Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Vakvagány című hangos blogom heti egy alkalommal hallhatják a Credo Rádió műsorán.
Közösség

Erős Vár Podcast

Egyszázalék - 2021

Halasi András lelkész blogja
Partnereink
Magyar Katolikus Rádió
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Egis_Körmend
Napi hírösszefoglaló – 2015. október 13. kedd

Megújult és kibővült a rábapatyi evangélikus templom; csúszhat a búzavetés a rengeteg eső miatt Vas megyében; egyszer lesz látható a Falco, kétszer a Körmend – ami a képernyőt illeti november közepéig; állatvédők kapják a pénzt, ami befolyik Halmosi maszkjáért.

Rendkívüli ülést tart ma a szombathelyi városvezetés. Témát ad a Szervezeti és Működési Szabályzat, a települési támogatás keretében nyújtott ellátások és a szociális szolgáltatások helyi szabályozása, valamint a Falco gyár aktuális ügyei.

Lakossági fórumot szervez a szombathelyi Falco forgácslapgyártó. Jövő hétfőn lesz a fórum a gyár technológiai fejlesztéseiről és környezetvédelmi helyzetéről.

Fotógalériákkal számol be a „Határtalanul” program kirándulásáról a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola. Az online beszámoló Komáromszentpéter – Ógyalla, Gímes – Kistapolcsány – Nyitra – Alsóbodok, Dévény – Pozsony – Nagyszombat galériákkal tudósít a kirándulásról.

Megújult és kibővült a rábapatyi evangélikus templom. A Sárvárhoz tartozó rábapatyi leánygyülekezet tagjai ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a templomukon elvégzett renoválási és bővítési munkákért. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Az 1898-ban átadott, egykor iskolaként használt épület új vizesblokkal, illetve sekrestyéül is szolgáló kisteremmel bővült. Átalakították az oltárteret, akadálymentesítették a bejáratot, új parkolóhelyeket alakítottak ki. Sikeresen lezajlott a nyílászárók cseréje, illetve a fűtés és a világítás korszerűsítése is. Mindezt egy 2012-ben benyújtott pályázat elnyerése, valamint az országos egyház és az önkormányzat támogatása, illetve a hívek adományai tették lehetővé.

Még zarándokszállás is lesz a megújuló celldömölki volt bencés rendházban, amit 500 millió forintból újítanak fel – mondta el a martinus.hu oldalon közzétett beszámolóban Kirner Zoltán plébános.

Csúszhat a búzavetés a rengeteg eső miatt – mondta el Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. A mögöttünk hagyott hétvégén 25-26 milliméternyi eső áztatta Szombathelyt és a legfrissebb előrejelzések szerint 50-60 milliméternyi csapadék érkezhet még Vas megyébe szombatig. Belvíz, de akár kisebb árvíz is kialakulhat és jelentős lefolyások áztathatják Kőszeg környékét – ez látszik az eheti modellekből. A talaj telítődött, a leesett 25 milliméter elég volt, a mostantól érkező csapadék már sok a mezőgazdasági területeken. A búzavetés jóformán sehol nem tart, lehet, hogy novemberre marad a munka a gazdáknak.

Drágul a gázolaj szerdán: kettő forinttal emeli literenkénti, nagykereskedelmi árát a Mol. Ezzel 350 forint lesz, országos átlagban. A benzin árán nem változtat szerdán a Mol, marad 338 forint az átlagár, literenként. Vas megyében a legolcsóbb benzin most 327 forint, a legdrágább 352 forint. Előbbit Szombathelyen, utóbbit Szentgotthárdon tankolhatják az autósok. A gázolaj ára is gyakorlatilag stagnál: a bruttó kettő forintos áremelés az egyébként is látható különbséget nézve elenyésző. Csak Vas megyén belül húsz forint a különbség a legolcsóbb és a legdrágább töltőállomás árai között. Sárváron a legolcsóbb a gázolaj, szerdától 333 forint lesz. Szombathelyen és Kőszegen a legdrágább, 354 forint lesz egy liter dízel holnaptól.

150 millió forintból szépül és lesz energiatakarékosabb a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium és a Dienes Lajos Úti Óvoda épülete. A napokban kezdődik a munka és heteken belül végeznek, hiszen el kell számolni az európai uniós támogatással.

Részt vesz az állami tűzifa-támogatási programban Vasvár. A szociális célú tüzelőanyag támogatás keretében idén 290 köbméter fára nyújthat be pályázatot az önkormányzat.

Újra nyit a szentgotthárdi Gotthard Therme Hotel & Conference. Az Accent Hotels október 29-én nyitja meg legújabb 4 csillagos szállodáját a nyugati határ mentén, Szentgotthárdon. A szabadidős szegmensben túlnyomó részt magyar és osztrák vendégek jelenlétére számítanak. A szálloda igazgatója Király Ádám, aki az elmúlt évben a szintén Accent üzemeltetés alatt álló bükfürdői Greefield Hotel Golf & Spa****superior vezetéséért volt felelős.

Egyszer a Falco, kétszer a Körmend – ami a képernyőt illeti. A bb1.hu beszámolója szerint a nemrég indult közszolgálati sportcsatornán a pénteki műsorsávban kapott helyet az élvonalbeli férfi kosárlabda – a vasi csapatok is. November közepéig ismert a program. A 4. fordulóból október 16-án, most pénteken a Falco-Paks mérkőzést közvetíti a sportcsatorna. Október 30-án, pénteken közvetítik a tervek szerint a Paks-Körmend rangadót, november 13-án pedig a Zalaegerszeg-Körmend rangadót.

Elárverezik a szombathelyi Haladás labdarúgója, Halmosi Péter által jótékony célra felajánlott arcvédő maszkot. A licitálás során befolyó összeg az Állatvédők Vasi Egyesületéé lesz – írja a szombathelyi NB1-es focicsapat hivatalos honlapja. A Haladás 35-szörös válogatott középpályása járomcsonttörése miatt viselte a Hali-címeres arcvédő maszkot a közelmúltban. Az árverés 20 000 forintról indult. A november 4-ig tartó licit nyertese személyesen Halmositól veheti át a maszkot a november 7-i Haladás–Debrecen bajnoki előtt. Az állatvédők a gondozásukban lévő beteg, sérült állatok ellátására, valamint az állatkórházzal szemben felhalmozott tartozásaik törlesztésére kívánják fordítani a befolyó pénzt.

A szombathelyi csoportban 40, a körmendi csoportban 47, a sárvári csoportban pedig 34 gól esett a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság kilencedik fordulójában. A végeredmények: Szentpéterfa – Sé 3-2; Söpte – Bozsok 6-1; Elektromol Spari – Felsőcsatár 1-2; Balogunyom – Gyöngyöshermán-Szentkirály 3-3; Tanakajd – Herény 6-3; Ják – Táplánszentkereszt 3-0; Torony – Zanat 0-0; Vasszécseny – Újperint 7-0. A körmendi csoport meccseinek végeredményei: Bajánsenye – Magyarszecsőd 3-2; Szarvaskend – Ivánc 3-0; Körmendi Téglagyári – Rábahídvég 14-1; Csákánydoroszló – Tutitextil Körmend 2-2; Viszák – Rábatótfalu 4-4; Szakonyfalu – Rábagyarmat 3-2; Csörötnek – Őriszentpéter 1-6; Szabadnapos volt a Nádasd. A sárvári csoportban Kenyeri – Ikervár 0-4; Mersevát – Ölbő 5-2; Sitke – Uraiújfalu 1-3; Szeleste-Pósfa – Bük 0-0; Csénye – Gérce-Vásárosmiske 0-3; Simaság – Pecöl 2-6 és Püspökmolnári – Jákfa 6-2. A szombathelyi csoportot a Ják, a körmendit a Szarvaskend, a sárvári csoportot az Uraiújfalu labdarúgó csapata vezeti a megyei másodosztályban.

BŐVEBBEN

Napi hírösszefoglaló – 2015. október 18. vasárnap

A Bohócterápia kapja a szombati jótékonysági koncert bevételét; visszaállították a határellenőrzést a magyar – szlovén határon, Vas megyében is; másodszor is kikapott a Ferencvárostól a Haladás; óriáshalak laknak a Sárvíz-tóban Gersekaráton.

