A kiállítást megnyitja: DR. BORDÁCS ANDREA főiskolai docens, intézetigazgató, Németh Lajos-díjas esztéta, műkritikus
A tárlat 2016. április 28-ig látogatható.
Tóth Csaba vallomása:
IN MEMORIAM…
Arthur C. Danto 1983-ban kiadott esszéjében, (Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?) írt először a művészet végéről. Hans Belting pedig rá egy évre, 1984-ben jelentette meg „ A művészettörténet vége" című tanulmányát. E két írás megjelenésük után nem sokkal már kezdett hatni a magyar kortárs művészetre.
1989-ben a szombathelyi Derkovits Képzőművészeti Szabadiskolában indítottam egy kortárs művészeti kurzust. Ennek tanulságai után, 1991-től kezdtem el képinterprertációkat készíteni, olyan festményeket, amelyekben korábbi korok képvilágát, világképét, gondolkodását próbáltam közvetíteni a mának. E sajátos kontemplatív konceptuális festészet során, latin szavakat, fogalmakat festettem a monokróm színekkel újrafestett képek középső vízszintes tengelyébe. Dialógust kezdeményeztem e művekkel, nem csak magam-, de a befogadó, a néző számára is. Malevics fekete négyzetéből kiindulva, négyzetesre átkomponáltam az interpretált képeket, a fekete négyzetéből azonban csak egy szűk, festett keretet hagytam meg, amely így „gyászkeretként" a művészet halálára utalt. A fekete képkeret, a monokróm megidézett kép és a fekete felirat így vált emlékezőfestészetté.
A feliratok emellett hasonló funkciót töltöttek be, mint Caspar David Friedrich tájképein a nekünk háttal álló figurák, amelyek így bevonnak bennünket a megörökített természet végtelenjébe, egy színpadias meditációs térbe, így szemlélődésre, elmélyülésre késztetnek bennünket a világról, magunkról, múltunkról és a jelenünkről. Én a képben a természetet cseréltem fel a művészettel, és a függőleges figurát vízszintes felirattal. Ilyen jellegű művekből több mint kétszázat készítettem az elmúlt 25 évben. Ezekből válogat most a ZERO Galéria kiállítására.
A mostani kiállítás azonban nem csak az eltűnő művészetet és művészettörténetet idézi meg, hanem a szemünk előtt, velünk együtt elhaló Európának is emléket állít, amelyhez hozzátartoztak, sőt szellemi alapját képezték ezek a művek, illetve az a kultúra, amelyben megszülettek.
A kiállítást megnyitja: DR. BORDÁCS ANDREA főiskolai docens, intézetigazgató, Németh Lajos-díjas esztéta, műkritikus
A tárlat 2016. április 28-ig látogatható.
Tóth Csaba vallomása:
IN MEMORIAM…
Arthur C. Danto 1983-ban kiadott esszéjében, (Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?) írt először a művészet végéről. Hans Belting pedig rá egy évre, 1984-ben jelentette meg „ A művészettörténet vége" című tanulmányát. E két írás megjelenésük után nem sokkal már kezdett hatni a magyar kortárs művészetre.
1989-ben a szombathelyi Derkovits Képzőművészeti Szabadiskolában indítottam egy kortárs művészeti kurzust. Ennek tanulságai után, 1991-től kezdtem el képinterprertációkat készíteni, olyan festményeket, amelyekben korábbi korok képvilágát, világképét, gondolkodását próbáltam közvetíteni a mának. E sajátos kontemplatív konceptuális festészet során, latin szavakat, fogalmakat festettem a monokróm színekkel újrafestett képek középső vízszintes tengelyébe. Dialógust kezdeményeztem e művekkel, nem csak magam-, de a befogadó, a néző számára is. Malevics fekete négyzetéből kiindulva, négyzetesre átkomponáltam az interpretált képeket, a fekete négyzetéből azonban csak egy szűk, festett keretet hagytam meg, amely így „gyászkeretként" a művészet halálára utalt. A fekete képkeret, a monokróm megidézett kép és a fekete felirat így vált emlékezőfestészetté.
A feliratok emellett hasonló funkciót töltöttek be, mint Caspar David Friedrich tájképein a nekünk háttal álló figurák, amelyek így bevonnak bennünket a megörökített természet végtelenjébe, egy színpadias meditációs térbe, így szemlélődésre, elmélyülésre késztetnek bennünket a világról, magunkról, múltunkról és a jelenünkről. Én a képben a természetet cseréltem fel a művészettel, és a függőleges figurát vízszintes felirattal. Ilyen jellegű művekből több mint kétszázat készítettem az elmúlt 25 évben. Ezekből válogat most a ZERO Galéria kiállítására.
A mostani kiállítás azonban nem csak az eltűnő művészetet és művészettörténetet idézi meg, hanem a szemünk előtt, velünk együtt elhaló Európának is emléket állít, amelyhez hozzátartoztak, sőt szellemi alapját képezték ezek a művek, illetve az a kultúra, amelyben megszülettek.
