Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Kapás van című műsor szerkesztő, műsorvezetője
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
Magyar Katolikus Rádió
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Evangélikus Egyház
Napi hírösszefoglaló – 2016. január 29. péntek

A Lepramisszió javára gyűjtenek a hétvégén az evangélikus templomokban; körmendi bűnöst hoztak haza Nagy-Britanniából; javultak a celli és a kőszegi munkaügyi mutatók egy év alatt; partnere lesz Lendva Szentgotthárdnak; hét felkészülési mérkőzéssel készül a Király SZE a megyei első osztályú bajnoki rajtra.

Az evangélium hirdetése és a leprabetegek gyógyítása – ezt a két küldetést vállalta és végzi a Lepramisszió – mondta el a Credo rádiónak Riskóné Fazekas Márta, igazgató. Minden második percben diagnosztizálnak leprabetegséget a világban – vagyis van létjogosultsága a Lepramissziónak. A Leprások Világnapjának ünnepi rendezvényét január 31-én, vasárnap tartják országszerte. Ezen a vasárnapon az istentiszteleteken Szombathelyen is a lepramisszió javára gyűlik az adomány a perselyben.

Halálos közlekedési baleset történt Vas megyében. Egy ember életét vesztette, többen súlyosan megsérültek a balesetben, ami csütörtökön történt, Tokorcs és Nagysimonyi között. Egy személyautó és egy kisteherautó karambolozott. A celli és a sárvári tűzoltók szabadították ki a kocsikból az utasokat, az egyik embert már nem lehetett megmenteni.

Körmendi bűnöst hoztak haza Nagy-Britanniából. Kiadták az angol hatóságok azt a férfit, akivel szemben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A megyei kapitányság beszámolója emlékeztet: egy vita hevében, Vasváron történt dulakodás, még 2013 augusztusában. Szerencsétlen módon, életveszélyes sérülést szenvedett a férfi, akit ellökött a vitapartnere. A verekedő akkor külföldre távozott, hiába keresték. Európai elfogatóparancsot adtak ki a 21 éves körmendi férfi ellen, két évvel később meglett, Nagy-Britanniában. Most hazahozták, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren „vették át” a vasi rendőrök.

Kormányzati támogatással 176 munkahelyet sikerült megőrizni a szombathelyi járműjavítóban, miután a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. megvásárolta a felszámolás alatt álló MÁV Vasjármű Kft. eszközparkját, illetve kibérelte a GYSEV-től az egykori járműjavító szerelőcsarnokait – jelentette be Glattfelder Béla, a járműjavítót üzemeltető cég ügyvezető igazgatója Szombathelyen. Az új tulajdonos 130 millió forint bér- és bérköltség-támogatást kapott az Országos Foglalkoztatási Alapból. Glattfelder Béla hangsúlyozta: az új tulajdonos nem jogutódja a felszámolt cégnek, nem terhelik tartozások, de annak jeléül, hogy a jövőben is építenek a 144 éves járműjavítási hagyományokra, megtartják a szakmai körökben jól ismert MVJ rövidítést és logót is. A szombathelyi cégnek még egy sor olyan engedélyt be kellett, illetve be kell szereznie, amely a vasúti járműgyártásban nélkülözhetetlen.

Vas megye influenza-mentes – mutatja az ÁNTSZ térképe. Lassan terjed a vírus az országban, kisebb gócokban mutatkozott járványszerű halmozódás. Vas megyében csökkent a megfázásos megbetegedések száma egy hét alatt: 100 ezer lakosra 34 náthás beteg jutott a múlt héten, a megelőző héten 38 volt ez a szám.

Javultak a celli és a kőszegi munkaügyi mutatók egy év alatt. Fél százalékot javult a munkanélküliség Celldömölk városában – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat Vas megyei adatsorából. Most Celldömölkön 217 munkakeresőt tartanak nyilván, egy évvel korábban még 273 volt ez a szám. Az idei év elején 2,81 százalék, egy évvel korábban 3,47 százalék volt a munkaképes korú lakosság számához arányított munkanélküliség. Kőszegen hasonló a helyzet, mint Cellben: a határ menti városban 287-ről 223-ra csökkent az álláskeresők száma egy év alatt, ezzel 3,57-ről 2,78 százalékra mérséklődött a relatív munkanélküliség.

Partnere lesz Lendva Szentgotthárdnak. A Szlovén Kultúra Napján, február 5-én köt testvérvárosi megállapodást a szlovéniai Lendva és a Vas megyei Szentgotthárd városa. Több határon átnyúló projektet tervez a két város, ezeket mind beemelik a készülő testvérvárosi dokumentációba. Nagyszabású programok lesznek a szlovén kultúra napján a lendvai várban, a nap és a szerződés megkoronázása lesz egy monumentális kiállítás. Az elmúlt 14 év közös, szentgotthárdi-szlovén művészeti programjainak 80 alkotásból álló tárlata nyílik majd meg. Egyébként hatodik testvérvárosi kapcsolata lesz a lendvai Szentgotthárdnak.

Eligazolt egy birkózó: a vb- és Eb-bronzérmes szabadfogású birkózó, ifj. Veréb István felmondta élő szerződését a szombathelyi Haladásnál és a Csepel BC-hez igazolt, írta a vaol.hu.

A 16. forduló meccseit játsszák a hétvégén az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokságban. A Szombathelyi Falco Sopronban, a Körmend Kecskeméten lép parkettre. Mindkét vasi érintettségű meccs szombaton 18 órakor kezdődik. A Körmend soraiban lehet, hogy pályára léphet Dickerson – írja a bb1.hu kosárlabda portál. Ebben az évben még nem játszhatott bajnoki meccsen az amerikai erőcsatár, Cole Dickerson. A bokasérüléssel bajlódó légiós a hét végi, kecskeméti bajnoki meccsen ott lehet a pályán, azonban biztosra még nem vehető a fellépése.

A spanyolok ellen a tisztes helytállás a célja, az ukránok legyőzésével viszont a legjobb nyolc közé szeretne kerülni a magyar futsal-válogatott a jövő kedden kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon – ómondta Tomas Rivera Amoros szövetségi kapitány. Mint arról a Credo rádió is beszámolt: a magyar futsal válogatottban egy szombathelyi focista szerepel, Öreglaki Norbert.

Hét felkészülési mérkőzéssel készül a Király SZE a megyei első osztályú bajnoki rajtra – számol be a királysportegyesület.hu. Január utolsó napján, vasárnap lesz az első felkészülési mérkőzése a tigriseknek, a szintén megyei I. osztályban szereplő Táplán KSK ellen. Egy hónap múlva, február 28-án aztán a Rum ellen zárul a felkészülési mérkőzések sora. Addig ellenfele lesz a szombathelyieknek a Ják, a Zalaszentgrót, a Vasszécseny és két osztrák csapat. Jórészt az Illés Akadémia műfüvén játsszák a meccseket Hajmási Milán fiai, de két találkozó a büki műfüves pályán lesz.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 30. szombat

Gyűjtés a Lepramisszió javára Szombathelyen; új műszert kapott a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztálya; elektromos töltőkutat adtak át Szombathelyen; hét Vas megyei településen nincs munkanélküli; újabb vasi siker születhet a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyen; kikapott utolsó törökországi edzőmeccsén a Szombathelyi Haladás.

