régiós német versenyen a Reményik iskola negyedikesei – számol be a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola honlapja. A "Tiéd a szótár" elnevezésű versenyen három internetes forduló után jutott a régiós döntőbe Kovács Andrea csapata, név szerint Lóránth Luca, Magyar Luca, Marton Petra, Németh Mira és Tóth Bence.

Engesztelő imaestet tartottak Csehimindszenten – tudósít a martinus.hu. Mindszenty József bíboros, hercegprímás mielőbbi boldoggá avatásáért, és Magyarországért imádkoztak az alkalmon.

Megnőtt a házasodási kedv Vas megyében – ezt mutatja az elmúlt három év statisztikája. A házasságkötések száma lélektani határt lépett át tavaly: ezer fölött köttetett frigy Vas megyében. Egészen pontosan: 1100 házasságkötést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal. Tavalyelőtt 953, 2013-ban 884 házasságot kötöttek a megyében – szembetűnő a növekedés.

Ellenpélda Szombathely – a lakásárakban. Az mno.hu ingatlanos összeállítása azt írja: miközben mindenütt drágultak az év elején az új lakások, addig Szombathelyen árcsökkenés tapasztalható. Például a 60-150 négyzetméteres új lakások átlagára 32 százalékkal 19 millió forintra mérséklődött a vasi megyeszékhelyen.

Négy új magyar állampolgár Szombathelyen. Ünnepélyes keretek között tettek négyen állampolgársági esküt a városházán. A szombathely.hu emlékeztet: 2010-től már 243-an tettek Szombathelyen magyar állampolgársági esküt.

A 65ezer eurós program 15 százaléka terheli Szombathely önkormányzatát a 11-es Huszár úti laktanyakomplexum „újratervezésében” – nyilatkozta a Credo rádiónak Illés Károly. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a projekten kívül már dolgoznak a mintegy 22 hektáros terület megtisztításán. Hogy milyen létesítmények működnek majd a szombathelyi területen, azt még nem tudni. Folyamatosan várják az ötleteket – mondta el Polgár Tibor, a program egyik koordinátora.

Jubilált a Capella Savaria. Fennállása 35. évfordulóján adott ünnepi koncertet a Bartók Teremben a szombathelyi zenekar, amely az alkalomból díszoklevelet kapott Szombathely városától.

12 éves fiút keres a kőszegi rendőrség. Szakonyi Rolandnak február 28-án veszett nyoma, sem fotó, sem személyleírás nincs a körözési oldalon, csupán annyi, hogy körmendi születésű a fiú. Egyébként a kőszegi rendőrség nyomozásai között egy másik személy szerepel még: a most 62 éves kárpátaljai ukrán férfit 2003 júniusában látták utoljára, azóta keresik a kőszegi egyenruhások.

Előzetesbe került a komlói késelő – így döntött a Vas Megyei Főügyészség. A múlt héten hozták haza Angliából, már előzetesben van a fiatalember, aki Körmenden késelt meg egy férfit, akit ki akart rabolni tavaly decemberben. Az eset után Angliába menekült, európai elfogatóparanccsal hozatták haza. Fennáll a veszélye, hogy a férfi megint megszökik vagy elrejtőzik a hatóságok elől, ezért rendelte el az őrizetét egy hónapra az ügyészség.

Kidobott élelmiszert próbált ellopni egy jánosházi fiatal – rendőrségi eljárás indult ellene. Egy szemfüles polgárőr vette észre, amikor a férfi egy celldömölki áruház konténeréből próbált lejárt szavatosságú élelmiszereket elvinni. Lopás miatt felel.

Négy Vas megyeit tüntettek ki a Polgári Védelem Világnapja alkalmából – tájékoztat a Vas megyei katasztrófavédelem. Főigazgatói elismerésben részesült Harangozó Bertalan, a Vas Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Virághné Szalai Zsuzsanna, a Vasi Diák Közösségi Szolgálat irodavezetője, Rogán Valéria Szakonyfalu polgármestere, valamint Fehér Ferenc Ikervár polgármestere.

Vas megye élen jár az országban a hivatásos és az önkéntes tűzoltók együttműködésében – hangzott el a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltószövetség évértékelő közgyűlésén, a Megyeházán. A közgyűlésen tisztújítás is volt: a résztvevők ismét bizalmat szavaztak Kovács Andrásnak és újra egyesületi elnökké választották.

Mintegy 22 millió forintból gazdálkodnak az idén Csehi községben. A Vas megyei kistelepülésen döntöttek a 2016-os költségvetés fő számairól, eszerint, 19,6 millió forint költségvetési és 2,3 millió forint finanszírozási bevétellel számolnak, miközben 21,9 millió forint lesz a költségvetési kiadás idén Csehiben.

Megnyílik az idei civil keret a Vas megyei Gersekaráton. A hegyháti település önkormányzatának kiírásában lakóhelykitétel is szerepel: a civil szervezet tagjainak legalább kétharmada gersekaráti, sárfimizdói vagy telekesi kell, hogy legyen. A pályázati adatlap már elérhető, március 21. a beérkezési határidő.

Kikaptak a vasi kosárlabda csapatok. A két vasi végeredmény az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 21. fordulójából: Kaposvári KK – Falco-Trend Optika KC Szombathely 103-98 és Egis Körmend-Zalakerámia ZTE KK 76-81. Kálmán László, a Falco edzője a meccs után azt mondta: Egylabdás mérkőzés volt, amiből nem ők jöttek ki jól. Lehetett látni, hogy támadásban néha még nem értették meg egymást a fiúk, ez egyértelműen az összeszokottság hiányának köszönhető. Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője a bb1.hu oldalnak azt mondta: lassúak voltak, mind támadásban, mind pedig védekezésben és sokat hibázott a kupagyőztes Körmend.

