Péntek éjfélig meghosszabbította a hőségriadót a tisztifőorvos. A napokban, várhatóan erősödik a nappali felmelegedés. Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet mb. főigazgató helyettese a megfontolt légkondicionálásra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: ekkora hőségben, akkor is inni kell vizet, ha nem érez az ember szomjúságot. A hőségben feldúsultak a szennyező anyagok a levegőben: meghaladta az ózonterhelés az egészségügyi határértéket Vas megye déli részén. Szentgotthárdon kifogásolt minősítést kapott a levegő.
Az uniós tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be – ebben állapodtak meg Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei. Magyarország az egyetlen olyan EU-tagállam, amelyik jelezte, hogy nem kíván befogadni egyetlen menekültet és menedékkérőt sem. Katona Attila történész, a Savaria Egyetemi Központ tanára emlékeztetett, a migrációnak számtalan oka lehet, napjainkban tömeges a menekülés, ezért foglalkozik vele a politika is.
Zárul ma a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán Evangélikus – Katolikus Egység Bizottság budapesti konferenciája. Mintegy húsz, az ökumenikus dialógusban részt vevő jeles teológus vett részt a programban, a világ minden tájáról – emlékeztet az evangélikus.hu.
Óriásit csökken a benzinár: kilenc forinttal mérsékli szerdán a Mol, a dízel ára három forinttal csökken. Nem lesz 390 forint felett benzin Vas megyében – a holtankoljak.hu adatbázisa szerint. A legdrágább vasi kútnál, Toronyban most 394 forint egy liter 95-ös – a szerdai ármérséklés után 385 forint lesz. A legolcsóbb a megyében egy körmendi benzinkút, ahol most 384 forint a benzin, a várhatóan kilenc forintos csökkentés után 375 forint lesz a legolcsóbb benzin Vas megyében. Az országos átlagár 383 forint lesz a 95-ösnél, a szerdai ármérséklés után. A gázolaj átlagára 365 forintra változik a három forintos csökkentéssel. Az üzemanyagportál adatai szerint, most 352 forint a legolcsóbb dízel Vas megyében, azt Sárváron tankolhatják az autósok. Legdrágábban Szombathelyen mérik a gázolajat: 367 forint egy liter. Szerdától mínusz három forinttal számolhatnak az autósok.
A kánikulában már a fűtési szezonra készült a a szentgotthárdi férfi, akit a körmendi rendőrök fogtak el, amikor mintegy egy köbméter tűzifát szállított utánfutóján. Nem tudta igazolni a rakomány eredetét. Lopás miatt vonják felelősségre.
A sárvári Barabás szakközépiskola jár az élen a megyében a szakmunkásképzés után érettségizők közösségi szolgálatának koordinálásában. A Vasi Diák Közösségi Szolgálat vezetője, Virágné Szalai Zsuzsanna emlékeztetett: nehéz a diákok dolga, hiszen négy helyett, csak két évük van az ötven óra közösségi munkára.
Középiskolások jelentkezését várja a Hétrétország Fesztivál. Az önkéntesek a kulturális programsor lebonyolításában segédkezhetnek, augusztus 10. és 23. között. Július végéig lehet jelentkezni a közösségi munkára. A diákok mentorok segítségével vehetik ki a részüket a szervezésből és a program lebonyolításából.
Várhatóan négy hetet kell kihagynia Halmosi Péternek, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás labdarúgójának, akinek eltört a járomcsontja vasárnap, a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen.
A hazai csapat kapitánya a 34. percben sérült meg, amikor a vendégek védője, Emir Dilaver ütközött vele. A 35 éves, 35-szörös válogatott Halmosit sokáig ápolták a pályán, majd kórházba vitték, ahol megműtötték, de már otthonában gyógyul.
Két hét kihagyás vár Váradi Benedekre – írja a szombathelyi élvonalbeli férfi kosárlabda csapat honlapja. A Falco U20-as válogatott játékosa, Váradi Benedek combizom-húzódást szenvedett, de a bajnoki alapozásra már százszázalékos állapotban lesz. Vasárnap este 15 pontos hátrányból fordítva nyerte meg a bronzmeccset Montenegró ellen az U20-as válogatott, így kiharcolta az A-divízióba való feljutást – itt, a bronzmeccsen már nem tudott szerepelni a szombathelyi játékos.