A Leprások Világnapjának rendezvénye lesz holnap, vasárnap. Az istentiszteleteken Szombathelyen is a lepramisszió javára gyűjtenek a perselyben. Az előítéletek is sújtják a leprabetegeket, akiknek nagy része Indiában él – mondta el a Credo rádiónak a Lepramisszió igazgatója, Riskóné Fazekas Márta. Nagyon sok részfeladatot lát el, egyetlen kelet-európaiként a magyar lepramisszió. A feladatok finanszírozására gyűjtenek, holnap a szombathelyi evangélikus templomban is.

Új műszert kapott a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztálya. – Az egészségügy feneketlen zsák, bárki tölthet bele, jó célra használjuk a támogatást – így fogalmazott a mintegy 10 millió forintos ultrahangkészülék átadóján Oroszlán György, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa. Simon József főorvos elmondta: Az előző gyermekultrahang készülék 14 éves volt, már nem volt rá garancia. Évente 1000-1200 vizsgálathoz használják majd az új, modern műszert, sok évre állt munkába, a várakozások szerint. Az új ultrahang készüléket négy szervezet támogatásával sikerült megvásárolni: a BECO, a Vas megyei Lovas Szövetség, az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány, valamint a "Zseboroszlán" Vas Megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány.

Elektromos töltőkutat adtak át Szombathelyen – természetesen az elektromos autók közlekedését segíti az innovatív műszaki megoldás. Három Vas megyei mérnök fejlesztette ki. A töltőkút a pláza mellett, az egyik bevásárló központ szomszédságában található. Egy úgynevezett közép-gyors 22 kilowatt teljesítményű töltőállomást telepítettek, ahol az elektromos autókat típustól és töltöttségi állapottól függően 30-300 perc alatt lehet teljesen feltölteni. A vasi megyeszékhelyen rövidesen átadnak majd egy úgynevezett gyors töltőkutat is, amely az országos hálózat része lesz.

Világháborús gránátot találtak Szombathelyen. A Szigligeti és a Brenner Tóbiás utcák kereszteződésében csatornázási munkálatok közben került elő a robbanótest, egy nyolc centiméteres magyar ködgránát, pénteken. Kiürítették a környéket, amíg elvitték a gránátot a tűzszerészek.

Melléképület égett a Vas megyei Petőmihályfán, a Hunyadi utcában, pénteken. A zalaegerszegi és a vasvári tűzoltók négy vízsugárral fékezték meg a lángokat, személyi sérülésről és a tűz okáról nincs hír.

Gázkazán füstölt Sárváron, egy családi ház konyhájában. Senki nem sérült meg.

Négy férfi vert egyet Szombathelyen. A csehimindszenti fiatalok az Ady téren vesztek össze ötödik társukkal, tettlegességig fajult a vita. Csoportos garázdaság miatt vonják felelősségre a négy férfit, közülük kettő egyébként fiatalkorú, nincsenek még 18 évesek.

Több hatóság is kereste azt a kópházai férfit, akit Szombathelyen fogtak el a rendőrök – írja a police.hu. Körözte a Szombathelyi Járásbíróság és a Győri Törvényszék is. A szombathelyi börtönbe vitték, miután előállították.

Hét Vas megyei településen nincs munkanélküli – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból. Az országban összesen 36 olyan település van, ahol nincs regisztrált munkanélküli. A 36-ból hét Vas megyei település: Répceszentgyörgy, Felsőmarác, Kenéz, Kisrákos, Lócs, Orfalu és Nagymizdó. Ezek közül Orfalu a legkisebb: 54 munkaképes korú lakost tartanak nyilván. A legnagyobb település a „nulla százalékos” vasiak között Kenéz, 199 munkaképes korú helyi lakossal, így gyakorlatilag a kenézi mutató a legjobb az egész megyében.

Felmérik a büki munkaerőt. A Központi Statisztikai Hivatal kezdett adatgyűjtésbe a vasi fürdővárosban – hívja fel a figyelmet a reprezentatív munkaerő-felmérésre a Büki Közös Önkormányzati Hivatal.

Újabb Vas megyei siker születhet a Nagy-Szín-Pad! című tehetségkutató versenyen. Idén 12 előadó versenyez, hogy felléphessen a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. A 12 között van a szentgotthárdi Zaporozsec zenekar. Idén harmadszor rendezik meg a nagyszabású megmérettetést, a Nagy-Szín-Pad! 2014-es első szériáját a Mary PopKids, a tavalyit a szombathelyi Ocho Macho nyerte.

Nyugati rangadó az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 16. fordulójában: A Sopron csapatánál vendégeskedik a Falco KC Szombathely. A hazaiak 10 győzelemmel és 5 vereséggel a hatodik, míg a vasiak 9 győzelemmel és 6 vereséggel a tabella hetedik helyéről várják a nyugati rangadót. A bb1.hu emlékeztet: a két csapat őszi meccsén 79-75-ös szombathelyi siker született. Közben a Kecskeméthez látogat megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata, a Körmend. Teo Cizmic, a Rába partiak vezetőedzője azt mondta, mint mindig, most is a győzelemért megy a körmendi csapat.

Kikapott a Szombathelyi Haladás. Utolsó törökországi felkészülési-mérkőzésén a Szombathelyi Swietelsky-Haladás 4-3-ra alulmaradt az osztrák másodosztályú LASK Linz ellen – adta hírül a klub honlapja. Williams, Gaál és Ugrai lőtték a Haladás-gólokat.

Megműtötték Dudás Ádám térdét – ötödször. Ezúttal egy Magyarországon még nem próbált módszerrel operálták meg, őssejtbeültetést kapott a 26 éves focista, aki tavaly februárban igazolt Győrből a Szombathelyi Haladáshoz. A vasi zöld-fehéreknél az ősszel edzett, de nem léphetett pályára „élesben”. Gyógyul, lehet, hogy néhány hónap múlva edzésbe állhat ismét, semmiképp nem akarja abbahagyni a futballozást.

Ifjú futballisták mérették meg magukat Ikerváron – számol be a vasifoci.hu. Az U13-as és az U11-es korosztálynak rendeztek futsal tornát. Ikervári, rumi, vasvári és körmendi csapatok mérkőztek egymással – az eredmény helyett a teremfoci élménye volt a lényeg.

A várható jelentős hazai sportesemények közül kettő lesz Szombathelyen. Mindjárt a jövő hétvégén rendezik a Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjat, majd a hónap végén az atlétikai téli dobó országos bajnokság helyszíne lesz a vasi megyeszékhely.

Napi hírösszefoglaló – 2016. január 31. vasárnap

A Leprások Világnapja alkalmából a lepramisszió javára gyűjtenek ma a perselyekben az istentiszteleteken – Szombathelyen is; költöznek a rendelések az SZTK-ból; harmincöt utcában lesz kéményseprés februárban, Szombathelyen; kikapott a Falco és a Körmend is az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 16. fordulójában.