Három távozó és két érkező Lukácsházán, négy távozó és három érkező a Kemenesalja FC-nél – tudósít a vasifoci.hu a két megyei első osztályú labdarúgó csapat játékosmozgásairól. Táplánba igazolt a Lukácsháza SE-től Czirók Dávid, Bozsokon folytatja Szalai Milán. A harmadik távozó Horváth Péter. Ausztriából Szalay Gábor érkezett, a tápláni csapattól pedig Virág Bálint. A Kemenesalja FC-t a Jánosháza miatt hagyta ott Dénes Bálint, a Rábapaty miatt Sebestyén Szabolcs és Külsővatra igazolt Horváth Zsolt. Távozott még a télen Regős Roland. Érkezett közben erősítésként Smidéliusz Sándor, a Szergény együtteséből Szomorkovics Balázs és Gércéről Sütő Ferenc.

Szabadtéri atlétikai verseny lehet tavasszal Szentgotthárdon. A hagyományos, februári terematlétika versenyre rengeteg, mintegy 150 diák nevezett, a kistérség minden iskolája képviseltette magát: voltak diákok a felsőszölnöki, a Csörötnek-magyarlaki, a pankaszi és természetesen a szentgotthárdi oktatási intézményekből. Az óriási érdeklődés miatt folytatódhat szabadtéren az atlétikai versenysor.

Napi hírösszefoglaló – 2016. március 26. szombat

A csend napja a mai nap a nagyhéten; óvatosságra int a hosszú hétvégén a vasi rendőrség; átadták az István Lajos díjakat Szombathelyen; áremelést hoz a húsvét a benzineseknek; Király Gábor kimarad a mai keretből.

A csend napja a mai nap a nagyhéten. Ma 18 órakor kezdődik a nagyszombati istentisztelet a szombathelyi evangélikus templomban. Holnap, húsvét vasárnap reggel 6 órakor kezdődik a hajnali istentisztelet, majd 9 órakor az ünnepi istentisztelet Jézus feltámadásának ünnepén.

Nagyon sok szolgálatot jelent a húsvét a lelkészeknek, de nagyon örömteli a szolgálat – így fogalmazott a Credo rádiónak Rostáné Piri Magda evangélikus esperes.

Nyitott szívvel befogadni a húsvét üzenetét – ezt hangsúlyozta a Credo rádió hallgatóinak Pethő-Udvardi Andrea evangélikus lelkész. Hozzátette: egy út célja a húsvét.

Szentgotthárd, Bajánsenye, Zalaegerszeg és Körmend után ma délután Viszákra ért az Őrimagyarósdi Evangélikus Egyházközség ifjúsága. Az idei nagyhéten passió körútra indult a környező települések gyülekezeteibe a fiatalság. Összesen hat helyszínen jelenítik, jelenítették meg Krisztus földi életének utolsó fejezetét. A 17 lelkes fiatallal a gyülekezet lelkészei január vége óta készültek, próbáltak. Húsvét vasárnapra is marad előadás: Őrimagyarósdon, az evangélikus templomban mutatják be a passiójátékot.

Óvatosságra és türelemre inti az autósokat a húsvéti hosszú hétvégén a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. A szokottnál több autó és gyalogos várható ilyenkor az utakon és több járművezető hagyja figyelmen kívül az alkoholfogyasztásra vonatkozó tilalmat.

A városi portál beszámolója szerint prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky kórház főigazgatója kapta a dr. István Lajos Innovációs Díjat. Közben prof. dr. Láng Gusztáv a dr. István Lajos Életmű Díjat vehette át a városházán, munkája elismeréséül.

Mégsem sztrájkolnak a volán dolgozók – hívja fel a figyelmet az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ. Megegyeztek a tárgyaló felek a béremelésről. Ötnapos sztrájkot helyeztek kilátásba a jövő hétre az érdekképviseletek, ami érintette volna Vas megye közlekedését is.

Áremelést hoz a húsvét a benzineseknek – értesült a holtankoljak.hu. Bruttó három forinttal emeli a benzin árát a Mol húsvét vasárnap, a dízel ára változatlan marad. A 95-ös átlagára holnaptól 326 forint lesz, a dízelé 318 forint marad. Vas megyében a holnapi drágítás után várhatóan 313 forint lesz egy liter benzin és 341 forint a legdrágább a 95-ösből Vas megyében. Dízelt 300 és 348 forintért is kínálnak a vasi kutaknál.

Három Vas megyei iskola szerepel a Tanítanék mozgalom térképén, ahol azokat az iskolákat jelölik, amelyek csatlakoztak a polgári engedetlenséghez, vagyis nem tartanak tanórát a jövő szerdán, reggel 8 és 9 óra között. A pedagógusok így tiltakoznak a közoktatás helyzete ellen, változtatásokat akarnak. Az akció térképén pénteken három Vas megyei iskolát jelölnek: a szombathelyi Neumannt, a Bercsényi Miklós Általános Iskolát és az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központot.

