Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Vakvagány című hangos blogom heti egy alkalommal hallhatják a Credo Rádió műsorán.
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2018. szeptember 22. |

Napi hírösszefoglaló- 2018.09.22 Szombat

A Mikkeli Egyházmegye csoportját fogadták Vas megyében – foglalta össze az evangélikus.hu oldalon Baranyay Csaba kőszegi evangélikus lelkész. Emlékeztet, hogy a finn testvérekkel számos testvérgyülekezeti kapcsolat él, azonban az egyetlen egyházmegyék közötti kapcsolat az evangélikus egyházban a vasi és a mikkeli egyházmegye között jött létre immár 9 éve. A cél az volt, hogy a nagyobb egységben több kisebb közösség is csatlakozhasson az egyház ezen hálózatába. Most a mikkeli egyházmegye három gyülekezetéből érkezett egy csoport Magyarországra: Budapesten, majd Győrben jártak, aztán Pannonhalmán, Tapolcán és Révfülöpön, utána jöttek Vas megyébe. Itt Rostáné Piri Magda esperes vezetésével ismerkedtek a bobai szeretetszolgálat munkájával Devecserben, majd Bobán az egyházmegye és a gyülekezet életével. Jártak Nemescsóban, Bükön és Kőszegen, itt családoknál kaptak bepillantást a gyülekezetek életébe.

A Nemzeti Vágtán jártak a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola kis huszárjai – számol be az intézmény internetes oldala. A tudósítás kiemeli: a Nemzeti Vágta minden évben az ország kiemelt hagyományőrző eseménye. A fővárosban, a Hősök terén zajlottak a versenyek, a középpontban idén a jövő lovas generációja volt. Éppen ezért képviseltették magukat az egész országból lovas oktatók, lovas klubok: és a szombathelyi evangélikus iskola diákjai is ott voltak a gyerekek között.

Csökkent a Vas megyei munkanélküliség a nyár végére – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat most közölt adatsoraiból. Az augusztus végi számokat összegezte a hivatal, eszerint 4118 álláskeresőt tartottak nyilván a megyében, egy hónappal korábban 4237 regisztrált munkakereső volt. Érdekes, de a tartósan, legalább 365 napja munkát keresők száma nőtt: 1033-ról 1047 főre. Az aktív korú vasi lakosokat tekintve, egész nyáron 173 ezer 306 fővel számolt a hivatal. Az ehhez arányított relatív munkanélküliség most 2,38 százalék, július végén 2,44 százalék volt.

Szombathelyi a legjobb rendezés és különdíjat is kapott a Weöres Sándor Színház a Színházi Kritikusok Céhétől. A legjobb rendezést itt látták a kritikusok: A salemi boszorkányokért kapta meg a díjat Alföldi Róbert. Szintén Szombathelyre jutott a különdíj, a Weöres Sándor Színház első tízéves korszakáért.

Pénztárgépekre figyel a NAV Vas megyében: az adótraffipax-ütemezés szerint elsősorban azokat az adózókat ellenőrzik, akiknél az üzemeltetett online pénztárgép a rögzített adóügyi eseményekről nem küld adatot a NAV felé. A szeptemberi ellenőrzések még a számla- és nyugtaadásra, és a foglalkoztatásra is kiterjednek.

Iskolabuszok állnak munkába Őriszentpéteren és Csákánydoroszlóban. Az egyiket 22, a másikat 26 millió forintért vásároltak, egy 400 és egy 600 millió forintos iskolafejlesztés részei. ‎Egy térség népességmegtartásának záloga az iskola – hangsúlyozta a buszbeszerzés jelentőségét Horváth László, az Őriszentpéteri Általános Iskola intézményvezetője. Az Őrségben megoldja a bejárást a környékbeli gyerekeknek, napközben pedig használhatják arra, hogy például uszodába, versenyekre vigyék a gyerekeket. A buszok fenntartását az iskolák költségvetéséből finanszírozzák.

Jórészt külföldi kamionosok közlekednek szabálysértő módon az M86-os vasi szakaszán – ez a kétnapos rendőrségi razzia tapasztalata. A jelentős tranzitforgalmat lebonyolító autóúton két napon, hat-hat órán át ellenőrizték a járműveket, elsősorban a nehéz tehergépjárműveket. Összesen 66 jogsértést regisztráltak a járőrök, 63 esetben külföldi felségjelzésű tehergépjárművek sofőrjei voltak szabálytalanok.

Négy magyar tornász jutott a szerenkénti döntőkbe a Szombathelyen tegnap kezdődött és vasárnapig tartó challenge világkupaversenyen. Boncsér Krisztián ma a talaj fináléjában lesz érdekelt, holnap pedig az Európa-bajnoki bronzérmes Vecsernyés Dávid a nyújtó, Kovács Zsófia a gerenda, Böczögő Dorina pedig a talaj döntőjében szerepel majd.

Oberwartban játszik ma a Falco élvonalbeli férfi kosárlabda csapata. Az Oberwart Gunners ellen szerepel felkészülési mérkőzésen a szombathelyi együttes.

Továbbra sem tudni, ki követi Michal Hippet a szombathelyi kispadon a labdarúgó NB1-ben, írja a Nemzeti Sport. Horváth Ferenc, Kondás Elemér és Bódog Tamás is a jelöltek között van. Kondás Elemér a sportnapilap megkeresésére elismerte, hogy szóba került a neve a Haladásnál.

Kupameccsek hétvégéje a mostani. A labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulóját rendezik. A harmadosztályú Csepel az NB1-es szombathelyi Haladás ellenfele: vasárnap délután játszik a két csapat a fővárosban. Egyébként az élvonalbeli együttesek csak most, a főtábla első körében kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Még 128 csapat van versenyben a Magyar Kupáért, a szombathelyi Haladás mellett négy másik együttes, azok ma lépnek pályára. A Lukácsháza a Balassagyarmat együttesét fogadja; az Edelény vendége a Sárvár; a Király SZE a Kaposvárt fogadja, a Körmend pedig Kecskeméten bizonyíthat. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában.

Három nemzetközi mérkőzéssel kezdi meg az új idényt a jövő héten a magyar férfi futsal válogatott – soraiban két szombathelyi focistával. Csehországban mérik össze erejüket a Visegrádi Négyek tornáján. Hétfőn este a házigazdák ellen lép pályára a csapat, kedden a szlovák, szerdán a lengyel válogatott lesz a magyarok ellenfele. A magyar válogatott keretében két mezőnyjátékos van a szombathelyi Haladás NB1-es teremfoci csapatából: Dróth Zoltán és Vas Ádám.