A Leprások Világnapja alkalmából a lepramisszió javára gyűjtenek a perselyekben az istentiszteleteken – Szombathelyen is. Sok az előítélet és kevés az ismeret a leprabetegséggel kapcsolatban – fejtette ki a Credo rádiónak a Lepramisszió igazgatója, Riskóné Fazekas Márta. Imádságot és anyagi támogatást kér a 142 éves lepramisszió .

Holnap kezdődik a költözködés: kiürül a rendelőintézet, Szombathely város emblematikus SZTK-ja és az eddigi tüdőgondozó a Petőfi utcában. Hétfőn, február 1-jén megkezdődik a költözés. A szakrendelések új helye a vérellátó épülete lesz. Modernebbek lesznek a körülmények, ugyanis felújították az eddig üresen álló öt emelet helyiségeit, a műszerekkel együtt 250 millió forint értékű fejlesztést hajtottak végre.A betegek a Gyöngyös patak felőli bejáraton juthatnak a rendelőkhöz. Az ötödik emeleten a fül- orr- gégészet és a foglalkozás-egészségügy lesz, a negyedik emeleten a szülészet-nőgyógyászat rendelői lesznek. A harmadik emeleten működik majd a tüdőszűrő és tüdőgondozó. A vérellátó második emeletén a reumatológia, valamint a bőr- és nemibeteg-gondozó lesz, az első emeleten a fogászati ellátás szakrendelői. A kórház központi telephelyére is költözik szakrendelés: a belgyógyászati jellegű ellátások a régi belgyógyászati épület földszintjén működnek majd. Nem egyszerre történik meg az áttelepülés, hiszen az óriási munka, majd áprilisra végeznek a rakodással.

Vezetőséget választ ma délután a szombathelyi magyar-izraeli baráti társaság. A szervezet a Bernstein Béla Kulturális Központban tanácskozik, megvitatják az ez évi programjaikat is.

Bűnös volt a napokban a Hegyhát – derül ki a rendőrségi beszámolókból. Betörtek egy alsóújlaki családi házba, a tulajdonos, amint észrevette, hogy eltűntek az elektromos barkácsoló gépei, azonnal hívta a rendőröket. Az egyenruhások hamar elfogták a gyanús falubeli férfit. Ellene lopás vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indított a Vasvári Rendőrkapitányság. Egy batyki bűnöst is elfogtak a vasvári rendőrök. Teherautót vezetett a fiatalember, Zalavég településen igazoltatták. Kiderült, hogy körözés alatt áll és az is, hogy a járműve rendszámát egy másik autóra állították ki. Büntetőeljárást indítottak ellene.

Összesen 35 utcában lesz kéményseprés februárban, Szombathelyen – derül ki a Vasi Füstfaragók Kft. közleményéből. Ellenőrzik a használatban lévő, valamint a tartalék égéstermék-elvezetőket, magyarán kéményeket és azok összekötő elemeit. A 35 utca sorban: a Két rózsa köz, a Homok utca, az Árpád utca, a Béke utca, a Mátra, a Fátra és a Tátra utcák, a Lajta utca, Badacsony és a Kárpáti Kelemen utca, a Csuszka, a Szedres, a Cinege utca, a Rigóvölgy út, a Rohonci út és a Bolyai János utca. Ezeken kívül az Akacs Mihály, a Deák Ferenc, a Szabó Miklós, az Engels, a Szent Márton, az Aréna és a Thököly Imre utca. A Nádor utca, a Szőkeföldi, a Balogh Gyula utca, a Tavasz, a Nyár és az Ősz utcák. A Kisfaludy Sándor utca, a Savaria tér, a Gyöngyösparti sétány és a Pável Ágoston sétány, Széll Kálmán és a Wesselényi Miklós utcák.

Farsangi hangulatban telt a szokásos szombati kézműves kuckó a sportházban. A színes papíroké volt a főszerep: farsangi trombitákat készítettek a gyerekek. Több anyuka is elmondta, hogy a gyerekek nagyon szívesen jönnek és sokan kinézték már a februári alkalmakat: lesz mécsesdíszítés, gyöngyékszer készítés, kopogtatót is barkácsolhatnak a gyerekek, február végén pedig télűző textilbábok készülnek majd. Addig pedig a hétvégén készült farsangi trombita hangja űzi a telet az ovis és kisiskolás farsangi mulatságokon.

Kikapott a Falco és a Körmend is az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 16. fordulójában. Mindkét vasi csapat idegenben szenvedett vereséget. A két végeredmény: Sopron KC – Falco-Trend Optika KC Szombathely 82-81 és KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend 86-74. Kálmán László, a Falco edzője szerint „hazafújt”, a Sopron javára a bíró – legalábbis erre utalt, miután gratulált a soproni győzelemhez. Teo Cizmic, a Körmend trénere úgy fogalmazott, hogy nagyon egyszerű a véleménye, „azt tervezték, hogy nyernek, de nem jó úton mentek.” Nagy hátránya volt a Körmendnek, hogy negyedik hete sérült az egyik meghatározó játékosa, Cole Dickerson, ez is befolyásolta a meccset – tette hozzá a Rába parti csapat edzője.

Nagyon megverte a Zalaegerszeg az egyetlen NB3-as vasi focicsapatot. Felkészülési meccsen járt Zalában a Sárvár és jött haza 5-0-ás vereséggel.

Nyolc meccset rendeznek ma az Illés Akadémia műfüves pályáján – tudósít a mozgalmas vasárnapról a vasifoci.hu. Nem csak Vas megyei focicsapatok játszanak felkészülési meccseket, hanem osztrák együttesek is. A délutáni találkozók: Szentpéterfai SE – Gyöngyöshermán-Szentkirály SE; Zanat – Sé; Bozsok – Vép U19 és Kőszeg – Tanakajd.

Beerősített a Petőfi SE Vasszécseny – írja a vasifoci.hu. Tavasszal a Petőfi SE Vasszécseny csapatában folytatja az Elektromol-Spari FC csatára Pulai Attila, aki az őszi szezonban 14 gólt rúgva holtversenyben vezeti a megye II. Szombathely csoport góllövő listáját.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 1. hétfő

Különös, ökumenikus tapasztalat is a külmisszió – hallhatták a Credo rádióban; több bűneset is adott munkát a hétvégén a vasi rendőröknek; huszonöt millió forint a civil Szent Márton programokra Szombathelyen; eltemették a telet Bucsuban és Nádasdon – farsangi néphagyományokat tartanak életben a vasi falvakban.

Különös, ökumenikus tapasztalat is a külmisszió – erről is beszélt a Credo rádiónak Pintér Márta lelkész, az Evangélikus Külmissziói Egyesület kapcsán.

Több bűneset is adott munkát a hétvégén a vasi rendőröknek – derül ki a police.hu oldalon közzétett beszámolókból. Szombathelyen egy helyi fiatalembert fogtak el, akiről kiderült, hogy elfogatóparancsot adott ki ellene a Zalaegerszegi Járásbíróság és a Szombathelyi Törvényszék is. Már a börtönben éjszakázott. Sárváron egy autóst fogtak el, miután kiderült, hogy korábban a Sárvári Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől. Szabálysértés miatt felel.