Több bűneset is történt az elmúlt napokban Vas megyében – derül ki a police.hu tudósításaiból. Hiába tiltották el az autóvezetéstől, mégis sofőrködött egy vépi férfi, aki Szombathelyen bukott le, igazoltatták a rendőrök – aztán szabálysértés miatt eljárás indult ellene. Körmenden is volt elfogás: a 19 éves fiatalemberről kiderült, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene a Szombathelyi Járásbíróság. Őrizetbe vették. Visszaeső zalai fatolvajt fogtak a vasvári rendőrök. Bérbaltavárnál dézsmálta jogtalanul az erdőt, mint kiderült, nem először. Ezúttal elfogták, lopás miatt vonják felelősségre.

A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck úgy döntött, a szombathelyi Haladás legendás kapusa, Király Gábor ma nem lép pályára a horvátok elleni barátságos mérkőzésen. Dibusz Dénes és Bogdán Ádám is egy-egy félidőt kap a mérkőzésen a kapuban. Az origo.hu sportrovata azonnal szavazást hirdetett, a több mint 5400 online szavazó több mint fele szerint, a labdarúgó Európa Bajnokságon Király Gábornak kell védenie a magyar kaput. A magyar-horvát barátságos mérkőzés ma 18 órakor kezdődik Budapesten. A meccset élőben közvetíti az M4 Sport.

Új időpontban rendezik és tévés meccs lesz az élvonalbeli futsal bajnokság alapszakaszának utolsó vasi mérkőzése – hívja fel a figyelmet a szombathelyi Haladás futsalcsapatának honlapja. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén, kedden március 29-én, 18:15-kor játszik a Haladás Győrben, az ETO vendégeként. Az M4 közszolgálati sportcsatorna élőben fogja közvetíteni a mérkőzést. A találkozó eredménye már egyik csapat helyezését sem befolyásolja, a Győr biztosan 1., míg a Haladás 2. helyen jut be a felsőházi rájátszásba. Látványos meccset ígér a szombathelyi csapat.

Egy évre szóló eltiltást kapott a Pornóapáti FC labdarúgója, Kovács Péter. A Fegyelmi Bizottság a megyei harmadosztályban játszott Pornóapáti – Perenye meccsen történtek miatt döntött az egy évre szóló tiltás mellett. Sem a vasifoci.hu, sem a fegyelmi bizottság büntetési táblázata nem részletezi a súlyos büntetés okát.

Napi hírösszefoglaló – 2016. április 13. szerda

A határon túli médiumokat is megszólította a III. Savaria Filmszemle versenykiírása; a héten nyit a KRESZ-park; nem automata az imádság – erről is szólt a reményikes csendes nap; parketten a Falco és a Körmend is; ma tartja tavaszi sporttudományi szakmai napját a Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézete.

„Mi történt Vas megyében a holokauszt idején” – erről is szól Kiss Károly „Mondd el fiaidnak" című kötete, amely másfél éve jelent meg, és amely kiadványból ma ünnepélyesen kapnak a szombathelyi oktatási intézmények, a Holokauszt Emléknapja alkalmából.

A határon túli médiumokat is megszólította a III. Savaria Filmszemle versenykiírása – mondta el a szervező Szombathelyi Médiaközpont igazgatója, Lovass Tibor. Péntek estig folyamatosak a vetítések a belvárosi moziban.

Már csak napok kérdése: április 16-án újra nyit a KRESZ park Szombathelyen, emlékeztetett Prieger Szabolcs, az Agora igazgatóhelyettese. A szombathelyi közlekedési park 1996-ban nyitott ki először, vagyis idén már húszéves.

Nem automata az imádság, annak meghallgatása nem egyszerre működik – erről, ennek megértéséről is szólt a tanév második csendes napja a Reményik iskolában, számolt be Torma-Hasza Mónika lelkész.

Tartalmas volt a lelki nap – tudósít a szombathelyi katolikus egyházmegyei portál. A martinus.hu összeállításában két résztvevő, Rajczi Anna és Házi Bence is értékelt.

Még egy hónap áll a művészek rendelkezésére: május 17-ig várja a tervpályázatokat a szombathelyi önkormányzat a Szalézi téren felállítandó Szent II. János Pál pápa szobor elkészítésére. Jelentős az érdeklődés: legalábbis a kiírást már 130szor letöltötték az önkormányzati portálról.

Hidat rongált egy szerencsétlenül járt autós Vas megyében. A Pinka patak felett átívelő híd korlátjának hajtott az autós Pornóapátiban. Az autós megsérült, kórházba vitték. A korlát összetört, javításra szorul a keddi baleset után.

Elismerték az életet mentő sárvári rendőrök lélekjelenlétét. Amint arról a Credo rádió is hírt adott, alig egy hónapja volt tanúja két sárvári rendőr, amint egy férfi rosszul lett és leesett a kerékpárjáról. Azonnal a segítségére siettek, az életmentő beavatkozásért Papp Károly országos rendőrfőkapitány elismerésben részesítette a két sárvári egyenruhást.

Nem öten, hanem csak négyen döntenek Vasváron: módosult az önkormányzat közbeszerzési szabályzata. Idén az eddigi ötfős helyett, négytagú bizottság dönt a közbeszerzési ügyekben.

„Lecsapnak” a közterület-foglalókra Pácsonyban. Bejárást tartott a hegyháti falu vezetése, ugyanis többször tapasztalták az elmúlt hetekben, hogy a közterületet szabálytalanul elfoglalják. Akik a felszólítás ellenére nem intézkednek, azokkal szemben szabálysértési eljárást kezdeményez az önkormányzat a Vasvári Járási Hivatalnál.

