Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
szerkesztő, műsorvezető
Közösség

Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2019. szeptember 26. |

Diakóniai konferencia a fejlesztések jegyében

Budapest – Már hagyomány, hogy minden ősszel, szeptember 24-én, a diakónia napját megelőzően összegyűlnek a Magyarországi Evangélikus Egyház szeretetintézményeiben dolgozó lelkészek, munkatársak, vezetők áttekinteni a közelmúlt eredményeit és együtt felkészülni a jövő feladataira.

Szöveg: Hajdú Tibor, fotó: Lázár Zsolt

Az országos iroda templomában tartott eseményen idén is szinte teljes létszámmal részt vettek a meghívottak. Gregersen-Labossa György lelkész, a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ vezetője nyitóáhítatát követően Kelemen Anna Gyöngy, a diakóniai osztály új, megbízott vezetője tájékoztatta a résztvevőket a diakóniában történt változásokról. Bemutatkozását követően megköszönte Buda Annamária korábbi osztályvezető munkáját, aki 2019. szeptember 1-től a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat vezetőjeként koordinálja több fővárosi és Pest megyei intézmény integrációját.

Ezt követően dr. Szilvásyné Peregi Eszter az aktuális jogszabályváltozásokat ismertette a jelenlévőkkel, majd Molnár Enikő tartott rövid előadást a különböző OKJ-s és kreditpontos képzésekről.

Szabó Szilárd lelkész, a kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthon vezetője az informatikai fejlesztésekről, az EDAF munkacsoport tevékenységéről tájékoztatott, míg Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Gyakorlati Intézetének adjunktusa, és Gregersen-Labossa György az EHE Diakóniai Képzési Központjának megalakulásának lépéseit, az utánpótlásnevelés és továbbképzések lehetőségeit ismertette.

Decmann Bertalan, a diakóniai osztály intézményi referense az észt–finn–német–magyar konzorciumban magvalósítás alatt álló SARAH projektről tartott beszámolót, melynek keretében a vidéken élő idős emberek számára szervezett szociális segítségnyújtás fejlesztési lehetőségeiről kaphattak részletesebb képet a konferencia résztvevői.

Intézményi jó gyakorlatokat ismerhettek meg a jelenlévők Lázár Zsolt, a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat vezetője és Laborczi Géza, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat vezetője jóvoltából az intézményekben 2019 során végrehajtott fejlesztésekről tartott előadásokban.

A program rendhagyó lezárásaként Buda Annamária beszélgetett Keveházi Lászlóval, a Gaudiopolisban kikiáltott Gyermekköztársaság hajdani első miniszterelnökével Sztehlo Gábor száztizedik születésnapja apropóján.

Forrás: https://www.evangelikus.hu/