November 2-13.
Márton napi vásárfia készítése
Helyszín: Agora - Szombathelyi Kulturális Központ
Kézműves foglalkozások óvodás és iskolás csoportok számára – előzetes jelentkezés alapján.
Választható foglalkozások: libás pecsét, libajáték, üveglámpás, mézes liba, posztóbárányka készítése.
Részvételi díj: 250 Ft
November 6.
Oltárszenteléssel egybekötött szentmise
Helyszín: Szent Márton templom
Időpont: 10.00
A Szent Márton templom új oltárának szentelése és a felújított templom ünnepélyes megáldása.
November 6.
Szent Márton vesperás
Helyszín: Székesegyház
Időpont: 17.00
November 6.
Lampionos felvonulás és ünnepi megemlékezés
Helyszín: Székesegyház – Szent Márton templom útvonal
A vesperást követően indul el a lampionos felvonulás a Szent Márton templomhoz, ahol a „Szent Márton megkereszteli édesanyját” szobornál koszorúzásra és ünnepi megemlékezésre kerül sor.
November 7.
Márton napi kirakó – szabadtéri játszóprogram
Helyszín: Fő tér – Rendezvénytér
Időpont: 10.00-13.00
Szent Márton napjához kötődő, néphagyományokat megismertető játszóprogram óvodás és iskolás gyermekcsoportoknak, családoknak.
Pontgyűjtő játékos verseny 8-10 játékhelyszínnel, ahol ügyességi és gondolkodtató feladatokon keresztül a résztvevők megismerkedhetnek a Szent Márton napi népi jóslásokkal, szokásokkal és hiedelmekkel. Kapcsolódó programok: kézműves foglalkoztatók és néptáncos bemutató.
November 7.
Ünnepi szentmise
Helyszín: Székesegyház
Időpont: 10.00
A szentmise főcelebránsa: Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök
November 7.
Szent Márton napi díjátadó gálaműsor

Időpont: 18.00
Ünnepi gálaműsor keretében kerül sor szakmai és életmű díjak átadására mindazon személyek számára, akik tevékenységükkel hosszú időn keresztül segítették a várost, munkájukkal sokat tettek Szombathelyért.
Közreműködnek: A Savaria Szimfonikus Zenekar kamara együttese, Bezerédi Zoltán színművész, St.Martin előadóművész, Papp Norbert festőművész, Ciupe Natanael (Vajdahunyad)
November 7-8.
Szent Márton napi országos nagyvásár
Helyszín: Vasi Skanzen
Időpont: 09.00-17.00
Kézműves bemutató és vásárosok az ország minden tájáról a legváltozatosabb portékákkal 2 napon át.
Színpadi programok kicsiknek és nagyoknak.
Bárki elkészítheti a töklámpását, kipróbálhatja a "lúdnyak-szakítást" és részt vehet a lampionos felvonuláson.
A rétes mellett frissen sült libapecsenyét és újbort is kóstolhatnak a látogatók.
Belépőjegy: diák és nyugdíjas 400 Ft, felnőtt 900 Ft, 6 év alatt ingyenes
November 8.
Ünnepi szentmise
Helyszín: Szent Márton templom
Időpont: 08.00
Kétnyelvű szentmise a Szombathely testvérvárosából, Kaufbeurenből érkező zarándokcsoport részvételével.
November 8.
Ünnepi hangverseny
Helyszín: Székesegyház
Időpont: 16.00
Műsor:
Kocsár Miklós: Szent Márton püspök dicsérete
Orbán György: Magnificat
Vezényel: Kovács László, Liszt-díjas, érdemes művész
Közreműködik: Mécs Károly (narrátor), Xavier Rivadeneira (tenor), Szüle Tamás (basszus), Cserna Ildikó (szoprán), Meláth Andrea (mezzoszoprán), Elekes Zsuzsa (orgona), ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara
A belépés ingyenes
November 9.