Parketten a Falco és a Körmend is az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozatban. A középszakasz hatodik körében, a felsőházban az ASE együttese érkezik Körmendre, a középházban a szombathelyi Falco Kecskemétre látogat.

Ma tartja tavaszi sporttudományi szakmai napját a Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézete. Polgár Tibor intézetigazgató elmondta: a focié a főszerep, legközelebb pedig a kajak-kenu lesz a főszereplő.

Tűzoltók, mentők és rendőrök fociztak a már tizenharmadik alkalommal megrendezett Süle József Labdarúgó Emléktornán Sárváron. Nyolc csapat vett részt összesen, és bár nem az eredmény volt a lényeg, de a tornához tartozik, hogy a mentők szerezték meg az első helyezést, második helyen a szombathelyi, harmadikként pedig a körmendi hivatásos tűzoltók csapata végzett.

Napi hírösszefoglaló – 2016. május 8. vasárnap

Templomkert piknik Kőszegen – az esélyegyenlőség is helyet kap; több baleset is történt a hétvégén a vasi utakon; ma zárul az Alpok-Adria, illetve a Hunfila nemzetközi bélyegkiállítás; tizenhat gól esett eddig a labdarúgó megyei első osztály 25. fordulójában; nemzetközi női labdarúgó fejlesztési torna Bükön.

Több baleset is történt a hétvégén a vasi utakon. Felborult, majd az út menti árokban állt meg egy személyautó a Ják és Szentpéterfa között szombaton. A jármű sofőrjét a tűzoltók vágták ki a kocsiból, megsérült – számol be a katasztrófavédelmi igazgatóság. A vasi rendőrség egy másik esetről adott hírt: két személygépkocsi ütközött a 87-es főúton, Gyöngyösfalunál szombaton kora délután. Órákon át csak fél pályán haladt a forgalom, sérültekről nem ír a rendőrségi beszámoló.

Az együttlét a lényege a mai Templomkert családi pikniknek, amit negyedszer rendeznek meg, és először vidéken, Kőszegen – mondta Baranyai Csaba lelkész. Rendkívüli program: kerekesszékes táncbemutató hívja fel a figyelmet az esélyegyenlőségre Kőszegen – emelte ki a lelkész.

„Szombathely Közrendjéért-díjat” adományozott Ottó Péter századosnak a szombathelyi önkormányzat, ezzel ismerték el a Belvárosi Rendőrőrs parancsnokának munkáját a Vas megyei Rendőr és Tűzoltó Napon.

Ma zárul a sportházban az Alpok-Adria, illetve a Hunfila nemzetközi bélyegkiállítás. Az Alpok-Adria bélyegkiállítást hét évente rendezik meg Magyarországon. A résztvevő országok: Ausztria, Bajorország, Horvátország, Olaszország (északi része), Svájc (Ticino kantonja), Szlovénia és a házigazda Magyarország. A Hunfilia bélyegkiállításon a közép-kelet-európai régió országai szerepelnek: Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia ás Ukrajna. Összesen 12 ország, 190 kiállítója, 807 kereten állít ki. A versenyen kívüli osztályban szerepelnek Szent Márton születésének 1700. évfordulójához, Szombathelyhez köthető bélyegek.

Vonaton volt dolga a celldömölki rendőröknek. A Devecser és Boba között közlekedő személyvonaton veszett össze két férfi. Egyikük arcon ütötte a másikat, garázdaság miatt kell felelnie a bántalmazónak.

Készül Őriszentpéter város Integrált Településfejlesztési Stratégiája – eddig ugyanis nem volt ilyen tanulmány a városról, pedig feltétele több európai uniós forrású pályázatnak is.

Új munkaerő-piaci pont Szentgotthárdon, a Vajda utcából a Kossuth utcába költözött a kirendeltség. Mintegy 30 millió forintból újították fel a 110 éves épületet, amely egykor takarékpénztárnak épült.

Hűtőszekrény, bicikli és számítógép, műanyag és faszékek, rengeteg csontis és gilisztás doboz, valamint horgászbot – ezek gyűltek össze a Rába folyóból a már hagyományos medertakarítás hétvégéjén, eddig. Alsószölnöktől Molnaszecsődig tisztította meg péntek óta a Rába folyót tíz kenus egyesület majdnem ötven önkéntese. Mezőtúrról, Leányfaluról, Szentendréről is jöttek eveződök takarítani a Vas megyei Rába-szakaszon. A vízi szemétgyűjtés a TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemétszedési akció része.

Kikapott a Körmend a Zalaegerszegtől, az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat fináléjában, így az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-1. A zalaegerszegi találkozó végeredménye: Zalakerámia ZTE KK – Egis Körmend 71-68. Teo Cizmic, az Egis Körmend vezetőedzője úgy fogalmazott: igazi play-off meccs volt. A körmendiek kemények küzdöttek, de sokat hibáztak. Folytatás kedden este Körmenden.

Pályán a Sárvár labdarúgó csapata a labdarúgó NB3 harmincadik fordulójában. A Puskás Akadémia második számú együttese lesz az egyetlen NB3as vasi csapat ellenfele ma délután.

