Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
szerkesztő, műsorvezető
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2019. június 06. |

Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján ünnepi megemlékezés volt az evangélikus templomban.

Az ünnepi istentisztelet keretében elsőként Sátory Károly, a Reményik-iskola igazgatója köszöntötte az intézmény tanulóit, s a megjelent vendégeket, majd Puskás Tivadar, Szombathely város polgármestere mondott beszédet. Együtt ünnepeltek a Reményik-iskola tanulóival a perbetei alapiskola diákjai, akik versekkel, énekkel tették színesebbé a megemlékezést. Dalos Tibor történelem tanár rendhagyó történelem óra keretében foglalta össze a trianoni békediktátumot megelőző és az azt követő eseményeket, majd az iskolai énekkar énekelt. Az ünnepség végén koszorút helyeztek el az intézmény kishuszárjai az első világháborús emléktáblánál.

A templomi rendezvény után az első világháborús emlékműnél folytatódott a megemlékezés.

Az eseményről képgalériát láthatnak a Reményik-iskola oldalán.