A Bohócterápia kapja a szombati jótékonysági koncert bevételét. A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány Programja kedvezményezett és nagyon sokan részt vettek a szombati koncerten a megújult evangélikus templomban. A Savaria Szimfonikus Zenekar, a Vox Savariae Evangélikus Vegyeskar és a Güssingi Városi Kórus lépett fel. Lakner-Bognár Nóra emlékeztetett, a Vox Savariae megalakulása óta, 2010 óta rendszeresen rendez jótékonysági koncertet.

Ellenőrzik a személyi okmányokat és ha kell, átvizsgálják az autókat a magyar–szlovén határátkelőknél, Vas megyében is. Ideiglenes az intézkedés, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az ellenőrzés oka tehát az, hogy lezárta Magyarország a magyar–horvát zöldhatárt. Ez a második legjobb megoldás – ezt Szijjártó Péter külügyminiszter mondta. A magyar–szlovén határon katonák és rendőrök közösen ellenőrzik az úti okmányokat és ha szükséges, átvizsgálják a járművet – ahogy a schengeni nyitás előtt is történt. A Belügyminisztérium rendelte el az ellenőrzést. Az átkelők Magyarország és Szlovénia között: Vas megyében Felsőszölnök, Kétvölgy, Bajánsenye, Magyarszombatfa, valamint Zalában Nemesnép, Rédics és Tornyiszentmiklós.

Díszoklevelet vehetett át a szombathelyi városházán Goda István, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete elnöke. A szervezet 110 éves lett az idei Fehér Bot Világnapján.

Megvan az időpont: 2016. augusztus 25-28 lesz a jövő évi Savaria Történelmi Karnevál – derült ki Közép-Európa legnagyobb jelmezes programjának idei eseményeit összegző összejövetelen.

A fiatalítás a legfontosabb célja a körmendi Kolping család egyesületnek – mondta el a szervezet világi elnöke Nagy Lajos, a szombathelyi egyházmegye internetes oldalának beszámolójában.

Az első évi képzés harmadik hónapjától különül el a duális és a hagyományos mérnökképzés a szombathelyi egyetemen – számolt be a Credo rádió Különóra című műsorában Jekkel Ferdinánd, elsőéves hallgató.

Öt településen tartanak ma időközi választást itthon – egyet Vas megyében. Gyöngyösfaluban polgármestert választanak, miután lemondott az egy éve megválasztott településvezető.

Tavaly 17 esetben 9 ember, idén 7 esetben 6 személy szenvedett szén-monoxid mérgezést Vas megyében – ismertette Roboz József tűzoltó alezredes. A megyében évek óta nem történt szén-monoxid mérgezéssel összefüggő haláleset. A fűtőberendezések óvatos, körültekintő használatára figyelmeztet a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a fűtési szezon kezdetén.

Töretlen az együttműködés a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a polgárőrség között – számol be a police.hu. A polgárőrség az október 23-i nemzeti ünnepre emlékezett a fővárosban, elismeréseket is átadtak – Vas megyébe is került díj. A polgárőrségért kifejtett tevékenysége elismeréseként az Országos Polgárőr Szövetség legrangosabb elismerését, a „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend”-et vehette át Tiborcz János Vas megye rendőr-főkapitánya.

Másodszor is kikapott a Ferencvárostól a Haladás. A Fradi házigazdaként 3-1-re győzött a szombathelyi Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén. Az FTC egy éve, 2014. október 4-én vesztett legutóbb bajnoki mérkőzést, a veretlenségi sorozata tehát immár 32 találkozó óta tart, a Groupama Arénában pedig továbbra sem kapott ki az NB1-ben. A szombathelyi gólt Nagy Patrik szerezte. A 12. forduló többi eredménye: Videoton – Budapest Honvéd 3-0; Puskás Akadémia – MTK 2-3; Debrecen – Békéscsaba 7-0; Paks – Újpest 1-0 és Vasas – Diósgyőr 0-1.

Kikapott a Sárvár, az egyetlen vasi csapat a labdarúgó NB3 nyugati csoportjában. A 11. fordulóban: Sárvár – BKV Előre 1-2.

A tizedik forduló meccseit játsszák a labdarúgó megyei első osztályban a hétvégén. Az eddigi eredmények: Kőszeg – Kemenesalja 0-1; Celldömölk – Táplán 2-0; Körmend – Jánosháza 5-1 és Király SZE – Lukácsháza 6-3. Ma délutánra maradt a Rábapaty – Vép; a Rum – Szentgotthárd; az Egyházasrádóc – Répcelak és a Vasvár – Csepreg találkozó.

Nyert a Körmend Jászberényben, vagyis még mindig hibátlan az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozatban az EGIS Körmend. A negyedik fordulóban: Jászberény – Körmend 80-84.

Óriáshalak laknak a Sárvíz-tóban Gersekaráton. Legalábbis két sporthorgász is 10 kilogramm feletti fogást regisztrált a héten. Takács Gábornak egy 11 kg-os amur akadt a horgára, miközben Benkő Dávid 11 kg-os pontyot fogott.

Smasszerek sakkoztak a szombathelyi börtönben. Az idei regionális sakkbajnokságnak adott otthont a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet. A régiós versenyt a veszprémi börtön dolgozói nyerték, második lett a vendéglátó szombathelyi csapat, harmadik a zalai, negyedik a sopronkőhidai börtön sakkcsapata.

Napi hírösszefoglaló – 2015. október 22. csütörtök

Szombathely miatt változik az állami költségvetés; üléseztek a védelmi bizottságok; kukákból készítettek bagolyodút az Őrségben; kikapott a Körmend a FIBA Kupa nyitányán.

Dunántúli kerületi férfinap volt Sárváron – számol be az evangélikus.hu. Nánai László őrnagy, protestáns tábori püspökhelyettes egyebek között arról beszélt, hogy az egyház és a katonaság két egyformán hátrányos helyzetben levő közösség, amely igazából nem sok megbecsülést kap a társadalomtól. Sajnálják tőle az anyagi forrásokat és például a sajtó részéről akkor mutatkozik irántuk nagyobb érdeklődés, ha valamilyen botrány sejthető.

Szombathely miatt is változik az állami költségvetés. A parlament költségvetési bizottsága, a Modern Városok program finanszírozására 25 milliárd forinttal javasolja megemelni az idei költségvetés bevételi és kiadási oldalát is, így a hiány összege változatlan marad. A Modern Városok program egy szerződéssorozat, amelyet 23 megyei jogú várossal, közte Szombathellyel kötött meg a kormány.

Az országos gimnáziumi rangsorban a szombathelyi Bolyai Gimnázium az első a négyosztályos gimnáziumok között, míg az állami gimnáziumi rangsorban a második helyen áll, a nyolcosztályos gimnáziumok között a harmadik helyen végzett.

A zsidó történetírás születése lesz a ma esti téma Szombathelyen, a Bernstein Béla Kulturális Központban. Grünwald Zsolt szervező elmondta: a Zsidó Őszi Esték sorozat tematikája változatos és kapnak szakmai segítséget. Már ötödik éve nyitottak mindenki felé a zsidó programok Szombathelyen.

Vas megye mind a hét járásában, Szentgotthárdon, Sárváron, Celldömölkön, Szombathelyen, Vasváron, Körmenden és Kőszegen is megtartották a helyi védelmi bizottságok második féléves rendes ülésüket. Beszámolót tartottak a bizottságok katasztrófavédelmi elnökhelyettesei, egyebek között a vízelvezető árkok karbantartásáról, a védművekről. A téli felkészülésről is tanácskoztak – tájékoztat a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Húsz cserépkályhát ajánlott fel egy magyarszombatfai cég, idén is a Vöröskeresztnek. Az ország minden megyéjébe jutott hordozható cserépkályha, Vas megyében egy halogyi családnak könnyítik meg a fűtést a „Meleg otthon a hideg hónapokra” akcióban. Megyénként három rászoruló családot terjesztettek fel a megyei vöröskeresztes szervezetek, aztán közülük választott egy bizottság. Az idei a második ilyen rendhagyó segélyezési program, a lelke Vas megye: Kereskedelmi forgalomba nem kerülnének ezek a kályhák, ugyanis versenymunkák. Nyaranta, a magyarszombatfai fazekasnapokon tart egy kályhaépítő versenyt egy őrségi cég. A versenyen készült munkákat, miután zsűrizték, felajánlják jótékony célra. Ez azt jelenti, hogy az Őrségben, Magyarszombatfán készült kályhákkal fűtenek az egész országban a rászorulók. Húsz kályhát szállítottak ki a kiválasztott családokhoz októberben. A mostani, zalai és Vas megyei átadással lezárult az idei „Meleg otthon a hideg hónapokra” akció.