Tizenhat gól esett eddig a labdarúgó megyei első osztály 25. fordulójában. A már lejátszott meccsek végeredményei: Lukácsháza – Király SZE 0-2; Jánosháza – Körmend 2-4; Szentgotthárd – Rum 1-3; Répcelak – Egyházasrádóc 4-0. Ma délutánra maradt a Kemenesalja – Kőszeg; a Vép – Rábapaty; a Csepreg – Vasvár és a Táplán – Celldömölk találkozó. A megyei alsóbb osztályokban csak a sárvári csoportokban lettek volna meccsek: A megye kettőben, a sárvári csoport 21. fordulójában a Kenyeri – óUraiújfalu találkozót rendezték volna, azonban a hazai csapat nem tudott kiállni a mérkőzésre. A megye három sárvári csoportjában megkezdődött a 25. forduló szombaton, méghozzá összesen 17 gól esett. A végeredmények: Keléd – Nagysimonyi 1-4; Ostffyasszonyfa – Alsóújlak 9-1 és Szergény – Izsákfa 1-1.

Úgynevezett fejlesztési torna kezdődött a büki sportcentrumban négy korosztályos női nemzeti labdarúgó válogatott részvételével. Az U16-os korosztályban Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Írország és Szlovákia tehetségei mutathatják meg magukat mától a jövő csütörtökig.

Napi hírösszefoglaló – 2016. május 9. hétfő

Óriási kihívás lesz a reformáció emlékéve – mondta a kormánybiztos Szombathelyen; két verekedésnél volt dolga a vasi rendőröknek a hétvégén; két rendőrt jutalmazott meg a GYSEV; zeneterápiát alkalmazhatnak a szombathelyi börtönben; kikapott a Sárvár a Puskás Akadémiától az NB3-as labdarúgó bajnokságban.

Óriási kihívás lesz jövőre a reformáció kezdetének 500 éves jubileumának megünneplése – erről beszélt a Credo rádiónak Szombathelyen Hafenscher Károly, a reformáció emlékév kormánybiztosa. Vissza kell formálódnunk Krisztus arcúvá – így fogalmazott a reformációról a kormánybiztos.

Két verekedésnél volt dolga a vasi rendőröknek a hétvégén – derül ki a police.hu oldalon közzétett beszámolókból. Szombathelyen egy szóváltás előzte meg a tettlegességet, egy férfi ütött meg egy nőt. Egervölgyön egy helyi férfi esett neki két másik férfinak, úgy tudni, minden előzmény nélkül történt az ütésváltás.

Két rendőrt jutalmazott meg a GYSEV. A vasúttársaság pénzjutalmat adott Kovács Péter főtörzszászlósnak, helyszínelőnek, valamint Németh Imre törzszászlósnak, a Vasúti Alosztály járőrvezetőjének a rendőrnap alkalmából – számol be a police.hu.

A 89. Bélyegnap ünnepével zárult a háromnapos, kétszeres nemzetközi filatéliatalálkozó Szombathelyen. A bélyeggyűjtők célja az eddiginél nagyobb nyilvánosság és az ifjúságnevelés. Az utóbbi évtizedek legnagyobb tárlatát rendezték Szombathelyen: 12 ország, több mint 150 kiállítója hozta el a kincseit, 807 keretben, és 25 ifjúsági gyűjtő is bemutatkozott.

Zeneterápiát alkalmazhatnak a szombathelyi börtönben. Kettő és félmillió forintot nyert a szombathelyi intézmény a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázatán. Ebből a pénzből jut a fogvatartottak és a személyi állomány képzésére, fejlesztésére is – ennek része a rendszeres zeneterápiás foglalkozás a női fogvatartottaknak. Lehetőséget nyújt a fejlesztésre, önismeretre, stresszoldásra – sorolja a beszámoló. A tréningeket Fasching Zsuzsanna, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanára tartja.

A szülők és az intézmények gyermeknevelői is használják a szombathelyi Kalandvárost a gyerekek megmozgatására – számolt be az idei, immár két hónapos szezon tapasztalatairól is Potyondi Nikoletta, az üzemeltető SZOVA szóvivője. A hagyományos programok idén sem maradnak el, például gyereknapra és nyárköszöntésre is készülnek.

Átadták a Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőről elnevezett Irodalmi és Művészeti díjat bérbaltavári szülőházában a hétvégén. Nem csak a helyszín, de a kitüntetett is vasi volt: Mórocz Zsolt kőszegi írónak, esszéistának ítélte idén a kuratórium az elismerést.

Gyöngybagoly megtelepedésére alkalmas költőláda került a kőszegi Jurisics vár északi tornyának ablakába. A fokozott természetvédelmi oltalom alatt álló gyöngybagoly jellemzően templomtornyokban és mezőgazdasági épületek elhagyott padlásain költ és a természetvédelmi szakemberek remélik, a kőszegi vár is megfelel majd a bagolynak.

Őriszentpéterre költöztetnék a most Magyarszombatfán látogatható állandó vadászati kiállítást. Ehhez turisztikai célú pályázati forrást remél Körmend és Őriszentpéter városa közösen. A tárlatnak a régi orvosi rendelők és a szolgálati lakás adna helyet, alapos felújítás után. A munkálatokhoz 60 millió forintot remélnek az Őrségben.

A mai nappal kezdődhet az akáchordás Vasban – tájékoztat az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Vas megyei jelentése. A fagykárokat még nem mérték fel az akácokon, de a viszonylag tiszta, száraz időben ezen a héten reptethetik a méheket az akácfákra.

A Merkúr átvonulását lehet megfigyelni ma kora délutántól napnyugtáig Magyarországon. A Merkúr korongja parányi napfogyatkozást hoz létre, amit évszázadonként néhány alkalommal lehet csak látni. Szombathelyen is tartanak csillaglest, például a Bolyai gimnázium udvarán.

