Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
A rádió reklámidejét értékesítem, spot szövegeket írok, spotokat gyártatok.
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2018. május 16. |

Napi hírösszefoglaló- 2018.05.16 Szerda

Egy nap alatt kettő halálos kimenetelű baleset történt Vas megyében.

• Az egyik baleset kedden késő este történt, 10 óra körül. A 8445-ös számú úton Vépnél elsodort egy kerékpárost egy személygépkocsi. A biciklis olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette – számol be a police.hu.

• A másik halálos baleset még kora reggel volt. Egy Szombathelyre tartó személyvonat gázolt el egy férfit Ostffyasszonyfánál, egy jól működő fénysorompóval biztosított útátjáróban történt a baleset. Az elgázolt férfi a helyszínen életét vesztette. Egyébként legutóbb négy nappal korábban, május 11-én történt hasonló eset Vas megyében, akkor a nyílt pályán gázolt halálra egy embert a vonat Szentgotthárdnál.

Megérkezett az aranyat érő májusi eső, kicsit több is, mint amennyit egyszerre el tud nyelni a talaj és a csapadékvíz-elvezető rendszer. Szombathely 14 óra alatt 56,2 milliméternyi csapadékot kapott – összehasonlításként, tavaly májusban egész hónapban esett 74 milliméternyi eső. Szombathelyen a Temesvár utcába riasztották a tűzoltókat: egyszerűen megteltek az árkok, egy garázsba is befolyt a víz, a csatornafedők szabályosan emelkedtek, ahogy áramlott volna vissza a víz. A tűzoltók átemelő szivattyú segítségével szabadították meg a víz egy részétől a területet kedden.

156 autóst értek gyorshajtáson a Vas megyei rendőrök az úgynevezett speedmarathon akcióban – összegzi a police.hu. Amint arról beszámoltunk: bárki javasolhatott helyszínt, hogy Vas megyében hol állítsák fel a traffipaxot a rendőrök a kijelölt 24 órában. Az egynapos akcióban: 37 helyszínen, összesen 156 járművezető lépte túl az adott útszakaszra vonatkozó megengedett legnagyobb sebességet – pedig előzetesen közzétették az akció helyszíneit utcára lebontva.

A TenSing Savariae csoport, és azzal együtt minden gyülekezeti munkaág bemutatkozik majd a Szélrózsa találkozón Bükön – mondta el Menczinger Tamás, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti munkatársa. A TenSing bemutatkozásról elmondta: új előadással készülnek a fiatalok.

Vakok és gyengénlátók számára tartott akadálymentesített cirkuszi előadást a Richter Cirkusz: ebben az idényben először Szombathelyen. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, miniszteri biztos elmondta: élen jár Magyarország az akadálymentesített cirkuszi előadásokban.

Felpörgött a vasi építőipar: egy hónap alatt három és félszeresére nőtt a Vas megyei székhelyű építőipari termelés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Márciusban 4 milliárd 855 millió forintot tett ki a vasi építőipar értéke, míg az előző hónapban 1,3 milliárd volt. Éves szinten is látszik emelkedés: tavaly márciusban 4,1 milliárd forint volt az érték.

Nyert a szombathelyi Falco és a Körmend is az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésein. A két vasi vonatkozású végeredmény: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalaegerszeg 91-88; és Egis Körmend – Kecskemét 77-59. Mindkét párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart.

Egy győzelemre vannak az élvonalbeli bajnokság 13. helyétől a szombathelyi Aligátorok. Az AVUS első szezonját zárja az élvonalban, a bennmaradás már biztos, a 13. helyért még egyszer, most idegenben le kell győzni a Tatabánya csapatát: ma este fél 6-kor kezdődik a helyosztó második találkozója.

6-3-ra legyőzte a lengyel korosztályos csapatot a magyar női U16-os labdarúgó válogatott Finnországban, az UEFA fejlesztési tornáján. A válogatott ősszel próbálja majd kiharcolni a továbbjutást az Európa-bajnoki selejtezőben – a tétmeccsekre való felkészülést szolgálja a finnországi UEFA-torna. A válogatottban ott van a szombathelyi Haladás Viktória fiatal erőssége, Fördős Beatrix, a lengyelek ellen kezdőként 73 percet volt a pályán.

Csíkszeredán készül a románok ellen a magyar U15-ös korosztályú labdarúgó válogatott – soraiban egy szombathelyi nevelésű játékossal: a keretben ott van Senkó Zsombor, az Illés Akadémián nevelkedő kapus. A csíkszeredai Székely Labdarúgó Akadémia kezdeményezte a felkészülési meccset, amelyet ma játszik a magyar és a román korosztályos csapat.

Összesen 43 gól esett a Vas megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság szombathelyi csoportjában a 22. fordulóban. A találkozók végeredményei: Nárai – Sorkifalud 2-1; Gyöngyösfalu – Oszkó-Győrvár 1-5; Újperint – Kőszegfalva 1-7; Cák – Torony 3-3; Vassurány – Perenye 1-2; Nemeskolta – Vasasszonyfa 7-3; és Bucsu – Acsád-Meszlen 4-3.

Teljes horgásztilalom lesz Lukácsházánál az Abért-tavaknál – figyelmeztet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. Május 20-án vasárnap reggel 6 órától délután 2 óráig tart majd a Vasi Vizeken Abért-tó Kupa, a horgászverseny miatt lesz általános tilalom lesz a versenyre nem nevezett horgászoknak.