Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
A Tudomány mai állása c. műsor szerkesztő-műsorvezetője.
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.

Napi hírösszefoglaló – 2015. november 27. péntek

Tűz volt Pácsonyban és két baleset is történt –csütörtök este krónikája Vas megyében; ma este lépnek színpadra a Szabó-legények; nőtt a házasulási kedv Vas megyében; szavazhatnak a drukkerek az új Haladás-címerre; továbbra is veretlen a Falco U20-as csapata a korosztályos bajnokságban.

Tűz volt Pácsonyban és két baleset is történt – így ért véget a csütörtök Vas megyében, derül ki a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jelentéseiből. Egy melléképület tetőszerkezete kapott lángra késő este Pácsony településen. Személyi sérülésről nincs hír. A vasvári tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat, egy szén-monoxid palackot hoztak ki a helyiségből. A tűz nem terjedt át a lakóépületre. Közben, szintén késő este egy fa dőlt egy gépkocsira a 86-os főúton, Répcelak és Beled között. Az autó az eset miatt lesodródott az úttestről és oldalával az árokba borult. Személyi sérülésről nincs hír az esettel kapcsolatban. A répcelaki lánglovagok szabadították ki a kocsit a tíz méter hosszú, húsz centi vastag fa alól. Kevéssel a fakidőlés előtt egy kamion csúszott az árokba a 76-os számú főúton Hegyhátsál térségében, a hegyháthodászi elágazónál. Teljes útzár volt, amíg a körmendi tűzoltók egy csörlővel visszahúzták a kamiont az útra.

Az adventi koszorúk készítése van soron ma délután a szombathelyi evangélikus gyülekezetben. Várják a segítő kezeket ma délután 5 órától, hogy a vasárnapi Jótékonysági Adventi Vásárra koszorúk készüljenek – részletek a szombathelyi evangélikus honlapon.

Ma este lépnek színpadra a Szabó-legények – emlékeztet a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola honlapja. A Duna Televízió tehetségkutató műsorában, a Fölszállott a páva című műsorban jutott az élő adások sorába a reményikes Szabó Bence és Szabó Domonkos testvérpár. Ma este lépnek színpadra ország-világ előtt.

Ruhaipari szakképző központot avattak fel Szombathelyen. Az önkormányzat, a Styl és a Teleki iskola összefogásával 36 millió forintból alakították ki az új ruhaipari szakképző központot a Styl telephelyén. 730 négyzetméteren három gyakorlati műhelyt alakítottak ki, amelyhez három szaktanterem és egy szabászat is kapcsolódik.

Megállapodás született az útfejlesztési prioritásokról Szombathely, Szentgotthárd, Zalaegerszeg és Nagykanizsa között. A napokban tanácskoztak a városvezetők a térség legfontosabb közös céljairól. Azt szeretnék, hogy a 2020-ig tartó ciklusban a fejlesztési pénzek ütemezésénél mindenek felett élvezzen prioritást a 8-as főút és a 86-os fejlesztése, valamint a 87-es főút Szombathely és Kőszeg közötti szakaszának bővítése, építése.

Nőtt a házasulási kedv Vas megyében. A Központi Statisztikai Hivatal most jelentette az év első háromnegyed évének összesítését. Eszerint, októberig 912 házasság köttetett Vas megyében – 82-vel több, mint tavaly ugyanekkor és 142-vel több, mint tavalyelőtt az év első kilenc hónapjában.

Felfüggesztett szabadságvesztésre és pártfogó felügyeletre ítélhetik a férfit, aki 6581 gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a számítógépén. Idén tavasszal kapták el. A Sárvári Járási Ügyészség emelt vádat.

Vádemelést javasolnak a körmendi rendőrök a szeptemberben elfogott román embercsempész ellen. A 8-as főúton, Körmendnél fogták el a kisbusz sofőrjét, aki húsz illegális migránst készült Ausztriába szállítani. Az embercsempész büntetőügyének iratai már a Körmendi Járási Ügyészségen vannak.

