Karácsonyi műsor a Johanneumban; tavasz a Kőszegi-hegységben, de meleg-rekord nem dőlt; széfbe került Király Gábor „százados” mackónadrágja.
Karácsonyi műsor volt a Johanneumban. A Zrínyi iskola negyedikesei kedveskedtek karácsonyi műsorral a Johanneum idős és fogyatékkal élő lakóinak – számol be a szombathelyi evangélikus portál. A gyerekek felkészítő tanára az egyik lakó hozzátartózója. Neki köszönhetően már második éve lepték meg az intézményt a karácsonyi programmal.
Macikat vittek a kórházba a tűzoltók – számol be a Vas megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A Markusovszky Kórház udvarában az emelőkosaras magasból mentő gépjárműből adták át a beteg gyerekeknek a plüss mackókat.
Egy sárvári csomagolóanyag gyártó üzemben gyakorlatoztak a sárvári és a szombathelyi tűzoltók. Feltérképezték például azt, hogy az üzem mely pontjáról lehet vizet vinni egy esetleges tűz eloltásához.
Nincs influenza aktivitás Magyarországon – jelentette az ÁNTSZ, a legfrissebb összesítés alapján. Vizsgáltak laboratóriumban influenza-gyanús mintákat, de nem mutatkozott a vírus egyik típusa sem. Vas megyében nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma: 100 ezer lakosra vetítve most 43 beteg jut, a megelőző héten ez a szám 38 volt.
Majdnem három hete eltűnt szombathelyi fiatalt keres a rendőrség. A városi rendőrkapitányság várja az információkat a november 29-én eltűnt fiatalemberről – olvasható a police.hu oldalon közzétett nyilvános körözésben. Ismerősei a facebook-on is felhívást tettek, nagyon aggódnak érte. Arról nincs bejegyzés, hogy pontosan hol látták utoljára, vagy merre indulhatott el.
Gyorsított eljárásban ítélkeztek egy fiatal férfivel szemben, aki kollégiumi szobatársát lopta meg novemberben, Szombathelyen – tájékoztat a szombathelyi járási ügyészség. 200 svájci frankot emelt el a szobatárs éjjeliszekrényéről. Az ítélet: hatvan óra közérdekű munka.
Szombathelyen, valamint Kőszegen és Körmenden van a legnagyobb választék Vas megyén belül 10 és 20 millió forint közötti árú ingatlanokból, a lakás- és házhirdetések alapján. A 10 és 20 millió forint közötti összeg az, ami elérhető, ha egy házaspár tíz év alatt három gyermeket vállal – mondta el Lázár János, a miniszterelnökség vezetője. Vas megyében most körülbelül harminc új építésű ingatlan található a hirdetések között a 10 és 20 millió forintos árkategóriában. Jellemzően 50-70 négyzetméteres lakóparki lakásokat kínálnak a két összeghatár között. Egyébként egy háromgyermekes családnak csak akkor jár majd az új otthonteremtési támogatás, ha legalább hatvan négyzetméteres lakást, vagy kilencven négyzetméteres házat vásárolnak.
Szombathelyen, a közterület-felügyeletnél kapnak munkát a leendő rendőrök, ha szükségük van a jövedelemre – hangzott el a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola nyílt napján. Hollósi Gábor, az iskola igazgatója elmondta: sok diák hátrányos helyzetű térségekből érkezik, hogy rendőrnek tanuljon. Többen nem tudnak hazamenni tanítási szünetekben sem, mert nincs az otthonukban víz és villany. Nekik munkát, pénzkereseti lehetőséget adnak a tanulás mellé: a Szombathelyi Közterület-felügyelet az iskola partnere. A köztéri kamerarendszer figyelésére osztják be a diákokat hétvégente.
Tavasz volt a Kőszegi-hegységben, a Kendig-csúcson – jelentette az időkép. Az osztrák határ közelében található hegycsúcson pénteken a napsütésben 14-15 fok körül mutattak a hőmérők, ami nem éppen decemberre jellemző hőmérsékleti érték. Rekord melegnek persze nem számít a Vas megyében december 18-án feljegyzett hőmérséklet.
A 12. forduló meccsei vannak soron a hétvégén az élvonalbeli férfi kosárlabda bajnoki sorozatban. Ma este 6 órakor a szombathelyi Falco Szegeden lép parkettre, a Körmend pedig hazai csarnokban fogadja a címvédő Szolnok csapatát.
Ciprus korosztályos válogatottját verte a magyar U16-os férfi kosárlabda csapat 88-42-re a bukaresti Balkán Kupa felkészülési tornán. Ma a házigazda román csapat lesz a magyar válogatott ellenfele. A hazai keretben két szombathelyi kosaras szerepel: Dancsecs András és Körmendi Bence.
Élesen kritizálta a magyar fociedzőket Bernd Storck, a magyar válogatott német szövetségi kapitánya. A csakfoci.hu-nak azt mondta, a trénereknek sokkal nyitottabban kellene gondolkodni, meghallgatni a másikat, megnézni, más országokban hogyan dolgoznak. Mészöly Géza, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője szerint több NB1-es edző bizonyította már, hogy nyitott az újdonságokra. Szombathelyen több újdonságot bevezettek, még olyan teszteket is, amelyeket Storck úr szorgalmazott.
Széfbe került Király Gábor „százados” mackónadrágja. A 101-szeres magyar válogatott kapus, a szombathelyi Haladás hálóőre, Király Gábor volt a Sport TV vendége, akkor beszélt a bizonyos mackónadrágról. A 100. válogatott mérkőzésén viselt nadrágját és mezét nem mosta ki, aláíratta a játékostársaival, és most egy széfben van az ereklye. S ha már Király Gábor: 25 év után visszatért a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba a kapus. Egykori iskolájában jutalmakat adott át az előző év legeredményesebb diákjainak. Nem távozott ő maga sem üres kézzel: kapott ajándékba egy 101 feliratos szürke mackónadrágot az iskola címerével.