Szent Márton emlékek Szombathelyen
Ismeretterjesztő előadás általános iskolás diákok részére.

Időpont: 09.00 és 15.00
Előadó: Dr. Zsámbéky Monika művészettörténész
Az előadás ingyenes.
November 10.
Tóth István szobrászművész alkotásai – fotókiállítás
Helyszín: Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola galériája
Időpont: 09.15
Az iskola a Szent Márton herma alkotója, Tóth István (1861-1934) szobrász műveinek fotóiból rendez kiállítást a Vas Megyei TIT Egyesület Tóth István Baráti Körével együttműködésben. A kiállítást megnyitja: dr. Zsámbéky Monika művészettörténész.
A 154 éve született szobrász a Képzőművészeti Szövetség elnöke volt, magyar királyi kormányfőtanácsos, számos szakmai kitüntetés tulajdonosa. 400-nál több kiváló mű alkotója.
November 10.
Szent Márton tisztelői
Utazók, uralkodók, tudósok a szent szülőhelyén
Helyszín: Fő tér
Időpont: 11.00
A kiállítás bemutatja azokat a híres személyeket, akik Szent Márton sabariai és szombathelyi kultuszának megteremtésében és megerősítésében meghatározó szerepet játszottak. Többek között megelevenedik előttünk Nagy Károly, Carolus Clusius, II. Ferdinánd, Mikes János és mások története.
November 11.
„Szent Márton vándorútján” – helytörténeti, felfedező játék
Helyszín: Agora - Szombathelyi Kulturális Központ - Szent Márton Látogatóközpont
Időpont: 09.00
Szent Márton emlékekhez kötődő izgalmas felfedező, kutató játék Szombathely belvárosában, az AGORA Szombathelyi kulturális Központ és a Szent Márton Látogatóközpont érintésével.
A játékban 5-6. osztályos, 5 főből álló általános iskolás csapatok vehetnek részt, előzetes jelentkezés alapján.
A versenyfeladatok a Szent Márton emlékek Szombathelyen című előadásra, a kiállítás anyagára és az eddig szerzett történelmi, helytörténeti ismeretekre építenek.
November 11.
Szent Márton és az újbor ünnepe
Újborok estje Márton napi ételekkel
Helyszín: Cuveé Borszaküzlet és Borbár
Időpont: 19.00 óra
Az este folyamán az érdeklődők megkóstolhatják a pincészetektől frissen érkezett újborokat. A megfelelő nedűk kiválasztásánál borász szakemberek segítenek, míg az újborok kulturális és néprajzi hátteréről dr. Illés Péter kulturális antropológus mesél majd kötetlen formában.
November 12.
A hermától az ereklyéig
A Via Sancti Martini belvárosi szakaszának bejárása
Helyszín: a Székesegyháztól a Szent Márton templomig
Gyülekező: a Székesegyház bejáratánál
Időpont: 16.00
A sétát vezeti: Orbán Róbert, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsának elnöke
November 12.
Zarándokok Szent Márton útján
Élménybeszámoló a Szombathelytől Muraszombatig tartó zarándokútról
Helyszín: Szent Márton Látogatóközpont
Időpont: 17.00
A hatfős zarándokcsoport 2015 júniusában járta be a Via Sancti Martini magyarországi és szlovéniai szakaszát. A fotókkal illusztrált beszámolón ők mesélik el élményeiket.
November 14.
XX. Szent Márton túra IVV és ÉDK túra
Helyszín: Herman Ottó Szakiskolától a Parkerdőig
Időpont: nevezés 08.00-10.00
A Barangolók Természetbarát Sportegyesület szervezésében 20. alkalommal vehetnek részt a túrán a természetjárás szerelmesei. 5, 10 és 20 km-es túrák közül lehet választani. A távokat térkép és útvonalleírás alapján kell végigjárni, és ellenőrzőpontokon bélyegeztetni a rajtlapot.
A célban zsíros kenyérrel és „barangoló” teával várnak mindenkit a szervezők, valamint kitűzőt és emléklapot kap minden teljesítő.
