Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Közösség


Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2019. február 13. |

Szalay József a Pszinemáról

Február 7-én igazi filmkülönlegességeket tekinthettek meg az érdeklődök a soproni Elit Moziban. Szalay Józsefet, az ágfalvi pszichiátriai otthon munkatársát, az intézet filmes csapatának vezetőjét, s a Pszinema rendezvény egyik fő szervezőjét Heinrichs Eszter kérdezte.
Szalay József a Pszinemáról

 

- Milyen gyökerekre nyúlik vissza ez a filmszemle?

- A speciális filmezés tavaly ünnepelte születésének tízéves évfordulóját. 2008-ban a Zsirai Fogyatékosok Otthonának akkori munkatársa, Fábián Gábor terápiás segítő vetette fel az ötletet: mi lenne, ha kamerát adnánk ellátottaink kezébe, hogy ők – természetesen a szükséges segítséggel - elkészíthessék saját filmjeiket. A speciális filmezés elképzelésére először mindannyian nagyon furcsán néztünk, első hallásra valami kérészéletű divathóbortnak gondoltuk. De már a legelső alkalommal megérintett bennünket a hangulata, és a lelkesedés a mai napig kitart. Ez fokozottan igaz az ellátott filmeseinkre. A kamera egy nagyon érdekes eszköz, ha előkerül, kivétel nélkül mindenkiben reakciót vált ki. Van aki elbújik előle, van akit szereplésre, játékra késztet. Aztán vannak néhányan, akik a kezükbe is akarják venni, rögzíteni szeretnék a környezetüket, társaikat, önmagukat, létre akarnak hozni valamit. Belőlük lesz a speciális filmes. Ebből az első hallásra talán szokatlan ötletből valósult meg az „Álmodtam egyet...” Zsirai Speciális Filmszemle, amely kilenc éven keresztül várta az ország minden részéről a speciális filmeseket. A fesztivált 2010-től egy legalább annyira fontos program egészítette ki, az „Itt és mos” Zsirai Filmnapok, ahol szakemberek segítségével két nap leforgása alatt mindenki elkészíthette saját alkotását, miközben észrevétlenül elsajátította a filmkészítés alapjait a forgatókönyvírástól a kamerakezelésen át a vágásig. Mi a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Pszichiátriai Betegek Otthonának ágfalvi filmesei is ekkor csatlakoztunk a hirtelen egyre népszerűbbé váló mozgalomhoz, itt váltunk speciális filmessé. A zsirai történet ugyanakkor tavaly lezárult, intézményünk pedig kötelességének érezte ezt a stafétát átvenni. Büszkeség, de legalább akkora felelősség volt vállalni a folytatást. Így kerülhetett sor arra, hogy február 7-én Sopronban találkoztak a régi és új filmkészítők a „Pszinema” I. Speciális Rövidfilmszemlén. Az esemény társszervezője a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület volt, amely öt éve szervezi közösséggé az önálló alkotói csoportokat, s elnöke a speciális filmezés megálmodója, a már említett Fábián Gábor barátunk.

 

- Mitől speciálisak, mi a különlegességük ezeknek a filmeknek?

- A speciális jelző már sejteti, itt sajátos, nem köznapi filmekkel találkozhatunk. Készítőik testi vagy lelki fogyatékossággal élő, pszichiátriai- vagy szenvedélybeteg alkotók, akik segítőikkel közösen hozzák létre alkotásaikat. Sokan sokféleképpen próbálták meghatározni ennek a műfajnak a lényegét. Én kicsit definíciószerűen valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a speciális film egy olyan kísérlet, amelyben az érintettek egyszerű filmes eszközökkel próbálják megmutatni – és ezzel egyszerre alakítani is - az őket körülvevő és bennük rejtőző világot. Tényleg különlegesek ezek a filmek, mert olyanok forgatják, akiktől ezt a tevékenységet korábban elképzelni sem tudtuk volna.

Speciális természetesen maga az alkotói folyamat is, hiszen egy sérült ember legtöbb esetben nem tudja önállóan kivitelezni a filmjét, ez nem is várható el tőle. A film az alkotók és segítőik sajátos együttműködéséből születik. Egy hasonlattal tudnám szemléltetni ezt a kapcsolatot. A segítő szerepe olyan, mint egy mozgásában korlátozott ember számára a kerekesszék az előrejutásban. Biztosítja egyrészt azokat az elengedhetetlen képességeket a filmes munkában, amiket a sérült ember nem birtokol. Ugyanakkor alázattal engedi kibontakozni őt az alkotás folyamatába, hogy a film végeredményben sajátja maradhasson. Nem könnyű dolog ez, a szemléletet folyamatosan tanulni, gyakorolni kell. Erről szól a speciális filmes módszer. Egy példa alapján mindez könnyen érthetővé is válik. Az egyik legrégebbi speciális filmesünk, a peresznyei otthonban élő Kiss Ferenc mind a négy végtagjára bénultan egy elektromos kerekesszékben tölti az életét. Segítői mint az ő kiterjesztett végtagjai kezelik a kamerát és a számítógépet, és mégis egy mással összetéveszthetetlen filmes világot teremtett meg az évek során. Filmjeinek szimbólumokon keresztül megjelenő mély intimitása meg is dolgoztatja a filmjeit megérteni vágyó nézőt.

 

- Miről, kiről szólnak ezek a filmek?

- A speciális filmezésnek nincsenek tartalmi, műfaji kötöttségei.  Ugyanúgy megtalálhatók köztük dokumentumfilmek, játékfilmek és animációs alkotások, mint normál filmek között. Mi például Ágfalván előszeretettel készítünk rövid portréfilmet, de vannak alkotóközösségek, akik kisjátékfilmeket forgatnak szívesebben. A filmesek témáikat leggyakrabban a saját életükből merítik, hol konkrétan, hol pedig átvitt értelemben. Az értelmi fogyatékkal élő alkotók gyakran dolgozzák fel a szeretet, a kötődés és a barátság témáját humoros vagy éppen komoly formában. Csak két jellegzetes példát emelnék ki a sok közül. A soproni szemle nagydíjas alkotása a Kenderes-Bánhalmáról érkező filmes közösség „Gondoskodom, tehát vagyok” című filmje lett. A kisfilm tavasztól nyárig gyönyörű képekben kíséri el a filmkészítőt, ahogy a magvetéstől a virágzásig gondozza és óvja az általa ültetett virágot. A film üzenete talán, hogy a mindennapjait személyes gondoskodásban élő ellátott, maga is másokért felelősséget vállaló személlyé válhat. A szemle harmadik helyezettjei egy Down-szindrómás fiatalokból álló filmes közösség, a Szombathelyi Jóbarátok Filmklub, akik a „Hatan a király ellen” című nagyon vicces meseadaptációjukkal azonnal közönségkedvenccé váltak. A filmből sugárzik az alkotás öröme, a kreativitás, a közös munkában gyökerező barátság.

A  pszichiátriai beteg és függőségi problémákkal küzdők filmjei egészen mások. Ők az élet értelmére, személyes sorsuk titkaira keresik inkább a választ. A tónusok sötétebbek, de ugyanakkor alkotásaikban gyakran megjelenik a transzcendencia iránti vágy.  A szemle első helyezettje a mi filmes csoportunk alkotása a „Hagyjuk Istent is szóhoz jutni” című film lett. A képsorok egyik lakónk portréját rajzolják meg annak kapcsán, hogy Krisztián tudatosan felkészülve a konfirmációs áldásra az ágfalvi gyülekezet tagja lett. A film annak a hálának és otthonra találásnak az élményéből táplálkozik, amit ő érez, mert pszichiátriai betegsége ellenére befogadta őt az evangélikus egyház. Egy másik filmünkben egy alkoholbeteg bácsi készíti el megdöbbentő hitelességgel saját portréját agyagból, miközben hihetetlen őszinteséggel meséli el életének kálváriáját. De folytathatnám a példákat, mert mindegyik alkotóközösség, sőt mindegyik film egy-egy külön világ.

