Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
A rádió reklámidejét értékesítem, spot szövegeket írok, spotokat gyártatok.
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2018. november 08. |

Napi hírösszefoglaló-2018.11.08 Csütörtök

Ovis foglalkozás lesz november 11-én, vasárnap a szombathelyi evangélikus gyülekezetben, a családi istentisztelet ideje alatt. Ezúttal Márton-napi kézműves foglalkozással várják az ovis és bölcsis korú gyerekeket. Üvegfestés is lesz a programban, így arra kérik a szülőket, hogy ehhez megfelelő ruházatot adjanak a kicsikre.

Reményikes diák lett második a Bíró Balázs Számítástechnikai Emlékversenyen. Az Oladi iskola egykori tanárának tiszteletére 14. alkalommal rendezték meg a szombathelyi versenyt, amelyen Tóth Bence, a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolánk hetedikes diákja a második helyen végzett.

Egy asztalnál az Úrral címmel bibliodráma csoport indul a Martineum Felnőttképző Akadémián. Szombatonként lesznek a foglalkozások, azoknak szólnak, akik szeretnék jobban megismerni a Bibliát. Baranyayné Rohn Erzsébet evangélikus lelkész, bibliodráma vezető, valamint Goda Ilona mentálhigiénés szakember tartja a foglalkozásokat. December 8-án lesz az első alkalom, november 26-áig lehet jelentkezni.

Nyert a Credo rádió – egyetlen Vas megyei nyertesként szerepel a szombathelyi evangélikus egyházközség rádiója a Halmos Béla Programban a „népzenei tartalom létrehozása” alprogramban. A Folklórleltár című műsor kap támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól. Egy másik alprogramban van még egy Vas megyei nyertes ebben a kiírásban: a gencsapáti művelődési ház nyert, népzenei stúdiófelvételek készítésére, szereplések finanszírozására.

Magyarország és Ausztria közös munkacsoportot állít fel, hogy eldöntsék, mi lesz a tíz kis határátkelővel – mondta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, miután egyeztetett Hans Niessl burgenlandi tartományfőnökkel. A távirati iroda tudósítása emlékeztet: a Magyarország és Ausztria közötti, autóforgalomra alkalmas 39 határátkelőből 29-en továbbra is zavartalanul haladhatnak át a személygépjárművek, tíz sorsa tisztázatlan, ezekről dönt majd a munkacsoport, amelynek első ülését a jövő héten tartják Eisenstadtban. A kérdéses 10 átkelő közül egyébként 7 földút. A közlekedés korlátozását Vas megye területén a következő átkelőknél jelzik táblák: Nardánál, Vaskeresztesnél, Horvátlövőnél, Pinkamindszentnél, Nemesmedvesnél, Rönöknél és Alsószölnöknél. A politikusok kitértek arra, hogy a két ország között jó az együttműködés, a burgenlandi, valamint a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei régió pedig modern régiónak számít az Európai Unióban. A két ország között összesen 27 határon átnyúló közös projekt van a megvalósítás szakaszában, azok összértéke 57 millió euró.

Pécsen lesz az idei Országos Horvát Nap – Vas megyéből külön buszt szerveznek a november 17-ei programra. A Magyarországi Horvátok Keresztény Gyűjteménye indít járatot a Peresznye-Kőszeg-Szombathely – Pécs útvonalon és vissza.

Érvényesült a papírforma: a dobogóra esélyes Eger 16-7-re nyert a bajnokságban még nyeretlen szombathelyi AVUS ellen az OB1-es férfi vízilabda bajnokság negyedik fordulójában. Az aligátor.hu azt írja: a szurkolókra nem lehetett panasz, mintegy 150-en voltak a meccsen, és az utolsó percet így is végigtapsolta a hazai közönség.

Kikapott cseh ellenfelétől a Körmend élvonalbeli férfi kosárlabda csapata. Az Alpok Adria Kupa A-csoportjában a 2. fordulóban a végeredmény: Decín – Egis Körmend 87-70.

Szép eredményeket értek el a bobai evangélikus iskola diákja asztaliteniszben. A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola bobai tagintézményének diákjai Vasszécsenyben jártak pingpongversenyen, Zolnai Attila tanítványai közül Pethő Csenge serdülő lány és felnőtt, női nyílt kategóriában is első lett, a serdülők között bronzérmet nyert Szabó Flóra, a nők versenyében pedig szintén harmadik lett Benkő Noémi.

Az északi és a déli csoportban is 35 gól esett a labdarúgó Vas megyei másodosztályú bajnokságban a hétvégén. A végeredmények az északi csoport 13. fordulójában: Sé – Gérce-Vásárosmiske 3-5; Söpte – Szeleste-Pósfa 5-0; Pecöl – Bük 1-3; Sitke – Kemenesalja 1-3; Mersevát – Szombathelyi Spari 2-1; Gencsapáti – Bozsok 2-3; Zanat – Uraiújfalu 2-4 és Püspökmolnári – Ölbő 0-0. Az eredmények a déli csoport 14. fordulójában: Szarvaskend – Tutitextil Körmend 3-2; Gyöngyöshermán-Szentkirály – Nárai 1-2; Bajánsenye – Tanakajd 2-7; Őriszentpéter – Viszák 4-0; Táplán – Balogunyom 2-2; Szentpéterfa – Csákánydoroszló 4-1; Felsőcsatár – Rábatótfalu 1-1; és Körmendi téglagyár – Ják 2-1.