Nyugdíjas pedagógusok vendégeltek meg alsós gyerekeket Szentgotthárdon. A Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesületének szervezésében tölthettek egy délelőttöt az Arany János iskola, eltérő tantervű tagozat tanulói a városi élményfürdőben.

Szemeteseket szereltek fákra, mintegy öt-hat méteres magasságban az Őrségben. Mostantól az egyik legnagyobb hazai bagolyfajnak, az uráli bagolynak hivatottak megfelelő költőhelyet biztosítani a kiszuperált kukák. Az ötletet és a mintát Ausztriából vette át az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága. A kukákat a körmendi hulladékkezelő cég adta, amelyeket a szakemberek átalakították madárodúvá. Kalandos úton kerültek a fákra a kukák, illetve már odúk: speciális felszerelést és technikát igényelt, így ezt a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság kollégái végezték el. A szakemberek már csak arra várnak, hogy lakottak legyenek a költőhelyek, beköltözzenek az uráli baglyok az egykori szemetesekbe.

Kikapott a Körmend hét ponttal a holland Groningen vendégeként a férfi kosárlabda FIBA Kupa nyitófordulójában. Az NB I-ben egyedüliként veretlen vasi együttes legjobbja a horvát Luka Katura volt 19 ponttal. A végeredmény az A csoportban, az első fordulóból: Groningen-Egis Körmend 78-71. A Rába parti piros-feketék

jövő kedden a belga Monshoz látogatnak.

A Haladás sportkomplexum építése miatt helyet kell keresni a teniszszakosztály elhelyezéséhez – erről is szó volt a szombathelyi jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága ülésén a héten. Az biztos, hogy a város 2016. április elsejétől október 15-ig, a Sportligetben hat pályát bocsát a szakosztály teniszezőinek rendelkezésére. Illés Károly alpolgármester azt mondta: keresik az új teniszcentrum helyét, valamint a forrásokat ennek kialakításához.

Niksz Tamás a 10. forduló után is az ország legjobbja – hívja fel a figyelmet a vasifoci.hu. Továbbra is a Vas megyei csatár az ország legjobb megye I-es gólszerzője 2015-2016-os szezonban, Niksz Tamás a Körmendi FC játékosa 10 forduló alatt 20 gólt termelt, ami mérkőzésenként 2 gólos átlagot jelent így továbbra is vezeti az országos listát. Egy Csongrád megyei focista követi, 17 találattal.

Kiírták a III. Sportbüfé Teremlabdarúgó Tornát Bükön. A kispályás focitorna január 8. és 10. között lesz, már tart a nevezési időszak, ezzel kapcsolatban a facebookon lehet tájékozódni.

Bronzérmet hozott a Prágában rendezett Cseh Open elnevezésű kick-boksz versenyről a körmendi Castrum Sec-Dinamica Se versenyzője. Joó Virág a light-contact szabályrendszerben -60kg-os súlycsoportban lett harmadik.

Napi hírösszefoglaló – 2015. október 28. szerda

A Madrigál Kórus adott koncertet a szombathelyi evangélikus templomban; gróf Esterházy Jánosról tanácskoznak ma Szombathelyen; kikapott a Körmend kosárlabda csapata Belgiumban.

A Madrigál Kórus adott koncertet a szombathelyi evangélikus templomban. A szombathelyi evangélikus honlap beszámolója szerint, az énekegyüttes célja, hogy fellépési lehetőséget adjon tehetséges fiatalok számára is, így több hangszeres produkcióban mutathatták be tudásukat a gyerekek.

Egyre több a zongorista a művészeti iskolások között a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában – számolt be az iskolások rádióműsorában, a Credo rádióban Németh Gyöngyi, az intézmény művészeti igazgatója.

Az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium épületében elvégzett energetikai felújításért adtak hálát Kőszegen. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Minden, a földön elérhető energia Isten ajándéka – hangsúlyozta prédikációjában a püspök. Majd hozzátette: Személyes életünknek is szüksége van a megújuló energiára, amely Isten szeretetéből jön. Belőle épülhetünk, belőle újulhatunk meg. A száztizenhét éves intézmény energetikai korszerűsítését a 2013-ban elnyert mintegy 276 millió forintos pályázati támogatás tette lehetővé.

Nem csak Szent Márton élettörténetét, hanem lelkületét is igyekeznek megismertetni – mondta a Szent Márton Akadémia első előadása kapcsán Horváth József, pápai prelátus, a Szent Márton Vallási és Kulturális Egyesület elnöke, a Szombathelyi Egyházmegye honlapján hallható beszámolóban.

Gróf Esterházy Jánosról tartanak ma konferenciát az ŐrvidékHázban Szombathelyen. A XX. század mártír sorsú felvidéki politikusról szóló tanácskozás szervezője a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Rákóczi Szövetség Vas Megyei Szervezete, és a Bólyai iskola. Kukor Ferenc, az iskola igazgatóhelyettese elmondta: a testvériskolájuk az egyik kapcsolat Esterházy Jánoshoz, ezért is szervezik a konferenciát.

Mintegy ötven érdeklődő vett részt a Joskar-Ola városrész lakossági fórumán. Javult a közlekedési helyzet, pozitív elmozdulás tapasztalható hajléktalan-ügyben és a hangos zene ügyében is, viszont van még teendő a motorokat, autókat bőgető fiatalokkal – sorolta Herczeg Imre, a Joskar-Ola városrész körzeti megbízottja a lakossági fórumon. Varsányi Péter, a Szombathelyi Közterület-felügyelet igazgatója arról beszélt, hogy háromféle problémával keresik meg őket a Joskar-Ola városrészből: több kutyatulajdonos elfelejti, hogy bár a szájkosár már nem kötelező, de az ebet csak pórázon lehet sétáltatni, és össze kell szedni utána a kutyagumit. A parkolási gondok jelentik a másik problémát: abban nem különbözik a Joskar-Ola a többi körzettől, hogy itt is kevés a parkolóhely. Mint dr. Varsányi Péter elmondta: a tűzoltóság vonulási útvonalát szabadon kell hagyni, ezt kiemelten ellenőrzik itt is. A hajléktalan-kérdés a harmadik gond: a korábbi Szentgyörgyi iskola épülete környékéről kapnak bejelentéseket. Kelemen Krisztián, a városrész önkormányzati képviselője, a fórum szervezője ezzel kapcsolatban elmondta: már a napokban zajlik a beköltözés, a HVSE szakosztályainak lesz ideiglenes helye az iskola. Az épület kihasználtsága miatt, reméli, javul a közbiztonság. Terveznek köztéri kamerát a területre.

18 év börtönt kaphat a két férfi, akik megmérgeztek egy hajléktalan asszonyt még a tavasszal Szombathelyen. Gyógyszert kevertek az italába, úgy kábították el, majd, miután elbódult, elvették 9 ezer forintját, a telefonját, és magára hagyták. A nő életét vesztette. A különös visszaesőkre és a halmazatra vonatkozó szabályok szerint a két férfi akár 18 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – közölte a Vas Megyei Főügyészség. Letöltendő börtönt indítványoz az ügyészség.

Ceruzaelemeket próbált lopni egy idős sárvári férfi egy áruházból. Lefülelték, tettéért felelősségre vonják.

A Nemzeti Védelmi Szolgálatról hallhatott tájékoztatót a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya. Szó volt például a korrupciós kockázatok veszélyeiről – írja az előadásról szóló tájékoztató.