 

- Kihez szólnak ezek a filmek?

- Nem könnyű kérdés. A speciális filmezés első éveiben a munkát segítő neves filmes szakemberek szájából gyakran hangzott el, miszerint ezeket a filmeket a televízióban főműsor időben kellene vetíteni. Ezzel én sem akkor, sem most nem értek egyet. A világot az utóbbi évtizedekben egy audiovizuális özönvíz árasztja el. Az emberek egy ideje már nem keresik, hanem inkább menekülnek a rájuk zúdított információk elől. A speciális filmeket nem szabad elkoptatni, kéretlen tartalommá silányítani. Elsődleges közönségnek magát a speciális filmes alkotókat és segítőiket, valamint az ő munkájukat segítő szakembereket tartom. Természetesen mi is és mások is megosztják a filmeket a népszerű közösségi és videómegosztó oldalakon, tehát szabadon elérhetők ezek az alkotások. Nekem azért József Attila sorai jutnak eszembe a kérdés kapcsán: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret...” A filmek többségéhez azért szükséges annak a világnak az ismerete, ahonnan az alkotók érkeznek. Ugyanakkor vannak olyan filmek is, amelyek minden további magyarázat nélkül képernyőre kerülhetnének,  a szemlére nevezett alkotások között  két animációs film jut eszembe: Macsuga Zsolt „Megtörve” és Kollár Csaba Attila „Csend” című munkája. Ahogy a speciális filmezés fejlődik, remélhetően a filmes tudásunk gyarapodtával egyre több filmre lesz ez igaz. Én a hivatalos nézettségi statisztikáknál, a megosztások és lájkok számánál sokkal fontosabbnak tartom azokat a spontán visszajelzéseket, amelyeket a filmeseink kapnak. Az egyikük mesélte, hogy a városban a buszmegállóban megszólította egy ismeretlen hölgy, aki elmondta, hogy látta a filmjét az interneten, és most gratulálni szeretne, mert nagyon tetszett neki, mert ő sohasem gondolta erről a fiúról, mennyire jó ember. Ilyenkor azt érzem, célba ért a film. Az általában lenézett, sokszor kiközösített intézeti lakó, ha csak egy pillanatra is, de visszanyerte emberi méltóságát. Én abban hiszek, hogy a film mindig megtalálja a maga értő közönségét.

 

- Mit jelent ez a megmérettetési lehetőség az ellátottaknak/gondozottaknak?

- A saját házilag barkácsolt filmjeinket egy igazi moziban, széles vásznon, mozis hangzással látni és hallani hatalmas érzés. Nekünk segítőknek is a torkunkban dobog a szívünk. És még inkább, amikor a zsűri a végén kihirdeti a döntését. Természetesen egy ilyen speciális filmszemlén mindenki győztes, mégis sorrendet kell állítani a nevezett alkotások közt. Szükség van megerősítésre, hogy jó úton haladunk-e, vagy éppen le kell vonnunk a tanulságot magunk és mások hibáiból. A filmszemle nem egy sportverseny, ahol le kell győznünk az ellenfelet, mint a birkózásban. Legyen bármilyen szakértői összetételű zsűri a döntések szubjektív oldala sohasem zárható ki. A soproni szemlén tizenöt alkotói közösség harminchét filmmel nevezett. Olyan filmekkel, amelyek már korábban rangos díjakat nyertek, s most még említést sem kaptak. A speciális filmezés tíz éves történetében voltak olyan ígéretes alkotói közösségek, amelyeket a kudarc tántorított el a folytatástól. Értékelni, díjazni, a filmekről egyáltalán véleményt mondani nagy felelősség.  Sokszor nem könnyű kezelni az ellátottaink csalódottságát, de a tényekkel való szembenézés is alkotói fejlődés része, komoly mentálhigiénés munka.

 

- Hogyan értékeli ezt az első filmszemlét?

- Intézetünknek nagy gyakorlata van a rendezvényszervezésben, évente két országos eseményre várjuk a társintézményeket, nyáron a „Mozdulj, mozdulj!” sportnapunkra, ősszel pedig a Pszi-faktor tehetségkutató versenyünkre. A szervezésben elsődleges szempont, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, pozitív élményekkel térjenek haza. Törekszünk arra is, hogy lehetőleg minél kevesebb anyagi terhet rójunk a hozzánk látogatókra, a sportnapunk ingyenes volt eddig, a tehetségkutatón jelképes regisztrációs díjat kértünk. A filmszemlét is ebben a szellemben rendeztük.

Talán ennek is köszönhető, hogy néhány nevező kivételével szinte minden alkotói közösség személyesen is részt vett a vetítésen. A filmek színvonalára sem lehet panasz, induló szemleként lehetővé tettük, sőt kértük, hogy az alkotók filmjeik legjavát küldjék be. A tízéves filmes mozgalom második felének szinte legjavát vetítettük le három és fél óra játékidőben. Kiváló szakembereket nyertünk meg a zsűribe: Erdélyi János filmrendező, Győri János Sámuel evangélikus lelkész, Szaffner Gyula gyógypedagógus bírálta a filmeket. Lovass Tibor a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottságának elnöke, a Szombathelyi Televízió igazgatója, médiapedagógus volt a rendezvény fővédnöke. Szakmai oldalról pedig dr. Payer Erzsébet pszichiáter, a Soproni Gyógyközpont osztályvezető főorvosa, főtanácsosa, orvos-közgazdász segítette a munkánkat. A résztvevők visszajelzéseiből úgy érezzük, hogy tényleg sikeres rendezvényen vagyunk túl. Reméljük, hogy jövőre ugyanekkora részvétellel és hasonló színvonallal ismét Sopronba csábíthatjuk a speciális filmeseket.

 

- További tervek?

- Az ágfalvi filmes alkotói csapat vezetőjeként elsődleges tervem, hogy természetesen az idei évben is szülessenek filmek. Tavaly három filmet forgattunk, talán ez idén is sikerül. Szeretnénk részt venni a Speciális Mozgókép Egyesület által május végére tervezett Kőszegi Filmes Napokon, majd szintén az egyesület szervezésében nyáron az egyhetes alkotói táborban Tiszaligeten. Az igazi nagy megmérettetés pedig novemberben lesz, amikor immáron ötödik alkalommal rendezi meg az egyesület a Független Speciális Filmszemlét Budapesten. Erre szeretnénk egy a rendezvény rangjához méltó filmet forgatni.

Elmondhatom, hogy mi nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert a filmes munkához az intézmény vezetése minden támogatást megad. Karácsonyra nagy értékű kamerát és állványt kaptunk, s a filmszemle előtti napokban érkezett meg az a nagy teljesítményű számítógép, amely az utómunkát megkönnyíti. Bízom benne, hogy ezekkel a feltételekkel és a befektetett munkánkkal az ágfalvi filmes tevékenység továbbra is a speciális filmes mozgalom értékes és megkerülhetetlen része marad.

