Szombathely
vakbarát facebook google+ youtube rss
Csapatunk
A Credo Rádió szerkesztője és műsorvezetője vagyok, a Jazz-tanszak, a Túra és Természet, valamint az Állat-tár című műsorokat készítem és vezetem.
Közösség


Partnereink
NMHH - Magyar Média Mecenatúra Program
Cseh Tamás Program
Evangélikus Missziói Központ - Magyar Evangélikus Rádiómisszió
Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Evangelikus
Szeretetszolgálatért
Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola
Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Készült a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.
Szerkesztve: 2014. szeptember 26. |

A szelíd teremtés

Dosztojevszkij 1876 őszén írta meg ezt a kisregényét egy – a szentpétervári lapokban megjelent – újsághír alapján, amely szerint „egy szegény sorsú, fiatal varrólányka levetette magát egy harmadik emeleti ablakból…s míg az utcára zuhant, egy szentképet szorongatott a kezében”.
A szelíd teremtés

Ez a tudósítás annyira megrendítette az írót, hogy hatására három hét alatt papírra vetette egyik legkülönösebb elbeszélését, amelyben megpróbálta képzeletben felderíteni e furcsa öngyilkosság előzményeit és indítóokait.” – kezdi az előadás ajánlója.

Ezt a fantazmagóriát keltette életre a Weöres Sándor színház Csonka Szilvia és Szabó Tibor előadásában. A darab egy 80 percbe sűrített tömény élmény, ám senki ne számítson könnyen emészthető, vagy sablonos drámára.

A szelíd teremtés a maga egyszerű előadásával nem narrátorral és látványos színpadi kellékekkel, sokkal inkább erős szimbólumokkal operál. A dolgozóasztal átváltozhat hitvesi ággyá, otthoni ebédlőasztallá, az asztalra borult férfi képe a jelenbe repít, a csipkék egy saját világba invesztálnak, a búgócsiga maga az élet, és sorolhatnám. A színészek minden grimasza jelentéssel bír, amire érdemes odafigyelni. Ez azonban nem nagy feladat. A jelenetek pörögnek, a történet gyorsan halad előre, a fények, a zene, és a színészi játék is egyaránt a színpadhoz szögezik a tekintetünket. A darab sikeresen egyensúlyozik a nehezen emészthetőség és a könnyen érthetőség határán.

Egy-egy jelenet közben, ha furcsának is tűnnek a történések, vagy a színházi eszközök, hamar jelentést nyernek a szokatlan rendezői megoldások. Emellett viszont olyan történetet és megvalósítást kapok, ami nem mindennapi és elgondolkodtatásra késztet.

A félelmem, hogy egy elvont, csak a rendező számára érthető művet fogok látni, kellemes csalódásba fordult. Amellett, hogy úgy álltam fel a székből, hogy megértettem a darabot, és a szívemhez is elért, biztos vagyok benne, hogy sok apró jel fölött siklottam el, ami számomra méltóvá teszi a művet másodszori megtekintésre is.

Aki tehát szereti az igényes, és közönségbarát művészi alkotásokat, annak mindenképpen ajánlom A szelíd teremtést a Weöres Sándor színház Márkus Emília termében.

Kiss Martina

 

 

A szelíd teremtés

Dosztojevszkij 1876 őszén írta meg ezt a kisregényét egy – a szentpétervári lapokban megjelent – újsághír alapján, amely szerint „egy szegény sorsú, fiatal varrólányka levetette magát egy harmadik emeleti ablakból…s míg az utcára zuhant, egy szentképet szorongatott a kezében”.
A szelíd teremtés

Ez a tudósítás annyira megrendítette az írót, hogy hatására három hét alatt papírra vetette egyik legkülönösebb elbeszélését, amelyben megpróbálta képzeletben felderíteni e furcsa öngyilkosság előzményeit és indítóokait.” – kezdi az előadás ajánlója.

Ezt a fantazmagóriát keltette életre a Weöres Sándor színház Csonka Szilvia és Szabó Tibor előadásában. A darab egy 80 percbe sűrített tömény élmény, ám senki ne számítson könnyen emészthető, vagy sablonos drámára.

A szelíd teremtés a maga egyszerű előadásával nem narrátorral és látványos színpadi kellékekkel, sokkal inkább erős szimbólumokkal operál. A dolgozóasztal átváltozhat hitvesi ággyá, otthoni ebédlőasztallá, az asztalra borult férfi képe a jelenbe repít, a csipkék egy saját világba invesztálnak, a búgócsiga maga az élet, és sorolhatnám. A színészek minden grimasza jelentéssel bír, amire érdemes odafigyelni. Ez azonban nem nagy feladat. A jelenetek pörögnek, a történet gyorsan halad előre, a fények, a zene, és a színészi játék is egyaránt a színpadhoz szögezik a tekintetünket. A darab sikeresen egyensúlyozik a nehezen emészthetőség és a könnyen érthetőség határán.

Egy-egy jelenet közben, ha furcsának is tűnnek a történések, vagy a színházi eszközök, hamar jelentést nyernek a szokatlan rendezői megoldások. Emellett viszont olyan történetet és megvalósítást kapok, ami nem mindennapi és elgondolkodtatásra késztet.

A félelmem, hogy egy elvont, csak a rendező számára érthető művet fogok látni, kellemes csalódásba fordult. Amellett, hogy úgy álltam fel a székből, hogy megértettem a darabot, és a szívemhez is elért, biztos vagyok benne, hogy sok apró jel fölött siklottam el, ami számomra méltóvá teszi a művet másodszori megtekintésre is.

