Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
Ami honlap, és tartalom az az én asztalom!
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2018. február 15. |

PRESBITERVÁLASZTÁS ELŐTT ÁLL A SZOMBATHELYI GYÜLEKEZET

Forrás: www.szombathely-lutheran.hu Február 18-án, vasárnap 9 órától istentisztelet, ezt követően presbiterválasztás lesz a templomban. Fontos információk:Családi istentiszteletet ezen a napon nem tartunk, de 9 órától gyermekfoglalkozás lesz a KIE-Pincében, így a családosok is részt tudnak venni gyülekezetünk e fontos eseményén.

A presbiterválasztáson idén új jelöltekre is lehet szavazni:

Hortobágyi Ágnes Erzsébet vagyok. 1968. november 21-én születtem Szombathelyen. A Vépi római katolikus templomban kereszteltek meg. Az általános iskola 3. osztályában a szombathelyi Szőllősi templomban elsőáldozó voltam. Gimnáziumi tanulmányaimat Kőszegen a Jurisich Miklós Gimnázium angol tagozatán végeztem 1987-ben. 1990-ben férjhez mentem, két gyermekem született, fiam Szabolcs 27 éves, szakmája villanyszerelő, lányom Petronella 25 éves, jelenleg gyesen van két gyönyörű unokámmal. 1995-ben házasságom megromlott, elváltam. Időközben megszereztem a mérlegképes könyvelő szakképesítést és ebben a szakmában helyezkedtem el, először alkalmazottként, majd amikor már kellő ismeretet és tudást szereztem, önálló könyvelő irodát nyitottam.

2001-ben újra férjhez mentem. Férjem, Takács László, aki Rábapatyon született evangélikus családban. Ő révén ismertem meg az evangélikus vallást és itt a Szombathelyi Evangélikus templomban kértük Isten áldását házasságunkra 2001-ben.

Leányunk Dorottya evangélikus vallású, a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában végzett, jelenleg a Nagy Lajos Gimnázium 10. osztályos tanulója, 2015. októberében konfirmált. Gyermekünk által betekintést nyerhettem az iskola és a gyülekezet munkájába, melybe nagyon szívesen bekapcsolódtam. 2014 októberében én is konfirmáltam, majd a férjemmel együtt a Y’sMen Klubhoz csatlakoztunk. Jelenleg a gyülekezet világi munkájában veszek részt. Pályázatok pénzügyi elszámolását, az alapítvány és az egyesület könyvelést végzem.

Dr. Baráth Attila vagyok. 1970. szeptember 15-én Celldömölkön születtem evangélikus családban. A Bobai Evangélikus Gyülekezetben konfirmáltam 1983. április 24-én Nagy László tisztelendő úr és Nagyné Ferenczy Erzsébet segédlelkész működése idején. Gimnáziumi tanulmányaimat Celldömölkön, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végeztem, majd egy év katonai szolgálatot követően Pécsett folytattam tanulmányaimat a Janus Pannonius Tudományegyetem Jogi Karán, ahol 1995. március 18-án szereztem jogi diplomát. 1995 ősze óta a Szombathelyi Törvényszék alkalmazásában állok, kezdetben fogalmazóként, később bírósági titkárként, majd 1999. június 1-je óta polgári ügyszakba beosztott bíróként tevékenykedem a Körmendi Járásbíróságon. 2013. január 1-től a járásbíróság elnöki teendőit is ellátom.

A Bobai Evangélikus Gyülekezetben 1995 és 2006 között presbiterként szolgáltam, elláttam a jegyzői feladatokat, és közreműködtem a Bobai Evangélikus Templomért Alapítvány létrehozásában, kuratóriumának jelenleg is tagja vagyok.

2006 óta tartozom a Szombathelyi Evangélikus Egyházközséghez és ezen időponttól kezdődően egyházmegyei ügyészi teendőket is ellátok. 2015 novemberében választott tagjai sorába a gyülekezetben működő férfikör, amelynek aktív részese vagyok.

Feleségem, dr. Baráthné Molnár Mónika, római katolikus vallású, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatóhelyettese. Leányunk, Zsuzsanna római katolikus vallású, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. osztályos tanulója. Fiunk, Attila evangélikus vallású, 2017 októberében konfirmált, a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola 8. osztályos tanulója.

Presbiterré választásom esetén igyekszem tudásomat az egyházközség szolgálatába állítani.

Lovass Tibor vagyok. Pápán születtem 1959. január 1-én. Ott tartottak a keresztvíz alá, ott konfirmálkodtam, és lettem az Evangélikus Egyházközség tagja. Apai nagyanyám a közösség presbitereként tevékenykedett. Szülővárosomban végeztem alsó és középfokú iskoláimat, majd Szombathelyre kerültem, és kezdtem meg 1981-ben tanulmányaimat a Tanárképző Főiskolán. Ekkor váltam szombathelyivé, hiszen itt kötöttem házasságot és azóta is Savaria polgára vagyok.

Párom Lovassné Vass Enikő a Kanizsai Dorottya Gimnázium német tanára. Gyerekeink: Pál András dipl. informatikus, Noémi Mária dipl. dietetikus, élelmezési tanácsadó.

Az első diplomám megszerzését követően a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaságnál kezdtem dolgozni. 1991-ben kerültem a MTV Körzeti Stúdiójához. 2000-től a Zalaegerszegi Televízió igazgatója, 2012-től a Szombathelyi Televízió szerkesztő-műsorvezetője, 2014-től igazgatója vagyok. 2004 óta vagyok elnökségi tagja a Helyi Televíziók Országos Egyesületének, 2016-tól elnökként szolgálom a 90 tagtelevíziót tömörítő közösséget. 1994-ben lettem óraadó tanára a Berzsenyi Dániel Főiskolának. Felsőfokú marketing szakképesítést, majd 2006-ban marketing menedzseri diplomát szereztem a Nyugat-magyarországi Egyetemen. Az intézmény maradt, csak a név változott. Ma az ELTE SEK óraadójaként marketing és kommunikációs tantárgyakat oktatok. Több tanszék, intézet munkájában vehettem részt az eltelt évtizedek alatt. Sok-sok projekt vezetője, résztvevője, több intézmény oktatója voltam az előző évtizedekben.

Különösen büszke vagyok a civil szervezetekkel közös munkákra, újság és rádió adó indításokban való közreműködésekre, a Civil Zsurnaliszta képzés elindítására, a vak és gyengénlátó embereknek készített hangos könyvekre, az értelmi fogyatékosokkal végzett filmes terápiás munkákra, szemlékre, az Evangélikus Egyházközség LISZI programjában való részvételre, valamint az OFA Országos Foglalkoztatási NKft.-nél több éves marketing tanácsadói tevékenységemre. 2004-ben alapítottam a Göcsej Filmszemlét, a Savaria Filmszemlének pedig 2014-óta vagyok alapító házigazdája. 