Erdélyi önkéntes dolgozik a gersekaráti művelődési házban. Molnár Zsuzsanna, ifjúsági önkéntes az Erasmus program keretében tölt fél évet a vasi településen a kultúra és az örökségvédelem területén.

Három önkormányzati ingatlan újul meg még az ősszel Jánosházán: az óvoda, a művelődési ház és az önkormányzat épülete lesz energiatakarékos, összesen 150 millió forintból. Megkezdődtek és rohamtempóban tartanak a felújítások. Hivatalosan november 30-val zárul a pályázat, vagyis addig a kivitelezéssel is el kell készülni.

Megkezdi nemzetközi szereplését a Falco-Trend Optika KC Szombathely élvonalbeli férfi kosárcsapata. A sárga-feketék a FIBA Európa Kupa első fordulójában, ma 19 órakor a svéd Södertälje Kings vendégeként lépnek pályára.

Kikapott a Körmend Belgiumban. 33pontos vereséget szenvedett az Egis Körmend a férfi kosárlabda FIBA Kupában. A hazai élvonalbeli bajnoki sorozatban egyedüliként veretlen Körmend múlt szerdán Hollandiában kapott ki a harmadik számú kontinentális sorozat első fordulójában, a második fordulóban a végeredmény pedig: Mons-Egis Körmend 103-70.

Megvan az időpont: november 11-én szerdán fogadja a Mosonmagyaróvárt a Kozma Szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub csapata a Magyar Kupa 3. fordulójában. Az ellenfél jelenleg a 10. helyen áll 4 ponttal az NB1-es bajnokságban.

A szombathelyi Haladás uralja a 13. forduló válogatottját – írja a pepsifoci. A szombathelyi csapatból három játékos is bekerült a legjobbak közé: Király Gábor, Stef Wils és Gaál Bálint.

A szombathelyi csoportban 33, a körmendi csoportban 26, a sárvári csoportban 35 gól esett a labdarúgó megyei harmadosztályú bajnoki sorozat 11. fordulójában. A végeredmények a szombathelyi csoportból: Csepreg – Vasasszonyfa 8-1; Nemeskolta – Gyöngyösfalu 6-0; Vassurány – Sorkifalud 0-2; Gencsapáti – Acsád-Meszlen 6-0; Bucsu – Pornóapáti 2-1; Cák – Perenye 3-1; Nárai – Kőszegfalva 2-1. A körmendi csoportban: Szalafő – Rönök 2-2; Magyarlak – Nagyrákos 3-3; Őrimagyarósd – Gasztony 4-3; Vasalja – Pankasz 4-1; Telekes – Máriaújfalu 1-1; Alsószölnök – Gersekarát 1-1. Szabadnapos volt az Oszkó-Győrvár Térsége. A sárvári csoportban: Keléd – Bő 1-4; Szergény – Nagysimonyi 3-3; Mesteri – Nemeskocs 3-4; Kemenesmagasi – Izsákfa 4-0; Ostffyasszonyfa – Boba 8-3; Hosszúpereszteg – Alsóújlak 0-2. Szabadnapos volt a Sótony.

Napi hírösszefoglaló – 2015. október 31. szombat

A reformáció napja a mai, október 31.; Szombathelyre hozzák a MASZAT-ot; a megyei értéktárba kerülhet a jánosházai vásározás; Pakson lép parkettre a Körmend kosárlabda csapata; egy éves eltiltást kapott egy pornóapáti focista.

A reformáció napja a mai, október 31. 16 órakor ifjúsági találkozóval kezdődik az ünnep Szombathelyen. 17 órától lesz a Luther litánia, a napot a 18 órakor kezdődő jótékonysági koncert zárja a református templomban. Holnap reggel 9 órától a reformációra emlékezve lesz ünnepi istentisztelet, utána rendkívüli egyházközségi közgyűlés lesz Szombathelyen. Holnap 17órától ökumenikus imádság lesz a Jáki úti temetőben. A reformáció napja október 31., annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.

Rugalmas lehetőség a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ családi napközije, sok szülő ezért választotta – nyilatkozta a Nyitott Ajtók magazinnak az egyik szülő, Galántai Csilla.

Ma zárja kapuit a május elsején megnyitott Expo2015 milánói világkiállítás, amelynek fél év alatt több mint 21 millió látogatója volt – a még nem végleges adatok szerint. November elsejétől megkezdik a pavilonok szétszerelését, a világkiállítás területét jövő június végére kell teljesen megszabadítani az épületektől. Egyelőre hivatalos információk szerint a magyar pavilon Szombathelyre kerül, ahol egészségközpont működik majd benne a 11-es Huszár úton.

Rengett a föld Celldömölkön – de csak egy katasztrófavédelmi gyakorlat szerint. A feltételezett földrengésben megsérült egy veszélyes üzem – ezt is szimulálták. A gyakorlatozó egységek először papíron dolgozták ki, mi a teendő, aztán az üzem telephelyén, egy hatalmas benzintartálynál beavatkoztak, vagyis mentették a menthetőt. A „MEGFELELT” értékelést kapták a gyakorlatozók.

Nagyszabású mérnöki, műszaki kiállítás nyílik Szombathelyen. November 10-én lesz a tárlatnyitó, a MASZAT-ot is bemutatják, először Vas megyében – mondta el Nádor István, a Vas megyei mérnöki kamara elnöke.

Cserkészekkel „túrázott” a Szent Márton ereklyéje Kemenesalján – számol be a martinus.hu. A Szent Márton-év előkészülete jegyében hirdette meg a szombathelyi 350. Számú Szent Márton Cserkészcsapat a „Szent Márton 14” elnevezésű túrát, melynek keretében a szent ereklyéje eljutott a celldömölki Nagyboldogasszony-plébánia filiáiba is. A túrázók Vönöckön ökumenikus igeliturgiát tartottak Szent Márton ereklyéje előtt az evangélikus templomban.

A megyei értéktárba kerülhet a jánosházai vásározás. Kiállítás nyílt a helyi értékekről, a városi értéktár bizottság elmúlt fél éves munkája nyomán a jánosházai városháza dísztermében. A megnyitón elhangzott: eddig az Erdődy-Choron kastély lépett túl a helyi érték címen, a vásártartás lehet a következő, amely megyei szintű érték lehet. A város egykori vásártartási joga valószínűleg a Vendel kápolnával együtt lesz megyei érték, hiszen a XIX. században fontos vasi gazdasági centrum volt Jánosháza – ismertette a tárlatnyitón Tausz István, a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnöke. Elmondta, hogy az értéktár készítése nem kötelező, hanem vállalt feladat, és nagyon aktívak a vasiak: jelenleg 76 településen van helyi értéktár Vas megyében. Most 54 megyei értéket számolhatunk. Az értéktár bizottságok munkájának pénzügyi támogatásáról kiemelte: újabb lehetőség nyílik meg a szervezetek előtt: november 15-vel írja ki pályázatát a Hungarikum Bizottság.

Különleges munkákra várja a diákokat a Vas megyei rendőrség. Közösségi szolgálatot teljesíthet 15 középiskolás egy hétfői sajtótájékoztatón, ami a megyei rendőrség vagyonvédelmi programjáról szól – feltehetően a diákok játsszák majd a kirabolt időseket az MMIK-ban. A másik különleges önkéntes-lehetőség egy Ki mit tud. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság roma fiatalok részére szervez Ki Mit Tud?-ot, a rendezvény lebonyolítására és szervezésére várják a rendőrök a középiskolásokat – és közben a jelentkezőket is. November 12. a határidő, a program az oladi művelődési központban lesz november 18-án.

Pakson lép parkettre ma este a Körmend csapata, az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat hatodik fordulójában. A bb1.hu azt írja: óriási rangadó ígérkezik, hiszen a két gárda bitorolja a tabella első és harmadik pozícióját. A vendég körmendiek egyelőre veretlenek, míg a Paks csak egyetlen vereséget szenvedett, a második helyezett Szombathely kerekedett felül rajtuk. A Paksnál fontos változás, hogy a héten szerződést bontottak Szabó Zsolttal. A körmendiek a hét közben Belgiumban jártak, ahol komoly verést kaptak a Mons együttesétől. A találkozó parázs küzdelmet ígér, hiszen a tét az első hely.