Csapatmunka eredménye az országos elismerés – erről beszélt a Credo rádiónak Farkas János, Vas megyei iparbiztonsági főfelügyelő, aki a 2015-ös év legjobbja lett szakterületén, az ország összes iparbiztonsági tisztje között. Fiatal szakterület az iparbiztonság és nagyon sokrétű, Vas megyében is.

Támogatja az önkormányzat a szombathelyi civilek Szent Márton Emlékévhez kapcsolódó programjait – most jelent meg az ehhez kapcsolódó pályázati felhívás. Nem csak helyi szervezetek lehetnek kedvezményezettek, hanem nem szombathelyi székhelyűek is, amelyek a Szent Márton Emlékév jegyében Szombathelyen valósítanak meg programot. Huszonöt millió forint a programtámogatások keretösszege, ennyit osztanak majd szét. Két hétre nyílik meg a pályázati kapu: február 15. és február 29. között.

Javult a körmendi munkanélküliségi mutató: egy éve három százalékos volt a ráta, most 2,37 százalék a munkakeresők száma a munkaképes korú lakossághoz viszonyítva. 196 körmendi álláskereső szerepel most a rendszerben, egy évvel korábban 252 volt a regisztrált munkanélküliek száma a Rába parti városban.

Megtartották a rönkhúzást, hagyományos farsangi programot Nádasd településen. Szommer Mónika, a nádasdi művelődési ház munkatársa elmondta: felkészültek a már hagyományos bolond esküvőre. A jelmez nem volt kötelező, csak ajánlott a hétvégi forgatagban. Nem volt hiány lakodalmi és termékenységre utaló rigmusokból – mert a nádasdiak hagyományosan és 2016-ban is így húzták a rönköt és így ültek bolondlakodalmat. Bucsuban három néphagyományt elevenítettek fel a hétvégén, párhuzamosan, így egy óriási kavalkád lett a hétvégi ünneplésből. Egy idetelepült mohácsi busó hozta maskarás ismerőseit, hogy a vasiaknak is jusson a tradicionális téltemetésből – így született a „Bucsujárás”. A 16 éve alakult mohácsi Klepetato csoport 17 tagja látogatott el a faluba. A kereplősök mindent megtettek, hogy elűzzék a telet. Bejárták a falu az álarcos, ördögfarkú bolondok. Közben bolondesküvőt tartottak és egy harmadik télbúcsúztató szertartást is rendeztek Bucsuban: szépen felravatalozott bőgőt temettek el, de legalábbis síró gyászmenet kísérte végig a faluban. A téltemetés egy változata a bőgőtemetés, ami egyébként farsang keddjén volt szokásban.

Ismét jelentkezhet Szombathelyen osztatlan tanárképzésre, aki testnevelő tanár lenne – sorolta a szombathelyi sporttudományi képzéseket a közelgő felvételi határidő apropóján a Credo rádiónak Hurtik Péter, a SEK egyetemi sportirodájának vezetője.

„A jók között legyél a legjobb” Ez volt a címe annak az ügyességi vetélkedőnek, amit a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia szervezett az oladi ÁMK-ban, a hétvégén. Az online beszámoló szerint négy csoportnyi, összesen ötven gyerek versengett – a végén mindenki aranyéremmel térhetett haza.

Körmendi és celldömölki sikerek születtek az utánpótlás tornákon a hétvégén – sorolja a vasifoci.hu. Celldömölkön az U9-es és az U13-as korosztálynak rendeztek teremlabdarúgó tornát. Részt vett a Körmend, a Kőszeg, a Pápa, a Zalaszentgrót, a Sümeg és a Celldömölk két-két utánpótlás csapata. A körmérkőzések után az U9-es tornáját a Körmendi Kék Sünik nyerték, az U13-as korosztályban a Celldömölk együttese diadalmaskodott.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 2. kedd

Hiteltelen Krisztus népe, ha széttagozódik; Vas megyében is lesz párbeszéd a pedagógusok és a munkaadók között; sorozat kezdődött a nagy világégésről a Savaria Múzeumban; csökkent a munkakeresők száma Őriszentpéteren.

Hiteltelen Krisztus népe, ha széttagozódik – erről is beszélt a Credo rádiónak Pintér Márta lelkész, az ökumené kapcsán.

Vas megyében is lesz párbeszéd a pedagógusok és a munkaadók között, az ország összes tankerületében, a vasiakban is tartanak köznevelési kerekasztalt – mondta Rétvári Bence államtitkár. Részletezte: meghallgatják a tanárok javaslatait.

Dizájner drog miatt halt meg egy szombathelyi férfi – számol be a Blikk. A hétvégén találták holtan lakásában a szombathelyi férfit, akiről barátai azt állítják, hogy egy ideje rákapott az olcsó dizájner drogokra, amitől hol agresszív volt, hol kiütötte magát, a halálát valószínűleg az általa szedett valamelyik szintetikus drog okozhatta.

Nyolc Vas megyei ingatlan szerepel a közeljövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online árverései között. Két szombathelyi üzlethelyiséget, egy szombathelyi lakást és egy szombathelyi beépítetlen területet hirdettek meg. Kivett terület mikosszéplaki is szerepel az online árverések között, egy sárvári és egy körmendi családi ház, valamint egy kivett körmendi udvar. Jórészt adótartozás miatt árverezik el az ingatlanokat – általában áron alul. Például a körmendi udvarrészt 100 ezer forintra értékelték fel, és egyébként egy 5,9 millió forintos adótartozás miatt kerül kalapács alá. Szombathelyi üzlethelyiséget 3,7 millió forintért is vehet, aki szemfülesen követi az adóhivatal hirdetéseit. A nyolc vasi ingatlanárverést januárban hirdették meg, március 10-én, 17-én és 24-én is járnak le licitek.

Lehet, hogy csak négyévente akar házassági évfordulót tartani az a pár, akik február 29-re, hétfőre foglaltak házasságkötési időpontot a szombathelyi városházán. Szökőév az idei, február 29. csak négyévente van, bár a valódi szökőnap február 24. A Valentin nap, a viszonylag új angolszász hagyományok szerinti szerelmesek napja kevésbé ihlette meg a szombathelyi jegyespárokat: február 12-én pénteken egy, 13-án szombaton négy esketés lesz a városházán. Összesen 17 esküvőt jegyeztek elő február hónapra, a legtöbbet február 20-ra, aznap hat pár mondja majd ki a boldogító igent Szombathelyen, az előzetes online foglalási naptár szerint.

Első világháborús előadássorozatot indított a Savaria Múzeum. A száz évvel ezelőtti kor tömegtájékoztatása, irodalma és művészete, a háború okozta pszichés betegségek és a háborús relikviák gyűjtése a négy előadás témája. Plakátokkal kezdtek: Ihász István, a Magyar Nemzeti Múzeum történésze avatta be az érdeklődőket a reklámplakát-titkokba a múzeumban. Elmondta, hogy a modern plakát, reklámplakát megjelenése a múlt század fordulójára tehető – nem sokkal később pedig kitört a nagy világégés, vagyis nem volt véletlen a plakát téma. Az első világháborús előadássorozata február 11-én a modern kori tömegkultúra megismerésével, megismertetésével foglalkozik majd.