Nevezési díj: 500 Ft/fő, diákoknak és MTSZ tagoknak 300 Ft/fő
November 14.
Szent Márton dicsérete – kórustalálkozó
Helyszín: Szent Márton templom
Időpont: 15.30 óra
A Zenebarátok Szombathelyi Kórusegyesületének Szent Márton Kórusa olyan együtteseknek szervez közös hangversenyt, amelyek vagy a szent nevét viselik, vagy valamely Szent Mártonhoz kötődő településen működnek.
Közreműködők: Sveti Martin na Muri (Muraszentmárton) Szent Márton Plébániájának Vegyeskara (karnagy: Božidar Frančić), Oladi Szentháromság Vegyeskar (karnagy: Darvas Zsolt), Szent Márton Kórus Szombathely (karnagy: Király Katalin)
November 15.
Szent Márton családi nap

Időpont: 10.00-13.00 óra
Játszóház, családi játék és szórakozás
A programok és foglalkoztatók sok-sok lehetőséget kínálnak a szülők és gyerekek közös játékára. Együtt vehetnek részt a Márton napi vásárfia készítésében, a gyermekszínházi előadáson és a Márton napi népszokások felelevenítésében.
November 17.
Szent Márton útján Baranyában – Via Divide Caritatem – kiállításnyitó
Helyszín: Szent Márton Látogatóközpont
Időpont: 16.30
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonalnak több magyarországi kiegészítő szakasza is hívogatja a zarándokokat és az utazókat. Az egyik ezek közül a festői baranyai tájon át haladó Via Divide Caritatem.
November 18.
A savariai család
Előadással egybekötött ruharekonstrukció bemutató
Helyszín: Iseum Savariense
Időpont: 17.00
Pásztókai-Szeőke Judit régész alapos kutatást követően IV. századi korhű ruházatokat készített, amelyhez hasonlót viselhetett Márton és családja is az ókori Savariában.
A régész előadásában bemutatja a korszak más ruházatait, illetve viseleti kellékeit is.
November 23.
Alain Pastor: Szent Márton élete - könyvbemutató
Helyszín: ŐrvidékHáz
Időpont: 17.00
A francia szerző Szent Márton élettörténetét feldolgozó műve először jelenik meg magyar fordításban.
November 24.
Szent Márton Akadémia
Dr. Zsámbéky Mónika: Szent Márton ereklyék
Helyszín: Martineum Felnőttképző Akadémia
Időpont: 18.00 óra
A Szent Márton Emlékévre készülve megkíséreljük összegyűjteni az egykori és ma is meglévő magyarországi Szent Márton-ereklyéket, mint a Szent Márton tisztelet tárgyi és spirituális emlékeit. A kiterjedt kutatás már hozott új eredményeket. Ezeket osztja meg az előadás az érdeklődőkkel.
November 25.
Mindenkinek legyen egy köpenye! Karitatív mozgalom bemutatása és elindítása.
Szent Márton szellemiségéről és a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységéről szóló „Legyél önkéntes!” című rövidfilm bemutatása és a fiatalokat megmozgató karitatív mozgalom ismertetése. Kiállítás formájában bemutatásra kerülnek a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjainak témában alkotott plakáttervei.
Helyszín: Szombathely
Időpont: 16.00 óra
November 26.
Szent Márton nyomában - kiállításnyitó
Helyszín: Savaria Múzeum
Időpont: 17.00
Katona? Hittérítő? Püspök? Utazó?
A kiállításban az ókori turista szemével tekinthetünk be a Római Birodalom azon városaiba, amelyekben Szent Márton járt. Idegenvezetőnk: Sulpicius Severus
Oktatási intézmények programjai
November 11.
Szent Márton az irodalomban és a művészetekben
Plakátkiállítás
Helyszín: Kanizsai Dorottya Gimnázium
Időpont: 13.00-14.00
Előadó: Bánhidiné Balogh Éva
November 18.