A 12. forduló meccsei vannak soron a labdarúgó megyei másodosztályban. A szombathelyi csoport párosításai a hétvégén: Táplánszentkereszt – Zanat; Újperint

– Torony; Elektromol Spari – Söpte; Felsőcsatár – Szentpéterfa; Vasszécseny – Ják; Bozsok – Tanakajd; Sé – Balogunyom; Herény – Gyöngyöshermán-Szentkirály; A körmendi csoportban szabadnapos a Bajánsenye, a párosítások pedig: Tutitextil Körmend – Rábahídvég; Szarvaskend – Csörötnek; Ivánc – Szakonyfalu; Magyarszecsőd – Viszák; Őriszentpéter – Csákánydoroszló; Rábagyarmat – Körmendi Téglagyár; és Rábatótfalu – Nádasd. A sárvári csoport párosításai a 12. fordulóban: Pecöl – Mersevát; Simaság – Sitke; Püspökmolnári – Csénye; Jákfa – Szeleste-Pósfa; Gérce-Vásárosmiske – Kenyeri; Bük – Uraiújfalu; Ölbő – Ikervár.

Nem kegyelmezett a fegyelmi bizottság – rendkívül szigorú eltiltásokról döntött a Vas megyei focicsapatoknál. A vasifoci.hu oldalon közzétett táblázat szerint, például Horváth Csabát és Horváth Szabolcsot, a Pornóapáti FC játékosait a jövő évre is eltiltották a labdarúgástól. Horváth Csaba egy éves, Horváth Szabolcs a jövő év nyaráig szóló eltiltást kapott.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 1. vasárnap

Ökumenikus ünnepségen emlékeztek meg a reformáció kezdetéről; németországi tanulmányúton járt a Diakóniai Központ két szakembere; ma kezdődött a Szent Márton Ünnepség Szombathelyen; nyert a Haladás az MTK ellen; kikapott a Körmend Pakson.

Ökumenikus ünnepségen emlékeztek meg a reformáció 1517-es kezdetéről Budapesten, a Reformációi emlékparkban. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

rendezvényén Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára hangsúlyozta: a reformátorok olyan ügyért küzdöttek, amelynek középpontjában Krisztus, a Szentírás, a kegyelem és a hit állt. Ezek a régi reformátori tanok ma sem veszítették el értéküket. A reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, egyetemi ótanár, a reformáció megindítója 1517-ben kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János vezette irányzat a református egyház alapja.

Németországban jártak tanulmányúton a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ dolgozói – tudósít a szombathelyi evangélikus honlap. Ketten jártak Höhenbergben, a Napsugár Egyesület szervezésében. A három napos túrán egy 140 enyhe fogyatékost ellátó életközösség mindennapjaiba nyertek betekintést. Biodinamikus gazdaságot építettek ki a fogyatékkal élők foglalkoztatására. 16 műhelyben dolgozzák fel az ott megtermelt nyersanyagot és nagyon jól hasznosítják, Biomark üzletben árulják, ahol néhány fogyatékost is foglalkoztatnak. A szombathelyi szakembereknek nagyon tetszett az a szemlélet, hogy a földet és az embert együtt ápolják.

Emlékművet avattak Herényben. Mindenszentek alkalmából tartottak megemlékezést szombaton a Béke téren. A felújított első világháborús hősi emlékműnél Koczka Tibor alpolgármester mondott köszöntőt, és Molnár Szabolcs plébános áldotta meg a felújított emlékművet.

Ma kezdődött és egy héten át tart a Szent Márton Ünnepség a Szombathelyi Egyházmegyében. Ma délelőtt tartották a Székesegyház Madonna-kápolnájának megáldását, püspöki szentmisével. Hétfő este közönségtalálkozó lesz Veres András megyéspüspökkel a Martineum Felnőttképző Akadémián.

Szent Vendelt (a település védőszentjét), és jubileumot ünnepeltek Vashosszúfaluban. Az idén hetven éve, hogy Radnóti Kovács Árpád elkészítette a vashosszúfalui templom nagy oltárképét.

Helytörténettel folytatódik a szombathelyi Őszi Zsidó Esték sorozata, az első novemberi alkalommal – mondta el a Credo rádiónak Grünwald Zsolt szervező. Vannak visszatérő kedvencek a beszélgetős esték sorozatában.

Jogi határidő közeleg, figyelmezteti a civileket a Szombathelyi Törvényszék. A jövő tavasszal jár le a határidő, ameddig az egyesületeknek, alapítványoknak összhangba kell hozniuk a hatályos törvényi rendelkezéseket az alapító okirataikkal. A szombathelyi szervezetek majdnem negyede már megtette a szükséges lépéseket. A mintegy 3 ezer nyilvántartott civil szervezetből eddig 6-700 szervezet nyújtott be változásbejegyzési kérelmet, amely a létesítő okirat módosítását is érintette.

Termálvízzel fűtik Vasvár város távfűtési rendszerét – miután lezárult a geotermikus projekt. 612 millió forintból állt át a hegyháti központ a környezetbarát és energiatakarékos fűtési rendszerre.

Török nyitás Gotthárd felől. Felélénkültek a város testvérvárosi kapcsolatai – derül ki az évösszegző önkormányzati beszámolóból. Tavaly szeptember óta a legszorosabb a kapcsolat a németországi Walldürnnel és idén realizálódott a tavalyi terv: a törökországi Dilovasi várossal írt alá Szentgotthárd testvérvárosi megállapodást.

Saját rajongói oldala van a jánosházai Erdődy-Choron kastélynak a legnagyobb közösségi portálon. Az oldal célja, hogy minél több emléket felkutasson, ami a jövőre megújuló kastélyhoz kapcsolódik. Négy tagja van jelenleg a csoportnak.

Vas megyei helyszín is bekerült a travelo.hu utazási magazin borzongató válogatásába. A mindenszentek előestéje az angolszász területeken halloween, ami az ijesztgetésről -is- szól. Ehhez válogatott helyszíneket az utazási portál. Az egyik a szellemszálló Ó-Ebergényben. Szombathely és Vasvár között, Vasszécsenyben áll a kísértet járta Ó-Ebergényi kastély. Az itt kísértő szellemeknek nincs hosszú múltra visszatekintő karrierjük. A kétezres években figyeltek fel rájuk, amikor a kastélyban kiállítást rendeztek, és az eseményről készült fotókon állítólag szellemalakok is megjelentek. Innentől kezdve természetesen mindenki éjszakánként hallható lépteket, üres szobákból kiszűrődő suttogásokat, hátborzongató sikolyokat kezdett észlelni az 1300-as években épült kastélyban. Az Ó-Ebergényi kastély rejtélyességéhez az is hozzájárul, hogy a föld alatt összeköttetésben áll az Új-Ebergényi kastéllyal, és állítólag több, eddig felderítetlen titkos járat is húzódik alatta.

A Haladás megszakította az MTK hazai győzelmi sorozatát. A szombathelyi Haladás 1-0-ra győzött az MTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. A gólt Gaál Bálint szerezte. Ötszáz néző volt a helyszínen, a Vasas stadionjában, ugyanis felújítás alatt áll az MTK saját létesítménye.

Három meccsen 14 gól – ez a hétvége eddigi teljesítménye a labdarúgó megyei első osztályban a 12. fordulóban. A már lejátszott találkozók eredményei: Celldömölk – Szentgotthárd 4-1; Répcelak – Kemenesalja 5-0 és Kőszeg – Csepreg 2-2. Mára maradt a Vasvár – Jánosháza; Rum – Lukácsháza; Vép – Király SZE; Rábapaty – Körmend és az Egyházasrádóc – Táplán találkozó.

Kikapott a Körmend Pakson az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozat hatodik fordulójában. A végeredmény: Atomerőmű SE-Egis Körmend 98-71.

Jövőre lesz meg a végleges fogási statisztika a 2015-ös évről – mondta el a pecás szezonzáró apropóján Puskás Norbert. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke kiemelte: egyre több a sporthorgász, aki nem viszi haza a fogást.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 4. szerda

Drágult a tankolás – nagyok a különbségek a vasi kutak árai között ; nyert Csepreg, Kőszeg, Sitke, Rátót és Pankasz; félezer pingpongos Szombathelyen; olasz parketten a Falco.