Tanulmány készül a Körmend – Zalalövő vasútvonalról – írja a körmendi városi internetes oldal. Elsősorban turisztikai célra hasznosíthatják a 23 kilométer hosszú, 2009-ben lezárt vasútvonalat. Éppen száztíz évvel ezelőtt adták át a forgalomnak a szakaszt, legutóbb az 1970-es években újították fel. A vonal üzemeltetését 2011-ben vette át a GYSEV Zrt., azóta folytak tárgyalások a hasznosításról. Most közösen pályázik Körmend városa és a vasúttársaság, hogy a turizmus szolgálatába állítsák a vasútvonalat, mindenesetre tanulmány készülhet a hasznosításról.

Már a tavaszra készül az Őrségi Nemzeti Park. Rendkívüli nyitva tartást hirdettek meg a Pityerszerre: az Őrségi Népi Műemlékegyüttes március 12-től 15-éig, napi hét órán át tart nyitva – a hosszú hétvégi kiemelt látogatottságra készülve.

Öttel csökkent a munkakeresők száma Őriszentpéteren, egy év alatt – mutatja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb táblázata. Most 27 munkakeresővel 3,21 százalékos a relatív munkanélküliségi ráta, míg egy évvel korábban 32 álláskereső volt a városban, ami 3,76 százalékos arányt jelentett, a munkaképes korú lakosság számához viszonyítva.

Megműtötték Fehér Zoltán térdét, a futballista amilyen gyorsan csak lehet, visszatérne a pályára – írja a szombathelyi Haladás NB1-es labdarúgó csapatának honlapja. A játékos egyelőre nem tudja mikor térhet vissza a pályára, de a célja az, hogy mihamarabb elkezdhesse a rehabilitációt. A Haladás hivatalos oldala szerint a csapat február 3-án, szerdán 14 órakor, az NB II-es Soproni VSE ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen. Február 6-ra, szombatra is tervez edzőmérkőzést a csapat szakmai stábja, de a helyszín és az ellenfél még nem ismert.

Megkezdte a felkészülést a megyei első osztályban szereplő Király SZE labdarúgó csapata. Holnap a megyei másodosztályú Ják ellen lép pályára a szombathelyi együttes, Bükön. Tréningeznek már javában a vasi megyei focicsapatok. Az eredményekről sorban tudósít a vasifoci.hu. Az elmúlt napokból néhány meccs végeredménye: Egyházasrádóc – Balogunyom 0-1; Répcelak – Jánosháza 2-1; Uraiújfalu – Kemenesmagasi 5-0; Sárvár – Budaörs 0-1; Celldömölk – Kapuvár 3-8; Vép – Herény 7-2; Vép – Rohonc 2-1; Illés Akadémia U17 – Vép 4-0 és Körmendi FC – Nádasd 6-0.

A gimnasztikával, az anatómiával számolnia kell mindenkinek, aki sportos képzést választ a szombathelyi egyetemen – hangsúlyozta a közelgő felvételi határidő apropóján a Credo rádiónak Hurtik Péter, a SEK egyetemi sportirodájának vezetője.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 3. szerda

Majdnem rekord esős volt a január Szombathelyen; szigorodott a szemétszállítás Szombathelyen – ezt tapasztalhatják a lakosok; több havi áresés után, ma drágultak az üzemanyagok; szülői értekezlet lesz holnap a Savaria Egyetemi Központban; kikapott a magyar futsal-válogatott.

Dupla annyi eső volt januárban, mint szokott az elmúlt 30 évben. Egészen pontosan 199,7 százaléka esett le a sokévi átlagnak – számolt be Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. A hőmérséklet szempontjából nem volt enyhe hónapunk: egyetlen nap volt csak, amikor nem volt talaj menti fagy Szombathelyen – összegezte az észlelő.

Megvan az időpont: a március 11-13-i hétvégén tartják Balatonszárszón a hagyományos konfirmációi tábort, ahol részt vesznek a szombathelyi, a kőszegi, a nádasdi és a harkai gyülekezet fiataljai.

Ami a harmadik világban történik, az érint minket is, Európában. A menekültválsággal pedig felerősödött a feladat – mondta el a Credo rádiónak Pintér Márta lelkész.

A farsang lesz a mai téma a bibliai játszóházban Kőszegen – írja a kőszegi evangélikus honlap. Természetesen, a gyülekezeti ház a helyszín, olvasható a meghívóban.

Balesettel ért véget a kedd Vas megyében. Ketten megsérültek, amikor két személyautó karambolozott Kőszeg belterületén, a Rákóczi Ferenc utcában. Teljes volt az útzár egy darabig, aztán fél pályán felszabadult a városi forgalom Kőszegen.

Szigorodott a szemétszállítás Szombathelyen – ez azt jelenti, hogy nem érdemes a kuka mellé pakolni, sem megpúpozni a szemetest, számolt be a Credo rádiónak Puklér Géza, a SZOVA hulladékgazdálkodási igazgatója.

Több havi áresés után, ma drágultak az üzemanyagok – Vas megyében már nem adnak dízelt 280 forint alatt. 2 forinttal emelte a 95-ös benzin és 4 forinttal a dízel árát a Mol. Az emeléssel a gázolaj átlagára 300, a benzin ára pedig 315 forintra nőtt. Vas megyében ezzel a legolcsóbb benzin 302 forint, a legdrágább 329 forint. A legolcsóbb dízel a megye töltőállomásainál 282 forint, a legdrágább 330 forint.

Újabb nyílt nap, szülői értekezlet lesz holnap a Savaria Egyetemi Központban. Elsősorban a felsőoktatás anyagi vonzata lesz a téma. Nem először tartanak ilyet a SEK-en – számolt be a Különóra című műsorban Katona Attila, műsorvezető, a SEK tanára.

Egyfajta „razziával” kezdődött a február, legalábbis a napi rendőrségi összefoglaló szerint. A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai 9 helyi lakost vezettek elő egy nap alatt. Az ok minden esetben az volt, hogy nem fizették be a terhükre kiszabott pénzbírságot és lejárt a „türelmi idő”. Börtönben van már, mind a 9 ember.

Kikapott a magyar futsal-válogatott: soraiban a csereként beállt szombathelyi futballistával, Öreglaki Norberttel, 5-2-es vereséget szenvedett a világranglista-vezető spanyol csapattól a belgrádi Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek nyitófordulójában a magyar együttes.

Nem sikerült mérkőzést nyernie a szombathelyi U16-os korosztályú kosárlabda csapatnak a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola által szervezett háromnapos, korosztályos kosárlabda tornán az Arena Savariában. Három nap alatt kilenc csapat tizennyolc mérkőzést játszott. Váradi Kornél, a szombathelyiek edzője szerint tanulságos meccseket játszottak a vasi fiatalok, hiszen sikerült más kosárlabda-kultúrával, más mentalitással rendelkező országok csapatai ellen játszani. A szombathelyi csapat legjobb játékosa Dancsecs András, míg legjobb védőjátékosa Józsa Szilárd lett.

