Egyhangú döntés született a közgyűlésen

83 igen, 1 nem szavazattal gyakorlatilag egyhangú döntés született az evangélikus gyülekezet közgyűlésén az új lelkész személyét illetően, így Gregersen-Labossa György parókus lelkészi munkáját Menyes Gyula folytathatja szeptember 1-jétől.

Ez volt az egyik fő napirendi pontja a július 5-i közgyűlésnek. A másik fő téma az elmúlt év történéseit összegző lelkészbeszámoló volt.

A közgyűlést a vasárnapi istentiszteletehez kapcsolódóan tartották, melyen Rostáné Piri Magda esperes végezte az igehirdetés szolgálatát. Az esperesasszony és az egyházmegyei felügyelő, Mórotz Zsolt vezette a gyűlést, melyen megszületett a végső döntés az új parókus lelkész személyéről. Menyes Gyula az elmúlt években Komáromban helyettes lelkészi feladatokat látott el, míg Menyesné Uram Zsuzsanna a Győrsági Evangélikus Egyházközség lelkészeként tevékenykedett. A közgyűlés döntése alapján Menyes Gyula a parókus lelkészi feladatokat látja el szeptembertől, míg felesége diakóniai lelkészként tevékenykedik majd és a gyülekezet lelki életének erősítéséből is kivenné a részét.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az elmúlt évi lelkészbeszámolót is.

A parókus lelkész feladatai közé tartozik, hogy minden évben elkészítse és tolmácsolja a gyülekezet felé a lelkészi jelentést. Ebben a statisztikai adatokon túl (istentiszteletek, hittanórák, konfirmációs óra, esketés, temetés, keresztelő stb. száma) minden évben a civil szervezetek, a rádió- illetve tévéműsor és a gyülekezeti élet összefonódásáról, fejlődésekről és a következő évi tervekről is beszámol a lelkész. Mivel Gregersen-Labossa György búcsúzik hamarosan a gyülekezettől, így ezúttal röviden összefoglalta az elmúlt 24 év teológiai mérföldköveit, melyeket sikerült megvalósítani a szombathelyi egyházközségben. Többek között szó volt arról is, hogy 20 éve épült fel a Túróczy-ház a templom kertjében, melyről várhatóan szeptemberben egy ünnepség keretében emlékezik majd meg a gyülekezet.

Az alkalmon 70. születésnapján köszöntötte a lelkész Bánfi Péter felügyelőt, aki egy Luther emlékplakettet vehetett át.

A közgyűlésről hallhatnak részletesen a Credo Rádió műsorán és a júliusi Nyitott ajtók magazinban is!