November 4. van: a szombathelyi önkormányzat is megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapja alkalmából. A Fő téren a Szentháromság szobornál kezdődik az ünnepség, majd az összegyűltek együtt vonulnak az Evangélikus templomba.

Mátyás király korát ígéri a Reményik suli. Középkori időutazás lesz a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola nyílt napján – tájékoztat a szombathelyi evangélikus honlap. November 14-én, reggel 9 órakor kezdődik a nyílt nap, amikor bemutatkozik a leendő elsősöknek és szüleiknek az iskola – Mátyás király segítségével.

Veres András megyéspüspök megáldotta a szombathelyi Székesegyház felújított Madonna-kápolnáját. Hosszú hónapok restaurátori munkája nyomán kapta vissza régi szépségét a kápolna – és ez az áldás volt a Szent Márton hét első programja Szombathelyen, emlékeztet a martinus.hu. A tervek szerint a jövőben, reggeltől estig szentségimádást tartanak majd a kápolnában.

Megújult az utcai közvilágítás a Kárpáti Kelemen és a Homok utcák kereszteződésében – ma délután járja be a fejlesztés helyszínét Puskás Tivadar polgármester, írja a városvezető heti programja.

Drágult a tankolás. Bruttó 6 forinttal emelte a benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol. A benzin átlagára 333 forintra, a gázolajé 342 forintra emelkedett. Akár 60 forint is lehet a különbség a legolcsóbb és a legdrágább hazai benzinkút árai között – a holtankoljak.hu adatbázisa szerint. Vas megyében 31 forint az eltérés a legolcsóbb és a legdrágább benzin árában: Szombathelyen 323, míg Szentgotthárdon 354 forintért mérnek 95-öst. A dízel esetében 25 forint az eltérés Vas megyében: a legolcsóbb gázolajat 325 forintért mérik a mai drágítás után, Sárváron. A legdrágább a megyében az egyik szombathelyi kútnál: 350 forint.

Nyert Csepreg, Kőszeg, Sitke, Rátót és Pankasz – ami Vas megyét illeti. A Belügyminisztérium most tette közzé a legújabb támogatott listáját, az úgy nevezett önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása címszó alatt. Több jogcímet különtettek el, az egyik a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása. Ebben a keretben nyert 30 millió forintot Csepreg és Kőszeg is, ami a városokat illeti. Sitke 21 és fél millió forinthoz jut, Rátót 3,3 millió forintot kap, Pankasz pedig 861 ezer forintot – szintén intézményfejlesztésre.

Nem bízzák el magukat, de büszkék az országos elismerésekre – mondta el a Credo rádiónak a Bólyai iskola igazgatója Papp Tibor.

Három elfogás egy nap alatt – ez a Vas megyei rendőrök mérlege. Egy nagytilaji, egy molnaszecsődi és egy mesteri lakost fogtak el az egyenruhások. A nagytilaji férfi körözését a Szombathelyi Törvényszék rendelte el, mivel elfelejtette megkezdeni börtönbüntetését, amit ittas vezetés és közúti veszélyeztetés miatt szabtak ki rá. A másik két férfi szintén feledékeny volt: ők pénzbírságot felejtettek el befizetni. Nem várt tovább a hatóság: le kell ülniük a bírság összegét. Már a szombathelyi börtönben vannak.

8 millió forinttal tartozik Vasvár. A napokban tartott képviselő-testületi ülésen elhangzott: az E-ON átvizsgálta számlázását és kiderült, hogy a vasvári önkormányzat több éven keresztül csak áramdíjat fizetett, rendszerhasználati díjat nem, mert az EON azt elfelejtette leszámlázni. 14 millió forint tartozás gyűlt össze, de a követelésből 6 millió forint már elévült, így 8 millió forintot kell megfizetnie Vasvárnak.

Óvodásoknak tartottak tűzvédelmi oktatást a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség szakemberei Pecölben. A Bóbita Művészeti Óvoda apróságai megtudták, hogy a tűz, ha helyesen használjuk a barátunk, viszont kellő körültekintés nélkül súlyos balesetekhez vezethet és óriási károkat okozhat. A lánglovagok játékos feladatokkal szemléltették a gyufa használatát, és arra is felhívták a lurkók figyelmét, hogy nem játékszerről van szó, így csak akkor nyúljanak hozzá, ha a szüleik is megengedik és jelen vannak.

8 ezer dollár összdíjazású asztalitenisz-verseny kezdődik ma és tart vasárnapig Szombathelyen. Harmadszor házigazdája a vasi megyeszékhely a legnépszerűbb ifjúsági és serdülő asztalitenisz-körversenysorozatnak. Kalmár Attila, a szervező Pannonsport ügyvezető igazgatója a Credo rádiónak elmondta: négy kontinensről érkeznek versenyzők. A versenyek minden nap 9 és 22 óra között zajlanak az Aréna Savariában.

A különböző kategóriák döntőit csütörtökön, szombaton és vasárnap tartják.

Parketten a Falco. A szombathelyi élvonalbeli férfi kosárlabda csapat tisztes helytállásra készül az olasz Varese ellen a FIBA kupasorozat második fordulójában, ma este. A Varese egy nagy múltú, képzett, magasan kvalifikált csapat – mondta Kálmán László, a szombathelyiek vezetőedzője a klub honlapjának.

A Körmend hazai pályán nyert a holland Groningen ellen a férfi kosárlabda FIBA Kupa harmadik fordulójában, ezzel megszerezte első győzelmét a vasi csapat. A holland együttes a nyitókörben 78-71-re verte a körmendieket, akik idehaza az élvonalbeli bajnoki sorozat hatodik fordulójában először kaptak ki.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 8. vasárnap

Megújul a Credo rádió hangzása – három napig adásszünet lesz; szentmisén idézték fel Szent Márton életének példáját Szombathelyen; nyolc fagyos nap és kilencven napos óra – ez volt az október Szombathelyen; kiélezett csatában nyert a Falco, gálázott a Körmend; Veszprémbe látogat a Haladás futsalcsapata.

Megújul a Credo rádió hangzása. Háromnapos karbantartási munkákkal javul a minőség, ezért november 9-én, reggel 8-tól, november 12-én, reggel 8-ig szünetel az adás.

Idén Körmend volt a helyszíne az Őrségi Református Egyházmegyében a gyülekezetek közös reformáció-megünneplésének – írja a most elkészült fényképes beszámoló. Az őrségi református egyházmegyéből, valamint Ausztriából és Szlovéniából is érkeztek hívek és csatlakoztak a körmendi evangélikusok is az október 31-én tartott alkalomhoz. Az igeolvasás és imádság szolgálatát Benedek János körmendi evangélikus lelkipásztor végezte. Jövőre ismét új helyszínen, Szombathelyen adnak hálát az őrségi reformátusok az 1517-ben elindult reformációért.

Püspöki szentmisén idézték fel Szent Márton életének példáját, tisztelegtek emléke előtt és imádkoztak hozzá a katolikus hívek a szombathelyi székesegyházban.

A szentmise főcelebránsa Spányi Antal, székesfehérvári megyés püspök volt, aki szentbeszédében az 1700 évvel ezelőtt Savariában, a mai Szombathelyen született Szent Mártont az irgalmasság példaképeként állította a hívek elé, hangsúlyozva, hogy mindig igyekezett békét teremteni maga körül, ezzel is az isteni szeretetet közvetítve. Spányi Antal rámutatott: Szent Márton életének példája azt tükrözi a mai ember számára, hogy nem csupán az ünnepnapokon vagy a napi imákban kellene Isten felé fordulni, a keresztény embernek minden élethelyzetben, a legegyszerűbb cselekedeteivel is Istent kellene dicsérnie. A szentmise záró részében a két megyés püspök, Spányi Antal és Veres András, Szent Márton ereklyéje előtt imádkozott, a hívek pedig vezetésükkel azért könyörögtek, hogy egyházmegyéjük védőszentje segítse meg őket életükben. A Szent Márton-emlékév szombathelyi megnyitóján Veres András megyés püspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke bejelentette: lezárult az előkészítés, és a szombathelyi egyházmegyében is megkezdődnek az emlékév eseményei, amelyek Szent Márton ünnepétől a következő év Márton napjáig tartanak.