Szombathelyen folytatódik a kézilabda Országos Gyermekbajnokság Felsőházi rájátszása. Az Egyetemi csarnokban az U13-as korosztályban nyolc meccset rendeznek, itt lesz a házigazda szombathelyieken kívül a Sárvár, a Győr, az Ajka, a Nemesvámos és az Éles KISE együttese.

Együttműködési megállapodást írt alá a szombathelyi Zrínyi Iskola és a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. A szerződéssel több éves, nem hivatalos

együttműködést fűztek szorosabbra a felek. A jövőben a kézilabda utánpótlás bázis iskolája lenne a Zrínyi. Ma is aláírás lesz terítéken a szombathelyi kézisek részéről: a Margaréta óvoda lesz az újabb partner a kézilabda utánpótlás nevelésben.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 4. csütörtök

Böjti evangelizációt szervez a szombathelyi evangélikus gyülekezet; megkezdődött az influenzajárvány; több millió forintos veszteséget okoz a „plusz” szemét a SZOVA-nak; Hegyháthodászon a legrosszabb a munkaügyi helyzet Vas megyében; bontják már a Rohonci úti stadiont.

Böjti evangelizációt és Tamás-misét szervez a szombathelyi evangélikus gyülekezet – hívja fel a figyelmet a szombathelyi evangélikus portál. Február 11. és 13. között lesznek az alkalmak, esténként, 18 órai kezdettel. Az igehirdető Szeverényi János missziós lelkész lesz, olvasható a felhívásban.

Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon. Országosan 69 százalékkal, Vas megyében 54 százalékkal nőtt a megfázásos megbetegedések száma egy hét alatt – jelentette az ÁNTSZ. A 3-5 éves gyerekek körében volt a legtöbb influenzaszerű megbetegedés, a vírust 12 esetben igazolták a vizsgált mintákban.

Egy hajléktalan férfi holtteste került elő a Gyöngyös-patak hídja alól Szombathelyen. A negyven év körüli férfit napok óta keresték, ugyanis rendszeres látogatója volt a hajléktalanszállónak, viszont a múlt hétvégén már nem látták ott. Az Utcai Szociális Szolgálat munkatársai találták meg, már halott volt. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, nem gyilkosság történt.

Egyebek között a központosítás, a tananyag és a bürokrácia csökkentéséért, megfelelően előkészített reformokért demonstráltak pedagógusok, szülők, diákok és civilszervezetek képviselői szerda este, szerte az országban. Miskolc volt a központ, Szombathelyen a Szolidaritás Mozgalom helyi szervezete rendezett fáklyás szimpátiatüntetést, ahol mintegy 130-an voltak, a kitartó eső ellenére. Koroknyai Sándor, a Szolidaritás helyi vezetője beszédében azt mondta, a gyerekek jövője egyenlő az ország jövőjével, ezért fontos az oktatás kérdése nem csak a pedagógusoknak, hanem mindenkinek. Mitre-Károlyi Mária, a Pedagógusok Szakszervezetének Vas megyei elnöke közölte: „betelt a pohár”, február 13-án tüntetés lesz Budapesten, ahová a szakszervezet Szombathelyről is külön buszokat indít.

Több millió forintos veszteséget okoz a „plusz” szemét a SZOVA-nak, ezért szállítják szigorúbban a szemetet az utóbbi időben Szombathelyen, számolt be a Credo rádiónak Puklér Géza, a SZOVA hulladékgazdálkodási igazgatója.

Hegyháthodászon a legrosszabb a munkaügyi helyzet Vas megyében – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb jelentéséből. Vas megye 216 települése közül csupán hat községben haladja meg a hét százalékot a relatív munkanélküliségi ráta és csak három településen nyolc százalék feletti a mutató. Ezek között Hegyháthodász van a legrosszabb helyzetben: 116 munkaképes korú lakosra 11 álláskereső jut, ez 9,48 százalékos relatív munkanélküliség, ezzel vezeti a „sort” a megyében a település. Majdnem 9százalékos Keléd és Porpác, előbbi 4, utóbbi 8 álláskeresővel. Meszlen településen 11 munkakeresővel 7 és fél százalékos a relatív munkanélküliségi ráta, Nagytilajban ugyanez az arány 7 regisztrált álláskeresővel. Meggyeskovácsi van még hét százalék felett: ott 466 munkaképes korú lakosra 33 álláskereső jut. Az egyik legérdekesebb vasi mutató Nemesmedvesé, hiszen ott a lehetséges második legjobb a ráta, saját magukhoz képest, de így is hat százalék feletti: ugyanis 16 munkaképes korú lakosból 1 regisztrált munkanélküli, ezzel pedig 6,25 százalékos a munkanélküliség a legkisebb vasi faluban.

Manikűrös felszámolás zajlik Körmenden. Legalábbis manikűrös eszközöket árverez el online aukcióján a héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a Vas megyei ingóságokat illeti. Egy körömcsiszoló gép és egy UV lámpa szerepel az árverési sorban, mindkettő körmendi tétel. Egyik 15 ezer, a másik 20 ezer forintot ér, az adóhivatal szerint. Az eheti online árverés ma este jár le.

Sárvári diák lett a legjobb fordító. Kilencvenkettő magyar diák között lett a legjobb Franciska van Waarden, a sárvári gimnazista – derül ki az Európai Bizottság eredménylistájából. Évente megrendezik a fordítási versenyt, ahol a 28 uniós tagországból egyenként hirdetnek győztest. A diákoknak a fejlesztési együttműködés témájában kellett fordítaniuk, hiszen 2015. volt a fejlesztés európai éve. A verseny érdekessége, hogy a résztvevők az Európai Unió 24 hivatalos nyelvének 552 kombinációjából bármelyiket választhatták. Idén 166 nyelvkombinációban készültek fordítások. Minden győztes az általa legjobban ismert nyelvre, vagyis általában az anyanyelvére fordított, ahogyan azt az uniós intézményi fordítók is teszik. A nyertesek, köztük a sárvári diák is, április 14-én Brüsszelben vehetik át a díjakat Kristalina Georgievától, az Európai Bizottság alelnökétől.

Fél fokkal volt melegebb a január, mint a sokévi átlag Szombathelyen – jelentette Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Egészen pontosan -0,3 °C volt a januári átlaghőmérséklet Szombathelyen, ez éppen fél fokkal több, mint az 1981 és 2010 közötti januárokban mért hőmérsékletek

átlaga. Érdekes adat, hogy Kőszegen melegebb volt – ezt a meteorológiai szolgálat egyik társ-észlelője jelentette. Az ő mérései szerint Kőszegen 0,1 °C volt a januári átlaghőmérséklet 2016-ban.

A hétvégén, február 6-án és 7-én rendezik a Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjat, Szombathelyen. A szervező Pannonsport ügyvezetője, Kalmár Attila emlékeztetett: 14. alkalommal ők a szervezők és Szombathely a helyszín, szeretik a versenyzők. Hozzátette: a Szent Márton emlékév része a Kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj és 170 versenyző érkezik Szombathelyre.

