A magyar hősök előtt tisztelegnek szerte az országban; 300 ezer forint az „Alpokalja” nagycsaládosoknak; beköltöző albérlőnek adta ki magát egy tolvaj Szombathelyen; új utcák Répcelakon és Celldömölkön; egyenlített a Körmend a Szolnok ellen a kosárlabda bajnokság elődöntőjében.
Szerte az országban, Vas megye szerte is tartanak megemlékezéseket május utolsó vasárnapján a magyar hősök tiszteletére. Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök azt mondta, most is vannak hősök előttünk és közöttünk, tudósít a honvédelem.hu. Szombathelyen holnap délelőtt 10 órakor kezdődik az emlékezés a Március 15. téren. Kőszeg holnap 19 órakor lesz a megemlékezés, Vasváron már reggel negyed 9-kor.
Ne szűnjenek meg az igazgatótanácsok – így döntött a Magyarországi Evangélikus Egyház X. Zsinat 12. ülésszaka – számol be az evangélikus.hu. A pénteki vitában Gregersen-Labossa György szombathelyi lelkész azt mondta: az igazgatótanács óriási lehetőség arra, hogy nagy szakmai tudású, ám az egyházon kívüli embereket is bevonjanak a munkába. Helyi tanácsadó testületek lehetnek, amelyeket semmiképpen nem szabad megszüntetni.
„Helyből, saját körből” érkezett az utánpótlás a Szombathelyi Evangélikus Férfikörhöz – számolt be a Credo rádiónak a férfikör elnöke, Tóth Sándor.
Az Alpokalja Nagycsaládos Egyesület kapja a legnagyobb összegű támogatást a szombathelyi Jóléti Alapítványtól – derül ki a döntési sorból. A nagycsaládosok 300 ezer forintnyi támogatásnak örülhetnek. Sok volt az igény: 17 szervezet nyert volna 6 millió 300 ezer forintot – ezzel szemben összesen 1 millió 960 ezer forintot tudott kiosztani az alapítvány, 14 szervezet támogatására.
Bemutatta legújabb, rendhagyó produkcióját a szombathelyi Mesebolt Bábszínház. Egyrészt interaktív, másrészt szabadtéri „A mesélő fák kertje” című darab
– mutatta be Lehőcz Zsuzsa, a Mesebolt Bábszínház művésze, a darab társalkotója. A teátrum naptára szerint legközelebb június 6-án lesz előadás a Kámoni
Arborétumban.
Beköltöző albérlőnek adta ki magát egy tolvaj Szombathelyen, két nap alatt elfogták a rendőrök. A fiatalember gyanúsan pakolt egy lépcsőházban: nem volt válogatós, függönyöket, fali képeket, tükröt, grillsütőt, kerti szerszámokat, felfújható gyermekmedencét szedett össze. A mozgása gyanús lett egy házbélinek, akinek azt hazudta, éppen albérletbe költözik. Aztán elmenekült, a zsákmánya nagy részét hátrahagyta. Két nap alatt a nyomára bukkantak az egyenruhások.
Kerékpárosbarát munkahely lett a szombathelyi börtön, ahová kerékpárút vezethet a városból. Az intézet beszámolója emlékeztet: tavaly három, csomagtartóval felszerelt kerékpárt vásárolt a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézet, hogy kényelmesebben és gyorsabban közlekedhessenek a dolgozók az 53 hektáros börtönterületen – de ez csak az egyik kerékpáros érv a börtön mellett. A másik abból adódik, hogy viszonylag messze van a várostól az intézmény, buszközlekedés errefelé nincs, sok dolgozó kerékpárral jár munkába. Ezt egyébként szeretnék mielőbb biztonságosabbá tenni, hogy ne forgalmas úton, autók között kelljen kerekezni a börtönőröknek és egyéb dolgozónak, hanem vezessen kerékpárút a börtönig.
Új utcák Répcelakon és Celldömölkön. A városi honlapok beszámolói szerint közterületek elnevezése aktuális a két vasi településen. Répcelakon már döntöttek: Tatay Sándor íróról nevezik el az új utcájukat. A Kossuth-díjas író 1910-ben született, apja, Tatay Lajos evangélikus lelkész volt. 1991 óta nincs köztünk. Celldömölkön nem is egy, hanem mindjárt öt új utca vár elnevezésre. A Pápai utcáról nyílnak a közterek, minden celldömölki javasolhat elnevezést, május 31-ig.
Egyenlített a Körmend, miután hazai pályán könnyedén legyőzte a címvédő Szolnokot a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének negyedik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc 2-2re áll. A végeredmény: Egis Körmend-Szolnoki Olaj KK 89-53. Közben, a másik elődöntőben: Paks – Fehérvár 64-69, a párharcot 3-1-re a Fehérvár nyerte, így már döntős. Hogy a kupagyőztes Körmend lesz-e a Fehérvár ellenfele a döntőben, az holnap derül ki.
Megbüntette az MLSZ az NB3-as Sárvár labdarúgó csapatát, tudósít a vasifoci.hu. Szalai Péter rendező sértegette a játékvezetőket a Sárvár – Andráshida meccsen, ezért négy találkozóról eltiltották, a Sárvárt pedig sportszakemberének sportszerűtlen magatartásáért 50 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.
A 29. forduló meccsei vannak soron a labdarúgó megyei első osztályban. A mai párosítások: Király SZE – Körmend; Lukácsháza – Celldömölk; Jánosháza – Kőszeg; Szentgotthárd – Egyházasrádóc; és Kemenesalja – Csepreg. Holnap lesz a Táplán – Répcelak; a Vasvár – Rábapaty; és a Vép – Rum találkozó.
Három szombathelyi lány is bekerülhet a magyar serdülő női kézilabda válogatott bő keretébe – számol be a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. Woth Viktória, Pődör Blanka és Horváth Anna vett részt a Győrben rendezett területi kiválasztón, ahol Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Zala és Vas megyékből érkezett kézilabdásokat mértek fel a szakemberek.
Megint a szombathelyiek az ország legsportosabb tűzoltói. Elkészült az összesítés a Kihívás Napján teljesített sportórákról, eszerint pedig a legtöbb időt és energiát a szombathelyi lánglovagok fordították a mozgásra a Kihívás Napján – vagyis, akárcsak tavaly, idén is ők szerezték meg a „Legaktívabb Tűzoltó-parancsnokság” címet.