 

Heinrichs Eszter

 

Kapcsolódó cikk: http://www.credoradio.hu/hirek/pszinema-hagyjuk-istent-szohoz-jutni

Szalay József a Pszinemáról

Február 7-én igazi filmkülönlegességeket tekinthettek meg az érdeklődök a soproni Elit Moziban. Szalay Józsefet, az ágfalvi pszichiátriai otthon munkatársát, az intézet filmes csapatának vezetőjét, s a Pszinema rendezvény egyik fő szervezőjét Heinrichs Eszter kérdezte.
Szalay József a Pszinemáról

 

- Milyen gyökerekre nyúlik vissza ez a filmszemle?

- A speciális filmezés tavaly ünnepelte születésének tízéves évfordulóját. 2008-ban a Zsirai Fogyatékosok Otthonának akkori munkatársa, Fábián Gábor terápiás segítő vetette fel az ötletet: mi lenne, ha kamerát adnánk ellátottaink kezébe, hogy ők – természetesen a szükséges segítséggel - elkészíthessék saját filmjeiket. A speciális filmezés elképzelésére először mindannyian nagyon furcsán néztünk, első hallásra valami kérészéletű divathóbortnak gondoltuk. De már a legelső alkalommal megérintett bennünket a hangulata, és a lelkesedés a mai napig kitart. Ez fokozottan igaz az ellátott filmeseinkre. A kamera egy nagyon érdekes eszköz, ha előkerül, kivétel nélkül mindenkiben reakciót vált ki. Van aki elbújik előle, van akit szereplésre, játékra késztet. Aztán vannak néhányan, akik a kezükbe is akarják venni, rögzíteni szeretnék a környezetüket, társaikat, önmagukat, létre akarnak hozni valamit. Belőlük lesz a speciális filmes. Ebből az első hallásra talán szokatlan ötletből valósult meg az „Álmodtam egyet...” Zsirai Speciális Filmszemle, amely kilenc éven keresztül várta az ország minden részéről a speciális filmeseket. A fesztivált 2010-től egy legalább annyira fontos program egészítette ki, az „Itt és mos” Zsirai Filmnapok, ahol szakemberek segítségével két nap leforgása alatt mindenki elkészíthette saját alkotását, miközben észrevétlenül elsajátította a filmkészítés alapjait a forgatókönyvírástól a kamerakezelésen át a vágásig. Mi a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Pszichiátriai Betegek Otthonának ágfalvi filmesei is ekkor csatlakoztunk a hirtelen egyre népszerűbbé váló mozgalomhoz, itt váltunk speciális filmessé. A zsirai történet ugyanakkor tavaly lezárult, intézményünk pedig kötelességének érezte ezt a stafétát átvenni. Büszkeség, de legalább akkora felelősség volt vállalni a folytatást. Így kerülhetett sor arra, hogy február 7-én Sopronban találkoztak a régi és új filmkészítők a „Pszinema” I. Speciális Rövidfilmszemlén. Az esemény társszervezője a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület volt, amely öt éve szervezi közösséggé az önálló alkotói csoportokat, s elnöke a speciális filmezés megálmodója, a már említett Fábián Gábor barátunk.

 

- Mitől speciálisak, mi a különlegességük ezeknek a filmeknek?

- A speciális jelző már sejteti, itt sajátos, nem köznapi filmekkel találkozhatunk. Készítőik testi vagy lelki fogyatékossággal élő, pszichiátriai- vagy szenvedélybeteg alkotók, akik segítőikkel közösen hozzák létre alkotásaikat. Sokan sokféleképpen próbálták meghatározni ennek a műfajnak a lényegét. Én kicsit definíciószerűen valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a speciális film egy olyan kísérlet, amelyben az érintettek egyszerű filmes eszközökkel próbálják megmutatni – és ezzel egyszerre alakítani is - az őket körülvevő és bennük rejtőző világot. Tényleg különlegesek ezek a filmek, mert olyanok forgatják, akiktől ezt a tevékenységet korábban elképzelni sem tudtuk volna.

Speciális természetesen maga az alkotói folyamat is, hiszen egy sérült ember legtöbb esetben nem tudja önállóan kivitelezni a filmjét, ez nem is várható el tőle. A film az alkotók és segítőik sajátos együttműködéséből születik. Egy hasonlattal tudnám szemléltetni ezt a kapcsolatot. A segítő szerepe olyan, mint egy mozgásában korlátozott ember számára a kerekesszék az előrejutásban. Biztosítja egyrészt azokat az elengedhetetlen képességeket a filmes munkában, amiket a sérült ember nem birtokol. Ugyanakkor alázattal engedi kibontakozni őt az alkotás folyamatába, hogy a film végeredményben sajátja maradhasson. Nem könnyű dolog ez, a szemléletet folyamatosan tanulni, gyakorolni kell. Erről szól a speciális filmes módszer. Egy példa alapján mindez könnyen érthetővé is válik. Az egyik legrégebbi speciális filmesünk, a peresznyei otthonban élő Kiss Ferenc mind a négy végtagjára bénultan egy elektromos kerekesszékben tölti az életét. Segítői mint az ő kiterjesztett végtagjai kezelik a kamerát és a számítógépet, és mégis egy mással összetéveszthetetlen filmes világot teremtett meg az évek során. Filmjeinek szimbólumokon keresztül megjelenő mély intimitása meg is dolgoztatja a filmjeit megérteni vágyó nézőt.

 

- Miről, kiről szólnak ezek a filmek?

- A speciális filmezésnek nincsenek tartalmi, műfaji kötöttségei.  Ugyanúgy megtalálhatók köztük dokumentumfilmek, játékfilmek és animációs alkotások, mint normál filmek között. Mi például Ágfalván előszeretettel készítünk rövid portréfilmet, de vannak alkotóközösségek, akik kisjátékfilmeket forgatnak szívesebben. A filmesek témáikat leggyakrabban a saját életükből merítik, hol konkrétan, hol pedig átvitt értelemben. Az értelmi fogyatékkal élő alkotók gyakran dolgozzák fel a szeretet, a kötődés és a barátság témáját humoros vagy éppen komoly formában. Csak két jellegzetes példát emelnék ki a sok közül. A soproni szemle nagydíjas alkotása a Kenderes-Bánhalmáról érkező filmes közösség „Gondoskodom, tehát vagyok” című filmje lett. A kisfilm tavasztól nyárig gyönyörű képekben kíséri el a filmkészítőt, ahogy a magvetéstől a virágzásig gondozza és óvja az általa ültetett virágot. A film üzenete talán, hogy a mindennapjait személyes gondoskodásban élő ellátott, maga is másokért felelősséget vállaló személlyé válhat. A szemle harmadik helyezettjei egy Down-szindrómás fiatalokból álló filmes közösség, a Szombathelyi Jóbarátok Filmklub, akik a „Hatan a király ellen” című nagyon vicces meseadaptációjukkal azonnal közönségkedvenccé váltak. A filmből sugárzik az alkotás öröme, a kreativitás, a közös munkában gyökerező barátság.

A  pszichiátriai beteg és függőségi problémákkal küzdők filmjei egészen mások. Ők az élet értelmére, személyes sorsuk titkaira keresik inkább a választ. A tónusok sötétebbek, de ugyanakkor alkotásaikban gyakran megjelenik a transzcendencia iránti vágy.  A szemle első helyezettje a mi filmes csoportunk alkotása a „Hagyjuk Istent is szóhoz jutni” című film lett. A képsorok egyik lakónk portréját rajzolják meg annak kapcsán, hogy Krisztián tudatosan felkészülve a konfirmációs áldásra az ágfalvi gyülekezet tagja lett. A film annak a hálának és otthonra találásnak az élményéből táplálkozik, amit ő érez, mert pszichiátriai betegsége ellenére befogadta őt az evangélikus egyház. Egy másik filmünkben egy alkoholbeteg bácsi készíti el megdöbbentő hitelességgel saját portréját agyagból, miközben hihetetlen őszinteséggel meséli el életének kálváriáját. De folytathatnám a példákat, mert mindegyik alkotóközösség, sőt mindegyik film egy-egy külön világ.