Gólparádéval nyertek a szombathelyiek a szegedi csapat ellen az OB2-es vízilabda bajnoki sorozat felsőházi rájátszásának első fordulójában. Az Aligátor Vízilabda Utánpótlás egyesület 16-2-re múlta felül a vendégeket. A Szombathely – Miskolc meccs elmaradt, ugyanis lemondta a tornát a vendég csapat. Ez azt jelenti, mintha 5-0-ra nyert volna a Szombathely.

Kikapott a Sárvár a labdarúgó NB3 nyugati csoportjának 30. fordulójában. A végeredmény: Sárvár FC – Puskás Akadémia második csapata 0-3. Gól nélkül folyt a találkozó a 75. percig, amikor Magyari Szilárd betalált, majd a 90. és a 89. percben is rúgott gól a sárvári kapuba.

A vendég csapatok nyertek a labdarúgó megyei első osztályban, a 25. forduló vasárnapra maradt meccsein. A végeredmények: Kemenesalja – Kőszeg 2-3; Vép – Rábapaty 0-3; Csepreg – Vasvár 1-2; és Táplán – Celldömölk 1-2. A korábban lejátszott meccsek eredményei: Lukácsháza – Király SZE 0-2; Jánosháza – Körmend 2-4; Szentgotthárd – Rum 1-3 és Répcelak – Egyházasrádóc 4-0.

Három döntetlent hozott a labdarúgó megyei másodosztály 25. fordulója, a szombathelyi csoportban. Az ikszek: Torony – Elektromol-Spari 1-1; Söpte – Vasszécseny 2-2 és Újperint – Felsőcsatár 0-0. A többi végeredmény: Zanat – Gyöngyöshermán-Szentkirály 5-2; Tanakajd – Táplánszentkereszt 2-1; Szentpéterfa – Bozsok 3-0; Balogunyom – Herény 4-1 és Ják – Sé 5-1.

Mintegy 25 millió forint pályázati támogatást nyert el tavaly a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége – hangzott el a hétvégén tartott évértékelőn. Eszközök, gépjárművek beszerzésére nyertek pénzt tavaly. És nem csak a pályázati siker volt pozitív: 3millió 400ezer forint eredménnyel zárta a tavalyi évet a vasi horgász szervezet.

Napi hírösszefoglaló – 2016. május 10. kedd

Téma volt a körmendi migrációs befogadóállomás az országgyűlésben; csökkennek az üzemanyagárak szerdán; Hefelés diákok jártak a SEK laborjában; elmaradt a Csepreg – Nárai meccs a megye háromban.

Megpróbálta megölni a feleségét az a szombathelyi fiatalember, akit hétfő reggel óta nagy erőkkel, a lakosság segítségét kérve keres a Vas megyei rendőrség. Éjszaka, álmában támadt a nőre a férje. Életveszélyes sérüléseket okozott neki. A férfi fotóját és pontos személyleírását a police.hu oldalon tette közzé a rendőrség. A 107-es vagy a 112-es központi segélyhívón is bárki tehet bejelentést, aki látta a férfit, vagy tud róla valamit.

Téma volt a körmendi migrációs befogadóállomás az országgyűlésben. Számolják fel az összes magyarországi befogadóállomást, a körmendi migrációs tábort is – ezt kérte parlamenti felszólalásában Bana Tibor, Vas megyei országgyűlési képviselő. Mint mondta, eddig minden menekülttábornak otthont adó településen voltak közbiztonsági problémák. Kontrát Károly államtitkár válaszában megköszönte Körmendnek az együttműködést és egy kényszerhelyzetként jellemezte, hogy átmeneti tábort hoztak létre a rendészeti szakközépiskola területén. Kiemelte: a rendőrség és a társszervek mindent megtesznek az emberek biztonságáért, s egyebek mellett a körmendi köztéri kamerarendszer bővítésére juttatnak támogatásokat, a korábbi bejelentések szerint 24 millió forintot.

Öt, egymást követő áremelés után csökkennek az üzemanyagárak a hazai kutaknál szerdától. Négy forinttal csökken a benzin és kettő forinttal a dízel ára. Ez azt is jelenti, hogy Vas megyében megint lesz 320 forint alatt benzin: most az egyik celldömölki töltőállomásnál 322, szerdától 318 forint egy liter a 95-ösből, ha egy az egyben realizálódik az ármérséklés a kiskereskedelemben. A legdrágábban a megyében Szombathelyen adják a benzint: most 352 forint, 348 forint lehet a hét közepétől. Gázolajat Sárváron és Szombathelyen is tankolhatnak az autósok 310 forintért – ez a legalacsonyabb ár a megyében. Szerdától 308 forint lehet a gázolaj literje – legolcsóbban Vasban. A legdrágább dízel továbbra is Szentgotthárdon kapható: 358 forint egy liter, ez csökkenhet szerdán 356 forintra.

Folyamatosan ad munkát a megörökölt pornóapáti családi ház – számolt be a szombathelyi evangélikus férfikör egyik állandó feladatáról Tóth Sándor, a férfikör elnöke.

Két napja lesz a szülőknek beíratni a gyerekeket a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola művészeti iskolájának következő tanévére – figyelmeztet a határidőre az iskola honlapja. A zene- és képzőművészeti tagozatokra, a kortárs- és néptánc, valamint színjáték tagozatra is május 30-án és 31-én lehet leadni a jelentkezési lapot, személyesen, az iskola titkárságán.