122 vasi rendőr mehet pihenni. A magyar kormány az illegális bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében a határtérségben közreműködött egyenruhásoknak adott üdülési utalványt. Az elismerésben a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományából összesen 122 rendőr részesült. Csütörtökön vették át a pihenésre jogosító utalványokat.

Nyit az adventi vásár Szombathely Fő terén. Nem csak a hangulatos forralt borozás és vásárolgatás helyszíne lehet a forgatag, hanem tökéletes terep a zsebtolvajoknak, csalóknak, autófeltörésre „szakosodott” bűnözőknek – erre hívja fel a figyelmet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség idén is a polgárőrökkel közösen járőrözik a szombathelyi adventi vásárban. November végén a bevásárlóközpontokban, a piacokon is ott vannak az egyenruhások. Megnyugtató lehet, hogy civil ruhás rendőrök is segítik a biztonságos vásárlást és a köztéri kamerarendszert is segítségül hívják, ha szükség van rá. Egyébként egyetlen zsebtolvajlással sem volt dolga tavaly, az év végi ünnepek körüli vásárokban a vasi rendőröknek.

Véleményezhető a Jeli arborétum természetvédelmi terület védettségének fenntartásáról szóló 2007-es rendelet módosítása. A Földművelésügyi Minisztérium november 30-ig várja az észrevételeket a rendelettel kapcsolatban. A véleményezésre közzétett rendelet egy melléklettel egészült ki, amelyben a Jeli arborétum természetvédelmi kezelési terve olvasható.

21 magyar, 4 osztrák és 2 szlovéniai képzőművész csaknem 60 alkotása látható a bécsi magyar nagykövetségen nyílt Ars Pannonica Nemzetközi Képzőművészeti Tárlaton. A Szombathely városa által kezdeményezett és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott tárlat a bécsi magyar nagykövetségen december 7-ig látható, a megtekintéshez előzetes bejelentkezés szükséges.

Négy évszakos művészeti tábor létesülhet Szentgotthárdon, mondta el Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere a novemberi testületi ülésen. Amikor az alkotók nincsenek itt, akkor a művészeti központot a szentgotthárdi képzőművész tanulók használhatják majd. A várakozások szerint, ez óriási lökést adhat a művészeti nevelésnek, akár nemzetközi hírű képzés is kialakulhat.

A Szombathelyi Haladás szurkolóinak szavazatait is figyelembe veszik, amikor eldől december 12-én, hogy milyen lesz a szombathelyi klub új címere. Négy verzió közül választhatnak a voksolók, a klubhonlapon, a hátralévő hazai bajnokik előtt az Ereklyeárusító Pavilonnál, valamint a Haladás Ajándékboltban.

27 találat esett összesen a körmendi csoportban a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnoki sorozat 15. fordulójában. A végeredmények a Rába mentéről az utolsó őszi fordulóból: Alsószölnök – Vasalja 1-1; Rönök – Telekes 0-1; Gersekarát – Szalafő 1-1; Magyarlak – Őrimagyarósd 4-3; Nagyrákos – Oszkó-Győrvár Térsége 5-3; Gasztony – Máriaújfalu 2-5. A Pankasz pedig szabadnapos volt.

A Szombathelyi Arborétum nyerte meg a 2015. évi városi nyílt sakkcsapat-bajnokságot.

Kilencedszer is nyert a Falco U20-as csapata a korosztályos férfi kosárlabda kiemelt bajnokságban. Ezzel kilenc forduló után veretlenül vezeti a tabellát a szombathelyi csapat. A Körmend korosztályos együttese 4 győzelemmel és 5 vereséggel a hetedik a tabellán. A végeredmények a kilencedik fordulóból: Kecskemét – Zalaegerszeg 82-96; Körmend – MAFC 89-76; Jászberény – Nyíregyháza 73-84; Kaposvár – Szeged 57-69; Sopron – Paks 91-55; Fehérvár – Szolnok 94-66 és Pécs – Szombathely 83-89.

Szurkolói segítséget vár a körmendi kosárlabda klub. A házi archívum számára keresik a KKC Infó című lap 2012-ben és 2013-ban megjelent számait. Nem veszik el, csak lemásolják a kiadványokat.