 

- Kihez szólnak ezek a filmek?

- Nem könnyű kérdés. A speciális filmezés első éveiben a munkát segítő neves filmes szakemberek szájából gyakran hangzott el, miszerint ezeket a filmeket a televízióban főműsor időben kellene vetíteni. Ezzel én sem akkor, sem most nem értek egyet. A világot az utóbbi évtizedekben egy audiovizuális özönvíz árasztja el. Az emberek egy ideje már nem keresik, hanem inkább menekülnek a rájuk zúdított információk elől. A speciális filmeket nem szabad elkoptatni, kéretlen tartalommá silányítani. Elsődleges közönségnek magát a speciális filmes alkotókat és segítőiket, valamint az ő munkájukat segítő szakembereket tartom. Természetesen mi is és mások is megosztják a filmeket a népszerű közösségi és videómegosztó oldalakon, tehát szabadon elérhetők ezek az alkotások. Nekem azért József Attila sorai jutnak eszembe a kérdés kapcsán: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret...” A filmek többségéhez azért szükséges annak a világnak az ismerete, ahonnan az alkotók érkeznek. Ugyanakkor vannak olyan filmek is, amelyek minden további magyarázat nélkül képernyőre kerülhetnének,  a szemlére nevezett alkotások között  két animációs film jut eszembe: Macsuga Zsolt „Megtörve” és Kollár Csaba Attila „Csend” című munkája. Ahogy a speciális filmezés fejlődik, remélhetően a filmes tudásunk gyarapodtával egyre több filmre lesz ez igaz. Én a hivatalos nézettségi statisztikáknál, a megosztások és lájkok számánál sokkal fontosabbnak tartom azokat a spontán visszajelzéseket, amelyeket a filmeseink kapnak. Az egyikük mesélte, hogy a városban a buszmegállóban megszólította egy ismeretlen hölgy, aki elmondta, hogy látta a filmjét az interneten, és most gratulálni szeretne, mert nagyon tetszett neki, mert ő sohasem gondolta erről a fiúról, mennyire jó ember. Ilyenkor azt érzem, célba ért a film. Az általában lenézett, sokszor kiközösített intézeti lakó, ha csak egy pillanatra is, de visszanyerte emberi méltóságát. Én abban hiszek, hogy a film mindig megtalálja a maga értő közönségét.

 

- Mit jelent ez a megmérettetési lehetőség az ellátottaknak/gondozottaknak?

- A saját házilag barkácsolt filmjeinket egy igazi moziban, széles vásznon, mozis hangzással látni és hallani hatalmas érzés. Nekünk segítőknek is a torkunkban dobog a szívünk. És még inkább, amikor a zsűri a végén kihirdeti a döntését. Természetesen egy ilyen speciális filmszemlén mindenki győztes, mégis sorrendet kell állítani a nevezett alkotások közt. Szükség van megerősítésre, hogy jó úton haladunk-e, vagy éppen le kell vonnunk a tanulságot magunk és mások hibáiból. A filmszemle nem egy sportverseny, ahol le kell győznünk az ellenfelet, mint a birkózásban. Legyen bármilyen szakértői összetételű zsűri a döntések szubjektív oldala sohasem zárható ki. A soproni szemlén tizenöt alkotói közösség harminchét filmmel nevezett. Olyan filmekkel, amelyek már korábban rangos díjakat nyertek, s most még említést sem kaptak. A speciális filmezés tíz éves történetében voltak olyan ígéretes alkotói közösségek, amelyeket a kudarc tántorított el a folytatástól. Értékelni, díjazni, a filmekről egyáltalán véleményt mondani nagy felelősség.  Sokszor nem könnyű kezelni az ellátottaink csalódottságát, de a tényekkel való szembenézés is alkotói fejlődés része, komoly mentálhigiénés munka.

 

- Hogyan értékeli ezt az első filmszemlét?

- Intézetünknek nagy gyakorlata van a rendezvényszervezésben, évente két országos eseményre várjuk a társintézményeket, nyáron a „Mozdulj, mozdulj!” sportnapunkra, ősszel pedig a Pszi-faktor tehetségkutató versenyünkre. A szervezésben elsődleges szempont, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, pozitív élményekkel térjenek haza. Törekszünk arra is, hogy lehetőleg minél kevesebb anyagi terhet rójunk a hozzánk látogatókra, a sportnapunk ingyenes volt eddig, a tehetségkutatón jelképes regisztrációs díjat kértünk. A filmszemlét is ebben a szellemben rendeztük.

Talán ennek is köszönhető, hogy néhány nevező kivételével szinte minden alkotói közösség személyesen is részt vett a vetítésen. A filmek színvonalára sem lehet panasz, induló szemleként lehetővé tettük, sőt kértük, hogy az alkotók filmjeik legjavát küldjék be. A tízéves filmes mozgalom második felének szinte legjavát vetítettük le három és fél óra játékidőben. Kiváló szakembereket nyertünk meg a zsűribe: Erdélyi János filmrendező, Győri János Sámuel evangélikus lelkész, Szaffner Gyula gyógypedagógus bírálta a filmeket. Lovass Tibor a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottságának elnöke, a Szombathelyi Televízió igazgatója, médiapedagógus volt a rendezvény fővédnöke. Szakmai oldalról pedig dr. Payer Erzsébet pszichiáter, a Soproni Gyógyközpont osztályvezető főorvosa, főtanácsosa, orvos-közgazdász segítette a munkánkat. A résztvevők visszajelzéseiből úgy érezzük, hogy tényleg sikeres rendezvényen vagyunk túl. Reméljük, hogy jövőre ugyanekkora részvétellel és hasonló színvonallal ismét Sopronba csábíthatjuk a speciális filmeseket.

 

- További tervek?

- Az ágfalvi filmes alkotói csapat vezetőjeként elsődleges tervem, hogy természetesen az idei évben is szülessenek filmek. Tavaly három filmet forgattunk, talán ez idén is sikerül. Szeretnénk részt venni a Speciális Mozgókép Egyesület által május végére tervezett Kőszegi Filmes Napokon, majd szintén az egyesület szervezésében nyáron az egyhetes alkotói táborban Tiszaligeten. Az igazi nagy megmérettetés pedig novemberben lesz, amikor immáron ötödik alkalommal rendezi meg az egyesület a Független Speciális Filmszemlét Budapesten. Erre szeretnénk egy a rendezvény rangjához méltó filmet forgatni.

Elmondhatom, hogy mi nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert a filmes munkához az intézmény vezetése minden támogatást megad. Karácsonyra nagy értékű kamerát és állványt kaptunk, s a filmszemle előtti napokban érkezett meg az a nagy teljesítményű számítógép, amely az utómunkát megkönnyíti. Bízom benne, hogy ezekkel a feltételekkel és a befektetett munkánkkal az ágfalvi filmes tevékenység továbbra is a speciális filmes mozgalom értékes és megkerülhetetlen része marad.