Átadták a Szent Márton napi önkormányzati kitüntetéseket Szombathelyen, azoknak, akik életük során sokat tettek, maradandót alkottak a városért. 2015-ben a Gothard-díjat Hompasz Gyula, az Éhen Gyula-díjat Kreinbacher József; a Hefele-díjat Zsigovits László, a Szombathely Közbiztonságáért Díjat Dr. Gulyás Ferenc kapta, az Ifjúságért-díj díjazottja Samu Sándor Bálint volt. Idén a Horváth Boldizsár-díj I. fokozatát Szekérné Rácz Katalin, a II. fokozatát megosztva Sóskutiné Horváth Marianna és Krizmanichné Magyari Klára vehette át. Ebben az évben a Civil díjat a Fekete István Állatvédő Egyesület és a Szombathelyi Civil Kerekasztal kapta. A Közszolgálatért Életműdíjat dr. Kaczmarski János vehette át. A Pro Sanitate Savariae Életműdíjat dr. Prugberger Emil kapta. A Szombathely Kultúrájáért Életműdíjat dr. Buócz Terézia vehette át. A Szombathely Sportjáért Életműdíjat Halmosi Zoltán kapta. A Pedagógus Életműdíjat Mesterháziné Gyimesi Ilona veheti át. A Szociális Munkáért Életműdíjat Király Endréné Toloch Marianna kapta idén.

Testvérvárosi jubileumot is ünnepelt Szombathely:Vajdahunyad és Szombathely közötti testvérvárosi szerződést 1990-ben írták alá, vagyis a két város közötti testvérvárosi kapcsolat idén ünnepli 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból emléklapot ad át Puskás Tivadar polgármester Vajdahunyad küldöttségének.

Ma délután hangversennyel, holnap előadással, kedden kiállításmegnyitókkal folytatódik a szombathelyi programsor a Szent Márton-kultusz jegyében – sorolta Szommer Ildikó, a Szent Márton programiroda szervezője.

Elsősorban a lakossági építkezésekhez kapcsolódó bürokrácia csökkentése a cél, ezért az ügyintézés hatékonyabbá tétele érdekében az általános építésügyi hatósági hatáskört a jegyzőtől a járási hivatalba kell integrálni, 2016. december 31-ig valamennyi járásban legalább egy építésügyi hatóságot létre kell hozni – hangzott el a Vas Megyei Építész Kamara szakmai konzultációján, Szombathelyen.

Téli felkészülési gyakorlatot tartanak az M86-os gyorsforgalmi úton a katasztrófavédők. A jövő szerdai nagyszabású gyakorlaton a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint az alárendeltségébe tartozó Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Szombathelyi és Sárvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állománya vesz részt. A gyakorlat célja a téli rendkívüli időjárási helyzetekre, hóhelyzetekre, hófúvásokra való felkészülés. Elterelik a forgalmat a 86-os régi vonalára, amíg tart a gyakorlat.

Készül a télre a Vas Megyei Kormányhivatal Közlekedési Osztálya. Díjmentes közlekedésbiztonsági nyílt napot tartanak a jövő pénteken, november 13-án. A motorkerékpárokat, a személygépkocsikat, a tehergépkocsikat és a pótkocsikat vizsgálják.

Nyolc fagyos nap és kilencven napos óra – ez az október időjárási mérlege Szombathelyen, jelentette november első napjaiban Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. Egészen pontosan 90,9 órát sütött a nap és nyolc napon mutatott fagyot talaj mentén a hőmérő. Kétméteres magasságban csak egy fagyos nap volt októberben Szombathelyen.

Kiélezett csatában nyert a Falco az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság hetedik fordulójában. A szombathelyi csapat némi meglepetésre csupán egy ponttal tudott győzni a MAFC otthonában. A szombathelyi együttesnek hetedik meccsén ez volt a hatodik sikere, míg a fővárosiak már hatodszor kaptak ki a szezonban. A végeredmény: MAFC – Falco-Trend Optika KC Szombathely 89-90. Közben a Körmend simán verte a Nyíregyháza együttesét: Egis Körmend – MARSO Nyíregyháza 103-69.

Még csak öt meccset játszottak le a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában, de már összesen 25 gólt láthattak a nézők. A végeredmények: Király SZE – Rum 1-2; Lukácsháza – Körmend 1-6; Szentgotthárd – Vasvár 4-3; Jánosháza – Egyházasrádóc 6-1 és Kemenesalja – Vép 1-0. Mára maradt a Rábapaty – Celldömölk; a Táplán – Kőszeg; és a Csepreg – Répcelak meccs.

Idén Zalaegerszegen rendezik a Megyei Amatőr Válogatottak Északnyugat-magyarországi Regionális Nagypályás Tornáját november 28-29-én – írja a vasifoci.hu. A mérkőzéseket a Városi Sportcentrumban az új műfüves pályán rendezik. Az első két helyezett csapat jut az országos döntőbe. Az idei labdarúgó tornán résztvevő megyék: Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Zala és Vas megye.

Veszprémbe látogat a szombathelyi Haladás futsal csapata. A futsal bajnoki sorozat nyolcadik fordulójában a Veszprém ellen meccsel a szombathelyi csapat, holnap este.

Ma is a futsal utánpótlásé a Haladás csarnok Szombathelyen. A legfiatalabb korosztályokban is megkezdődött a bajnokság: ma az U15-ös csapat kezdi meg az idei szezont három meccsel.

Magabiztosan nyert a Tapolca ellen a Kozma Szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapata az NB2-es női kézilabda bajnoki sorozat északnyugati csoportjában. 49-11-re verték a szombathelyi lányok a tapolcaiakat.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 11. szerda

Szombaton lesz a nyílt nap a Reményik iskolában; sok balesettel kezdődött a hét Vas megyében; módszertani gyakorlat a 86-oson; kikapott Franciaországban a Körmend.

szombaton lesz a nyílt nap a Reményik iskolában. November 14-én 9 órától tartja bemutatkozó nyílt napját a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola. Várják a pedagógusok a leendő elsősöket és szüleiket. Ahogy arról már a Credo rádió is beszámolt: ezúttal Mátyás király korába kalauzolják el a leendő iskolás kicsiket.

Sok balesettel kezdődött a hét Vas megyében – derül ki a rendőrségi összefoglalóból. Összesen 14 karambol történt a vasi utakon 24 óra alatt. Két súlyos és egy könnyebb sérüléssel végződtek a balesetek, 11 esetben pedig nem sérült meg senki, csak anyagi kárral járt az ütközés.

Módszertani gyakorlat miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a közlekedőknek Vas megyében – figyelmeztet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Az M86-os számú autóúton, az autóút és a 88-as számú főútvonal csomópontja, valamint az autóút szelestei felhajtója közötti szakaszán a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság módszertani gyakorlatot tart. Ezért zárják le ma dél és délután fél 4 között a szakaszt. A Szombathely felől érkezőket az M86-os számú autóút 93-as kilométerszelvényénél, a Hegyfalu felől közlekedőket pedig az autóút 96-os kilométerszelvényénél Szeleste irányába, a 86-os számú főútvonalra terelik.

Képzik a tűzoltókat: megkezdődtek a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes tűzoltó egyesületek év végi képzései. Először Kőszegdoroszlón, majd Ják, Horvátzsidány, Kőszegszerdahely és Vaskeresztes lánglovagjainak tartott elméleti és gyakorlati oktatást a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állománya. Az egyesületek tagjai feleleveníthették az EDR rádió használatát, tájékoztatást kaptak a sűrített levegős légzőkészülék felépítéséről, működéséről, mindezeken túl pedig ezen szakfelszerelések használatára vonatkozó elméleti, gyakorlati tudnivalókról is szó esett. A tervek szerint év végéig a 24 együttműködési megállapodással rendelkező önkéntes tűzoltó egyesület mindegyikénél végrehajtják a képzést a szombathelyi hivatásos tűzoltók.