Hefelés diákok jártak a Savaria Egyetemi Központ elektronikus laborjában, ahol az oktatók igyekeztek vonzóvá tenni a műszaki pályát a középiskolások számára – jórészt sikerrel, hallható Katona Attila interjújában.

Két festményt kapott a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola. Az alkotó, Pászthory Lajos festő- és szobrászművész ajándékozta két, a helyi Szent László-templomot ábrázoló festményét az intézménynek. A művész az egykori hercegi fiúiskola tanulója volt. Ezen gesztusával kívánta kifejezni, hogy szeretettel gondol arra az iskolára, amely elindította őt életútjára.

Egészségügyi szakembereket tüntettek ki a „Megyei Rendőr és Tűzoltó Nap” alkalmából Szombathelyen. A „Vas Megye Rendőrségéért” kitüntető címet vehette át dr. Kiss Tibor igazságügyi orvos szakértő; valamint Vinczéné Kenedli Csilla, a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete igazgatója.

Kiállítás nyílt a fogyatékkal élő gyerekek, fiatalok munkáiból és szakmai program is része volt az esélyegyenlőség napjának a Szombathelyi Törvényszéken, ahol vendégül látták a Rum-Kastély fogyatékkal élő diákjait. Kiállítás nyílt a törvényszéken az intézmény Média Szakkörének képeiből – de nem csak egy napra, hanem május 20-ig láthatóak az alkotások. Egyébként az esélyegyenlőség tekintetében nem kell szégyenkeznie a Szombathelyi Törvényszéknek: például az épület vakvezető csíkkal, mozgáskorlátozott személyek számára speciális bejárattal és lifttel is rendelkezik, és nem mellékes, hogy a törvényszék honlapja akadálymentes.

Felújítanák az őriszentpéteri „sárga házat”. A központi épület teljes külső és belső megújulás után civil házként, nonprofit szolgáltatóházként működne. 155 millió forintra pályázik mindehhez Őriszentpéter, de a pénzből jutna egy többfunkciós vásárcsarnok megépítésére, szabadtéri tornapálya kialakítására, parkosításra és virágosításra is.

Elmaradt egy meccs a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság szombathelyi csoportjában, a 25. fordulóban: a Csepreg lemondta a találkozót a Náraival. Enélkül is 39 gólt láthattak a nézők, összesen. A végeredmények: Bucsu – Perenye 7-4; Vassurány – Vasasszonyfa 1-2; Kőszegfalva – Acsád-Meszlen 3-3; Cák – Sorkifalud 3-1; Nemeskolta – Pornóapáti 6-3; és Gencsapáti – Gyöngyösfalu 6-0. A sárvári csoportban is voltak gól-gazdag meccsek. Például: Sótony – Bő 8-3; Nemeskocs – Kemenesmagasi 1-8 és Ostffyasszonyfa – Alsóújlak 9-1. A többi eredmény a 25. fordulóból a megye hármas sorozat sárvári csoportjában: Mesteri – Boba 1-0; Keléd – Nagysimonyi 1-4; Szergény – Izsákfa 1-1. És szabadnapos volt a Hosszúpereszteg. A körmendi csoportban a Máriaújfalu csapata pihenhetett a 25. fordulóban a megye háromban. A találkozók végeredményei pedig: Oszkó-Győrvár – Rönök 4-1; Magyarlak – Gersekarát 3-0; Vasalja – Gasztony 2-3; Őrimagyarósd – Nagyrákos 1-3; Telekes – Alsószölnök 5-0; Szalafő – Pankasz 0-2.

Harminckilenc felnőtt és hét ifjúsági horgász részvételével rendezték meg a szezonnyitó Kéthatár-tó Kupát – tájékoztat a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. Nagykanizsaiak taroltak a versenyen, de az ifjú pecások között vasiak állhattak a dobogóra. Most vasárnap a Vasi Vizeken – Abért Kupával folytatódik a vasi sporthorgász szezon. És ha már versenyhorgászat: 15 ezer darab, apró, előnevelt csuka érkezett a vasi vizekbe. 4 centiméter körüliek a halak, egyelőre. Jutott csuka vasi álló és folyóvizekbe is: a Merseváti, a Rábasömjéni, a Nagypiriti, a Celldömölki és a Perenyei tavakba, valamint a Marcal és a Rába folyókba és a Csörnöc-Herpenyő patakba is.

Napi hírösszefoglaló – 2016. május 12. csütörtök

Visszaeső influenza és közepes pollenterhelés jellemző Vas megyében; tovább csökken a benzinár; Szombathelyen is megünnepelték a közlekedéskultúra napját; Vas megyei mentőket is kitüntettek a mentők napja alkalmából; FIBA-jelentkező a Körmend élvonalbeli férfi kosárlabda csapata.

Visszaeső influenza és közepes pollenterhelés jellemző Vas megyében – derül ki az ÁNTSZ legfrissebb jelentéseiből. Hetedére esett vissza a náthás betegek száma Vas megyében, egy hét alatt. A legfrissebb összegzés szerint 100 ezer Vas megyei lakosra 3 influenzaszerű megbetegedés jut, egy héttel korábban még 21 volt ez a szám. Nem csak Vas megyében, hanem országszerte alacsony az influenza-aktivitás. Közben nincs olyan virágzó növény, amelynek pollenje magas szintet érne el a vasi levegőben. A szombathelyi pollencsapdában a nyír, a fenyőfélék és a tölgy pollenje mutatkozott közepes mennyiségben, a többi allergén pollenszórása alacsony. A kiadós esővel minimálisra csökken a légköri pollenkoncentráció – ugyanis félhavi eső hullhat Szombathelyre, a meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint. A havi átlag csapadék Szombathelyen 70 milliméter – most 30 milliméter eshet, 24 órán belül.