Megkezdődött a Szombathelyi Haladás labdarúgó-stadionjának bontása. Az NB1-es klub honlapjának cikke szerint a kivitelező Swietelsky-ZÁÉV konzorcium irányításával először a terepszint felett látható létesítményeket szanálják, majd a kerítést, a jegypénztárakat és a további épületeket bontják le. Az első ütem három hónapot vesz igénybe. A stadion beton építőelemeit ledarálják, majd bekerülnek az új épületek alatti töltésekbe, a gyepszőnyeget pedig humuszként hasznosítják újra a Rohonci úton. Az új sportkomplexum 14,6 milliárd forintos költségvetésből, kormányzati támogatással épül meg Szombathelyen. A létesítményt várhatóan 2017-ben veheti birtokba a Haladás, amelynek labdarúgócsapata addig Sopronban játssza hazai mérkőzéseit.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 6. szombat

Farsang volt a Túróczy-házban; holnaptól Házasság hete; „Mindenkinek legyen egy köpenye!”;

szeretik a diákok a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot; támad a mogyoró pollenje Szombathelyen; poláris sztratoszférikus felhőket láttak Vas megye felett.

Farsang volt a Túróczy-házban – tudósít fotókkal a szombathelyi evangélikus portál. A zenés összejövetelen az időseken kívül részt vett Ambrus Tivadarné, aki önkéntesként a kezdetektől fogva felolvasást tart az otthonban. A vidám alkalmon a régi kedvenc dalok közül válogattak az ápolók. Volt, aki még táncra is perdült – írja a beszámoló. Fényképek a szombathelyi evangélikus honlapon.

Holnaptól Házasság hete – emlékeztet az evangélikus.hu. Az idei Házasság hete rendezvénysor február 7-től 14-ig tart és arcai Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin lesznek. Az általuk választott mottó pedig: „A szeretet: szenvedély és döntés”.

„Mindenkinek legyen egy köpenye!” ezzel a mottóval indítottak karitatív mozgalmat Szombathelyen. A Szent Márton-év keretében elindított akció célja, hogy mind több fiatal kapcsolódjon be a jótékonysági tevékenységbe. Szent Márton életének egyik legismertebb epizódja, hogy Amiens város kapujában egy hideg téli napon megosztotta köpenyét egy koldussal – ezt a példát szeretnék átadni a fiataloknak, a Szent Márton emlékév jegyében. A szervezők azt szeretnék, ha a fiatalok számára nem teher lenne az önként vállalt segítség, hanem öröm. A diákoknak lehetőségük nyílik például idős embereknek segíteni. A Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjai plakátokat készítettek a mozgalomhoz kapcsolódva.

Festmény készült Szent Mártonról és a nagy háborúról Kemenesmihályfa templomában – tudósít a szombathelyi egyházmegyei portál. A szombathelyi 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat volt az ötletgazda – hallható a tudósításban. Fülöp András csapatparancsnok azt mondta: tudatosan összekötik a nagy háború jubileumát és Szent Márton, mint katonaszent emlékezetét.

Szeretik a diákok a katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot – írja a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság beszámolója. Már több mint három éve rendszeres látogatók a katasztrófavédelemnél a középiskolás diákok, hiszen a 2016. január 1-je után érettségizőknek ötvenórányi kötelező közösségi szolgálat teljesítését írja elő a jogszabály. A tavalyi évben összesen 376 Vas megyei diák teljesített katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot és idén is folytatódik a program.

Elsodort egy fiút a zebrán egy autós Szombathelyen. Mint kiderült egy szombathelyi nő vezette a járművet. A fiú könnyebben megsérült, a sofőrt két órán belül megtalálták.

Rendszámot cserélt és jogosítvány nélkül vezetett az a pápoci fiatalember, akit a celldömölki rendőrök igazoltattak. Büntetőeljárás és szabálysértési eljárás is indult a férfi ellen.

Hatszáz helyszínen mintegy kétezer kulturális esemény várja a közönséget a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű háromnapos programsorozaton. Vas megye sem marad ki: farsangi, zenés, táncos programokat regisztráltak a rendezvénybe a vasi szervezők, Vasvártól, Kőszegen át, Szentgotthárdig, Telekesig és Táplánszentkeresztig.

Két szombathelyi, vácis diák, Novák Melissza és Szigeti Lilla egy-egy rajza is bekerült a közönségszavazásba a Magyar Közút „Álomút” pályázatán. Hétfőig tart az online voksolás. Az „Álomút” pályázatot harmadszor hirdette már meg a közútkezelő, több mint 2 ezer alkotást küldtek a kiírásra iskolások, szerte az országból. Öt kategóriában, korcsoportban választott legjobbakat a szakmai zsűri és 52 pályamunkát bocsátottak közönségszavazásra. Itt már csak „egy maradhat”, a lájkok száma dönt. A szavazás február 8-ig, hétfő délelőttig tart. Február második felében lesz majd az ünnepélyes eredményhirdetés.

Támad a mogyoró pollenje Szombathelyen. Az ÁNTSZ legfrissebb jelentése szerint tüneteket okozó, közepes mennyiségben mérték a mogyoró pollenjeit Szombathely levegőjében. Mutatkozott még az éger, a ciprusfélék és tiszafafélék pollenje, valamint a kültéri allergén gombák is – mindegyiket alacsony, tüneteket még nem okozó mennyiségben mérték a szombathelyi pollencsapdában. Az ÁNTSZ felhívása szerint itt, a nyugati országrészben a hétvégén már elérheti a nagyon magas szintet is a mogyoró pollenszórása. Közben előfordulhat már egy-egy szem a kőris mellett a nyárfa és a szil virágporából is, de koncentrációjuk emelkedésére egyelőre nem kell számítani – vagyis készülhetnek az allergiások a februári pollenszezonra, Szombathelyen is.

Rendkívüli meteorológiai jelenség mutatkozott Vas megyében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat úgy tudja, ilyen még nem volt látható Magyarországról. Egyházasrádócon készültek az első hazai fotók gyöngyházfényű felhőkről. Az úgynevezett poláris sztratoszférikus felhők a sztratoszféra alsó részén, 15-20 kilométer magasan, -78 °C alatti hőmérséklet mellett jönnek létre. Az ilyen jelenség kialakulásához alkalmas feltételek általában csak a sarkvidékek környékén teljesülnek. Európában leginkább Skandináviában, Izlandon, Skóciában fordulnak elő gyöngyházfényű felhők – ezért rendkívüli a február 1-jei vasi megfigyelés.

Az összesen mintegy 150 versenyző megismerheti Szent Márton szellemiségét – ez is része a kezdődő kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjnak, ami ma és holnap zajlik az Aréna Savariában – mondta el a szombathelyi versenyről Kalmár Attila, a szervező Pannonsport ügyvezetője. Különleges szerepe van a magyar sportban a birkózásnak, ezért is van óriási jelentősége a hétvégi szombathelyi magyar nagydíjnak – mondta el Kalmár Attila. Polyák Imrére is emlékeznek, már hagyományosan a szombathelyi birkózó magyar nagydíjjal.