 

Heinrichs Eszter

 

Kapcsolódó cikk: http://www.credoradio.hu/hirek/pszinema-hagyjuk-istent-szohoz-jutni

Szerkesztve: 2019. február 13. |

Szalay József a Pszinemáról

Február 7-én igazi filmkülönlegességeket tekinthettek meg az érdeklődök a soproni Elit Moziban. Szalay Józsefet, az ágfalvi pszichiátriai otthon munkatársát, az intézet filmes csapatának vezetőjét, s a Pszinema rendezvény egyik fő szervezőjét Heinrichs Eszter kérdezte.
Szalay József a Pszinemáról

 

- Milyen gyökerekre nyúlik vissza ez a filmszemle?

- A speciális filmezés tavaly ünnepelte születésének tízéves évfordulóját. 2008-ban a Zsirai Fogyatékosok Otthonának akkori munkatársa, Fábián Gábor terápiás segítő vetette fel az ötletet: mi lenne, ha kamerát adnánk ellátottaink kezébe, hogy ők – természetesen a szükséges segítséggel - elkészíthessék saját filmjeiket. A speciális filmezés elképzelésére először mindannyian nagyon furcsán néztünk, első hallásra valami kérészéletű divathóbortnak gondoltuk. De már a legelső alkalommal megérintett bennünket a hangulata, és a lelkesedés a mai napig kitart. Ez fokozottan igaz az ellátott filmeseinkre. A kamera egy nagyon érdekes eszköz, ha előkerül, kivétel nélkül mindenkiben reakciót vált ki. Van aki elbújik előle, van akit szereplésre, játékra késztet. Aztán vannak néhányan, akik a kezükbe is akarják venni, rögzíteni szeretnék a környezetüket, társaikat, önmagukat, létre akarnak hozni valamit. Belőlük lesz a speciális filmes. Ebből az első hallásra talán szokatlan ötletből valósult meg az „Álmodtam egyet...” Zsirai Speciális Filmszemle, amely kilenc éven keresztül várta az ország minden részéről a speciális filmeseket. A fesztivált 2010-től egy legalább annyira fontos program egészítette ki, az „Itt és mos” Zsirai Filmnapok, ahol szakemberek segítségével két nap leforgása alatt mindenki elkészíthette saját alkotását, miközben észrevétlenül elsajátította a filmkészítés alapjait a forgatókönyvírástól a kamerakezelésen át a vágásig. Mi a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Pszichiátriai Betegek Otthonának ágfalvi filmesei is ekkor csatlakoztunk a hirtelen egyre népszerűbbé váló mozgalomhoz, itt váltunk speciális filmessé. A zsirai történet ugyanakkor tavaly lezárult, intézményünk pedig kötelességének érezte ezt a stafétát átvenni. Büszkeség, de legalább akkora felelősség volt vállalni a folytatást. Így kerülhetett sor arra, hogy február 7-én Sopronban találkoztak a régi és új filmkészítők a „Pszinema” I. Speciális Rövidfilmszemlén. Az esemény társszervezője a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület volt, amely öt éve szervezi közösséggé az önálló alkotói csoportokat, s elnöke a speciális filmezés megálmodója, a már említett Fábián Gábor barátunk.

 

- Mitől speciálisak, mi a különlegességük ezeknek a filmeknek?

- A speciális jelző már sejteti, itt sajátos, nem köznapi filmekkel találkozhatunk. Készítőik testi vagy lelki fogyatékossággal élő, pszichiátriai- vagy szenvedélybeteg alkotók, akik segítőikkel közösen hozzák létre alkotásaikat. Sokan sokféleképpen próbálták meghatározni ennek a műfajnak a lényegét. Én kicsit definíciószerűen valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a speciális film egy olyan kísérlet, amelyben az érintettek egyszerű filmes eszközökkel próbálják megmutatni – és ezzel egyszerre alakítani is - az őket körülvevő és bennük rejtőző világot. Tényleg különlegesek ezek a filmek, mert olyanok forgatják, akiktől ezt a tevékenységet korábban elképzelni sem tudtuk volna.

Speciális természetesen maga az alkotói folyamat is, hiszen egy sérült ember legtöbb esetben nem tudja önállóan kivitelezni a filmjét, ez nem is várható el tőle. A film az alkotók és segítőik sajátos együttműködéséből születik. Egy hasonlattal tudnám szemléltetni ezt a kapcsolatot. A segítő szerepe olyan, mint egy mozgásában korlátozott ember számára a kerekesszék az előrejutásban. Biztosítja egyrészt azokat az elengedhetetlen képességeket a filmes munkában, amiket a sérült ember nem birtokol. Ugyanakkor alázattal engedi kibontakozni őt az alkotás folyamatába, hogy a film végeredményben sajátja maradhasson. Nem könnyű dolog ez, a szemléletet folyamatosan tanulni, gyakorolni kell. Erről szól a speciális filmes módszer. Egy példa alapján mindez könnyen érthetővé is válik. Az egyik legrégebbi speciális filmesünk, a peresznyei otthonban élő Kiss Ferenc mind a négy végtagjára bénultan egy elektromos kerekesszékben tölti az életét. Segítői mint az ő kiterjesztett végtagjai kezelik a kamerát és a számítógépet, és mégis egy mással összetéveszthetetlen filmes világot teremtett meg az évek során. Filmjeinek szimbólumokon keresztül megjelenő mély intimitása meg is dolgoztatja a filmjeit megérteni vágyó nézőt.

 

- Miről, kiről szólnak ezek a filmek?

- A speciális filmezésnek nincsenek tartalmi, műfaji kötöttségei.  Ugyanúgy megtalálhatók köztük dokumentumfilmek, játékfilmek és animációs alkotások, mint normál filmek között. Mi például Ágfalván előszeretettel készítünk rövid portréfilmet, de vannak alkotóközösségek, akik kisjátékfilmeket forgatnak szívesebben. A filmesek témáikat leggyakrabban a saját életükből merítik, hol konkrétan, hol pedig átvitt értelemben. Az értelmi fogyatékkal élő alkotók gyakran dolgozzák fel a szeretet, a kötődés és a barátság témáját humoros vagy éppen komoly formában. Csak két jellegzetes példát emelnék ki a sok közül. A soproni szemle nagydíjas alkotása a Kenderes-Bánhalmáról érkező filmes közösség „Gondoskodom, tehát vagyok” című filmje lett. A kisfilm tavasztól nyárig gyönyörű képekben kíséri el a filmkészítőt, ahogy a magvetéstől a virágzásig gondozza és óvja az általa ültetett virágot. A film üzenete talán, hogy a mindennapjait személyes gondoskodásban élő ellátott, maga is másokért felelősséget vállaló személlyé válhat. A szemle harmadik helyezettjei egy Down-szindrómás fiatalokból álló filmes közösség, a Szombathelyi Jóbarátok Filmklub, akik a „Hatan a király ellen” című nagyon vicces meseadaptációjukkal azonnal közönségkedvenccé váltak. A filmből sugárzik az alkotás öröme, a kreativitás, a közös munkában gyökerező barátság.

A  pszichiátriai beteg és függőségi problémákkal küzdők filmjei egészen mások. Ők az élet értelmére, személyes sorsuk titkaira keresik inkább a választ. A tónusok sötétebbek, de ugyanakkor alkotásaikban gyakran megjelenik a transzcendencia iránti vágy.  A szemle első helyezettje a mi filmes csoportunk alkotása a „Hagyjuk Istent is szóhoz jutni” című film lett. A képsorok egyik lakónk portréját rajzolják meg annak kapcsán, hogy Krisztián tudatosan felkészülve a konfirmációs áldásra az ágfalvi gyülekezet tagja lett. A film annak a hálának és otthonra találásnak az élményéből táplálkozik, amit ő érez, mert pszichiátriai betegsége ellenére befogadta őt az evangélikus egyház. Egy másik filmünkben egy alkoholbeteg bácsi készíti el megdöbbentő hitelességgel saját portréját agyagból, miközben hihetetlen őszinteséggel meséli el életének kálváriáját. De folytathatnám a példákat, mert mindegyik alkotóközösség, sőt mindegyik film egy-egy külön világ.

