Napi hírösszefoglaló – 2015. december 7. hétfő
Hamarosan indulhat a „bohócdoktor” szolgálat Szombathelyen; választottak két vasi településen; kimarad egy délutáni és egy esti vonatpár a Sopron – Szombathely vasútvonalon; második lett a Hali-meccs, ami a hétvégi nézőszámokat illeti a labdarúgó NB1-ben.
Hamarosan indulhat a „bohócdoktor” szolgálat Szombathelyen, az Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatért Alapítvány égisze alatt – tudósított a Nyitott Ajtók magazin. Vass Szilárd színművész elmondta: a beteg gyerekek mellett a szülőknek és az ápolóknak is szól a szolgálat.
Tudományos alapon is megközelíthető a család intézménye, valamint fontos a fiatal házasok nyomon követése, ez a helyi egyházközösségek feladata lehet, erről is beszélt a Szombathelyi Egyházmegye Jánosházán tartott családi napján Török Csaba, az esztergomi hittudományi főiskola oktatója, tudósít a szombathelyi egyházmegyei portál.
Választottak két vasi településen: Rátóton az eddigi alpolgármester, a függetlenként indult Domiterné Molnár Annamária kapta a legtöbb szavazatot. Vaskeresztesen a független Krancz Imre nyerte az időközi választást. Vaskeresztesen a korábbi településvezető, Balázs János Miklós lemondott, itt ezért kellett időközi választást tartani. Rátóton meghalt a tavaly október 12-én megválasztott településvezető, Málics Ferenc. Mindkét szavazás rendbontás nélkül lezajlott december 6-án. Három nap múlva emelkedik jogerőre az eredmény. A Nemzeti Választási Iroda éves választási naptára szerint a rátóti volt a 176., a vaskeresztesi pedig a 177. időközi választás idén hazánkban. Jövőre már biztosan lesz negyven időközi választás itthon: már 2016. január 10-ére írtak ki voksolást, a legtávolabbi kitűzött időpont pedig március 6. Egyik időközi választás sem Vas megyei 2016-ban – egyelőre.
Majdnem százzal több születés volt a megyében. Egészen pontosan: 97-tel több születést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal idén, mint tavaly. A most közzétett adatok szerint idén októberig 1562 csecsemő látta meg a napvilágot Vas megyében, tavaly ugyanekkor 1465.
Kimarad egy délutáni és egy esti vonatpár a Sopron – Szombathely vasútvonalon december 13-tól – figyelmeztet a menetrendváltozásra a GYSEV. A Sopron–Szombathely vasútvonalon jellemzően néhány perccel módosul a vonatok menetrendje – érdemes figyelni a változásokat, hétvégente pedig már nem szabad számolni a délutáni esti vonatpárral.
Készül a csatornahálózat Körmend Rábán aluli településrészein. Összesen 1,7 kilométernyi gerincvezetéket építenek ki, 68 ingatlant érint a fejlesztés. Heteken belül végeznek, aztán az útburkolatot majd szakaszosan állítják helyre.
Gránátalma-díjat kapott a paszománykészítő történelemtanár – számolt be a vaol.hu. Hajdu Tamás, a sárvári Tinódi gimnázium pedagógusa az Országos Népművészeti Kiállításon érdemelte ki az egyik legjelentősebb népi iparművészeti elismerést.
Elvesztette hazai veretlenségét a Falco, ugyanis nagy csatában 73-65 kikapott a bajnok Szolnok együttesétől az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság 10. fordulójában. Az Aréna Savariában 2700 néző előtt játszották a meccset. Kálmán László, a Falco edzője a meccs után azt mondta: Megérdemelten nyert a Szolnok, sokkal kevesebb hibát követtek el, mint a Falco. Nagyon bután és lassan játszott a szombathelyi együttes – így látta a tréner. Közben, nyerni tudott a bajnokság 10. fordulójában megyénk másik élvonalbeli férfi kosárlabda csapata, a Körmend 91-81-re verte a Kaposvárt.
Fontos idegenbeli győzelmet szerzett a Szombathelyi Sportiskola U16-os akadémiai csapata – számol be a szombathelyi kosárlabda portál. Az U16 Kiemelt Bajnokság alapszakaszának hetedik fordulójában a Baja együttesét verték a szombathelyiek 80-61-re, Baján.
Második lett a Hali-meccs, ami a hétvégi nézőszámokat illeti a labdarúgó NB1-ben. A 18. forduló 6 találkozójára, összesen 12ezren voltak kíváncsiak a stadionokban. A Nemzeti Sport összesítése szerint átlagosan egy meccset 2067-en néztek meg a helyszínen, de ez is nagy szórással oszlott meg a mérkőzések között. Egyedül a Fradinak sikerült megmozdítania nagyobb mennyiségű szurkolót, az ő meccsükre pontosan 4113-an néztek ki. Az 1-1-re végződött Haladás-Békéscsaba találkozót 2147 néző izgulta végig a Rohonci úton, ezzel ez volt a forduló második leglátogatottabb meccse.
A Kópháza csapata nyerte a hétvégén rendezett hétcsapatos Mikulás Kupa női teremlabdarúgó tornát Celldömölkön. A második helyen az Alsósági Tigrisek végeztek, harmadik lett a Vép csapata.