Aki tehát szereti az igényes, és közönségbarát művészi alkotásokat, annak mindenképpen ajánlom A szelíd teremtést a Weöres Sándor színház Márkus Emília termében.

Kiss Martina

 

 

Szerkesztve: 2014. szeptember 26. |

A szelíd teremtés

Dosztojevszkij 1876 őszén írta meg ezt a kisregényét egy – a szentpétervári lapokban megjelent – újsághír alapján, amely szerint „egy szegény sorsú, fiatal varrólányka levetette magát egy harmadik emeleti ablakból…s míg az utcára zuhant, egy szentképet szorongatott a kezében”.
A szelíd teremtés

Ez a tudósítás annyira megrendítette az írót, hogy hatására három hét alatt papírra vetette egyik legkülönösebb elbeszélését, amelyben megpróbálta képzeletben felderíteni e furcsa öngyilkosság előzményeit és indítóokait.” – kezdi az előadás ajánlója.

Ezt a fantazmagóriát keltette életre a Weöres Sándor színház Csonka Szilvia és Szabó Tibor előadásában. A darab egy 80 percbe sűrített tömény élmény, ám senki ne számítson könnyen emészthető, vagy sablonos drámára.

A szelíd teremtés a maga egyszerű előadásával nem narrátorral és látványos színpadi kellékekkel, sokkal inkább erős szimbólumokkal operál. A dolgozóasztal átváltozhat hitvesi ággyá, otthoni ebédlőasztallá, az asztalra borult férfi képe a jelenbe repít, a csipkék egy saját világba invesztálnak, a búgócsiga maga az élet, és sorolhatnám. A színészek minden grimasza jelentéssel bír, amire érdemes odafigyelni. Ez azonban nem nagy feladat. A jelenetek pörögnek, a történet gyorsan halad előre, a fények, a zene, és a színészi játék is egyaránt a színpadhoz szögezik a tekintetünket. A darab sikeresen egyensúlyozik a nehezen emészthetőség és a könnyen érthetőség határán.

Egy-egy jelenet közben, ha furcsának is tűnnek a történések, vagy a színházi eszközök, hamar jelentést nyernek a szokatlan rendezői megoldások. Emellett viszont olyan történetet és megvalósítást kapok, ami nem mindennapi és elgondolkodtatásra késztet.

A félelmem, hogy egy elvont, csak a rendező számára érthető művet fogok látni, kellemes csalódásba fordult. Amellett, hogy úgy álltam fel a székből, hogy megértettem a darabot, és a szívemhez is elért, biztos vagyok benne, hogy sok apró jel fölött siklottam el, ami számomra méltóvá teszi a művet másodszori megtekintésre is.

Aki tehát szereti az igényes, és közönségbarát művészi alkotásokat, annak mindenképpen ajánlom A szelíd teremtést a Weöres Sándor színház Márkus Emília termében.

Kiss Martina

 

 

A szelíd teremtés

Dosztojevszkij 1876 őszén írta meg ezt a kisregényét egy – a szentpétervári lapokban megjelent – újsághír alapján, amely szerint „egy szegény sorsú, fiatal varrólányka levetette magát egy harmadik emeleti ablakból…s míg az utcára zuhant, egy szentképet szorongatott a kezében”.
A szelíd teremtés

Ez a tudósítás annyira megrendítette az írót, hogy hatására három hét alatt papírra vetette egyik legkülönösebb elbeszélését, amelyben megpróbálta képzeletben felderíteni e furcsa öngyilkosság előzményeit és indítóokait.” – kezdi az előadás ajánlója.

Ezt a fantazmagóriát keltette életre a Weöres Sándor színház Csonka Szilvia és Szabó Tibor előadásában. A darab egy 80 percbe sűrített tömény élmény, ám senki ne számítson könnyen emészthető, vagy sablonos drámára.

A szelíd teremtés a maga egyszerű előadásával nem narrátorral és látványos színpadi kellékekkel, sokkal inkább erős szimbólumokkal operál. A dolgozóasztal átváltozhat hitvesi ággyá, otthoni ebédlőasztallá, az asztalra borult férfi képe a jelenbe repít, a csipkék egy saját világba invesztálnak, a búgócsiga maga az élet, és sorolhatnám. A színészek minden grimasza jelentéssel bír, amire érdemes odafigyelni. Ez azonban nem nagy feladat. A jelenetek pörögnek, a történet gyorsan halad előre, a fények, a zene, és a színészi játék is egyaránt a színpadhoz szögezik a tekintetünket. A darab sikeresen egyensúlyozik a nehezen emészthetőség és a könnyen érthetőség határán.

Egy-egy jelenet közben, ha furcsának is tűnnek a történések, vagy a színházi eszközök, hamar jelentést nyernek a szokatlan rendezői megoldások. Emellett viszont olyan történetet és megvalósítást kapok, ami nem mindennapi és elgondolkodtatásra késztet.

A félelmem, hogy egy elvont, csak a rendező számára érthető művet fogok látni, kellemes csalódásba fordult. Amellett, hogy úgy álltam fel a székből, hogy megértettem a darabot, és a szívemhez is elért, biztos vagyok benne, hogy sok apró jel fölött siklottam el, ami számomra méltóvá teszi a művet másodszori megtekintésre is.

Aki tehát szereti az igényes, és közönségbarát művészi alkotásokat, annak mindenképpen ajánlom A szelíd teremtést a Weöres Sándor színház Márkus Emília termében.

Kiss Martina