 

- Kihez szólnak ezek a filmek?

- Nem könnyű kérdés. A speciális filmezés első éveiben a munkát segítő neves filmes szakemberek szájából gyakran hangzott el, miszerint ezeket a filmeket a televízióban főműsor időben kellene vetíteni. Ezzel én sem akkor, sem most nem értek egyet. A világot az utóbbi évtizedekben egy audiovizuális özönvíz árasztja el. Az emberek egy ideje már nem keresik, hanem inkább menekülnek a rájuk zúdított információk elől. A speciális filmeket nem szabad elkoptatni, kéretlen tartalommá silányítani. Elsődleges közönségnek magát a speciális filmes alkotókat és segítőiket, valamint az ő munkájukat segítő szakembereket tartom. Természetesen mi is és mások is megosztják a filmeket a népszerű közösségi és videómegosztó oldalakon, tehát szabadon elérhetők ezek az alkotások. Nekem azért József Attila sorai jutnak eszembe a kérdés kapcsán: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret...” A filmek többségéhez azért szükséges annak a világnak az ismerete, ahonnan az alkotók érkeznek. Ugyanakkor vannak olyan filmek is, amelyek minden további magyarázat nélkül képernyőre kerülhetnének,  a szemlére nevezett alkotások között  két animációs film jut eszembe: Macsuga Zsolt „Megtörve” és Kollár Csaba Attila „Csend” című munkája. Ahogy a speciális filmezés fejlődik, remélhetően a filmes tudásunk gyarapodtával egyre több filmre lesz ez igaz. Én a hivatalos nézettségi statisztikáknál, a megosztások és lájkok számánál sokkal fontosabbnak tartom azokat a spontán visszajelzéseket, amelyeket a filmeseink kapnak. Az egyikük mesélte, hogy a városban a buszmegállóban megszólította egy ismeretlen hölgy, aki elmondta, hogy látta a filmjét az interneten, és most gratulálni szeretne, mert nagyon tetszett neki, mert ő sohasem gondolta erről a fiúról, mennyire jó ember. Ilyenkor azt érzem, célba ért a film. Az általában lenézett, sokszor kiközösített intézeti lakó, ha csak egy pillanatra is, de visszanyerte emberi méltóságát. Én abban hiszek, hogy a film mindig megtalálja a maga értő közönségét.

 

- Mit jelent ez a megmérettetési lehetőség az ellátottaknak/gondozottaknak?

- A saját házilag barkácsolt filmjeinket egy igazi moziban, széles vásznon, mozis hangzással látni és hallani hatalmas érzés. Nekünk segítőknek is a torkunkban dobog a szívünk. És még inkább, amikor a zsűri a végén kihirdeti a döntését. Természetesen egy ilyen speciális filmszemlén mindenki győztes, mégis sorrendet kell állítani a nevezett alkotások közt. Szükség van megerősítésre, hogy jó úton haladunk-e, vagy éppen le kell vonnunk a tanulságot magunk és mások hibáiból. A filmszemle nem egy sportverseny, ahol le kell győznünk az ellenfelet, mint a birkózásban. Legyen bármilyen szakértői összetételű zsűri a döntések szubjektív oldala sohasem zárható ki. A soproni szemlén tizenöt alkotói közösség harminchét filmmel nevezett. Olyan filmekkel, amelyek már korábban rangos díjakat nyertek, s most még említést sem kaptak. A speciális filmezés tíz éves történetében voltak olyan ígéretes alkotói közösségek, amelyeket a kudarc tántorított el a folytatástól. Értékelni, díjazni, a filmekről egyáltalán véleményt mondani nagy felelősség.  Sokszor nem könnyű kezelni az ellátottaink csalódottságát, de a tényekkel való szembenézés is alkotói fejlődés része, komoly mentálhigiénés munka.

 

- Hogyan értékeli ezt az első filmszemlét?

- Intézetünknek nagy gyakorlata van a rendezvényszervezésben, évente két országos eseményre várjuk a társintézményeket, nyáron a „Mozdulj, mozdulj!” sportnapunkra, ősszel pedig a Pszi-faktor tehetségkutató versenyünkre. A szervezésben elsődleges szempont, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, pozitív élményekkel térjenek haza. Törekszünk arra is, hogy lehetőleg minél kevesebb anyagi terhet rójunk a hozzánk látogatókra, a sportnapunk ingyenes volt eddig, a tehetségkutatón jelképes regisztrációs díjat kértünk. A filmszemlét is ebben a szellemben rendeztük.

Talán ennek is köszönhető, hogy néhány nevező kivételével szinte minden alkotói közösség személyesen is részt vett a vetítésen. A filmek színvonalára sem lehet panasz, induló szemleként lehetővé tettük, sőt kértük, hogy az alkotók filmjeik legjavát küldjék be. A tízéves filmes mozgalom második felének szinte legjavát vetítettük le három és fél óra játékidőben. Kiváló szakembereket nyertünk meg a zsűribe: Erdélyi János filmrendező, Győri János Sámuel evangélikus lelkész, Szaffner Gyula gyógypedagógus bírálta a filmeket. Lovass Tibor a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottságának elnöke, a Szombathelyi Televízió igazgatója, médiapedagógus volt a rendezvény fővédnöke. Szakmai oldalról pedig dr. Payer Erzsébet pszichiáter, a Soproni Gyógyközpont osztályvezető főorvosa, főtanácsosa, orvos-közgazdász segítette a munkánkat. A résztvevők visszajelzéseiből úgy érezzük, hogy tényleg sikeres rendezvényen vagyunk túl. Reméljük, hogy jövőre ugyanekkora részvétellel és hasonló színvonallal ismét Sopronba csábíthatjuk a speciális filmeseket.

 

- További tervek?

- Az ágfalvi filmes alkotói csapat vezetőjeként elsődleges tervem, hogy természetesen az idei évben is szülessenek filmek. Tavaly három filmet forgattunk, talán ez idén is sikerül. Szeretnénk részt venni a Speciális Mozgókép Egyesület által május végére tervezett Kőszegi Filmes Napokon, majd szintén az egyesület szervezésében nyáron az egyhetes alkotói táborban Tiszaligeten. Az igazi nagy megmérettetés pedig novemberben lesz, amikor immáron ötödik alkalommal rendezi meg az egyesület a Független Speciális Filmszemlét Budapesten. Erre szeretnénk egy a rendezvény rangjához méltó filmet forgatni.

Elmondhatom, hogy mi nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert a filmes munkához az intézmény vezetése minden támogatást megad. Karácsonyra nagy értékű kamerát és állványt kaptunk, s a filmszemle előtti napokban érkezett meg az a nagy teljesítményű számítógép, amely az utómunkát megkönnyíti. Bízom benne, hogy ezekkel a feltételekkel és a befektetett munkánkkal az ágfalvi filmes tevékenység továbbra is a speciális filmes mozgalom értékes és megkerülhetetlen része marad.