Játékos akadályverseny Szent Mártonról
Helyszín: Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Simon István Utcai Általános Iskolája
Időpont: 13.30 óra
Az Oladi Általános Iskola a 2015/2016-os tanévben 12. alkalommal szervez helytörténeti vetélkedőt az általános iskolák felsős tanulói részére azzal a céllal, hogy Szombathely város diákjai minél többet tudjanak Savaria híres szülöttjéről, Szent Mártonról. A verseny témája:
Szent Márton élete és kora, tisztelete a nemrég megjelent Szent Márton kiadványok alapján, illetve a SzoSzSzC Oladi Szakképző Iskolája galériáján látható Tóth István szobrász alkotásainak fotóiból rendezett kiállítás.
Libák, borok, éttermek…Márton napi gasztrokaland
A szombathelyi éttermekben az ünnepi hangulat idején a liba étkek és az újbor áll a kínálat középpontjában: Márton-napi ételkülönlegességekkel és borkóstolókkal az alábbi vendéglőkben találkozhat:
Belvárosi Menza Önkiszolgáló Étterem (Mártírok tere 5/B)
www.belvarosimenza.hu
Ciao Amico Pizzeria (Arad u.1.)
www.ciaoamicopizzeria.hu
Ferences Söröző (Aréna u. 1.)
Gerendás Vendéglő (11-es Huszár út 118.)
www.gerendas-vendeglo.hu
Gól Vendéglő (Domonkos u. 3.)
golvendeglo.freeweb.hu
Gödör – A haspártiak vendéglője (11-es Huszár út 6.)
www.godorvendeglo.hu
„Il Gallo Nero” Fekete Kakas Étterem és Panzió (Rumi út 21.)
www.gallonero.hu
Józsi bácsi vendéglője és szállodája (Petőfi telep Halastó u.2.)
www.hotel-szombathely.hu
Kispipa Panzió (Sólyom u. 70.)
www.malula.hu
Magyar Tenger Vendéglő (11-es Huszár út 169.)
www.magyar-tenger.hu
Május 1. Söröző (Szent István park 9.)
www.majus1.com
Móló Cafe & Restaurant (Rákóczi F. u. 1.)
www.molorestaurant.hu
Öreg Sam Söröző és Étterem (Gagarin u. 14.)
www.oregsam.hu
Pásztor Csárda (Dolgozók útja 1.)
www.pasztorcsarda.hu
Pityer Csárda (Rumi u. 18.)
www.kispityer.hu
Somogyi Vendéglő (Dolgozók útja 45.)
Tóvendéglő (Rumi Rajki sétány 1.)
www.to-vendeglo.hu
Toscana Étterem és Pizzéria (Ernuszt Kelemen u.6.)
www.etteremtoscana.hu
Vadász Étterem (Szent Imre herceg útja 59.)
www.vadaszhotel.hu
Villa Pelikán Étterem (Deák F. u. 3-5.)
www.hotelpelikan.hu
Wagner Vendégudvar (Kossuth Lajos u.15.)
www.hotelwagner.hu
Együttműködő partnerek:
AGORA Szombathelyi Kulturális Központ
AGORA Gyermekek Háza
Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház
Szombathelyi Egyházmegyei Karitász
Közterület-felügyelet Szombathely
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szombathelyi Tankerülete
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete
Martineum Felnőttképző Akadémia
Martinus Vallási és Kulturális Egyesület
Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola
NymE Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ
Parti Kertészet
Pécsi Egyházmegye Levéltára
Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum
Savaria Szimfonikus Zenekar
Szakértő Tanácsadói Kör – Szent Márton Programiroda
Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa
Szent Márton Kórus
Szent Márton Plébánia
Szombathelyi Civil Kerekasztal
Szombathelyi Egyházmegye
Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
A programot összeállították:
A Savaria Turizmus Nonprofit Kft Szent Márton Programiroda Munkatársai Szommer Ildikó és Handler András
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!