Kőszegen nem nagyon lehet kizárólag evangélikus programot szervezni, kőszegi sajátosság, hogy előbb-utóbb a katolikus, református és baptista testvérek is megérkeznek, hiszen mindenkinek van evangélikus rokona – olvasható a Templomkert családi piknik és piacról szóló beszámolóban az evangélikus.hu portálon. Nagyon sokan voltak a kőszegi programon. Negyedszer volt ilyen piknik, de először rendezték vidéki helyszínen – a Kőszegi Evangélikus Egyházközségben.

Folytatódtak a „Nyakkendő nélküli” látogatások az Őrségben – tudósít a dunántúli református portál. Steinbach József püspök, Köntös László főjegyző és Bellai Zoltán főtanácsos, Szakál Péter esperes kíséretében Szentgotthárdon, Körmenden, Magyarszecsődön és Egyházasrádócon járt látogatóban.

Tovább csökken a benzinár – tájékoztat a holtankoljak.hu. Tegnap négy forinttal csökkent, holnap kettő forinttal mérséklődik a 95-ös benzin ára. Tegnap kettő forinttal lett olcsóbb a dízel, holnap nem változik a gázolajár. Vas megyében holnaptól 316 és 346 forintért is adnak majd benzint. Dízelt 308 és 356 forintért is tankolhatnak az autósok a megye töltőállomásainál – ma, és holnaptól is.

Szombathelyen is megünnepelték a közlekedéskultúra napját. Az Európai Unióban hatodszor, Magyarországon másodszor rendeztek programokat a közlekedéskultúra fejlesztése céljából. A tolerancia és a tisztelet kell, hogy meghatározza a mindennapokat a közlekedésben is – erről beszélt Tasó László államtitkár a jeles nap apropóján. Szombathelyen elrettentő baleseti statisztikákról is szó volt a közlekedéssel kapcsolatban. A Vas Megyei Mérnöki Kamara Közlekedési Szakcsoportja, valamint a Közlekedéstudományi Egyesület Vas Megyei Területi Szervezete közösen rendezte az előadást, ahol László Péter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője azt mondta: az elmúlt 25 év alatt ezren halhattak meg a Vas megyei utakon, 2001 és 2015 között négyszáz volt a halálos áldozatok száma. Idén 160 baleset volt eddig Vas megyében, tavaly ugyanekkor is hasonló volt ez a szám. Az idén történt súlyos ütközésekben összesen nyolcan vesztették életüket.

Összesen 127-en vehettek át elismerést a mentők napja alkalmából. Az elismert egészségügyi dolgozók között négyen Vas megyében dolgoznak. Dr. Orovecz Béla-emlékérmet vehetett át Tomori Béláné, a mentőszolgálat Vas megyei kirendeltség vezetője. Egyéni főigazgatói dicséretben részesült Bejczi Róbert, a Vasvári és a Sárvári

Mentőállomás munkatársa, valamint Pachner Csaba, a Szombathelyi Mentőállomás irányítócsoportjának tagja. Kresz Géza-emlékérmet kapott Seregély László, a Szombathelyi irányítócsoport tagja. 1887-ben Kresz Géza orvos kezdeményezésére ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, ezért a mentők napja május 10. A kormány azt szeretné, ha ahogy akkor, most is élen járna Európában a magyar mentésügy – mondta a díjátadón Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.

Autós tüntetés lesz Szombathelyen. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Vas megyei Képviselete, és a VASAS Szakszervezeti Szövetség Nyugat-dunántúli régiója közösen szervezi a tüntetést holnap délelőttre. Az akcióval szolidaritásukat és támogatásukat fejezik ki a LuK Savaria Kft-nél működő szakszervezetek irányába, hogy a megkezdett kollektív munkaügyi vitában keményen harcoljanak, eredményeket, sikereket érjenek el a dolgozók javára – írja a szakszervezeti közlemény. 15-20 autóra számítanak a szervezők.

Kemény edzésekkel kezdődött a franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott ausztriai edzőtábora. A keretben több vasi kötődésű játékos van, de csak egy a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatából: a 101szeres válogatott kapus, Király Gábor.

Összesen 16 labdarúgó klub kapott NB1-es licencet – tájékoztat a Magyar Labdarúgó Szövetség. A Szombathelyi Haladás Kft. is érintett a döntésben: nemzetközi és NB I-es klublicencet kapott a szombathelyi klub.

Szombathelyen járt Arnas Kazlauskas, a Falco KC Szombathely 2008-as bajnokcsapatának litván kosárlabdázója – tudósít a klub honlapja. A cikk szerint, nem tér vissza a szombathelyi csapatba az ex-kosaras, csak átutazóban járt Szombathelyen.

FIBA-jelentkező a Körmend élvonalbeli férfi kosárlabda csapata – számol be a bb1.hu. Magyarországot négy klub képviselheti a tervek szerint a nemzetközi kosárlabda sorozatban. A négy sportszervezet, amely leadta jelentkezését: a Körmend, a Szolnok, az Alba Fehérvár és a Sopron.

Szalontay Sándor, pályakerékpárban országos csúcstartó versenyző is rajthoz áll június 28-án a Szombathelyről rajtoló Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen – közölték a szervezők.

1-10   11-20