 

Heinrichs Eszter

 

Kapcsolódó cikk: http://www.credoradio.hu/hirek/pszinema-hagyjuk-istent-szohoz-jutni

Szalay József a Pszinemáról

Február 7-én igazi filmkülönlegességeket tekinthettek meg az érdeklődök a soproni Elit Moziban. Szalay Józsefet, az ágfalvi pszichiátriai otthon munkatársát, az intézet filmes csapatának vezetőjét, s a Pszinema rendezvény egyik fő szervezőjét Heinrichs Eszter kérdezte.
Szalay József a Pszinemáról

 

- Milyen gyökerekre nyúlik vissza ez a filmszemle?

- A speciális filmezés tavaly ünnepelte születésének tízéves évfordulóját. 2008-ban a Zsirai Fogyatékosok Otthonának akkori munkatársa, Fábián Gábor terápiás segítő vetette fel az ötletet: mi lenne, ha kamerát adnánk ellátottaink kezébe, hogy ők – természetesen a szükséges segítséggel - elkészíthessék saját filmjeiket. A speciális filmezés elképzelésére először mindannyian nagyon furcsán néztünk, első hallásra valami kérészéletű divathóbortnak gondoltuk. De már a legelső alkalommal megérintett bennünket a hangulata, és a lelkesedés a mai napig kitart. Ez fokozottan igaz az ellátott filmeseinkre. A kamera egy nagyon érdekes eszköz, ha előkerül, kivétel nélkül mindenkiben reakciót vált ki. Van aki elbújik előle, van akit szereplésre, játékra késztet. Aztán vannak néhányan, akik a kezükbe is akarják venni, rögzíteni szeretnék a környezetüket, társaikat, önmagukat, létre akarnak hozni valamit. Belőlük lesz a speciális filmes. Ebből az első hallásra talán szokatlan ötletből valósult meg az „Álmodtam egyet...” Zsirai Speciális Filmszemle, amely kilenc éven keresztül várta az ország minden részéről a speciális filmeseket. A fesztivált 2010-től egy legalább annyira fontos program egészítette ki, az „Itt és mos” Zsirai Filmnapok, ahol szakemberek segítségével két nap leforgása alatt mindenki elkészíthette saját alkotását, miközben észrevétlenül elsajátította a filmkészítés alapjait a forgatókönyvírástól a kamerakezelésen át a vágásig. Mi a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ Pszichiátriai Betegek Otthonának ágfalvi filmesei is ekkor csatlakoztunk a hirtelen egyre népszerűbbé váló mozgalomhoz, itt váltunk speciális filmessé. A zsirai történet ugyanakkor tavaly lezárult, intézményünk pedig kötelességének érezte ezt a stafétát átvenni. Büszkeség, de legalább akkora felelősség volt vállalni a folytatást. Így kerülhetett sor arra, hogy február 7-én Sopronban találkoztak a régi és új filmkészítők a „Pszinema” I. Speciális Rövidfilmszemlén. Az esemény társszervezője a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület volt, amely öt éve szervezi közösséggé az önálló alkotói csoportokat, s elnöke a speciális filmezés megálmodója, a már említett Fábián Gábor barátunk.

 

- Mitől speciálisak, mi a különlegességük ezeknek a filmeknek?

- A speciális jelző már sejteti, itt sajátos, nem köznapi filmekkel találkozhatunk. Készítőik testi vagy lelki fogyatékossággal élő, pszichiátriai- vagy szenvedélybeteg alkotók, akik segítőikkel közösen hozzák létre alkotásaikat. Sokan sokféleképpen próbálták meghatározni ennek a műfajnak a lényegét. Én kicsit definíciószerűen valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy a speciális film egy olyan kísérlet, amelyben az érintettek egyszerű filmes eszközökkel próbálják megmutatni – és ezzel egyszerre alakítani is - az őket körülvevő és bennük rejtőző világot. Tényleg különlegesek ezek a filmek, mert olyanok forgatják, akiktől ezt a tevékenységet korábban elképzelni sem tudtuk volna.

Speciális természetesen maga az alkotói folyamat is, hiszen egy sérült ember legtöbb esetben nem tudja önállóan kivitelezni a filmjét, ez nem is várható el tőle. A film az alkotók és segítőik sajátos együttműködéséből születik. Egy hasonlattal tudnám szemléltetni ezt a kapcsolatot. A segítő szerepe olyan, mint egy mozgásában korlátozott ember számára a kerekesszék az előrejutásban. Biztosítja egyrészt azokat az elengedhetetlen képességeket a filmes munkában, amiket a sérült ember nem birtokol. Ugyanakkor alázattal engedi kibontakozni őt az alkotás folyamatába, hogy a film végeredményben sajátja maradhasson. Nem könnyű dolog ez, a szemléletet folyamatosan tanulni, gyakorolni kell. Erről szól a speciális filmes módszer. Egy példa alapján mindez könnyen érthetővé is válik. Az egyik legrégebbi speciális filmesünk, a peresznyei otthonban élő Kiss Ferenc mind a négy végtagjára bénultan egy elektromos kerekesszékben tölti az életét. Segítői mint az ő kiterjesztett végtagjai kezelik a kamerát és a számítógépet, és mégis egy mással összetéveszthetetlen filmes világot teremtett meg az évek során. Filmjeinek szimbólumokon keresztül megjelenő mély intimitása meg is dolgoztatja a filmjeit megérteni vágyó nézőt.

 

- Miről, kiről szólnak ezek a filmek?

- A speciális filmezésnek nincsenek tartalmi, műfaji kötöttségei.  Ugyanúgy megtalálhatók köztük dokumentumfilmek, játékfilmek és animációs alkotások, mint normál filmek között. Mi például Ágfalván előszeretettel készítünk rövid portréfilmet, de vannak alkotóközösségek, akik kisjátékfilmeket forgatnak szívesebben. A filmesek témáikat leggyakrabban a saját életükből merítik, hol konkrétan, hol pedig átvitt értelemben. Az értelmi fogyatékkal élő alkotók gyakran dolgozzák fel a szeretet, a kötődés és a barátság témáját humoros vagy éppen komoly formában. Csak két jellegzetes példát emelnék ki a sok közül. A soproni szemle nagydíjas alkotása a Kenderes-Bánhalmáról érkező filmes közösség „Gondoskodom, tehát vagyok” című filmje lett. A kisfilm tavasztól nyárig gyönyörű képekben kíséri el a filmkészítőt, ahogy a magvetéstől a virágzásig gondozza és óvja az általa ültetett virágot. A film üzenete talán, hogy a mindennapjait személyes gondoskodásban élő ellátott, maga is másokért felelősséget vállaló személlyé válhat. A szemle harmadik helyezettjei egy Down-szindrómás fiatalokból álló filmes közösség, a Szombathelyi Jóbarátok Filmklub, akik a „Hatan a király ellen” című nagyon vicces meseadaptációjukkal azonnal közönségkedvenccé váltak. A filmből sugárzik az alkotás öröme, a kreativitás, a közös munkában gyökerező barátság.

A  pszichiátriai beteg és függőségi problémákkal küzdők filmjei egészen mások. Ők az élet értelmére, személyes sorsuk titkaira keresik inkább a választ. A tónusok sötétebbek, de ugyanakkor alkotásaikban gyakran megjelenik a transzcendencia iránti vágy.  A szemle első helyezettje a mi filmes csoportunk alkotása a „Hagyjuk Istent is szóhoz jutni” című film lett. A képsorok egyik lakónk portréját rajzolják meg annak kapcsán, hogy Krisztián tudatosan felkészülve a konfirmációs áldásra az ágfalvi gyülekezet tagja lett. A film annak a hálának és otthonra találásnak az élményéből táplálkozik, amit ő érez, mert pszichiátriai betegsége ellenére befogadta őt az evangélikus egyház. Egy másik filmünkben egy alkoholbeteg bácsi készíti el megdöbbentő hitelességgel saját portréját agyagból, miközben hihetetlen őszinteséggel meséli el életének kálváriáját. De folytathatnám a példákat, mert mindegyik alkotóközösség, sőt mindegyik film egy-egy külön világ.

