Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2019. február 12. |

Rendhagyó néptánc óra a Reményikben

A Magyarpalatkai Cigányzenekar második alkalommal látogatott el a Reményik-iskolába, s muzsikálták el vidékük legjellemzőbb ritmusait.
Rendhagyó néptánc óra a Reményikben

Magyarpalatka (Pălatca) az erdélyi Mezőségen, Kolozsvártól 30 kilométerre keletre fekvő település. Magyar, román és cigány lakosai a 20. század végéig megőrizték régies és sokrétű zenei és tánchagyományaikat, melyek Kallós Zoltán, valamint az őt követő hazai néptánckutatók (Andrásfalvy Bertalan, Martin György, Pesovár Ferenc) gyűjtőmunkája nyomán nagy népszerűségre tettek szert a néptáncmozgalomban. Kiemelkedő szerepet játszottak mindebben azok a palatkai cigányzenészek, akik évtizedekkel ezelőtt tucatnyi környező település táncalkalmain rendszeres vendégek voltak.

A Reményik-iskola intézményeiben (Bobán és Szombathelyen is) a híres palatkai zenészdinasztiák mai nemzedéke muzsikált, mely alatt az iskola táncpedagógusai Molnár Péter és Tóth Bianka mutatták be a zenékhez illő tánclépéseket.

Az eseményről további képeket láthatnak a Reményik-iskola oldalán:

http://www.remenyik-iskola.hu/

A bobai alkalmon részt vett a Vas Népe újságírója is:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kodoba-florinek-a-bobai-gyerekeket-is-alaposan-elvarazsoltak
 
Műsorainkban is hallhatnak még az eseményről!