A répcelaki származású sportember a Szombathelyi Dózsa csapatában kezdte pályafutását, innen került a Haladáshoz. Közel két évtizeden át védte a csapat kapuját. Pályafutása során 244 első osztályú bajnoki mérkőzésen szerepelt a Haladás színeiben, meghatározó egyénisége volt az 1975-ben a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjébe jutott vasi együttesnek.
A mexikóvárosi olimpián az aranyérmes csapatnak is tagja volt, Szarka Zoltán az első - és máig egyetlen - Haladás-labdarúgó, aki olimpiai aranyérmet nyert. Az aktív sportot 51 évesen fejezte be, ezt követően kapusedzőként is a Haladást szolgálta.
A Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Haladás Vasutas Sportegyesület, Haladás Futball Kft., Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Répcelak Város Önkormányzata, Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület saját halottjának tekinti az olimpiai bajnokot, temetéséről később intézkednek.