 

- Kihez szólnak ezek a filmek?

- Nem könnyű kérdés. A speciális filmezés első éveiben a munkát segítő neves filmes szakemberek szájából gyakran hangzott el, miszerint ezeket a filmeket a televízióban főműsor időben kellene vetíteni. Ezzel én sem akkor, sem most nem értek egyet. A világot az utóbbi évtizedekben egy audiovizuális özönvíz árasztja el. Az emberek egy ideje már nem keresik, hanem inkább menekülnek a rájuk zúdított információk elől. A speciális filmeket nem szabad elkoptatni, kéretlen tartalommá silányítani. Elsődleges közönségnek magát a speciális filmes alkotókat és segítőiket, valamint az ő munkájukat segítő szakembereket tartom. Természetesen mi is és mások is megosztják a filmeket a népszerű közösségi és videómegosztó oldalakon, tehát szabadon elérhetők ezek az alkotások. Nekem azért József Attila sorai jutnak eszembe a kérdés kapcsán: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret...” A filmek többségéhez azért szükséges annak a világnak az ismerete, ahonnan az alkotók érkeznek. Ugyanakkor vannak olyan filmek is, amelyek minden további magyarázat nélkül képernyőre kerülhetnének,  a szemlére nevezett alkotások között  két animációs film jut eszembe: Macsuga Zsolt „Megtörve” és Kollár Csaba Attila „Csend” című munkája. Ahogy a speciális filmezés fejlődik, remélhetően a filmes tudásunk gyarapodtával egyre több filmre lesz ez igaz. Én a hivatalos nézettségi statisztikáknál, a megosztások és lájkok számánál sokkal fontosabbnak tartom azokat a spontán visszajelzéseket, amelyeket a filmeseink kapnak. Az egyikük mesélte, hogy a városban a buszmegállóban megszólította egy ismeretlen hölgy, aki elmondta, hogy látta a filmjét az interneten, és most gratulálni szeretne, mert nagyon tetszett neki, mert ő sohasem gondolta erről a fiúról, mennyire jó ember. Ilyenkor azt érzem, célba ért a film. Az általában lenézett, sokszor kiközösített intézeti lakó, ha csak egy pillanatra is, de visszanyerte emberi méltóságát. Én abban hiszek, hogy a film mindig megtalálja a maga értő közönségét.

 

- Mit jelent ez a megmérettetési lehetőség az ellátottaknak/gondozottaknak?

- A saját házilag barkácsolt filmjeinket egy igazi moziban, széles vásznon, mozis hangzással látni és hallani hatalmas érzés. Nekünk segítőknek is a torkunkban dobog a szívünk. És még inkább, amikor a zsűri a végén kihirdeti a döntését. Természetesen egy ilyen speciális filmszemlén mindenki győztes, mégis sorrendet kell állítani a nevezett alkotások közt. Szükség van megerősítésre, hogy jó úton haladunk-e, vagy éppen le kell vonnunk a tanulságot magunk és mások hibáiból. A filmszemle nem egy sportverseny, ahol le kell győznünk az ellenfelet, mint a birkózásban. Legyen bármilyen szakértői összetételű zsűri a döntések szubjektív oldala sohasem zárható ki. A soproni szemlén tizenöt alkotói közösség harminchét filmmel nevezett. Olyan filmekkel, amelyek már korábban rangos díjakat nyertek, s most még említést sem kaptak. A speciális filmezés tíz éves történetében voltak olyan ígéretes alkotói közösségek, amelyeket a kudarc tántorított el a folytatástól. Értékelni, díjazni, a filmekről egyáltalán véleményt mondani nagy felelősség.  Sokszor nem könnyű kezelni az ellátottaink csalódottságát, de a tényekkel való szembenézés is alkotói fejlődés része, komoly mentálhigiénés munka.

 

- Hogyan értékeli ezt az első filmszemlét?

- Intézetünknek nagy gyakorlata van a rendezvényszervezésben, évente két országos eseményre várjuk a társintézményeket, nyáron a „Mozdulj, mozdulj!” sportnapunkra, ősszel pedig a Pszi-faktor tehetségkutató versenyünkre. A szervezésben elsődleges szempont, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, pozitív élményekkel térjenek haza. Törekszünk arra is, hogy lehetőleg minél kevesebb anyagi terhet rójunk a hozzánk látogatókra, a sportnapunk ingyenes volt eddig, a tehetségkutatón jelképes regisztrációs díjat kértünk. A filmszemlét is ebben a szellemben rendeztük.

Talán ennek is köszönhető, hogy néhány nevező kivételével szinte minden alkotói közösség személyesen is részt vett a vetítésen. A filmek színvonalára sem lehet panasz, induló szemleként lehetővé tettük, sőt kértük, hogy az alkotók filmjeik legjavát küldjék be. A tízéves filmes mozgalom második felének szinte legjavát vetítettük le három és fél óra játékidőben. Kiváló szakembereket nyertünk meg a zsűribe: Erdélyi János filmrendező, Győri János Sámuel evangélikus lelkész, Szaffner Gyula gyógypedagógus bírálta a filmeket. Lovass Tibor a Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottságának elnöke, a Szombathelyi Televízió igazgatója, médiapedagógus volt a rendezvény fővédnöke. Szakmai oldalról pedig dr. Payer Erzsébet pszichiáter, a Soproni Gyógyközpont osztályvezető főorvosa, főtanácsosa, orvos-közgazdász segítette a munkánkat. A résztvevők visszajelzéseiből úgy érezzük, hogy tényleg sikeres rendezvényen vagyunk túl. Reméljük, hogy jövőre ugyanekkora részvétellel és hasonló színvonallal ismét Sopronba csábíthatjuk a speciális filmeseket.

 

- További tervek?

- Az ágfalvi filmes alkotói csapat vezetőjeként elsődleges tervem, hogy természetesen az idei évben is szülessenek filmek. Tavaly három filmet forgattunk, talán ez idén is sikerül. Szeretnénk részt venni a Speciális Mozgókép Egyesület által május végére tervezett Kőszegi Filmes Napokon, majd szintén az egyesület szervezésében nyáron az egyhetes alkotói táborban Tiszaligeten. Az igazi nagy megmérettetés pedig novemberben lesz, amikor immáron ötödik alkalommal rendezi meg az egyesület a Független Speciális Filmszemlét Budapesten. Erre szeretnénk egy a rendezvény rangjához méltó filmet forgatni.

Elmondhatom, hogy mi nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert a filmes munkához az intézmény vezetése minden támogatást megad. Karácsonyra nagy értékű kamerát és állványt kaptunk, s a filmszemle előtti napokban érkezett meg az a nagy teljesítményű számítógép, amely az utómunkát megkönnyíti. Bízom benne, hogy ezekkel a feltételekkel és a befektetett munkánkkal az ágfalvi filmes tevékenység továbbra is a speciális filmes mozgalom értékes és megkerülhetetlen része marad.

 

Heinrichs Eszter

 

Kapcsolódó cikk: http://www.credoradio.hu/hirek/pszinema-hagyjuk-istent-szohoz-jutni