Szerkesztve: 2018. december 08. |

Rákász Gergely - TÉL

December 23-án 19 órakor Rákász Gergely koncertorgonista TÉL című előadását hallhatja a szombathelyi közönség az Evangélikus Templomban.

Mozgalmas év volt a 2018-as Rákász Gergely orgonaművész életében. 85 koncertet adott, elkészült két új CD anyaga, megszületett második fia, elindult a Rákász Gergely alapítvány és nyáron szülővárosában Győrben nagyszabású szabadtéri koncerttel ünnepelték 25 éves jubileumát a színpadon. A koncertek az általa kigondolt “Látványkoncert” műfajában átütő sikerűek. Nagy számban vonzzák a hallgatókat, kínosan ügyelve az esztétikai arányokra. Zenetörténeti narráció és vetítés keveredik az előadott művekkel olyan produkciót hozva létre, amely feltölt, szórakoztat, elgondolkoztat, de az előadás mégis megmarad azon a borotvaélen, aminek az egyik oldalán az érdektelenség, a másikon a csinnadratta irányába lehet leesni.
“Lords of the Organ” sorozata tavaly indult, idén folytatódott számos fesztiválon. Ha az orgona a hangszerek királya akkor a lordok, a főurak azok, akik az asztalát körülülik. Bach természetesen az asztalfőn ül, és minden éveben azok kerülnek a műsorba akik valamilyen módon kötődnek az adott esztendőhöz. Idén Gershwin Kék Rapszódiája, Bizet Carmenje, Debussy Holdfénye kaptak helyet a műsorban, mindegyik Rákász saját átiratában, melyek közül a Rapszódia orgona adaptációja első volt a világon - igazi klasszikus csemege a palettán.
A frissen indult “Rákász Gergely Alapítvány” határon túli és anyaországi magyar területekre, valamint magyar közösségeknek szervez hangversenyeket magyar művészekkel. Minden megvalósult koncertre onnan ide - innen oda úgy tekint, mint egy-egy öltésre két elszakított nemzetrész között a művészet erejével. Rákász Gergely és csapata öt éve térnek vissza minden évben Erdélybe, és látva az ottani hangversenyek különleges erejét született meg az alapítvány gondolata. Jó volna ilyen hangversenyekből több, és nem csak Erdélyben, hanem például Kárpátalján.

Rákász Gergely így ír “TÉL” című 2018 decemberi fellépéseiről:

“A koncertek azokat a régi, fehér, csikorgó, korcsolyázós és szánkózós teleket idézik, amikor még érdemes volt begyújtani a kandallóba. Manapság, a kiskabátos decemberek éveiben ezekre már csak versekből, mesékből, vagy a zenével emlékezünk. Amikor az emberek a fagy, a csontig hatoló szelek és a hosszú éjszakák elől menekülve otthonaik tisztaszobájába gyűltek a tűz köré, ahol az öregek meséltek a TV helyett sziporkázó hó tündérekről, a méltóságteljes jég hercegről, félelmetes éjszakákról, dermesztő téli viharokról, pajtába születő Istenről, vagy a nemes és a hősies tettekről amiket a család tagjai véghezvittek az évszázadok alatt. A pattogó tűz melege közelében pedig a mese összekovácsolt kicsit és nagyot, időset és fiatalt. Ebben a “téli mesében” Vivaldi és Bach gyújtják a tüzet, táplálják a lángokat, bár ezt előadóként megmondom őszintén el is várom tőlük, mert a rettenetes téli viharokat és hófúvásokat is ők ébresztik. De ha netán visszarettentek volna a fentiektől, oszlassa el az aggodalmat, hogy mégiscsak mediterrán télbe vezetem a hallgatókat. Antonio Vivaldi ez a klasszikus zenei szupersztár 340 éve született idén. Fényes csillagként ragyogott a korabeli európa egén, bár közelebbről megnézve üstököst láttunk volna egyik jövedelmező megbízástól a másikig száguldani, mindenkit inspirálva aki csak hallotta. Egocentrikus volt, hencegő, élvezte a sikert, a pénzt, ahol lehetett kibújt a köznapi szabályok alól, ám ne legyünk ezért haragosak rá! Isten beszélt belőle, de mégiscsak ember volt.
Bach viszont ritkán mozdult ki otthonról, szeretett a saját közegében dolgozni, Észak-Németország határait soha nem lépte át, mégis beolvasztott a stílusába minden értékes zenei gondolatot, amivel találkozott. Nehéz elképzelni két jobban különböző életutat és életvitelt. Izgalmas és életreszóló a találkozása az olasz mesterrel. (Személyesen soha nem találkoztak, csak a művészetük révén.) Amikor 1708-ban elfogadta Wilhelm Ernst herceg udvari orgonistai felkérését és Weimarba költözött, a hercegség egy bizonyos Antonio Vivaldi nevétől zsongott. Lelkes tanulóként, és nyilván, hogy elbűvölje munkaadóját Bach engedett a divat nyomásának, és munkához látott, hogy Itáliát Weimarba költöztesse. Több Vivaldi Concertot is átírt csembalóra és orgonára, munka közben pedig a gáláns olasz modor és a formák könnyedén belesimultak Bach alapos német keretei közé. Játék közben azt érzem, hogy Vivalditól ellesve a csillogást, egy-egy zenei megoldással Bach is feszegeti az orgonáló izmait, kikacsint a közönségre, és élvezi az ámuló tekinteteket. Szellem találkozott itt érzékiséggel. Bach mindig intellektuális kihívásként tekintett a zenére, Vivaldit viszont elsősorban az érdekelte, hogy a zenéje elbűvölő legyen. Szigorú szerkesztettség és Isten szolgálata az egyik, hangzatos dallamívek, amelyek élénk érzelmeket közvetítettek a másik oldalon. Ezt játszom el a “Télben” decemberi koncertjeimen.”

RG.