A kiállítást megnyitja: DR. BORDÁCS ANDREA főiskolai docens, intézetigazgató, Németh Lajos-díjas esztéta, műkritikus
A tárlat 2016. április 28-ig látogatható.
Tóth Csaba vallomása:
IN MEMORIAM…
Arthur C. Danto 1983-ban kiadott esszéjében, (Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?) írt először a művészet végéről. Hans Belting pedig rá egy évre, 1984-ben jelentette meg „ A művészettörténet vége" című tanulmányát. E két írás megjelenésük után nem sokkal már kezdett hatni a magyar kortárs művészetre.
1989-ben a szombathelyi Derkovits Képzőművészeti Szabadiskolában indítottam egy kortárs művészeti kurzust. Ennek tanulságai után, 1991-től kezdtem el képinterprertációkat készíteni, olyan festményeket, amelyekben korábbi korok képvilágát, világképét, gondolkodását próbáltam közvetíteni a mának. E sajátos kontemplatív konceptuális festészet során, latin szavakat, fogalmakat festettem a monokróm színekkel újrafestett képek középső vízszintes tengelyébe. Dialógust kezdeményeztem e művekkel, nem csak magam-, de a befogadó, a néző számára is. Malevics fekete négyzetéből kiindulva, négyzetesre átkomponáltam az interpretált képeket, a fekete négyzetéből azonban csak egy szűk, festett keretet hagytam meg, amely így „gyászkeretként" a művészet halálára utalt. A fekete képkeret, a monokróm megidézett kép és a fekete felirat így vált emlékezőfestészetté.
A feliratok emellett hasonló funkciót töltöttek be, mint Caspar David Friedrich tájképein a nekünk háttal álló figurák, amelyek így bevonnak bennünket a megörökített természet végtelenjébe, egy színpadias meditációs térbe, így szemlélődésre, elmélyülésre késztetnek bennünket a világról, magunkról, múltunkról és a jelenünkről. Én a képben a természetet cseréltem fel a művészettel, és a függőleges figurát vízszintes felirattal. Ilyen jellegű művekből több mint kétszázat készítettem az elmúlt 25 évben. Ezekből válogat most a ZERO Galéria kiállítására.
A mostani kiállítás azonban nem csak az eltűnő művészetet és művészettörténetet idézi meg, hanem a szemünk előtt, velünk együtt elhaló Európának is emléket állít, amelyhez hozzátartoztak, sőt szellemi alapját képezték ezek a művek, illetve az a kultúra, amelyben megszülettek.
A kiállítást megnyitja: DR. BORDÁCS ANDREA főiskolai docens, intézetigazgató, Németh Lajos-díjas esztéta, műkritikus
A tárlat 2016. április 28-ig látogatható.
Tóth Csaba vallomása:
IN MEMORIAM…
Arthur C. Danto 1983-ban kiadott esszéjében, (Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?) írt először a művészet végéről. Hans Belting pedig rá egy évre, 1984-ben jelentette meg „ A művészettörténet vége" című tanulmányát. E két írás megjelenésük után nem sokkal már kezdett hatni a magyar kortárs művészetre.
1989-ben a szombathelyi Derkovits Képzőművészeti Szabadiskolában indítottam egy kortárs művészeti kurzust. Ennek tanulságai után, 1991-től kezdtem el képinterprertációkat készíteni, olyan festményeket, amelyekben korábbi korok képvilágát, világképét, gondolkodását próbáltam közvetíteni a mának. E sajátos kontemplatív konceptuális festészet során, latin szavakat, fogalmakat festettem a monokróm színekkel újrafestett képek középső vízszintes tengelyébe. Dialógust kezdeményeztem e művekkel, nem csak magam-, de a befogadó, a néző számára is. Malevics fekete négyzetéből kiindulva, négyzetesre átkomponáltam az interpretált képeket, a fekete négyzetéből azonban csak egy szűk, festett keretet hagytam meg, amely így „gyászkeretként" a művészet halálára utalt. A fekete képkeret, a monokróm megidézett kép és a fekete felirat így vált emlékezőfestészetté.
A feliratok emellett hasonló funkciót töltöttek be, mint Caspar David Friedrich tájképein a nekünk háttal álló figurák, amelyek így bevonnak bennünket a megörökített természet végtelenjébe, egy színpadias meditációs térbe, így szemlélődésre, elmélyülésre késztetnek bennünket a világról, magunkról, múltunkról és a jelenünkről. Én a képben a természetet cseréltem fel a művészettel, és a függőleges figurát vízszintes felirattal. Ilyen jellegű művekből több mint kétszázat készítettem az elmúlt 25 évben. Ezekből válogat most a ZERO Galéria kiállítására.
A mostani kiállítás azonban nem csak az eltűnő művészetet és művészettörténetet idézi meg, hanem a szemünk előtt, velünk együtt elhaló Európának is emléket állít, amelyhez hozzátartoztak, sőt szellemi alapját képezték ezek a művek, illetve az a kultúra, amelyben megszülettek.