Szent Mártont ünneplik ma Jánosházán is, ahogy az egész Szombathelyi Egyházmegyében, sőt, szerte a világban a katolikusok. Szent Márton püspök főünnepén az elmúlt években lett hagyomány Jánosházán a lampionos felvonulás – emlékeztet bejegyzésében Bodorkós Imre plébános. Szerda délután fél 6-kor indulnak az ünneplők lámpásokkal, fáklyákkal, mécsesekkel a Művelődési Háztól. A Mária-kertben felidézik Márton emlékét, a Vendel kápolnánál megosztják a Márton-kiflit.

A Körmend 19 ponttal, 83-64-re kikapott a francia Villeurbanne vendégeként a férfi kosárlabda FIBA Kupa negyedik fordulójában. A vasi együttes egy hete a holland Groningen ellen szerezte meg első sikerét a kontinentális harmadik vonalnak számító FIBA Kupában, a mostani volt a harmadik veresége. Ma a Falco játszik a FIBA Kupában: a harmadik fordulóban a Falco-Trend Optika KC Szombathely élvonalbeli férfi kosárlabda csapata a belga bajnok Oostende vendégeként lép parkettre, ma 19 órakor.

Begyűjtötte hatodik győzelmét a Haladás az idei NBI-es futsal bajnoki sorozatban. Veszprémben nyertek a szombathelyi fiúk 9-5-re. Ezzel a tabella második helyéről várhatják a Győr elleni hazai találkozót.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 12. csütörtök

Megdőlt a november 11-i meleg-rekord, kétszer is – de nem Szombathelyen; lehet jelentkezni: megjelent a januári versmondó verseny felhívása; visszafordíthatják a forgalmat az M86-oson, ha szükséges; kikapott a Falco a FIBA Kupa harmadik fordulójában.

Megdőlt a november 11-i meleg-rekord, kétszer is. 23,6 fokot mért az Országos Meteorológiai Szolgálat Nagykanizsán tegnap délután. A korábbi rekordot, 22,5 fokot 1951-ben mérték Ásotthalmon. Közben, tegnap Székesfehérváron mindössze 15,3 fokig csökkent a hőmérséklet, mely 0,3 fokkal magasabb, mint a korábbi rekord, melyet 1963-ban, Lentiben rögzítettek. Szombathelyen 20,9 fok volt a szerdai maximum, és 7,5 fok volt a november 11-i minimum – ezekkel az értékekkel nem dőlt rekord.

Lehet jelentkezni: megjelent a januári versmondó verseny felhívása. A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola honlapja azt írja: a szép hagyományt őrizve ebben a tanévben is megrendezi a Gazdag Erzsi vers-és mesemondó versenyt, mely a Magyar Kultúra Napjához, a Himnusz születésnapjához kapcsolódik. A rendezvényre az intézmények házi versenyének győzteseit várják. A versenyre három kategóriába nevezhetnek: az ovisok, az elsősök és másodikosok, valamint a harmadikosok és negyedikesek. A jelentkezési határidő 2016. január 15., a verseny időpontja: 2016. január 22. 9 óra. Fontos, hogy csak intézmény, iskola nevezhet, kategóriánként egy diákkal és minden versenyzőnek két művel kell készülnie: az egyik Gazdag Erzsi vers legyen, a másik szabadon választott mese vagy vers. A verseny rangját jelzi, hogy az óvodás korcsoport nyertese, ha szeretné, felvételt nyer a Reményi iskolába – írja a felhívásban Sátory Károly igazgató.

Áder János szerint a Szent Márton-év üzenete, hogy gazdag szellemi örökségünk nemcsak kulturális érték, hanem erkölcsi tanítás is. A köztársasági elnök ezt a Szent Márton-évet megnyitó beszédében mondta Pannonhalmán. Szent Márton életpéldája 1700 évvel a születése után arra tanít, hogy egy több mint ezeréves kultúra ma is élő alkotóerő – fogalmazott a köztársasági elnök.

Drágul holnap a benzin, a dízel ára most nem változik. A Mol úgy döntött: bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. Ezzel a benzin átlagára 343 forintra nő, a gázolajé 349 forint marad. A legolcsóbb a benzin Vas megyében egy szombathelyi kútnál: 335 forintért adják péntektől. A legdrágább egy szentgotthárdi töltőállomás: 364 forint lesz péntektől. Dízelt Vas megyében 332 és 353 forintért is tankolhatnak az autósok.

Visszafordíthatják a forgalmat az M86-oson, ha szükséges – ezt gyakorolták tűzoltók, szerdán. Megbontották a szalagkorlátot, hogy ha olyan hóhelyzet adódik a télen, akkor felkészültek legyenek a forgalom elterelésére a kétszer két sávos úton. A sárvári, a szombathelyi és a répcelaki tűzoltók vettek részt a gyakorlaton.

Hiába a +20 °C, megkezdődött a tél Vas megye 1565 kilométer hosszú közúthálózatán. Hivatalosan november 10. és március 15. között dolgozik téli rendben a Magyar Közút – természetesen a Vas Megyei Igazgatóság is. Horváth László megyei igazgató a szerdán tartott télindító értekezleten elmondta: 6040 tonna sóval és 2670 tonna érdesítő anyaggal „tankoltak fel” a vasi mérnökségek, a legtöbb egyébként a vasvárinak jut. Úgy nevezett hóvédművek összesen 50,7 kilométeren állnak rendelkezésre a vasi közúthálózat mentén, a sárvári területen a leghosszabb: 16,3 kilométer. Összesen 31, hóekével is felszerelt jármű tisztítja majd szükség esetén az utakat a megyében.

Dizájner drogtól lett rosszul két diák Csepregen, a középiskolai kollégiumban. Társaik szerint, lehet, hogy alkoholt is fogyasztottak a drogra. Az egyik fiatal kisebb rosszulléttel megúszta a kábítószer-használatot, társa életveszélyben volt, de már stabil az állapota. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a kőszegi rendőrök folytatnak büntetőeljárást kábítószerrel való visszaélés ügyében.

Tizenegy diák pályázott idén a körmendi, önkormányzati Boldog Batthyány-Strattmann László ösztöndíjra. Szociális alapon három, tanulmányi eredménye alapján egy egyetemista nyerte el a havi 25 ezer forintos támogatást.

Kikapott a Falco a férfi kosárlabda FIBA Kupa harmadik fordulójában. A szombathelyiek egy győzelmük mellett második vereségüket szenvedték el. A belga Oostende 91-62-re verte a szombathelyi csapatot. Amint arról a Credo rádió honlapján hírt adtunk: megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata is érdekelt a FIBA kupa sorozatban. A Körmend 19 ponttal, 83-64-re kikapott a francia Villeurbanne vendégeként a sorozat negyedik fordulójában. A piros-feketék három vereséget és egy győzelmet számolnak.

A rivális norvég csapatot tartja az Európa-bajnoki pót-selejtezős párharc favoritjának Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki a lehető legnagyobb mértékben bízik szombathelyi kapusában. Norvégia esélyesebb, de jó együttesünk van és készen állunk a meccsre – ezt mondta a német szakvezető az első, ma esti, oslói összecsapás előtt. A 100. válogatottságára készülő Király Gáborban száz százaléknál is jobban bízik a szövetségi kapitány. Ma este lesz az első norvég – magyar meccs, majd vasárnap a visszavágó Budapesten.

Búcsúzik a női kézilabda Magyar Kupától az NB2-es szombathelyi csapat, miután az NB1-es Mosonmagyaróvár 34-26-ra verte a szombathelyi együttest a sorozat harmadik fordulójában.

Távozott az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület szakmai munkáját irányító Gyöngyösi András, írja az http://aligator.hu. Gyöngyösi a serdülőknek és a gyermekeknek volt az edzője. A két korosztályt a jövőben az AVUS szakmai munkájának irányítója, Stojadinov Nikola készíti fel.

Akárcsak idegenben, hazai pályán is 7-0-ra győzött a Celldömölki VSE férfi asztalitenisz-csapata Szlovákia U21-es válogatottja ellen a Klubcsapatok Szuperligájában – írja a vaol.hu.

1-10   11-20   21-30   31-40   41-50   51-60   61-70   71-80   81-90   91-100