November végéig tart a három új alkalmazott továbbfoglalkoztatása a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központban; adómentesek lehetnek a szentgotthárdi háziorvosok; Bazsó Bianka nyert a súlyemelő OB-n; zalába látogat a szombathelyi Haladás futsalcsapata.
November végéig tart a három új alkalmazott továbbfoglalkoztatása a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központban – számolt be a Credo rádiónak Szabó Miklós, az intézmény vezető-helyettese. Az új munkaerő foglalkoztatásának célja volt a szolgáltatás minőségének emelése is, és jól beilleszkedtek az új munkatársak a Diakóniai Központban.
Három ember megsérült egy frontális karambolban Rum és Zsennye között. A roncsok közé beszorult sérültet a sárvári hivatásos tűzoltók szabadították ki a vasárnap kora este történt karambol után.
Egy férfi vert két másikat egy szombathelyi vendéglátóhelyen. A verekedő fiatalembert garázdaság miatt vonják felelősségre, miután a tettlegességig fajult vitát követően, hamar elfogták az italozó melletti utcában.
Joskar-Ola fórum lesz ma délután. A Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskolába hívja a lakótelepen élőket a körzet képviselője, Kelemen Krisztián. Szakértő vendégeket is hívtak a fórumra a szombathelyi közszolgáltató és szolgáltató cégektől. A felújításoktól a buszmenetrendig több téma is terítékre kerül.
Összességében csökkent, városonként viszont jelentős eltérést is mutat a munkanélküliség Vas megyében – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Például, Vasváron stagnálás mutatkozik július hónapról szeptemberre: 122 munkakereső volt a nyáron és ősszel is a 3128 munkaképes korú lakoshoz képest. Ezzel 3,9 százalékos a vasvári relatív munkanélküliségi mutató. Vépen több lett az álláskereső, igaz, csak egy regisztrált munkanélkülivel: 67-ről 68-ra emelkedett a szám. Most 2,75 százalékos a vépi relatív munkanélküliség. Óriásit javult közben a jánosházai mutató: júliusban 72, szeptemberben már csak 61 álláskereső szerepelt a regiszterben. Vagyis 4,04 százalékról 3,42 százalékra csökkent a relatív munkanélküliségi ráta, az álláskeresők számát az 1784 munkaképes korú jánosházai lakoshoz viszonyítva.
Adómentesek lehetnek a szentgotthárdi háziorvosok. A gotthárdi képviselő-testület a 2016-os költségvetés tervezésekor dönt arról, hogy a vállalkozó háziorvosokat mentesítik-e az iparűzési adó megfizetése alól. Emellett fogászati rendelő felszerelésének támogatásáról döntött a szentgotthárdi városvezetés: a kettes számú körzet 266 ezer forintot kap eszközbeszerzésre, plusz 170 ezer forintot műszerszekrény vásárlására az idei költségvetés terhére az önkormányzattól.
Megkezdődött a Szent Márton templom tornyának színezése és a tetőcsere is megvalósul még idén Ólmodon. Tavasszal folytatódik a munka az alsó rész szigetelésével. A még hiányzó összeget adományokból reméli összegyűjteni a település. 2016, a Szent Márton év pünkösdjére végeznének a teljes felújítással.
Sajátos kampányt indított a Nissan és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő. A vasi városban egy Nissan LEAF-et állítanak hadrendbe, hogy felhívják az elektromos autózás előnyeire a figyelmet. A jármű ingyen szállítja a turistákat a helyi fürdő és a város múzeuma, az országra szóló huszárkiállítás között.
Bazsó Bianka nyert a súlyemelő országos bajnokság zárónapján – megint. Akárcsak tavaly, idén is aranyérmet érdemelt ki a Szombathelyi Haladás VSE súlyemelője a 75 kilósok mezőnyében, összetettben 183 kilóig jutva.
Zalába látogat a szombathelyi Haladás futsalcsapata. A szombathelyi klub honlapja emlékeztet: akár úgy is fel lehet vezetni a mérkőzést, hogy régi Hali játékosok – új Hali játékosok találkozó lesz ma este. Nagy rangadó lesz, a két város között nagy a rivalizálás és mivel sok ZTE játékos futsal karrierje Szombathelyről indult, így biztosan bizonyítani szeretnének ők is. Így jó hangulatú, parázs mérkőzésre lehet számítani. Ami a számokat illeti: a Zalaegerszeg 4 mérkőzésből 3, míg a Haladás 5 mérkőzésből 4 győzelemmel áll. Most az 5. győzelmére készül idegenben a vasi gárda.
Ikszelt a Sárvár Felcsúton a labdarúgó NB3 nyugati csoportjában, a 13. fordulóban. A meglepetés-végeredmény: Puskás Akadémia második csapat – Sárvár FC 2-2. Subicz a 49., Tóth az 54. percben szerezte a sárvári gólt Fecsúton.
Három meccsből kettő döntetlennel zárult a labdarúgó megyei első osztályban a 11. forduló második játéknapja. A végeredmények: Rábapaty – Rum 2-0; Táplán – Vasvár 1-1 és Csepreg – Egyházasrádóc 2-2. A korábbi eredmények: Répcelak – Kőszeg 5-0; Lukácsháza – Vép 1-1; Szentgotthárd – Körmend 1-2; Jánosháza – Celldömölk 0-1 és Kemenesalja – Király SZE 0-3.
Kilencgólos meccs is volt a hétvégén a labdarúgó megyei másodosztályú bajnoki sorozat szombathelyi csoportjában. A végeredmények: Szentpéterfa – Vasszécseny 1-2; Söpte – Felsőcsatár 7-2; Újperint – Elektromol Spari 1-5; Zanat – Herény 1-2; Balogunyom – Táplánszentkereszt 2-0; Tanakajd – Sé 1-5; Ják – Bozsok 2-0 és Torony – Gyöngyöshermán-Szentkirály 1-2.