Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Főszerkesztő és hírolvasó vagyok.
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2015. július 30. |

Napi hírösszefoglaló – 2015. július 30. csütörtök

Indul az első szombathelyi evangélikus családi napközi; megint olcsóbb lesz a tankolás – Vas megyében 370 forint lesz a legolcsóbb benzin; készülnek már a bajnoki sorozatokra az alsóbb osztályú vasi focicsapatok.

Az országban nem példa nélküli, de Szombathelyen az első evangélikus családi napközi kapta meg a működési engedélyt. Torma-Hasza Mónika, lelkész elmondta: várják a jelentkezéseket az alternatív bölcsődébe. Elmondta azt is: a bölcsikhez képest kisebb létszámú csoporttal dolgoznak és hosszabb nyitva tartással, rugalmasabb ellátással működik majd a napközi.

Átadták a 8-as főut Vasvár és Körmend közötti szakaszát. 12,4 kilométeres szakasza újult meg a 8-asnak, a szakasz felújítása másfél év alatt készült el, összesen 4,1 milliárd forintból. 105 ezer négyzetméteren készült új útburkolat, megerősítették, többet bír az út. Összesen 52 ezer tonna aszfaltot használtak fel a munkálatok során. 15 ezer fagyalt ültettek: a funkciója, hogy hófogó sáv legyen mintegy kétszáz méter hosszan, Rábahídvég és Egyházashollós között.

Megint olcsóbb lesz a tankolás: holnaptól 5 forinttal kerül kevesebbe egy liter benzin és 2 forinttal mérsékli a Mol a gázolaj literenkénti árát. Ez sorozatban a sokadik árcsökkentés lesz. Egy liter benzint átlagosan 374, egy liter gázolaj 359 forint lesz a holnapi mérsékléssel, országos átlagban. A holtankoljak.hu adatbázisa szerint, Vas megyében 370 forint lesz a legolcsóbb benzin, Szombathelyen tankolhatják az autósok. 378 forint lehet az 5 forintos árcsökkentés után a legdrágább benzin Vas megyében: azt Sajtoskálon mérik. Ami a dízelt illeti: a legolcsóbb egy sárvári benzinkútnál Vas megyében, a 2forintos árcsökkentés előtt 345 forint. A legdrágábban a megyében Sajtoskálon tankolhatunk gázolajat: 360 forint egy liter, a pénteki ármérséklés előtt.

Meghalt az az idős biciklis, akit egy személyautó ütött el Nyőgér külterületén – tájékoztat a szerdán este történt balesetről a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Annyit tudni, hogy az asszony a 8439-es számú úton biciklizett, amikor elütötte az autó, a kórházba szállítását követően életét vesztette. A sárvári rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit.

Grazig szóló vonatjegyet találtak a rendőrök annál a három afgán férfinél, akiket a szombathelyi vasútállomáson igazoltattak – viszont, magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. Tiltott határátlépés miatt vonják őket felelősségre.

Eltiltották a vezetéstől, mégis autóba ült az a vasboldogasszonyi férfi, akit Vasváron értek tetten, pontosabban sofőrködésen a rendőrök. Szabálysértési eljárás indult ellene.

1 millió forint támogatást ítélt meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a szombathelyi Mesebolt Bábszínháznak, Balla Zsófia Triangulum című műve színpadra állításának támogatására. A kiemelt művészeti célok támogatása között, a kortárs gyermek, ifjúsági és felnőtt bábszínházi bemutatók készítése alprogramban jut támogatás a szombathelyi teátrumnak.

A Ferencváros elleni járomcsonttörése után szombaton újra pályára léphet a Haladás színeiben a szombathelyiek játékosa, Halmosi Péter. A haladás honlapjának a labdarúgó elmondta, a maszkot még sokáig viselnie kell, amelyet zöld-fehérre festet, és egy Hali-címer is rá kerül majd. Négy-hat hét, mire összeforr a csont, de utána is viselnie kell a maszkot, mert a csont ekkor még nem lesz olyan erős, mint amilyennek lennie kellene. Ez azt jelenti, hogy 10 bajnoki meccsen is arcvédőben szerepelhet Halmosi Péter. Szombaton az MTK-t fogadja a Haladás, az élvonalbeli bajnoki sorozat harmadik fordulójában.

Megkezdődtek a felkészülési mérkőzések szerte Vas megyében, az alsóbb osztályú labdarúgócsapatoknál, vannak együttesek, amelyek a szomszédos megyéből választottak ellenfelet a felkészülési találkozókhoz – számol be a vasifoci.hu. Néhány végeredmény erről a hétről: Rum – Ják 3-5; Celldömölk – Pápa 3-2; Kemenesalja FC – Jánosháza 3-0; Zalalövő – Körmend 5-1; Répcelak – Kapuvár 1-2; Répcelak – Lövő 1-0.

A Haladás VSE futója, Móricz Bálint nyerte a 31. Honvéd Kupa nemzetközi atlétikai verseny férfi 400 méteres síkfutó számát – számol be a vaol.hu.