Atomerőmű – Falco és Körmend – Jászberény találkozókat rendeznek ma délután az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 17. fordulójában, ami a vasi illetőségű találkozókat illeti. A Paks – Szombathely találkozót élőben közvetíti a sport tévé, ezért is a korai, 4 órai kezdés. A bb1.hu cikke szerint, a listavezető paksiak vélhetően revansra készülnek a szombathelyiek ellen, hiszen a negyedik fordulóban 81-61-re kikaptak az Aréna Savariában. Kálmán László, a Falco edzője szerint, nem feltartott kezekkel mennek Paksra, annak ellenére, hogy az Atomerőmű a meccs esélyese. Az Egis Körmend – JP-TOP COP Jászberény mérkőzés 18 órakor kezdődik a körmendi városi csarnokban. Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője a bb1.hu oldalnak elmondta: másfél hónap után újra mindenki egészséges Körmenden és teljes csapattal edzhettek a héten.

Napi hírösszefoglaló – 2016. február 7. vasárnap

Kezdődik ma a Házasság hete; riasztott a szén-monoxid-érzékelő a kemenesmagasi óvodában; sok volt a hiányosság a veszélyes anyagok szállításában Vas megyében, közúton és vasúton is; kikapott a Falco és nyert a Körmend az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 17. fordulójában.

Kezdődik ma a Házasság hete. Az Evangélikus.hu emlékeztet: a hét arcai Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin. A weblapnak adott interjúban kiemelték: összecsiszolódtak a közös éveik alatt.

Az egyik leggazdagabb néphagyományú ünnep Márton napja – erről beszélt Barna Gábor néprajzkutató a Szent Márton Akadémia sorozat legutóbbi alkalmával, tudósít a martinus.hu szombathelyi katolikus portál. A Szent Márton Akadémia február 23-án folytatódik Szombathelyen.

Riasztott a szén-monoxid-érzékelő a kemenesmagasi óvodában – tudósít a vasi katasztrófavédelem. Nem esett baja a 22 ovisnak, sem a négy gondozónőnek, ugyanis a felnőttek azonnal riasztották a tűzoltókat a jelzésre, és rendben elhagyták az épületet. A celldömölki és a pápai tűzoltók mérték a szén-monoxid jelenlétét a kazánhelyiségben, emelkedő mennyiségben. Az ovisoknak a polgármester a helyi házasságkötő teremben biztosított helyet, amíg átvizsgálták az óvoda épületét. Dr. Pásztor Krisztina, tűzoltó százados a Credo rádiónak elmondta, a Vas megyei tapasztalat szerint, nem fordítunk kellő figyelmet a fűtőberendezések karbantartására.

Sok volt a hiányosság a veszélyes anyagok szállításában Vas megyében, közúton és vasúton egyaránt akadtak problémák – ezt mutatták az eheti ellenőrzések eredményei. A körmendi szakemberek Magyarország területére belépő vasúti kocsikat ellenőriztek, 8 veszélyes árut szállító vasúti kocsi esetében találtak hiányosságot: azt, hogy a szállító hiányos adatokkal jelentette be a szállítmányt. A sárvári szakemberek a celldömölki rendező-pályaudvaron vizsgáltak vasúti kocsikat: 12-ből 2-nél találtak hiányosságot. Konkrétan csavarok hiányoztak a leeresztő csonkjáról, eljárás indult, a vasúti fuvarozóval szemben. A közutakon a héten Vas megyében 42 teherautót vizsgáltak, 6 szállított veszélyes árut – 2 esetben volt hiányosság. Az egyik szállításánál a veszélyes áru rögzítését nem találták szabályosnak, egy másiknál pedig egy élelmiszert és veszélyes árut együtt szállító gépjármű esetében találták többszörösen szabálytalannak a szállítást.

Szlovák, osztrák és magyar fiatalok próbáltak lopni Kőszegen. A 6fős társaság egy számítástechnikai eszközt kísérelt meg elvinni az egyik üzletből. Lefülelték őket, lopás gyanúja miatt indult büntetőeljárás az ügyükben.

Ötvenkettő olyan körözés van érvényben jelenleg, amit a szombathelyi járásbíróság adott ki. Az elfogatóparancsok sora csalóka, hiszen sokan többször is szerepelnek a listán. Egy férfit például háromszorosan köröznek, mert nem fizetett gyerektartást. A bűnök „változatosak”: van köztük rablás, sikkasztás, garázdaság, csalás, ittas vezetés, magánokirat-hamisítás, de még embercsempészés is.

Még mindig gyűjtik a leszedett karácsonyfákat a SZOVA munkatársai Szombathelyen. Puklér Géza, a SZOVA hulladékgazdálkodási igazgatója a Credo rádiónak azt mondta, nem fognak meglepődni a munkatársai, ha áprilisban, vagy akár májusban is találnak akkor leszedett karácsonyfát.

Idén is várják a Kárpát-medencei középiskolások verseit, prózáit Sárváron: az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete és a Sárvár Város Önkormányzata által közösen meghirdetett pályázaton. A 39. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatra minden 14 és 18 év közötti középiskolás diák beküldheti magyar nyelven írt írásait. A pályázat beadásának határideje február 22. Az ötven legjobbnak ítélt pályamű szerzőit március 22. és 25. között meghívják Sárvárra egy közös irodalmi táborozásra, ahol a műhelymunka során neves írókból, költőkből álló zsűri tagjai értékelik a pályaműveket, és megtartják a díjkiosztó ünnepséget.

Kikapott a Falco és nyert a Körmend – ezek a vasi eredmények az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 17. fordulójából. Atomerőmű SE – Falco-Trend Optika KC Szombathely 83-62 és Egis Körmend – Jászberény 77-68. Pakson 900 néző előtt szenvedett vereséget a Falco. A meccs után Kálmán László, a szombathelyiek edzője a bb1.hu oldalnak azt mondta: fizikálisan felőrölte játékosait a meccs. Körmenden, a Városi Sportcsarnokban 1700 néző volt. Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője értékelésében kiemelte, hogy másfél hónap után a héten tudott a csapat együtt edzeni. Nagyon fáradtak voltak, de a vendég jászberényiek még kevésbé bírták az iramot.

Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás aranyérmet nyert a 66 kilogrammosok között a szombathelyi kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon. „Itt, Szombathelyen, a legfontosabb hazai viadalon, mindig jó nyerni, s remélem, hogy a pályafutásomba még egy-két aranyérem belefér itt” – értékelt Lőrincz Tamás. A 75 kilósok között a kínai Jang Bin, 85 kilóban a lengyel Damian Janikowski, míg 130 kilóban a szintén kínai Meng Csiang győzött. Az Arena Savariában ma az 59, a 71, a 80 és a 98 kilogrammos kategóriák küzdelmei zajlanak. A nevezettek között 11 ország szerepel, amelyből a világ élvonalából hozott versenyzőt – mondta el a Credo rádiónak a nagydíjról a szervező Pannonsport ügyvezetője Kalmár Attila.

Tizenegyes gól döntött a Pápa – Celldömölk felkészülési mérkőzésen, tudósít a vasifoci.hu. Venczel Zoltán 78. percben értékesített büntetőjével lett 1-0 a Pápa javára, hazai pályán.

<<< 11-20   21-30   31-40   41-50   51-60   61-70   71-80   81-90   91-100   101-110   111-120   121-130 >>>